„Családi vállalkozásként” működött az Olympiakosz csatársora
Az, hogy egy testvérpár mindkét tagja ugyanabban az együttesben futballozik, viszonylag gyakori. Az viszont, hogy öt fivér alkotja egy csapat támadósorát, tudomásunk szerint csak egyszer fordult elő a labdarúgás történetében.
Az egyik legnépszerűbb görög klub, az Olympiakosz két helyi csapat egyesüléséből született 1925. március 10-én Pireuszban. Egy jómódú kereskedő, Andreasz Andrianopulosz is alapítók közé tartozott, akinek mind a hat fia: Jannisz, Dinosz, Jorgosz, Vasszilisz, Leonidasz és Szteliosz is érdeklődést mutatott a futball iránt. A fivérek közül az 1900-ban született Jannisz volt a legidősebb, Jorgosz 1903-ban, Dinosz két esztendővel később, Vasszilisz 1908-ban, Leonidasz pedig 1911-ben jött a világra.
Az Andrianopulosz testvérek mindegyike az apjuk által létrehozott Olympiakosz játékosa lett. Jannisz 1925 és 1927 között játékos-edzőként is irányította a csapatot, 1929-től 1932-ig pedig a klub elnöki posztját is betöltötte. A visszaemlékezések szerint a testvérek közül legügyetlenebb a legfiatalabb, Szteliosz volt, aki nem is lépett sokat pályára a legendás klub színeiben, inkább kisebb pieruszi csapatokban futballozott. Az ő kivételével az összes Andrianopulosz fivér válogatott lett. A görög nemzeti együttes 1927. április 7-én lejátszott első hivatalos mérkőzésén – amelyet a hellének 4–1-re elvesztettek Olaszország legjobbjaival szemben – Vaszilisz, Dinosz és Jorgosz is pályára léptek.
A legendás ötös vezérletével hamar figyelemre méltó eredményeket ért el a frissen alapított klub: 1925-ben, 1926-ban és 1927-ben is megnyerte a regionális bajnokságot. Napjainkban pedig már a legsikeresebb görög futballcsapatnak számít az Olympiakosz, amely a bajnoki címet 47-szer, az országos kupát 28-szor, a Szuperkupát pedig négyszer hódította el.
Az Andrianopuloszok közül néhányan nemcsak a futballpályán voltak sikeresek, hanem a politikai és az üzleti életben is megállták a helyüket. A pireuszi klub sikerszériáját a testvérek közül leghosszabb ideig Leonidasz követhette figyelemmel, aki 2011-ben hunyt el 100 éves korában.
A klub tulajdonosa, Evangelosz Marinakisz a következő szavakkal búcsúzott tőle:
„Volt szerencsém fiatalkoromban személyesen találkozni vele. Nagyszerű ember volt, az Olympiakosz egyik alapítója, olyan, aki mindig is legenda volt és örökké legendának fog számítani, mert tovább él a szurkolóink szívében és gondolataiban.”
Kiemelt kép: wiki.phantis.com