Csatárként is játszott az extravagáns mexikói kapus

Csatárként is játszott az extravagáns mexikói kapus

2023. ápr. 16.

Az 1990-es években több formabontó latin-amerikai kapust ismerhettünk meg, akik játékstílusukkal és/vagy extravagáns megjelenésükkel hívták fel magukra a figyelmet. Jorge Campos mindkét módon emlékezeteset alkotott, a mexikói kapus színes mezeire a szurkolók többsége bizonyára máig emlékszik. Emellett a góllövésből is igyekezett kivenni a részét, a védelembe való fellépés mellett klubcsapataiban előszeretettel játszott csatárt, ha nem fért oda a gólvonal elé.



A minden idők legkülönlegesebb kapusai közé tartozó Jorge Campos több mint száz alkalommal viselte a mexikói válogatott szerelését, miközben kizárólag hazájában és az akkoriban induló MLS-ben védett.


Az igazi „vészkapus”

Campos 1966-ban Acapulcóban látta meg a napvilágot, első profi csapata a Pumas UNAM volt, melyhez karrierje során többször visszatért, három különböző megszakításban erősítette a csapatot. Amikor fiatalon a mexikóvárosiakhoz került, Adolfo Ríos volt a „pumák” első számú kapusa, Campos pedig megkérte az edzőjét, hogy próbálja ki támadóként, mert inkább játszani szeretne, mint a kispadon ücsörögni.


Az ifjú kapus élt a kínálkozó lehetőséggel, ugyanis az 1989-1990-es mexikói idényben 40 mérkőzésen 14 gólt szerzett alkalmi támadóként.


Campos a bajnokság legjobb góllövői közé került, és hazájában villámgyorsan megismerték a nevét. A következő szezonban már jobbára kapusként járult hozzá csapata országos bajnoki címéhez, de a 44 bajnoki meccse alatt kétszer maga is eredményes volt.


Első nekifutásra egészen 1995-ig erősítette a Pumast, ahol védjegyévé vált, hogy a kapuból megindulva cselekbe bonyolódott, indításokra vállalkozott, míg csapata hátrányba kerülése esetén rendszeresen más jött be a kapuba, Campos pedig előre ment a csatársorba.


Később 1998 és 1999, valamint 2001 és 2002 között állt még a csapat alkalmazásában. A Pumas színeiben összességében 318 mérkőzésen 44-szer volt eredményes. Bár több másik csapatban is kipróbálhatta magát, máshol nem engedtek ekkora szabad kezet neki, kettő kivételével karrierje összes gólját az UNAM-ban szerezte. A maradék két találat közül az egyik egy levegőben úszva megeresztett kapáslövésből született az Atlante színeiben.


Hazájában az Atlante, a Cruz Azul, a Tigres UANL és a Puebla alkalmazásában próbálta ki magát, míg az MLS első három szezonjában, 1996 és 1998 között a Los Angeles Galaxy-ben és a Chicago Fire-ben szerepelt. Az aktív pályafutását 2003-ban fejezte be.




Rekordjai, különlegessége

A mindössze 168 centiméteres magassága nem éppen ideális magasság egy kapushoz, Campos atletikusságával és gyorsaságával igyekezett pótolni a hiányosságait. Mindemellett előszeretettel öltözött különböző színes díszítésű kapusmezekbe, amelyek még az 1990-es évek gazdag színvilágában is kirívónak számítottak. Amikor pályára lépett és megjelent ezekben a göncökben, nem lehetett nem róla beszélni, az egyedi öltözködési stílus Campos védjegyévé vált, mindenki megismerte őt. Az emberek már szinte várták, hogy egy-egy új szezonra vagy nagy tornára milyen szereléssel fog előrukkolni.


Campos a pályafutása során szerzett 46 találatával a valaha volt legeredményesebb mexikói kapus lett.


A labdarúgás történetében csak a brazil Rogério Ceni (131) és a paraguayi José Luis Chilavert (67) szerzett több gólt nála. Megelőzi például a kor másik formabontó kapusfenoménját, a 43 találatig jutó kolumbiai René Higuitát.


Az IFFHS 1993-ban a világ harmadik legjobb kapusának rangsorolta őt, 2011-ben pedig az azt megelőző 25 év legjobb hálóőrei között a tizedik helyre került.


1996. június 16-án egymást követő két mérkőzésen lépett pályára a Rose Bowlban, miután védett a válogatottban az Egyesült Államok elleni mérkőzésen, majd a Galaxy kapusa volt a Tampa Bay Mutiny elleni MLS-találkozón.


autoNéhány különleges darab Campos ruhatárából (Forrás: Footy Headlines)



A mexikói válogatott első számú kapusaként

Campos 1991 és 2003 között 129 mérkőzésen védte a mexikói válogatott kapuját. A nemzeti csapatban klasszikus értelemben vett kapusként számítottak rá, de természetesen a cseleket és az indításokat nem hanyagolta itt sem.


Az 1990-es évekbeli legnagyobb mexikói sikerek alkalmával a válogatott első számú hálóőre volt, így az 1999-es Konföderációs Kupa-győzelem vagy éppen az 1993-as Copa América-döntő idején is. Három világbajnokságon vett részt, az 1994-es és az 1998-as seregszemlén védett, a 2002-es vb-n már nem jutott szóhoz. Továbbá túlkorosként ő lehetett a mexikói korosztályos válogatott kapusa az 1996-os atlantai olimpián.


Aktív pályafutása befejezése után a mexikói válogatott edzői stábjában dolgozott, majd televíziós szakértőként kezdett el tevékenykedni.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/


Kiemelt fotó: Transfermarkt

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.