Csodagyerekből Superman: a tehetséggondozás magasiskolája lett Duplantis esete

Czeizel Endre néhány évtizede ráirányított a figyelmünket, hogyan jelennek meg a világban a tehetségek, azt kibontakoztatva hogyan válnak talentumokká, egy-egy esetben géniusszá. A tehetség definíciói, fajtái című, társszerzőként jegyzett tanulmánya szerint a teljesítményünk mindig a genetikai adottságok és a külső hatások, vagyis a legtágabban értelmezett edukáció összhatása. Az egyik nem lehet meg a másik nélkül a humángenetika alaptörvénye szerint.

Ahogy az orvos-genetikus professzor írta: „A tehetségek döntő többsége elvész. A tudományos kutatások szerint az emberek mintegy 25 százaléka tehetséges valamelyik adottságszférában, viszont a talentumok aránya már csak 5 százalék körül van a népességben. A kivételes tehetségek vizsgálata szerint náluk még rosszabb ez az arány: 10 kivételes tehetség közül csak egyből lesz kivételes talentum. Ha nem értjük meg a tehetség talentummá válásának bonyolult és nagyon sérülékeny folyamatát, akkor nem lehet megálljt mondani a tehetségvesztésnek.”

Edwards király, angol király

Bár a tanulmány elsősorban matematikusokról, művészekről szól, minden jel és tapasztalat szerint a sportra is érvényes. Nagyon izgalmas kérdés, hogyan tűnnek fel egyszer csak emberek, akik akár 40 centivel nagyobbat ugranak a kortársaiknál, könnyedén átírják a rekordokat. Persze nem véletlen, hogy éppen az ugrásokról beszélnünk, úgy tűnik, ez az a mozgásforma, amelyben a géniuszok a leglátványosabban megnyilvánulnak, mint például a férfi hármasugrás világcsúcsát 27 éve (18.29-cel) tartó brit Jonathan Edwards.

Bubka, Lavillenie, Duplantis

Az ilyen csodaemberek rúdugrásban valamivel sűrűbben – de így is nagyon ritkán – jelennek meg: Szergej Bubka még együtt versenyzett Edwardsszal (mindössze két évvel idősebb az ukrán), Bubkát pedig csak két évtizeddel később tudta, egyetlen centivel felülmúlni Renaud Lavillenie (2014-ben 616 centit ért el). Majd jött a 2020-as évekre Armand Duplantis, és immár 621 centinél jár, még mindig csupán 22 esztendősen. Érthetetlennek tűnhet, hogyan került a bolygónkra ez a gyerek, de ha a humángenetika fent vázolt alaptörvényét ráillesztjük a pályafutására, talán megértünk valamit belőle. Mint ahogy a talentummá válás „bonyolult és nagyon sérülékeny folyamatából” is valamit nagyon megérezhetett és megérthetett Duplantis édesapja és édesanyja.

Repülésre születve

A genetikai alapok az atlétika rajongói körében immár itthon is közismertek, különösen úgy, hogy Mondo augusztus 8-án – két héttel a legfrissebb világcsúcsa után – Székesfehérváron, a Gyulai Memorialon versenyzett, így visszatérő témája lett sportsajtónknak. Greg, az édesapa, aki a gyarmati időkben New Orleans-ban letelepedő franciák leszármazottja, 580-at ugrott rúddal, ami ma is világszint. A fia ennyivel győzött végül idén Fehérváron. Helena, a svéd édesanya hétpróbázott és röplabdázott, ezek pedig nemcsak ruganyosságra, hanem a gyorsaságra, ügyességre és sokoldalúságra kódolták Mondót, ami hatalmas előny az atlétika legbonyolultabb és legveszélyesebb számában. Két bátyja is komolyan sportolt, Andreas korosztályos világbajnokságokra jutott ki rúdugróként, Antoine a rudat baseballra cserélte, és lett a Louisiana State University legjobb ütője. Mindezek alapján egyértelműnek tűnhet, hogy Mondo a rúdugrásra, mi több a repülésre született, ahogyan arra a róla évek óta készülő film címe is utal. Két éve mutatták be a zseniális előzetest, a befejezést 2022-re ígérték.

A kert, a testvérek, a bandázás és a kreativitás

Két-három évesen már rúddal ugrott, kivételes tehetségét korán felismerte az édesapja, hétévesen pedig gyerekvilágcsúcsot ért el. Közép-európai fejjel gondolkozva, és az elképesztő mértékű tehetségvesztést látva, tudjuk azért, a csodagyerek kategóriában lenni megannyi veszélyt rejt. Terhet rakhat rá a sok elvárás, a családtagok sikere, korán kiéghet a sok edzés miatt, a túlsztárolás pedig végleg véget vethet az álmoknak.

Mondo gyermekkoráról viszont készült egy másik szintén rövid, de tartalmas összeállítás is, amely nem ismert részletekbe avat be arról, hogyan vigyázta, gondozta e különös sportpalántát az édesapa.

Az, hogy az iskola után ugrik néhányat a rúddal, ugyanolyanon magától értetődőnek számított, mint amilyen a digitális kor előtt az volt itthon, hogy délutánonként lemegyünk focizni.

Sokoldalúság, rúdtörés, szabadság

A játékosság mellett az idősebb testvérek és barátaik ugrálása a legjobb értelemben vett bandázás hangulatát alakította ki, de Mondo baseballozott és futballozott is, ami alighanem segítséget jelentett, hogy ne unjon rá a rúdugrásra. Mint a képsorokból kiderül, az iskolás kor kezdetén nemcsak a világ legjobb eredményét érte el, de valószínűleg a legfiatalabb lett, aki eltört egy rudat. Aztán sorra átírta a korosztályos rekordokat; könnyedség és természetesség jellemezte a mozgását, mint aki tényleg az ember által kitalált rúdugrásra született.

„A szüleim kisgyermekkorom óta nagyon fontos szerepet játszottak az életemben, ezt mindig nagyra becsültem. Soha nem helyeztek nyomást rám, ezért szabadnak éreztem magam, miközben egyre csak az járt a fejemben, hogy a világ legjobbja szeretnék lenni” – nyilatkozta a Gyulai-emlékversenyre jövet az SzPress Hírszolgálatnak.

Francia kapcsolat

Egy másik fontos, alig ismert szálat is megismerhetünk abból az összeállításból, amely a zürichi Gyémánt Liga-versenyre készült, „Történet egy fiúról, aki megtanult repülni” címmel. Duplantis három éve, 19 esztendősen vehetett részt először a világ legrangosabb egynapos viadalán, és mint kiderült, különleges kapcsolat fűzi Lavillenie-hez.

Lavillenie előbb a példaképe, majd a mentora lett Duplantisnak, aki élőben 13 évesen látta őt először. Aranyat ért számára egy-egy közös fotó, autogram. Négy évvel később Mondo már versenyezhetett az akrobatikus világrekorder ellen, aki később a szülővárosában is fogadta, együtt edzett vele, és kiderült, hogy nemcsak az alkatukban, hanem a gondolkodásukban is hasonlítanak. Mondo tinédzserként azt a célt tűzte ki maga elé, hogy: „Én legyek az új Renaud.” Sikerült, sőt…

Aki szerezni akar magának néhány felemelő és inspiráló percet, nézze meg az említett kisfilmet:

Kiemelt fotó: Eurosport