Dominik Marczuk még tinédzserként megmászta a lengyel ranglétrát
Még csak most lesz húszesztendős Dominik Marczuk, de már szerepelt a negyedosztálytól felfelé mindegyik ligában. Tizenöt évesen debütált a felnőtt labdarúgásban, majd meghatározó alakja volt egy, a profi szintre pályázó és azt el is érő csapatnak, most pedig már rekordot döntött az élvonalban. Rövidke karrierje során már szép sikereket ért el, s ha így folytatja, akkor a következő lépcsőfok már egy külföldi szerződés lehet.
Dominik Marczuk 2003. november elsején született a Lublini Vajdaságban található Miedzyrzec Podlaskiban. Labdarúgó karrierjét szülővárosa csapatában, a KS Huragan Miedzyrzec Podlaskiban kezdte meg, majd egy évet eltöltött a Górnik Leczna SA utánpótlásbázisán is. Innen került át a MKS Podlasie Biala Podlaska együtteséhez, ahol nagyon korán bedobták a mélyvízbe, de ez is volt a fiatal játékos célja. Az akkor a negyedosztályban szereplő csapatban már 15 évesen, 9 hónaposan és 17 naposan a kezdőben találta magát. A klub pénzügyi nehézségekkel küzdött, kiárusította a legtöbb értékét és a 2019-20-as szezonnak úgy futottak neki, hogy a kiesés sem baj, ha egy évvel később tudják rendezni az adósságaikat az újabb eladások révén. Marczuk már augusztusban megkapta az esélyt, majd összesen 17 alkalommal szerepelt, mindannyiszor kezdőként, s ha nem jön a koronavírus-járvány okozta megszakítás, akkor talán még több alkalommal pályára léphetett volna.
2020 nyarán ugyan még kétszer felhúzta magára a zöld-fehérek mezét, ám augusztus közepén a harmadik vonalban a feljutásért küzdő ZKS Stal Rzeszów lecsapott rá. Az őszi időszakban a beilleszkedés volt a fő szempont, mert iskolát is váltott a majd 300 kilométerrel arrébb költözés miatt, illetve szintet is lépett, hiszen már nem a negyedosztályban küzdött a kiesés elkerüléséért, hanem a második vonalba való feljutás volt a célja újdonsült csapatával. A játéklehetőséget ebből is adódóan tavasszal kapta meg inkább, de akkor már többnyire kezdőként. Ahhoz képest, hogy egy szinttel lejjebb a jobb és a bal oldalon is szerepelt hátvédként és olykor szélsőként is, a kárpátaljai együttesnél egyértelműen jobbhátvédként számoltak vele.
A második idényében a hiányzásai javát a válogatottbeli kerettagsága miatt „szedte össze”, mert az U18-as és a U19-es nemzeti csapatba is kapott meghívót – felkészülési és Európa-bajnoki selejtezőkre egyaránt. Hiányzott is ezeknél az alkalmaknál, a Stal sokkal sikeresebb volt vele a soraiban. Majd jól zárul a szezon mindannyiuk számára, az együttes a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett, Marczuk pedig 25 pályára lépést tudott felmutatni. A másodosztályú idény elején egy sérülés nehezítette a karrierjét, az ősz folyamán a bokaszalagjával akadtak gondjai, ami miatt két hónapra kidőlt, majd az elkapkodott visszatérés miatt ismét több mint négy hétre harcképtelenné vált, és ez már azt jelentette, hogy a tavaszi szezonból is ki kellett hagynia egy hónapot. A kárpátaljaiak kiharcolták a bennmaradást, a fiatal tehetségük viszont a szerződése lejártával a távozás mellett döntött. Kicsit meglepte ez a klubot, ám tisztában voltak azzal is, hogy élvonalbeli csapatok is érdeklődnek Marczuk iránt, aki végül éppen ezért, az első osztályú lehetőség miatt távozott. A Jagiellonia Bialystok ajánlatára mondott igent, és hároméves szerződést írt alá a Podlasiei vajdaság nagyvárosában.
„Tetszik a város! A bátyám itt tanul, és amikor nála jártam látogatóban, megmutatta, mennyire szép hely. Ez már akkor megfogott. Nem volt nehéz választás ideigazolni, mert már tavaly nyáron is volt róla szó, hogy érdeklődik irántam a Jagellonia. Bialystokban közelebb leszek a családomhoz, ami szintén előnyös”
– válaszolta a Gol24-nek.
A szakértők féltették, hogy egy kicsit korai lehet számára az újabb ugrás, hiszen csak 17 másodosztályú mérkőzés volt a háta mögött, az is egy alsóházi, a kiesés ellen küzdő együttesben. Azonban Marczuk már a nyári edzőtábor során meggyőzte Adrian Siemieniec vezetőedzőt, hogy minden megvan benne, ami kell az élvonalbeli szerepléshez. A nyitó fordulóban a bajnoki címvédő otthonában jobbhátvédként volt a kezdőcsapat tagja, azonban azóta már sokkal támadóbb szerepben csillogtatja a tudását. Ez látványosan jobban áll a fiatal játékosnak, ráadásul azzal, hogy egy védekezésben is hasznos játékos játszik szélsőt, a hátrafelé játék is jobban megy a csapatnak, mert nem egyszer zár vissza ötödik védőnek, ezzel is erősítve a hátsó alakzatot. A hatodik fordulóban, a Górnik Zabrze elleni bajnokin megszerezte az első gólját, és a „válogatott ablakban” sem tétlenkedett, az U21-es csapatban volt jelenése.
„Nagyon örülök a sikeres idényrajtnak, de nem akarom elragadtatni magam. Még többet kell dolgoznom, mert csak úgy lehet előrejutni. Ha tényszerűen nézzük, lehetnének még jobb számaim is, még több gólt és asszisztot elérhettem volna. Arra akarok koncentrálni, hogy az utolsó passzaimon dolgozzak, és hogy megőrizzem a hidegvéremet a riválisok kapuja előtt, hogy gólra váltsam az adódó lehetőségeimet”
– mesélte a Podkarpacie Live kérdésére válaszolva.
Ennek megfelelően a válogatott szünetről visszatérve három gólpasszt osztott ki, aminek köszönhetően csapata kétgólos hátrányból aratott győzelmet, s ezzel ő lett a liga történetében a legfiatalabb, aki mesterhármast ért el asszisztok terén. A Jagiellonia a szezon egyik meglepetését okozza eddig, hiszen ott vannak az élmezőnyben és ebben hatalmas szerepe van Dominik Marczuknak is. Fényes jövő áll előtte és Lukasz Maslowski sportigazgató már a szerződtetésekor azt fejtegette, hogy bár három évre írt alá a tinédzser, ő nem lenne meglepve, ha végül nem töltené ki a kontraktusát Bialystokban. Az esély egyre nagyobb erre.
Kiemelt fotó: TVP Sport