Csúcsra érhet a harmadik erő Argentínában
Az előttünk álló hétvégén veszi kezdetét az argentin bajnokság idei első, Liga Profesional nevű kiírása. Az előzetes esélyek alapján három csapat emelkedhet ki a mezőnyből. A Fernando Gago vezette Racing Club már két kupadöntőn legyőzte a bajnoki címvédőt, azonban a legutóbbi bajnokságot végletekig kiélezett hajrában a Boca Juniors nyerte. Mellettük még a jelentős átalakuláson túljutott River Plate tartozik a favoritok közé.
Az argentin bajnokság idei első, hagyományos kiírása péntek éjjel kezdődik és az előzetes tervek szerint augusztus 5-ig tart. Ebben a kiírásban a 28 csapat minden ellenféllel egyszer találkozik, a 27 forduló végeztével hirdetnek bajnokot.
Két héttel az első sorozat vége után jön a második (Copa de la Liga Profesional), melyben a mezőny tagjai két csoportban versenyeznek, az első négy-négy jut tovább a rájátszásba, és decemberben zárul a versengés. Az alapszakaszban kerül majd sor a Rangadók hetére, amikor úgy állították össze a programot, hogy egy konkrétan kijelölt fordulóban minden csapat a legnagyobb riválisával találkozzon.
Az előzetes várakozások szerint a 2023-ban a három, legtöbb bajnoki címmel rendelkező fővárosi gigász sorolható az esélyesek közé. A 37 győzelmével rekordbajnoknak számító River Plate, az őt 35 diadallal követő ősi ellenlábas Boca Juniors és a 18 bajnoki címmel rendelkező Racing Club.
A hármas tagjai közül a címvédő Boca játékoskeretében történt a legkevesebb változás. Hugo Ibarra vezetőedző a tavalyi év második felében megtalált alapcsapatában bízik, mindezt jól mutatja azt is, hogy a két nevesebb távozó egyaránt fegyelmi okokból búcsúzott el a klubtól – a senki sem helyezheti magát a klub fölé elvet követték. A rutinos hátvéd Carlos Zambranót az edző száműzte a keretből, míg az eddigi első számú kapus Agustín Rossi viszonya menthetetlenül megromlott a vezetőséggel, így nem is tárgyaltak a szerződése megújításáról. Távozásával Sergio Romero kap lehetőséget, aki már tavaly augusztus óta a keret tagja volt, de sérülése miatt a Manchester United egykori cserekapusa csak az elmúlt hetekben debütálhatott. Ezen kívül viszont együtt maradt a megszokott csapat, Dario Benedetto és a többi rutinos játékos képviselheti az állandóságot, és az arany-kékek nem titkoltan azt remélik, hogy a tavaly berobbant Luca Langoni után újabb saját nevelésű fiatalok léphetnek elő meghatározó szereplővé.
A Racing Club Fernando Gago irányításával kettőből kettő döntőt is megnyert a Boca Juniors ellen, miután novemberben a Trofeo de Campeones alkalmával hosszabbításban, múlt pénteken a Szuperkupa-mérkőzésen pedig egy hajrábeli tizenegyesgóllal győzött.
Ugyan az utolsó fordulóban elvesztették a bajnoki címet, nem lehetett okuk a szégyenkezésre. Gago remek munkát végzett, ám nagy kihívás áll előtte az új esztendőben, hogy a támadójáték három alappillére távozott. Carlos Alcaraz a Southamptonhoz igazolt, Enzo Copetti az MLS-ben szereplő Charlotte FC futballistája lett, míg Tomás Chancalay az Egyesült Arab Emírségekbe került. Mindannyian érzékeny veszteségek, azonban a Szuperkupa-mérkőzésen az új érkezők remek teljesítménnyel feledtették hiányukat. A legutóbb az MLS-ben szerepelt Maxi Moralez 15 év után tért vissza csapathoz és nagyszerűen mozgatta társait, míg a szintén újonnan igazolt Juán Ignacio Nardoni és Jonatan Gómez ugyancsak pozitív benyomást keltett. Papíron a legnagyobb dobás a veterán perui gólgyáros, Paolo Guerrero leigazolása lehet, aki már megérkezett a csapathoz, de a 39 éves játékos fizikai állapotát illetően azért joggal merülhetnek fel kételyek.
A tavalyi második hely és azóta a Boca kétszeri legyőzése után a Racingnál magasabbra céloznak, és jelen állás szerint őket tekinthetjük a bajnoki cím legfőbb várományosának – persze, hosszú és megjósolhatatlan egy ilyen szezon.
Eközben a River háza táján komoly átalakulás történt: a kispadon Marcelo Gallardo nyolc és fél év után átadta a helyét Martín Demichelisnek. Egy másik egykori helyi ikon bizonyíthat vezetőedzőként, akitől hasonló sikerkorszak talán nem is lehet elvárás, mint az elődjétől, bíznak benne, hogy továbbviszi a csapatot az elődje által megkezdett úton. Azok után, hogy a tavaly nyáron Európába szerződött, azóta világbajnoki aranyérmet nyert Julián Álvarezt és Enzo Fernándezt nem tudták érdemben pótolni, némileg új alapokra helyezték a csapatot. Két korábbi veterán harcos, Javier Pinola és Germán Lux az új edzői stáb tagja lett, míg Juan Fernando Quintero visszatért hazájába. Ugyanakkor két korábbi kiválóság, Ignacio „Nacho” Fernández és Matías Kranevitter is újból magára öltheti a „milliomosok” szerelését – utóbbi pechjére az első felkészülési meccsén súlyos sérülést szenvedett. További kiegészítő emberek érkeztek, illetve hetek óta dolgoznak a PL-t is megjárt venezuelai támadó, José Salomón Rondón szerződtetésén.
A River az edzőmérkőzéseken motivált, masszív csapat benyomását keltette, de egy hasonló váltás általában nem szokott zökkenőmentes lenni, így bizonyára időre lesz szüksége a projektnek. Demichelis mindenesetre nem szeretne várni és kifogásokat keresni, önbizalommal várja a rajtot, és minden sorozatban a végső győzelemért szeretne harcolni már az első évében, hogy mielőbb bizonyíthasson.
A legnagyobb argentin rangadók közül a River–Boca következő felvonására a bajnokság 15. fordulójában az első májusi hétvégén kerülhet sor. Továbbá a negyedik fordulóban lesz esedékes a Santa Fé-i derbi (Union–Colón), a hatodik körben Huracán–San Lorenzo fővárosi csörte, a tizedik fordulóban rosariói városi rangadó (Newell’s Old Boys–Rosario Central), a 12. körben avellanedai derbi (Independiente–Racing) szerepel a menetrendben. Egy héttel a Superclásico előtt Boca–Racing rangadót rendeznek, míg a River és a Racing ismét az utolsó fordulóban találkozik egymással, akárcsak tavaly novemberben történt.
Ami a többi tradicionális csapatot illeti: a Libertadores-kupa-rekorder Independiente új edzővel és új vezetéssel próbálkozik, az Estudiantes remélt sikereit immár az egykori Serie A-gólgyáros Abel Balbo vezényelheti, de például a gyengülő Rosario Central is új trénert nevezett ki. A Vélez Sarsfield több fiatal játékosa távozott, tavalyi remek idénye után az Huracán és az Argentinos Juniors is újból az élmezőnybe vágyna, a szebb napokat is látott San Lorenzo ugyancsak az élmezőnybe kacsintgat, és kíváncsian várhatjuk, hogy a tavaly sokáig a bajnokságot is vezető Atlético Tucumán idén meg tudja-e ismételni a 2022-es szereplését vagy eltűnik a süllyesztőben.
Így fordulhatott elő az, hogy 2022-ben az akkori tizedik helye ellenére a Patronato búcsúzott az első osztálytól – miközben a Copa Argentina győzteseként idén a Libertadores-kupában indul. (2020-ban a Tigre ugyancsak másodosztályúként játszott nemzetközi meccseket.) A másik tavalyi kieső az Aldosivi volt, amely még az egyes pontátlagot sem tudta elérni a hároméves tabellán.
Az Instituto 2005 után visszakerült az első osztályba, mint ahogyan feljutott a Belgrano is a másodosztály tavalyi bajnokaként, így a Talleresszel együtt az 1999–2000-es szezon után újra három córdobai csapat szerepelhet az argentin élvonalban.
Kíváncsian várjuk, hogy valóban a három nagy közül kerülhet-e ki a végső győztes, vagy valaki még beleszólhat-e az aranyéremért vívott harcba, esetleg lesz-e újabb meglepetéscsapat. Az argentin bajnokságban mindig kőkemény meccsekre, kiélezett küzdelemre számíthatunk. Nagy esély mutatkozhat akár arra is, hogy ebben a szoros mezőnyben a tavalyihoz hasonlóan ismét a végletekig nyitott legyen a bajnoki cím kérdése.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából: