Declan Rice-tól Harvey Barnesig, azaz a Premier League eddigi öt legjobb nyári igazolása

Declan Rice

Oké, jócskán bele is kellett nyúlnia a zsebébe Stan Kroenkének ahhoz, hogy a mezőny egyik legkiválóbb hatosát az Emirates Stadiumba csalja, de az igen súlyos, és az amerikai tulajdonosra korábban nem jellemző pénzkiadás jól példázza, az Arteta-hatás mindenkit megigézett ágyús körökben.

Eddig legalábbis elképzelhetetlen lett volna, hogy az Arsenal 100 millió fontot költsön egyetlen játékosra, még ha az olyan nagyszerű is, mint a West Ham Unitedet elhagyó Declan Rice. A minden várakozást felülmúló 2022–2023-as szereplés, valamint Arteta magával ragadó személyisége a Kroenke famíliával is elhitette azonban, most érdemes ütni a vasat, így aztán az elmúlt két idénybeli 300 milliós befektetést a nyáron megdobta még 200 millió fonttal (az testvérek között is félmilliárd…), amelynek a felét az a Rice vitte el, akiről 14 éves korában lemondott a Chelsea. Azóta szolgálta hűséggel a West Hamet, minthogy pedig teljesítményére egy Konferencia-liga-diadallal sikerült feltennie a koronát, mondhatni tisztes munkát végezve hagyta el nevelőklubját.

Hiába tették volna minden idők legjobban kereső West Ham-játékosává (heti 200 000 fontos fizetéssel), ő a legjobbak versenyére vágyott, hogy a legnagyobb címekért harcolhasson. Amit lehetett, ő megtette a West Hamért: 245 mérkőzésen küzdött az utolsó sípszóig, évről évre egyre markánsabb teljesítményt nyújtva, olyannyira, hogy a legutóbbi idényben övé volt a PL-ben a legtöbb megelőző szerelés, a harmadik legtöbb támadóharmadba bepasszolt labda.

Mindez önmagában mégsem lett volna elég ahhoz, hogy Mikel Arteta a feltétlen hívévé váljon, és az észak-londoniak első számú célpontja legyen. Ahhoz bizony a személyiségével is le kellett nyűgöznie a spanyol mestert, akit az elmúlt szezon keserves hajrája még inkább rádöbbenhetett, ennek a csapatnak kell még vezér. Egy valódi győztes típus, olyan klasszis, aki sosem adja fel, akit nem lehet elbizonytalanítani, aki a legkritikusabb helyzetekben is képes a sereg élére állni. Arteta reményei szerint Rice éppen ilyen. Hamarosan kiderül, jól gondolta-e, de van egy olyan gyanúnk, nem tévedett.

(Forrás: Sky Sports)

Mason Mount

Hihetnénk, hogy a Manchester United a centerposzt megerősítését priorizálja, és egy kiváló kilencesre tesz félre minden bejövő fontot – például azt a 15 milliót is, amelyet legutóbb a Nottingham Forestbe szerződő Anthony Elangáért kapott –, elvégre az előző idényben a top 6 csapatai közül csak a csúnyán leszereplő Chelsea szerzett nála kevesebb gólt, mégis „bocsánatos bűnnek” tűnik, hogy egy tetemesebb összeget egy középpályásra áldozott, minthogy azt a középpályást úgy hívják, Mason Mount.

És nem csak amiatt lehet majd kulcsfigura, hogy Erik ten Hag bevallottan tovább próbálja javítani a United letámadását, amelyben bizony kiváló a rendkívül alázatos, nagy munkabírású, nagy futómennyiséggel játszó angol, hanem mert technikailag tökéletesen képzett, nagyszerű a játék olvasásában, kiváló rúgótechnikájával a rögzített játékhelyzeteknél és a kapura is roppant veszélyes.

Nem hiába igyekezett megtartani őt a Chelsea, Mount azonban menni akart, nem feltétlenül érezve azt a megbecsülést, ami egy saját nevelésű, 36-szoros válogatottnak kijárna. És mert Ten Hag azóta figyelemmel kíséri a karrierjét, hogy a 2017–2018-as szezont a Vitesse Arnhemben töltve az egész Eredivisie-re elég jó benyomást tett, pláne nem meglepetés szerződtetése. Mount érkezésével Christian Eriksen szorul a padra, de eléggé ütős így a United középpályája (főként, ha a tökéletes kiegészítő Fred Rodrigues is marad). Az angol 24 éves korára igencsak sok nemzetközi tapasztalatot gyűjtött, ráadásul BL-győztes és számos poszton bevethető: szeret a félterületekbe bemozogni, ahogyan a sorok közé is, de a szélen és a csatár mögött is használható. Ultrahasznos játékos, nagyszerű technikai képességekkel – ez azért elég jó kombó.

(Forrás: Sky Sports)

James Maddison

Ha valami, egy kreatív középpályás ráfért már a Tottenham Hotspurre. Christian Eriksent hiába igyekezett Tanguy Ndombelével, illetve Giovani Lo Celsóval pótolni, egyikük sem vált be, immár James Maddisonra hárul a feladat, hogy váratlant húzva, a nehezen kiszúrhatót is meglátva, egy-egy cselt bedobva futballozzon a középpályán – leicesteri évei arról árulkodnak, tökéletes megoldás lehet. Ha hozzátesszük, hogy 40 millió fontért, plusz egyes feltételek teljesülése esetén tízmilliós bónuszért kaparintotta meg a Spurs, az üzlet pláne pöpec.

Ange Postecoglou 4–3–3-as játékrendszerében és munkás felfogásában dolgozni is kell persze, de ha valamire, éppen arra volt jó a Brendan Rodgersszel eltöltött leicesteri időszak, valamint az időnkénti fejmosás, hogy a 26 éves középpályás rájöjjön: ha nem ad bele mindent, a még oly különleges tehetség sem érvényesülhet. És rendesen össze is kapta magát az elmúlt idényre az önbizalomban sosem szűkölködő karmester, az amúgy pocsék Leicesterben is szerzett tíz gólt, adott kilenc gólpasszt, kialakított 69 lehetőséget, 85-ször próbálkozott kapuralövéssel, szóval szinte egyedüliként nyújtott minőségi futballt.

150 méterre a Coventry City edzőpályájától nőtt fel, mondhatni futballozni született, és ezt ő is nagyon jól tudta. Ama bizonyos önbizalom apropóján: 2015 márciusában ültették le a harmadosztályban maradásért küzdő Coventry kispadjára Tony Mowbrayt, akihez kevéssel a kinevezés után csoszogott oda egy játékosa: „Egy reggel épp készítettem el edzésre a pályát, amikor valaki megütögette a vállam. Nem ismertem még tökéletesen a játékosokat, amikor megfordultam, egy fiatal srácot láttam. Hello, James vagyok, mondta, a következő hetekben remélhetően a csapatában fogok játszani.” És játszott is, sőt győztes gólt szerzett a bentmaradást bebiztosító, utolsó fordulóbeli Crawley Town elleni bajnokin.

(Forrás: The Analyst)

Alexis Mac Allister

Ha sokoldalú középpályást akart igazolni a Liverpool, Alexis Mac Allister személyében megkapta. Az argentin világbajnok a Brighton & Hove Albionban a középpálya szinte valamennyi pozíciójában megfordult, Liverpoolban persze vélhetően a két támadóközéppályás egyikeként szerepel majd, Szoboszlai Dominik mellett.

Nem csak a jutányos ára (35 millió fontot kóstált, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén állítólag felkúszhat 50 millióra) helyezi a legjobb igazolások közé, hanem mert egész egyszerűen a Premier League egyik legnagyszerűbb középpályásává vált az elmúlt másfél évben. Meg kellett pedig küzdenie azért, hogy univerzálisan is elfogadják, de Jürgen Klopp és a jelenlegi Liverpool épp az ilyen játékosokat szereti: akiknek le kell küzdeniük az akadályokat, megbirkózni az elutasítással, mint korábban Virgil van Dijknak vagy Mohamed Szalahnak, akik félelmetes akaraterőről és elszántságról tanúbizonyságot téve kapaszkodnak fel a csúcsra.

Mac Allister válogatott szinten már eljutott oda, noha U20-as koráig átnéztek rajta. Európából azonban akkor is figyelték, az Argentinos Juniors labdarúgóját a Brighton szerezte végül meg. Előbb nevelőklubjának, majd a Boca Juniorsnak adta kölcsön, de Mac Allisternek Angliába visszatérve sem volt nyílegyenes az útja. Eleinte leginkább csereként kapott szerepet, és csak a 2021–2022-es idény második felétől vált alapemberré.

Mert nem a leggyorsabb labdarúgó, nem is a legerősebb, technika, játékolvasás, a gyors és helyes döntések terén, a rúgótechnikáját és passzkészségét tekintve viszont egyszerűen remek.

Ha persze a vérvonalat vesszük, futballistának született. Apja, Carlos az Argentinosban és a Bocában játszott balhátvédként, bácsikája, Patricio többek közt az Estudiantesben csatárt, testvérei, Francis és Kevin ugyancsak profi futballisták. „Mi a futballal táplálkozunk, arról beszélgetünk, azt nézzük. Ez a mi életünk” – mondta Alexis egy ízben, amikor arról kérdezték, mi történik, ha az étkezőasztalnál összegyűlik a Mac Allister família. A diskurzus immár kiegészülhet azzal, hogy Alexis elmeséli, milyen a világ egyik legnagyobb klubjában futballozni.

(Forrás: TEAMtalk)

Harvey Barnes

Lehet, sokak meglepetésére került be az idei öt legjobb igazolás közé a Leicester Cityből a Newcastle Unitedbe szerződő Harvey Barnes, csakhogy a 26 éves szélső épp az a futballista, akiben rengeteg lehetőség rejlik, aki, ha értő kezek és príma játékosok közé kerül, valódi klasszisteljesítményre lehet képes. Mármint hétről hétre, kiegyensúlyozottan.

Newcastle-ben azt remélik – és ezért fizettek érte 38 millió fontot –, minden feltétel adott ahhoz, hogy kivirágozzon. Mert erényei vannak jócskán: szélvészgyors, jó az egy az egy elleni játékban, jól érkezik a kapu elé az ellenoldali támadásokat kísérve, a helyzetkihasználása viszont távolról sem tökéletes. Akkor sem, ha az elmúlt szezonbeli 13 bajnoki gólja egyéni rekord, és tényleg nem rossz termés. De lehetett volna magasabb is a szám, Eddie Howe személye és a megalkotott futball a garancia arra, Newcastle-ben fejlődni fog. Olyan környezetben, amelyikben kiteljesedhet. Ahogy Liverpoolban, Newcastle-ben is úgy véli az edzőpáros (a Howe–Jason Tindall duó), hogy „az identitásunk az intenzitásunk”, hát, ha valaki intenzíven játszik, az Harvey Barnes. Ha még egy kicsit tudatosabban, összeszedettebben, magabiztosabban fog, megállíthatatlan lehet.