Destiny Udogie-t a sors is futballistának szánta

Akkor is az, ha elég vegyes képet festett a hétközi, Brentford elleni játéka. Mindkét vendéggólban alaposan benne volt, az első előtt eladta a labdát a középpályán, a másodiknál hanyag mód passzolt haza, Ivan Toney-t hozva kihagyhatatlan ziccerbe. A Tottenham azonban nyert, így Destiny Udogie megússza a keresztre feszítést; már csak azért is persze, mert a Spurs három találatából kettőben ugyancsak benne volt: az egyiknél előkészítette az akciót, a másikat maga fejezte be. Úgyhogy ha be is csúszott ezúttal egy gyengébb produkció, Udogie erényei messze felülmúlják az időnkénti, leginkább fiatalságából adódó hibákat.

Kezdjük azzal, hogy rossz nézni, mennyit fut ez az ember. Elképesztő munkabírással robotolja végig a 95-100 perceket, fáradhatatlanul, elképesztően magas fordulatszámon. De hát Ange Postecoglounál kíméletlen poszt a szélső védő (is), elég komplex feladatsorral. Egyrészt labdabirtoklásnál muszáj bemozognia a pálya széle és közepe közti félterületbe, magasan játszania, hogy a szélsővel, a tízesként futballozó középpályással, esetleg a centerrel túltöltve a területet létszámfölényes helyzetet dolgozzon ki. Ha majd visszatér Szon Hung Min is a Spursbe, érdemes lesz megfigyelni, hogyan játszik össze az Udogie, Maddison, Szon trió.

Másrészt labdavesztést követően, ha nem sikerül azonnal viszaszerezni azt, sprintelhet vissza, mert maga mögött olyankor nagyon nagy a szabad terület, ráadásul nem elég a saját, vagyis a pálya bal oldalát felügyelnie, fontos bezárnia középre jobbra tolódás esetén, és az ott megiramodni igyekvőt meggátolni a gólszerzésben. Ezzel a fizikummal persze semmi sem lehetetlen, ahogy a PL-be szerződés sem tűnt annak. Főként, hogy elég jó iskolát kapott.

Az Udinese elég jó szemmel szúrja ki a tehetségeket, mások mellett Alexis Sánchez, Bruno Fernandes, Rodrigo De Paul futott be jelentős karriert azután, hogy kimondottan fiatalon felkeltette az északolasz klub scoutjainak a figyelmét. Kiterjedt dél-amerikai hálózata mellett persze az európai piacot is figyeli, mint az a Manchester United kapitánya vagy Destiny Udogie esetében történt.

(Forrás: Sky Sports)

Andrea Carnevalét, a korábbi kiváló csatárt (Udinese, Napoli, AS Roma), aki manapság egyike az udinei játékosmegfigyelőknek, a hírek szerint egyenesen megbabonázta Udogie játéka. No meg a termete, fizikuma, testi ereje. 18 éves volt pedig mindössze akkor. Édesapja, Franklin mesélte el az egyik olasz újságban, hogy amikor a hatéves Destinyt jött el megnézni az Atalanta képviselője, bekérte a születési papírjait, mert nem akarta elhinni, hogy mindössze annyi idős.

Azt sem gondolná az ember, hogy ma már közel 190 centiméter magas, mert annyira gyors, fürge, robbanékony. Utóbbi tulajdonsága elöl és hátul is sokat ér: a szezonban nemegyszer fordult már elő, hogy pluszfeladatát prímán megoldva, balról középre zárva segítette ki a tehetetlen középső védőket, és vitte el a labdát az egyedül kilépő csatár orra elől. Krízishelyzetben, góltól megmentve csapatát. Eleve szoknia kellett, hogy Postecoglou ennyire magasan húzza meg a védelmi vonalat, így aztán a hátvédsornak nagyon kompaktnak kell lennie, a védőknek folyamatosan együtt kell mozogniuk. Elég kockázatos futball, de ha egy csapat képes olyan szinten művelni, mint a Manchester City vagy a Liverpool, amelyekre ugyancsak ez a harcmodor jellemző (valamint járulékos tevékenységként az intenzív és agresszív le- és visszatámadás), megéri a rizikót.

Udogie mindazonáltal hamar a mélyvízben találta magát: mindjárt angliai karrierje kezdetén, rövid időn belül a liga két legkiválóbb jobbszélsőjével kellett megküzdenie, a hatodik fordulóban Bukayo Saka és az Arsenal, a hetedikben Mohamed Szalah és a Liverpool volt az ellenfél.

„Sakával szemben amiatt roppant nehéz a dolgod, ahogy átveszi a labdát, ahogy eltart magától, fedezi a labdát, plusz kiválóan meg is támad. Szalah gyorsabb, mindig keresi az üres területeket, a labdával is szélvész.”

A Spurs négy pontot gyűjtött a két meccsen, akkor még a legerősebbnek vélt csapatával legyűrte a mérkőzés nagy részében kilenc emberrel küzdő Liverpoolt, döntetlent ért el az Arsenal vendégeként. Udogie az észak-londoni derbin is jócskán megfelelt, annak ellenére, hogy hamar összeszedett egy sárgát ágyús emberével szemben.

„Nagyon jól kezelte a nehéz helyzetet, hogy olyan hamar besárgult, és szerintem ő uralta a pálya azon területét. Sokat tanult mindenesetre abból a meccsből és párharcból” – dicsérte akkor Postecoglou.

A Tottenham 2022 nyarán igazolta le az olasz játékost, de azonnal vissza is küldte kölcsönben az Udinesének. A ma már klasszisnak nevezhető balbekk megkaparintása Fabio Paratici érdeme. A Sampdoria korábbi vezető játékosmegfigyelője, a Juventus sportigazgatója 2021 júniusában fogadta el a londoniak ajánlatát, nemzetközi eltiltásáig pedig az angol fővárosban kamatoztatta különleges képességét, vagyis hogy kiváló érzékkel fedezi fel a világfutball kincseit – Udogie, Pape Matar Sarr, Dejan Kulusevski vagy Cristian Romero megszerzése egyaránt erről árulkodik. Amúgy Paratici ma is a fővárosiaknak dolgozik, tanácsadó szerepkörben.

Udogie-ban sok minden feltűnhetett neki, elsősorban persze az, hogy bal oldali szárnyvédőt játszva mennyire éretten futballozik az egészen elképesztő fizikai adottságainak kihasználása mellett. És volt még valami, ami lenyűgözte: hogy Udogie mennyire vágyik arra, hogy tanuljon, jobbá váljon, fejlődjön. Az olasz sportigazgatók márpedig mindennél többre becsülik ezt a fajta attitűdöt.

Nyilván kell is még fejlődnie, elsősorban a döntéseiben, hogy amikor kecsegtető helyzetbe kerül, jó megoldást válasszon, illetve a pálya közepén nyomás alatt se remegjen meg.

Beilleszkedését mindenesetre alaposan megkönnyítette a honfitárs csapattárs, Guglielmo Vicario, hogy a legjobb barátja is vele tartott Londonba, hogy a szülei és testvérei rendre meglátogatják, valamint hogy nem kellett az idegen nyelv nehézségeivel vesződnie, minthogy nigériai származású szüleivel angolul beszélt odahaza.

„Bissouma, Sarr, Perisic, Dier nagyon sokat segített a kezdeti időszakban. Sok mindent elárultak nekem arról, hogyan működik a klub, megmutatták Észak-Londont. A klubban nagyon családias a légkör, remek a hangulat, odafigyelnek rám” – hálálkodott az immár kétszeres olasz válogatott hátvéd.

Roberto Mancini még nem, Luciano Spalletti azonban mindjárt kipróbálta Itália legújabb üstökösét, megjegyezve: „Udogie-ban minden megvan.” Kétségtelenül, ettől még valamelyest szoknia kellett első angliai tréningjeit. Ma már persze mosolyogva meséli angol lapoknak, ahogy az első edzései egyikén a pálya belseje felé húzódva labdaátvételkor egyszer csak azt érezte, valaki hátulról egy irtózatosan nagyot odavág neki. Ki más, ha nem Romero lett volna az elkövető, de ha az olasz együttérzésre számított társaitól, csalódnia kellett. Ivan Perisic például csak annyit szólt: „Isten hozott nálunk.” Vagyis ez a Premier Legaue, még inkább Romero, aki az edzésen sem ismer kegyelmet. Ami azt illeti, Udogie sem. Fizikai erejét kihasználva 21 éves kora ellenére kíméletlen keménységgel lép oda ellenfeleinek, de sosem durván. Olyan előfordul, hogy ütemet téveszt, mint a baljóslatú, Chelsea elleni őszi mérkőzésen, amikor második sárga lappal ki is állították, a kilenc főre fogyatkozó Spursnek pedig nemcsak az utált rivális elleni vereség fájdalmával kellett megbirkóznia, hanem az eltiltott, illetve hosszabb időre megsérülő futballisták hiányával is. Túlélőmódba kapcsolt a klub, s elég jól átvészelte a még most sem, csak majd Szon Hung Min, valamint az Afrika-kupáról visszatérő Bissouma–Sarr kettős hazaérkezésével véget érő böjtöt, minthogy így is ragadni tudott a közvetlen élbolyra.

Kellett hozzá többek közt Udogie remek teljesítménye, kinek kapcsán máris megállapíthatjuk, az érte kifizetett 15 plusz ötmillió font bagatell összeg. Tudja ezt jól a Spurs, amelyik érzékelve rohamléptékű fejlődését máris 2030-ig meghosszabbította szerződését. Nyilvánvalóan fizetésemelésért cserében, de úgy is megérte röghöz kötni. Az olasz meg örömmel ment bele, kellett hozzá, hogy megbecsülve érezze magát a Tottenhamnél. Nem feltétlenül csak anyagi értelemben.

„A mester az első napomon behívott az irodájába, és mindjárt leszögezte, kulcsjátékosnak tart. Részletesen elmagyarázta, mit vár el tőlem, az pedig, hogy ennyire élvezem a bizalmát, elképesztő motivációt jelent.”

Nem csak Ange Postecoglou értékeli az olaszt, a játékostársak és a nevét dalba foglaló szurkolók szintén, mintegy elismeréseként annak, ahogy táncol a gyepen.

Pedig tényleg egy számára addig tökéletesen idegen szerepkört kellett mielőbb elsajátítania: szárnyvédőből vált a pálya közepe felé húzódó, és ott rendre előretörő futballistává, szerepe szerint tulajdonképpen védőből középpályássá avanzsált, akinek persze labda nélkül továbbra is jelentős védőerényeket kell mutatnia.

„Szárnyvédőként mindig csak a vonal mellett kellett játszanom, befelé mozgó szélső védőként sokkal inkább figyelnem kell arra is, mi történik mögöttem, a hátam mögé is sokat kell nézni, már azelőtt tudnom kell, hogyan cselekszem majd, hogy átvettem volna a labdát. A belső középpályásjáték sajátosságait kellett mielőbb megtanulnom. S ahogy telt múlt az idő, egyre nagyobb magabiztossággal kezdtem el játszani ebben a szerepkörben is, egyre komfortosabban érezve magam, egyre inkább élvezve a futballt.”

A Postecoglou-féle játékfelfogásban bizony lehet is.

Kiemelt fotó: beIN SPORTS