Didier Deschamps: poroltóval a halhatatlanság felé

Az nem új, hogy vitatkoznak arról, Didier Deschamps még mindig a megfelelő ember-e a szövetségi kapitányi posztra – tulajdonképpen azóta nem egyöntetű a vélemény, hogy 2012-ben elfoglalta a gallkakasos kispadot. Úgy sem, hogy nyert világbajnoki címet (egy másikat meg elvesztett), és nyert Nemzetek Ligáját (a hazai rendezésű Eb-döntőjét meg elbukta). De kevésbé a vereségek, sokkal inkább a játékstílus miatt szerzett kritikusokat, akik az extraklasszis játékosok sorát felvonultató együttestől a mutatottnál látványosabb futballt várnának. Csak hát Deschamps maga a pragmatizmus; a cél a fontos, nem az út, az eredmény mindent felülír, arra pedig regnálása alatt olyan nagyon nem lehetett panasz. A két elveszített finálé dacára is egyértelműen leszögezhető, elültette a győztes mentalitást válogatottjában, amit játékoskorában sajátított el, és amit Marcello Lippi táplált belé.

Egyrészt ez szükségeltetett a sikereihez, másrészt a csapatformáló képessége, hogy egységessé gyúrjon individuumokat, akik meglehet, egész más személyiségek, a másikon uralkodni akaró egóval, a saját érdekek priorizálásával. Mondhatjuk, hogy nincs ez másként máshol sem, és egy edzőnek épp ez, a megfelelő csapatszellem kialakítása a célja, csakhogy a francia válogatottra Deschamps érkezéséig különösen jellemző volt a széthúzás, a klikkesedés, hogy játékos fújt edzőre, edző játékosra, játékos a csapattársára, ami a 2002-es és a 2010-es világbajnokságon is a csúfos csoportkiesésbe torkollott. Deschamps-nak viszont épp az az egyik titka, hogy képes egységet teremteni.

„Előszeretettel beszélget velünk, mindig tudni akarja, mit gondolunk, hogyan érzünk – mondta Antoine Griezmann a katari vb idején. – Igyekszik a csapaton belül egyensúlyt teremteni. Érezzük, mennyire bízik bennünk, ezért aztán minden egyes utasításának igyekszünk megfelelni.”

Erre erősített rá akkor Deschamps:

„Antoine-nal és a többi régi motorossal is a bizalomra épül a kapcsolatunk, ami egyre inkább erősödött az évek alatt. Ettől még, ha úgy érzem, valami nem jó irányba halad, közbelépek. mert én vagyok az edző, mindenekelőtt azonban ember, és tudják jól, a feladatomnak tartom, hogy minden körülmények közt megvédjem őket.”

Deschamps zseniálisan épített a kölcsönös bizalomra, ebből született meg aztán a csapatkohézió, amelyik a kiváló egyéni képességeken túl a francia válogatott talán legnagyobb erőssége. A bizalom annyit tesz, a játékosok hisznek az edzőjüknek, amikor tehát ő azt mondja, képesek vagytok nyerni, Eb-t vagy vb-t is akár, elhiszik. A recept nyilván nem ennyire egyszerű, de ahol ennyi világklasszis mozog, ott nagyrészt a mentális erőn múlik a siker. Az pedig legkésőbb a 2018-as vb-címmel megjött.

A kapitány a bizalom jeleként ragaszkodik játékosaihoz – hiába követelték volna ki sokáig a csapatból a szurkolók a 2018-ban gólképtelen Olivier Giroud-t, ő bent tartotta, mert tudta, mennyi egyéb erénye van (a legutóbbi világbajnokságon meg vágott négyet…). Hasonló a helyzet N’Golo Kantéval, aki a korábbi sérülései, és a szaúdi ligába igazolás dacára is kivívta az Eb-kerettagságot, mert Deschamps jól tudja, dinamikája annyit nem kopott, labdaszerző képessége továbbra is pazar, munkabírása hatalmas, erre az egy hónapra pedig összekapja magát annyira, hogy ne látszódjon, bő egy éve nem játszott a klubfutball legmagasabb szintjén. Az al-Ittihadban viszont megvívott 44 meccset, ami arra épp jó volt, hogy a szinte teljes egészében kihagyott 2022–2023-as évad után újra meccsrutinra tegyen szert, visszatérjen az élessége.

S még annyit a bizalomról: a francia válogatott hat éve a Lloris, Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernandez, Pogba, Kanté, Mbappé, Griezmann, Matuidi, Giroud tizeneggyel nyert világbajnoki címet, és ha Katarban úgy is tűnt (objektív okok miatt is), hogy Deschamps szakít azzal a csapattal, és új nyerőgépet alkot, egy fiatalabbat, ne csodálkozzunk azon, ha Németországban a tíz mezőnyjátékosból négy-öt oroszországi bajnok ugyancsak a kezdő tagja lesz (és azért „csak” annyi, mert Paul Pogbát doppingvétségért eltiltották, Lucas Hernandez pedig súlyos térdsérülést szenvedett a szezon hajrájában).

Deschamps másik erénye, hogy a saját döntéseit is képes revideálni, ha a csapat érdeke megkívánja. Habár a legutóbbi világbajnokság előtt egy évig ötvédős rendszert alkalmazott, a gyengébb Nemzetek Ligája-szereplés, főként pedig a dánoktól elszenvedett, 2022 szeptemberi zakó után visszaállt a négyvédős formációra. Az eredmény? Vb-döntőbe jutás. De a nagy edzők sajátja felismerni, ha valami nem működik, és nem vég nélkül ragaszkodni a helyesnek vélt elképzeléshez.

Amiben még ugyancsak nagyszerű, az az alkalmazkodás az ellenfélhez, vagy fogalmazzunk úgy is, rendre képes kiötölni azt a harcmodort, amelyik az adott riválissal szemben célravezető lehet. Sokszor adja ezért át a kezdeményezés jogát – így nyert Marokkó ellen a vb-elődöntőben, és így akart Argentína ellen a fináléban, az mondjuk nem jött be. De általában jól sakkozik, ezúttal a játékosaival is muszáj lesz neki. A középpályára visszarendelt Griezmann nagy húzás volt a legutóbbi tornán, a madridinak ezúttal is vezérszerep juthat, ahogyan nyilvánvalóan Kylian Mbappénak is.

Ha valaki, Deschamps tudja, milyennek kell egy vezérnek lennie. Csapatkapitányként nyert a francia válogatottal 1998-ban világbajnoki címet, de az FC Nantes-ban, az Olympique Marseille-ben és a Juventusban is rendkívül fontos szereppel bírt. Edzői rendre értékelték munkabírását, Eric Cantona kevésbé. A Manchester United ikonja sokakról kendőzetlenül kifejtette véleményét játékoskorában (és persze azután is), honfitársát sem kímélte:

„Deschamps-ot csak azért ismerik el, mert mindig százszázalékot ad, de soha nem lesz több egy egyszerű vízhordónál. Minden sarkon találni egy olyan futballistát, mint ő”

– mondta egy 1996-ban adott interjújában. Deschamps sem hagyta persze szó nélkül:

„Hány olyan futballistát találni az utcasarkokon, akik két BL-t nyertek?”

– vágott vissza.

Márpedig ő a Marseille (1993-ban) és a Juventus (1996) középpályásaként is megnyerte a legrangosabb európai klubtrófeát, és mire 2001-ben visszavonult, szerepelt négy BL-fináléban, nyert öt bajnoki címet, az említett klubok mellett magára ölthette a Chelsea és a Valencia mezét is, nemkülönben pedig vb-győztes és Európa-bajnok válogatottban viselhette a karszalagot.

„Majd minden csapatomban Didier volt a kapitány, mindenki tudta, hogy született vezér”

– ismerte el személyiségének ezen vonását Marcel Desailly, és éppen a természetéből fakadó vezérszerep, valamint a posztja, hogy a pálya közepéről irányította társait mondatta azt sokakkal: őt az Isten is edzőnek szánta.

Az AS Monacóval ligakupát nyert és BL-döntőbe jutott – ott a Mourinho dirigálta FC Porto intézte el –, a visszasorolt Juventust a Serie B bajnokaként vitte fel az élvonalba – azt azért nem volt olyan nehéz –, a Marseille-jel a bajnoki cím (2010) mellett háromszor gyűjtötte be a francia ligakupát. A francia válogatott meglehetősen zavaros időszakában kihez nyúlhatot hát a szövetség, ha nem a született vezérhez? Pedig tényleg egy méhkasba eresztették be: a 2010-es világbajnokságon a Nicolas Anelka mellett kiálló játékostársak nem voltak hajlandók edzeni Raymond Domenech vezetésével, a gárda végül csoportutolsóként búcsúzott, és ha Laurent Blanc-nal csitultak is a kedélyek, a 2012-es Eb-negyeddöntő a franciák szintjén azért nem a csúcsok csúcsa.

„Nagy tiszteletnek örvendett, amikor átvette a nemzeti együttest, mi pedig tudtuk, a rá jellemző megszállott győzni akarással megtalálja a módját, hogy sikeres legyen a válogatottal”

– emlékezett vissza Desailly.

A hazai rendezésű, 2016-os Eb fináléjában még pechesen alulmaradt az ellenünk kis híján búcsúzó Portugáliával szemben, két évvel később Oroszországban azonban mondhatni fölényes magabiztossággal lett világbajnok. Akkor is, ha az első csoportmeccsen egy öngóllal kiharcolt, szerény 2–1-es győzelmet aratott csak együttese Ausztrália felett. Deschamps hamar reagált, és látszólag megszólta fiait, amiért az auszik kétszer annyit futottak, és kétszer annyi sprintet vágtak ki a mérkőzésen. De akkor is többes szám első személyben beszélt, hozzátéve, mindenkit mindig megvéd majd a csapatból, de ahhoz a játékosoknak is oda kell tenniük magukat. A nyolcaddöntőtől aztán odatették.

„Didier mindig megtalálja a helyes üzenetet, nagyon jól érzi, mikor, kinek, mit kell mondania. Azt is, mikor van helye a szigorú kritikának, és mikor a támogató szavaknak”

– fejtegette a francia válogatott korábbi sajtófőnöke, Philippe Tournon.

Akkor is tudta, amikor a 2018-as vb argentinok elleni nyolcaddöntője után néhányak alaposan megünnepelték a diadalt, és csak a hajnali órákban tértek vissza a szállodába. Meglehetős zajt csapva, ami nem minden játékosnak tetszett, mindenesetre egy poroltó is előkerült a hepajban, amit Adil Rami hozott működésbe, elég szépen beterítve vele a folyosót. A füstérzékelők persze bekapcsoltak, felverve az egész szállodát, de Deschamps akkor is elszámolt inkább tízig, intelligensen mérlegelte a helyzetet, és úgy döntött, azután, amit hetekig erősítettek – egység, csapatszellem –, nem cseszerinti szét azzal, hogy páros lábbal beleszáll a renitensekbe. Franciaország meg világbajnok lett.

Katarban az utolsó banánhéjon csúszott el, de a szövetség olyannyira értékelte Deschamps munkáját, hogy tavaly januárban 2026 nyaráig, azaz az amerikai világbajnokság végéig hosszabbított vele. Az újabb tornagyőzelem reményében. Németországban már azért a csoport sem pofonegyszerű Ausztria és Hollandia társaságában.

„Ausztriát jól ismerjük, a 2022-es Nemzetek Ligájában kétszer találkoztunk velük. Atletikus csapat, egyénileg is jók, Bécsben meggyűlt velük a bajunk”

– mondta Deschamps, és valóban: akkor Mbappé a hajrában egyenlített, így tudott pontot elhozni onnan Franciaország.

„Hollandiával a selejtezőkben is egy csoportba kerültünk, a hazai és az idegenbeli meccsen is jól ment nekünk, de nem felejthetjük el, hogy Hollandia sok játékosát nélkülözte akkor”

– folytatta a kapitány a másik csoportriválissal, és ott van még ugye Lengyelország, bár az tűnik a leggyengébb láncszemnek. Deschamps persze arra a meccsre is alaposan felkészül, s ha akkor sem feltétlenül várhatunk csapatától fergeteges futballt, legyőzni fiait nemhogy Lewandowskiéknak, a topcsapatoknak is iszonyatosan nehéz lesz.

Kiemelt kép: Matthieu Mirville / PressinPhoto / Alamy Stock Photo