„Csercseszov nem bratyizik, és ha mondanivalója van, nem titkolózik” – interjú Pászka Lóránddal

– Hogy lesz valakiből focistapalánta egy 1300 fős kovásznai faluban? Hol lehet edzeni, milyen körülmények között?

– Először a kézdiszentkereszti óvoda, majd az iskola udvarán fociztunk, aztán a falu csapatában kezdtem el játszani gyerekként, sajnos azóta már megszűnt a klub. Pár évvel később, általános iskolásként kerültem a kézdivásárhelyi KSE-be.

– 14 éves korodban átköltöztél a gyulai Grosics Akadémiára. Ők Székelyföldön is figyelik a tehetséges játékosokat, így akadtak rád?

– Már korábban elhatároztam, hogy a fejlődésem érdekében szeretnék egy akadémiára igazolni, ezért el akartam jönni otthonról. Elmentem a kolozsvári Universitateához és a gyulai akadémiára is, mindkét helyen megfeleltem a próbajátékon. Közelebb szerettem volna lenni a családomhoz, és emiatt a kolozsváriak mellett döntöttünk, ám ekkor jött a hír, hogy anyagi okok miatt az 1996-os korosztály képzését nem indítja el az Universitatea. Így maradt a gyulai lehetőség.

– Akár teljesen másképp is alakulhatott volna a pályád, ha elindítják a képzést Kolozsváron.

– Igen, de egyáltalán nem bánom, hogy végül így alakult.

– Milyen különbségekkel szembesültél, amikor átjöttél Magyarországra, akár a pályán, akár az élet egyéb területein?

– Hú, azért az elején nem volt egyszerű, 14 évesen eljöttem az otthonomtól 550 kilométerre. Havonta, néha csak kéthavonta tudtam hazajárni a suli miatt. Akkoriban a kapcsolattartás sem úgy ment, mint ma, hetente egy-két alkalommal tudtam beszélni a családommal telefonon.

Nem volt könnyű tartani magamban a lelket, de hála istennek eléggé elszánt gyerek voltam, tudtam, hogy mit akarok elérni, és azért a falon is átmentem.

– Akkor nem tört meg, hogy el kellett hagynod a szüleidet?

– Nem volt könnyű egyedül. Hoztam magammal például a székelyföldi akcentust, amit nem tudok és nem is szeretnék elhagyni. A beszédem miatt korábban sokszor kinevettek, ezzel nem volt egyszerű együtt élni. Viszont itt legalább nem bozgoroztak minket, mint annak idején, amikor a Kézdivásárhellyel a román bajnokságban játszottunk. A bozgor hazátlant jelent, az erdélyi magyarokat szidják néha ezzel Romániában. Itt Magyarországon ma legfeljebb mosolyognak egyet az akcentusomon. Ha hazamegyek, egyből átáll az agyam az otthoni beszédre, és amikor visszajövök kis időbe telik, míg visszaszokom az ittenire.

– 20-22 éves korodban már rendszeresen az NB II és az NB III között ingázó Szegedben játszottál. A tehetséget akkor is hordoztad magadban, de bizonyos dolgok biztosan hiányoztak akkor belőled, ami miatt még nem kerestek az élvonalból. Mik voltak ezek?

– Összetett a válasz. 17 éves koromban már pályára léptem az NB III-as szegedi csapatban. Akkor aláírtam egy nagyon hosszú időre szóló szerződést, ami odakötött a klubhoz. A szegedi klubfilozófia nem arról szólt, hogy egy-egy tehetséget kineveljenek, és sok pénzért értékesítsenek, hanem hogy megtartsák az értékeiket.

Voltak edzőim, akik kevésbé bíztak bennem. Akkor még a posztom is más volt, támadó középpályást vagy belső középpályást játszottam, ezek pedig elég rizikós pozíciók, sokszor inkább a rutinosabb játékosoknak adnak itt lehetőséget. Cseppet sem bánom, hogy csak 26 éves koromra tudtam bemutatkozni a Ferencvárosban, talán a legjobbkor kerültem ide.

– 2018-ig középpályásként játszottál, és egy csapattársad sérülése miatt kerültél a balhátvéd posztra. Élvezted vagy kellemetlen volt ott játszani?

– Amikor kiestünk a harmadosztályba, megsérült az egyik csapattársam, barátom, Zabari Dávid, és az edző betett a helyére balhátvédnek. Eleinte furcsán éreztem magam, de aztán úgy voltam vele, hogy fejlődhetek ezen a poszton, és ott is ki tudom hozni magamból a maximumot. Onnantól a meccsek nagyjából 70 százalékában szélsővédőt játszottam, a maradékban középpályást.

Hosszú utat járt be, hogy eljusson a Ferencvároshoz (Forrás: Fradi.hu)

– Milyen tulajdonságokkal jellemeznéd magad, mi az, amiben kiemelkedő vagy, és miben kell fejlődnöd?

– Rengeteg dolog van, amiben javulhatok, a védekezésben biztosan, hiszen sok ideig a középpályán játszottam. A fejelésben szintén. Előnyöm, hogy van egy jó bal lábam, jól látok a pályán, és csupaszív játékos vagyok.

– Soroksáron Lipcsei Péter volt az edződ majdnem három éven át, aki közel 650 mérkőzést játszott a Ferencvárosban. Mi volt az útravalója számodra, amikor februárban az FTC-hez kerültél?

– Peti bá megadta a lehetőséget a fejlődésre, rengeteg dologban segített. Amikor elbúcsúzott tőlem Soroksáron, elmondta, hogy milyen közegbe fogok kerülni, s hogy ezen ne lepődjek meg. Azt tanácsolta, hogy ugyanolyan alázatos és szerény legyek, mint addig, adjak bele mindent, és adjam magamat bátran. Azt mondta, ha így teszek, biztosan sikeres leszek.

– Az NB II-ben, NB III-ban volt edződ Joao Janeiro, Supka Attila, Lipcsei. Ki volt közülük a legkomolyabb hatással a játékod fejlődésére?

– Nehéz erre megfelelő választ adni. Volt olyan edzőm is, aki alatt nem játszottam sokat Szegeden, de mentális értelemben ez is megerősített.

– Ki volt az illető?

– Inkább nem beszélnék róla, nem szeretnék senkit megsérteni. Az előbbi edzőket is nehéz összehasonlítani például Sztanyiszlav Csercseszovval, hiszen ő magasabb szintről érkezett, és a szintén magas szintet képviselő Ferencvárosnál más elvárásai lehetnek. Ebből fakadóan ő azért más dolgokat kér a pályán, mint az edzőim az NB II-ben. Nem tudnék külön kiemelni senkit, nehogy valaki megsértődjön, mindenkitől tanultam valami hasznosat.

– Bár épp most mondtad, hogy Csercseszovot sem érdemes más edzővel összevetni, azért megkérdezem: hogyan fest nála a csapat fizikális és mentális felkészítése a korábban tapasztaltakhoz képest?

– Neki olyan minőségű játékosok állnak a rendelkezésére, hogy teljesen más elvárásai lehetnek, mint az edzőknek a korábbi csapataimnál. Komoly fizikai erőfeszítést vár el tőlünk, hiszen folyamatosan nyomás alatt, eredménykényszerben vagyunk. Teljesen más taktikai elvárásai vannak, mint amivel korábban szembesültem.  

– Kíváncsian hallgatlak.

– Belemehetünk komolyabban is. Nekem például szélsővédőként már a támadásunk közben arra kell figyelnem, hogyan reagáljunk, ha labdát veszítünk. Ilyenkor a lehető legszorosabban fel kell zárkózni az emberemig. Vagy például ha a jobb oldalon fut a támadásunk, akkor nekem a szélsővédő posztot a védekező középpályáséra kell váltanom. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket korábban nem kérték tőlem az edzőim az NB II-ben.

Szélsővédőként összetett feladata van (Forrás: Nemzeti Sport)

– Veled személyesen szokott beszélgetni Csercseszov a teljesítményedről, javítani valókról, vagy akár egyéb személyes témáról?

– Természetesen. Elmondta, hogy bárki előtt nyitva áll az ajtaja, akkor is, ha valaki esetleg nem ért valamit. Volt olyan, hogy mérkőzés előtt, máskor meccs után hívott félre a lecserélésemet követően. Elmagyarázta, hogy miért akart változtatni. Senkit sem hagy kételyek között. Vérprofi edző, és megvan a karizmája ahhoz, hogy egy ilyen klubnál dolgozzon vezetőedzőként.

– Hogy érzed, van benne a tekintélyelvűségből is, vagy maximálisan a játékosokkal közösen gondolkozva építi a csapatot?

– Mindkettőből van benne. Megtartja a két lépés távolságot a játékosoktól. Csercseszov nem bratyizik, feleslegesen nem kommunikál, de ha mondanivalója van, nem titkolózik, a csapat előtt fejti ki a véleményét. Korrekt módon.

– A Crvena Zvezda elleni hazai mérkőzésen a szerbek gólt eredményező akciója a te rossz mozdulatod után indult, aztán viszont gólpasszt adtál. A hibáról például Csercseszov leült veled beszélgetni, esetleg a csapat előtt elemeztétek építő céllal, vagy szóba sem került?

– Kifejezetten erről a hibáról nem beszéltünk negatív értelemben, azt viszont el szokta mondani, hogy a hiba a játék része, csak az hibázik, aki sokat dolgozik. Ha felelőtlenség eredményezte volna a mozdulatot, akkor biztos, hogy előveszi, így viszont csupán arról beszéltünk, hogy hogyan előzzük meg legközelebb a hasonló helyzet kialakulását.

– Olvastam, hogy Sigér Dáviddal jóban vagytok. A csapatban kivel ápolod a legközelebbi viszonyt?

– Mindenkivel jó a viszonyom, persze a magyarokkal, Vécsei Bálinttal, Sigivel, Botka Endrével, Bogdán Ádival többet mozgunk együtt, a konditeremben is, és máshol is. De a többiekkel is megtaláltam a közös hangot. Az angollal már akkor sem volt gondom, amikor Szegeden Joao Janeiro volt az edzőnk, és az angol volt a közös nyelv. Amióta itt vagyok a Fradinál, szintén sokat fejlődött az angolom, mindenkivel megértetem magam.

– Hogy fest a Fradi öltözője mérkőzés előtt? Mindenki felöltözik, és a kivonulás előtt Dibusz Dénes mond angolul egy beszédet odabent? Vagy már csak a pályán az összekapaszkodáskor?

– Az öltözőben mindenkinek megvan a saját rituáléja. Van, aki csak masszíroztat, más bemozgatja magát, megint más labdázik. Aztán kimegyünk a pályára, és ott Dénes szokott mondani egy ösztönző beszédet összekapaszkodáskor.

– A Ferencváros még soha nem szerepelt ilyen jól Európa-liga csoportkörében. Mi a véleményed, a játékosok egyéni képességei adják a csúcsteljesítmény alapját, vagy a csapatszellemmel, stratégiával tud felülkerekedni a Trabzonsporon, az AS Monacón és a Crvena Zvezdán az FTC?

– A támadószekcióban is nagyon jó játékosaink vannak, mégsem ezzel nyerünk, hanem a csapatszellemmel, a szervezett, önfeláldozó védekezéssel. Persze nem hiányozhat ezekhez az eredményekhez a szakmailag nagyon magas szintű stáb sem.

Matematikailag még nem dőlt el, de biztos vagyok benne, hogy tavasszal is játszani fogunk az Európa-ligában.

– Soroksáron te végezted el a pontrúgásokat, a Ferencvárosban is van rá esélyed, hogy előbb-utóbb első számú szögletrúgó és szabadrúgáslövő legyél?

– Azért itt fantasztikus adottságú játékosok vannak, több jelentkező is van erre a feladatra. Ha pályán vagyok, az egyik szögletrúgó én vagyok. Úgy gondolom, ha sok lehetőséget fogok kapni, és jól megy, a pontrúgásokat is rendszeresen elvégezhetem majd. Persze attól is függ, hogy mit gyakorlunk épp, melyik oldalról milyen figurát veszünk elő.

– 26 éves lettél márciusban, mi a középtávú célod?

– Szeretnék újra bajnokságot nyerni és Magyar Kupát, majd pedig a csapat stabil alapemberévé válni. Ezzel bizonyíthatnám, hogy az NB II-ből felkerülve is meg lehet ezt csinálni. Természetesen mindenkinek az az álma, hogy ha egyszer eljut ilyen szintre, akkor valamikor a válogatottba is behívják, én is szeretnék persze bekerülni a nemzeti csapatba. Mindent megteszek érte, aztán a kapitány dönt.

– Külföldön is kipróbálnád magad?

– Ezt most nem tudom megmondani, sok mindentől függ. Először a Fradiban szeretném kiharcolni az állandó helyemet.

Kiemelt fotó: Fradi.hu