Diósgyőrben már nyitogatják az aranykaput, de be tudnak lépni rajta?

Kevés olyan dolog van a magyar sportban, amelyben teljes, vagy szinte teljes a közmegegyezés. Az egyik ilyen, hogy Diósgyőrben szeretik a csapatot a szurkolók. Oké, evidens állítás, hiszen a szurkolók azért szurkolók, mert szeretik a csapatukat a világ bármely pontján is járjunk. Azonban Miskolcon a labdarúgók aktuális sikerei (feljutás az OTP Bank Ligába, ott középmezőny) mellett kiemelt figyelemmel követik a drukkerek a női kosárlabdázókat is, méghozzá olyan szinten, hogy arra már külföldön is felfigyeltek.

A nemzetközi szövetség (FIBA) honlapján rendszeresen publikáló szakíró, Paul Nielsen a következőket írta a csoportkör előtti erősorrendjében a 16 csapatból mindössze a 14. helyre rangsorolt magyar bronzérmesről: „Vajon a teljesítmény felnő a tavalyihoz? A bemutatkozó idénybeli utazásuk igazán epikus volt, hiszen majdnem bejutottak a rájátszásba. Megleptek több nagycsapatot és nemrégiben legyőzték az igencsak ambiciózus London Lionst, amely néhány kiemelkedő sztárjátékossal rendelkezik. Csodálatos szurkolóik támogatásával a zajszint magas lesz, a hangulat pedig az egyik legjobb lesz az egész sorozatban. Kaila Charles, Lelik Réka, Darcee Garbin és Milica Jovanovics meg fogja oldani a rá bízott feladatot, de az egész csapatnak fel kell nőnie ahhoz, hogy lemásolja a múlt szezonban elért hat győzelmet hozó teljesítményt.”

Persze Nielsen aligha tud sokat arról, hogy a női kosárlabdázók népszerűsége nem az újkori, nemzetközi sikerek miatt szökött az égbe és az 1990-es években is gyakori volt, hogy a Városi Sportcsarnok lépcsői is tömve voltak fanatikusokkal egy-egy Pécs vagy Sopron elleni bajnoki rangadón. A nagy érdeklődés miatt gyakorta összehangolták a focisták és a kosarasok mérkőzéseinek kezdését, hogy a stadionból átérjen a szurkolósereg a csarnokba, noha akkor még a két színtér Miskolc két meglehetősen távoli pontján helyezkedett el.

A Sopron anyagi gondjai után lett beugró a Diósgyőr

Pedig Miskolcon az sem volt magától értetődő, hogy a csapat elindulhat a Bajnokok Ligájának megfeleltethető sorozatban, hiszen a bajnoki döntőbe sem tudott bekerülni, csak harmadik helyen zárt. A Sopron Basket anyagi problémái miatt nem tudta vállalni a nemzetközi szereplést, így pedig az ezüstérmes Győr a főtáblán kezdhetett az Euroligában, míg a Diósgyőr a selejtezőre kvalifikált a harmadik hellyel.

A sorsolás nem volt kimondottan kegyes, hiszen azt a London Lionst sodorta a miskolciak útjába, amelynél kimondott cél, hogy egy új szupercsapatot építsenek fel a közeljövőben, ennek érdekében pedig nagy befektetésekre szánták el magukat a tulajdonosok és például az amerikai-spanyol klasszist, Megan Gustaffsont is megnyerték projektjükhöz, de az előző idényben még Miskolcon szerepelt center, Cheridene Green is a londoniakat erősíti már.

Az ausztrál Darcee Garbin 16 pontjával sokat tett a DVTK sikeréért Londonban (Forrás: FIBA)

A csoportkörben aligha lehet jó vagy rossz sorsolásról beszélni, hiszen itt már tényleg a női kosárlabdázás európai krémje van jelen (leszámítva az orosz csapatokat, amelyek jelenleg nem versenyezhetnek Európában). A két végletről érdemes elmondani, hogy bár „csoporttárs” lett a címvédő török sztárcsapat a Fenerbahce, megkapta a Diósgyőr azt a lengyel Lublint is, amelyet minden sportbaráti tisztelet mellett oda-vissza illendő legyőzni. Azonban a csoport első és nyolcadik helye között meglehetősen kiegyensúlyozottnak tűnt, tűnik a mezőny, amelyben egy-egy jobb napon bárkinek van esélye bárki ellen.

A menetrend lyoni debütálást írt elő a magyar csapatnak és a francia bajnokcsapat elleni ütközet jó erőfelmérőnek is tűnt annak ellenére, hogy ismert volt, hogy az ellenfél nem tud a legjobb összeállításában felállni különböző sérülések miatt. A 67–57-es siker ezzel együtt jó visszaigazolást adott az elvégzett munkáról, talán emiatt sikerült egy héttel később hazai környezetben 66–63-ra legyőzni a spanyol Zaragozát. Az addigi legnagyobb erőpróba a harmadik fordulóban következett, az olasz Famila Schio otthonába látogattak Aho Nináék és volt miért visszavágniuk, hiszen az előző idényben csak borzasztó játékvezetői döntések után, hosszabbításban maradtak alul a miskolciak. Ezúttal is feszült, kiélezett mérkőzés kerekedett ki az olaszok elleni összecsapásból, de a véghajrát jobban bírták a piros-fehérek és 59–55-re nyerni tudta egy híresen nehéz pályán egy nagyon erős ellenféllel szemben.

A győzelmi mutatót tovább lehetett javítani október végén, hiszen előbb a Lublint fogadta, majd Sepsiszentgyörgyre látogatott a DVTK és mindkét mérkőzését magabiztosan behúzta, amivel máris tekintélyt parancsolt magának. A hatodik játéknapot követően a már említett Nielsen is megdöbbenésének adott hangot, illetve tündérmeséről írt, ami nem is csoda, hiszen a spanyol Valencia ellen már hatodik győzelmet aratta a magyar együttes.

A folytatásban a DVTK-nak a sérült csapatkapitány Kányási Veronika, valamint szintén alapembernek számító Jovanovics hiányában nem sok esélye volt a világsztárok egész sorát felvonultató Fenerbahce ellen, és bár az első negyedet megnyerték a miskolciak, a folytatásban egyre csak nyílt az olló a játékvezetők nagycsapatoknak járó támogatását alaposan élvező törökök javára. A végül 81–64-es vendéggyőzelmet hozó mérkőzés feszült hangulatban telt, az ellenfél edzői stábja kisebb konfliktusba keveredett a hazai szurkolók egy részével, emiatt pedig a találkozót követő hivatalos sajtótájékoztatón sem vettek részt – érdemi következmények nélkül.

A világ jelenleg talán legjobb játékosa, Emma Meesseman Miskolcon is szórt 16 pontot (Forrás: FIBA)

Őrült decembert hajtós január követi

2023 utolsó hónapjában egymást érték a nehezebbnél nehezebb meccsek, ráadásul az alaposan elhasználódott kulcsemberek kisebb-nagyobb sérülésekkel várták az idény addigi legnehezebb szakaszát. Az Euroliga-mérkőzések és a hazai rangadók felváltva következtek: a három legnagyobb honi ellenlábas, a Győr, a Sopron és a Szekszárd elleni bajnokik mellett hazai környezetben sikerült másodszor is felülmúlni a Lyont (70–64), majd jött Zaragozában egy drámai, hosszabbításban elszenvedett 70–68-as vereség, amelynek a legfőbb pozitívuma, hogy az egymás elleni összevetésben egy ponttal jobban zárt a csapat a hazai hárompontos győzelem miatt. Az esztendő utolsó mérkőzésén jött a revánsvágytól alaposan felfűtött Schio elleni ütközet, és az újabb győzelem (73–69) egy egészen imponáló, 8–2-es mérleget rakott be a csapat és a szurkolók karácsonyfája alá.

Idén még négy Euroliga-mérkőzés vár a csapatra, január 10-én Lublinban kötelező a győzelem, miként nyolc nappal később a Sepsi elleni hazai találkozón is minimum illendő lenne nyerni. Valenciában kemény ütközetre lehet számítani, nem is beszélve az utolsó fordulóra maradó Fenerbahce–DVTK mérkőzésről, ám addigra jó eséllyel már két továbbjutó csapat maximum formalitásnak betudható összecsapásáról lesz szó, miközben már a B csoport alakulását is érdemes figyelni annak fényében, hogy melyik csapat érkezhet ellenfélként a negyeddöntőben. (Ha csoportgyőztes lenne a Diósgyőr, a másik csoport negyedik helyezettjével játszana, másodikként a harmadikkal, harmadikként a másodikkal, negyedikként pedig a másik csoport első helyezettje várna rá.)

Európai tündöklés mellé hazai egyeduralom

A DVTK szereplése a nemzetközi színtéren tehát parádés, de említsük meg azt is, hogy a hazai bajnokságban eddig nem talált kihívóra. Az alsóházi csapatokat persze anélkül is megverik, hogy a legjobbjaik teljes terhelést kapnának, ám figyelemre méltóan, az év legjobb teljesítményét nyújtva támadásban (97–72) verték tönkre a másik bajnokesélyes Győrt, amely éppen a ponterős támadójátékával szokta maga alá gyűrni ellenfeleit. Igaz, Cziczás László csapatánál is éppen a kulcsemberek sérülései jelentették a legnagyobb problémát a mögöttünk hagyott ősz során. Az ezer sebből vérző, anyagi és szakmai problémákkal küzdő Sopron 74–59-es idegenbeli legyőzése az elmúlt két évtizedben majdnem mindig a szezon csúcspontja lehetett volna, ám ezúttal inkább a két együttes pillanatnyi erőviszonyainak pontos leképeződése volt. A harmadik nagyobb erőpróba a Szekszárd elleni hazai bajnoki volt, de a 72–64-es miskolci győzelem is nagyjából a realitást tükrözte. Az említett csapatok mellett nagyon érdemes odafigyelni a PEAC-ra, eddig a pécsiek tudták a legjobban megszorongatni a listavezetőt, Miskolcon csak 83–82-re kaptak ki így nem várt izgalmakat hozhat majd kettejük következő összecsapása februárban.

Az ősz rangadóján, a DVTK–Győr mérkőzésen Kaila Charles és a piros-fehérek örülhettek (Forrás: dvtk.eu)

De mitől ennyire jó idén a Diósgyőr?

Az Európa-szerte népszerű csapatsportágak között talán kosárlabdában a legegyszerűbb egy erős csapatot összehozni, lévén itt egyszerre csak öt játékos van a pályán, hat-hét nemzetközi klasszis megvásárlásával és összehangolásával szinte garantált a siker, erre jó példa az elmúlt évekből a mesés lehetőségek között dolgozó orosz és török klubok eredménysora. Azonban Miskolcon nincs kolbászból a kerítés, szó sincs arról, hogy egy feneketlen bankszámla alapozza meg az idény sikereit, bár a stabil háttér adott, hogy eredményes munkát lehessen végezni.

A nyári átigazolások jól sikerültek, noha többek között olyan alapemberek hagyták el a csapatot, mint a Puerto Ricó-i Ariella Guirantes (ma már Schio), vagy a már említett angol center, Cheridene Green (London Lions), de érkezett az amerikai Kaila Charles és a francia válogatott Ana Tadic, aki ráadásul szerződtetésekor még egy sérülésből épült fel. Az egyéni statisztikák szerint nem, vagy nem pont azt hozzák, mint akiket pótolni hivatottak, ám sokkal hasznosabbak a csapatjáték szempontjából és a jelek szerint remekül illeszkedtek be az öltözőbe is. Kimondottan jó vétel volt továbbá Tenyér Zsófia és Lelik Réka is, akik épp a legkeményebb, decemberi hajtásban mutatták meg erősségeiket.

Aho Nina sokak szerint ebben az idényben vált valódi vezérévé a csapatnak, a kemény védekezéséről és elszántságáról megismert magyar válogatott az utóbbi időben fontos kosarakkal és gólpasszokkal is jelentkezik. A fiatalok is egyre nagyobb szerepet követelnek maguknak, a bajnoki rangadók mellett már az Euroligában is mutatott szép dolgokat Toman Petra, akit a jövő egyik lehetséges csillagaként tartanak számon a szakértők, de Aho Tyra is szépen megoldja a kiegészítő emberként rá bízott feladatokat. A légiósok közül volt már szó Tadicról és Charles-ról, ám nem szabad elfelejteni, hogy a régi motorosok továbbra is húzóemberek. Az ausztrál Darcee Garbin egyenletesen jól teljesít hosszú ideje, a litván Monika Grigalauskyte is húzóember és külön érdemes szót ejteni arról a Jovanovicsról, akit az év női kosárlabdázójának választottak 2023-ban Montenegróban. A népszerű Mima ráadásul nemrég egy interjúban elmondta, hogy olyannyira otthonra lelt Miskolcon, hogy reményei szerint onnan is vonulhat majd vissza, ha eljön az ideje.

A DVTK pillanatnyilag nem csak egyének, de csapatszinten is a mezőny fölé emelkedik, ebben pedig nagy szerepe van Völgyi Péter vezetőedzőnek és stábjának.

A védekezés sokkal jobban működik, mint az elmúlt idényekben, a palánk alatt pedig különösen kíméletlen a csapat. Támadásban feltűnő, hogy nem egy embertől függ a csapat, nincs már Guiranteshez mérhető extraklasszis, ám helyette minden meccsen van két-három másik játékos, akikre bátran rá lehet bízni a befejezéseket. A csapat egyértelmű erénye (és ez már így volt az előző idényben is), hogy rettenetesen jól bírja mentálisan a hajrákat, de amíg a múlt szezonban nagy fordítások jellemezték a mérkőzéseit, idén képes az előnyt jól menedzselni és a kiélezett helyzetekben maximálisan teljesíteni. Ahogyan a Győr elleni mérkőzés megmutatta, a diósgyőriek tudnak 97 pontot is szórni, de amikor rosszabbul megy nekik, akkor is nyernek (lásd: 55–50 a TFSE) ellen. Nagy segítség számukra a hazai pálya is, nem ritka, hogy 1500-1800 néző kíváncsi az Euroliga-mérkőzéseikre és ahogyan írásunk elején jeleztük, erre már Európában is felkapták a fejüket.

A diósgyőri szurkolók messze földön híressé tették a DVTK Arénát és történelmi idényben bíznak (Forrás: FIBA)

Ugyanakkor alapvetés, hogy senki sem nyert még bajnokságot decemberben, az alapszakasznak is csak a felén vagyunk túl, mindenesetre az eddigi teljesítmény több mint reményt keltő. A bajnokság legfontosabb kérdései majd tavasszal dőlnek el, az alapszakaszbeli helyezésnek főként a rájátszásban hazai pályán lejátszott mérkőzések számában lehet nagy szerepe, ugyanis nem mindegy, hogy a negyeddöntőben, de különösen az elődöntőben és döntőben többször játszhat-e hazai parketten a csapat, mint az ellenfelei, különösen olyan környezetben, ami Miskolcon fogadja a csapatot. A Győr és a Sopron elleni győzelmekkel jó helyzetbe hozta magát a DVTK ilyen szempontból is, nehéz elképzelni, hogy bármelyik csapattól jobban kikapna, mint amennyire megverte őket eddig, ám veszélyes lehet még a már említett Szekszárd és a Pécs is, amely csapatokhoz még ellátogatnak Kányási Veronikáék.

Az Euroligában a továbbjutás egy karnyújtásnyira van, innen inkább már az volna a csalódás, ha valamiért mégsem jönne össze, a kieséses szakaszban pedig minden mérkőzés ajándék lesz, a fókusz alighanem a bajnoki cím megszerzésén van most Miskolcon, amely több szempontból is történelmi lenne.

Völgyi Péter tanítványai ebben a szezonban nyitják, nyitogatják a gyermekdalból is ismert aranykaput – és noha a riválisoknak is lesz némi beleszólásuk az események alakulásába – nagy eséllyel csak rajtuk múlik, hogy 2024-ben végre be tudnak-e lépni rajta.

Kiemelt fotó: FIBA.com