Döntetlen lett a felkészült Brazília és a gyermekbetegséggel küzdő Egyesült Államok csatája

A mérkőzés döntő részében a brazilok akarata érvényesült. Dorival Junior csapata átadta a labdás kezdeményezést annak tudatában, hogy egy hatékony letámadással könnyen zavarba lehet hozni az Egyesült Államokat. Gregg Berhalter válogatottja a labdakihozatal során 4–3–3-ban építkezett két magasan helyezkedő nyolcassal (Giovanni Reyna és Weston McKennie) és kettő, a szélességet a vonalig nyitó szélső védővel (Joseph Scally és Antonee Robinson). A pálya minden területét igyekeztek kihasználni az amik, viszont e miatt a labdavesztést követően nagy hézagok nyíltak a védekezésben. A labdavesztést követő átmenetek a legnagyobb veszélyt jelentették Berhalter csapatára, mivel a két belső védő előtt csak egy hatos tudta lassítani a támadásokat, míg a szélső védők egyszerre széles és magas helyezkedése miatt az ellenfél gyors támadói könnyen mögéjük tudtak kerülni. Ez a probléma általánosságban is igen jelentős, mivel Brazília, Kolumbia és Jamaica egyaránt lőtt kontrából gólt, gólokat az Egyesült Államoknak.

 

A selecao vegyítette a 4–4–2-es és 4–1–3–2-es letámadást. Alapból 4–4–2-ben védekeztek és az elöl letámadó két játékos közül az egyik (Vinícius Junior vagy Lucas Paquetá) mindig visszazárt a hatos Yunus Musah-ra. A presszing ezen korai szakaszában szándékosan nem kapott nagy nyomást az Egyesült Államok, emiatt Berhalter csapata megpróbálta laposan kihozni a labdát. Az első pár passzt követően viszont növelte az iramot a brazil válogatott. Paquetá és Vinícius egyszerre kezdte támadni a belső védőket, miközben Bruno Guimaraes fellépett a hatosra. A hirtelen fokozódó nyomás hatására az amerikaiak rendszeresen rontottak, pontatlanul passzoltak.

 

A hatékony letámadás következtében a brazil csapat rendszeresen szerzett labdát már a mérkőzés korai szakaszában. Rodrygo Goes 17. percben rúgott gólja épp egy ilyen szituációt mutat. A letámadott belső védők a kapust választották. Vinícius megtámadta Matt Turnert, aki a nyomás alatt zavarba került. Miközben nekifutott a labdának, megtorpant és változtatott az eredeti elképzelésén. Pontatlanul ívelte a labdát a nyomás alatt lévő társhoz. Raphihna begyűjtötte a visszahulló második labdát, majd a Scally mögé beinduló Rodrygót ugratta ki egy keresztpasszal, hiszen nem volt középen szűrés, ami a passzt megakadályozhatta volna.

 

Rodrygo gólját követően változott a meccskép. A brazilok agresszívabban támadtak le, már alapból 4–1–3–2-ben, Guimaraes magas helyezkedésével. Viszont az Egyesült Államok nem akart kockáztatni. Turner a gólt követően számos kirúgását ívelte előre, ahelyett, hogy laposan játszotta volna meg a társakat. A Team USA célja a kockázat kerülése lett, ezzel pedig a labdás kezdeményezés átruházása az ellenfélre. Közben, a 26. percben Pulisic szép szabadrúgásgóljával egyenlítettek az amerikaiak.

 

A kezdeti sokk után látszott, a Berhalter-csapat megpróbálta a saját játékát játszani. Visszaálltak egy közép-magas blokkba, majd a labdaszerzéseket követően igyekeztek kontrázni. Az Egyesült Államok a szokásos 4–3–3-as védekezési formációt használta. Alap esetben az elöl védekező játékosok középre terelik az ellenfelet, mivel a három középpályás (Reyna, Musah és McKennie) nagy munkabírásának és fizikális előnyének köszönhetően rendszeresen labdát tud szerezni. Viszont a brazil csapat kifejezetten erős a pálya közepén való helycserés bontásban. Ennek köszönhetően az elöl helyezkedő hármas (Ricardo Pepi, Timothy Weah és Christian Pulisic) szorosan zárt és felhagyott a terelő mozgással, hogy segítsen a középpályásoknak. Ezáltal a brazilok a pálya tengelyében nem tudtak áttörést elérni. A szűken védekező Egyesült Államok akarva akaratlanul felkínálta a selecao számára a szélsők megjátszásának lehetőségét. Raphinha és Vinícius a vonal mellett kapott labdákat és egy az egy elleni szituációkkal próbáltak betörni az amerikai védelem mögé, hiszen a leggyengébb pontja Berhalter csapatának éppen a két szélső védő. Mind Scally-t, mind Robinsont könnyedén megverik az ellenfelek egy az egyben a legtöbb találkozón, így ezen a mérkőzésen is ez történt.

 

A második félidőre mélyebben húzta meg a védelmi vonalát az Egyesült Államok. Berhalter ezzel sikeresen elvette a területet az ellenfél szélsőitől. A vonal mellett cselező brazilok számára leszűkült a hely. A védősor és a középpályás-sor közötti távolság csökkent, ezáltal utóbbiak hatékonyabban tudtak kisegíteni a szélső védőknek. Reyna és McKennie gyakran segített kettőzni az ellenfél szélsőjét, miközben a hatos Musa szorosan zárta a mögöttük lévő területet. Emiatt a brazilok felépített támadások során csak elvétve tudták áttörni az Egyesült Államok védelmét.

 

 

Látva, hogy önmaguk nem tudnak bontani, a brazil csapat megpróbált lemondani a labdáról és visszaállt védekezni. Újból az amerikaiaknak kellett kezdeményezniük. Mindazonáltal egyetlen óriási helyzetet leszámítva (Pulisic a 68. percben ziccerbe került) belesétáltak Dorival Junior csapdájába. A brazilok pár passz kivárását követően újból lendületesen támadtak le és számtalan ziccert alakítottak ki a labdaszerzések után. Turner 11 védése nélkül, amelyek között voltak hatalmas bravúrok is, az Egyesült Államok egy újabb komoly pofonba szaladhatott volna bele.

 

Összességében elmondhatjuk, a brazilok végig kontroll alatt tudták tartani a mérkőzést, ennek köszönhetően kedvező előjelekkel várhatják az első csoportmeccsüket a Copán (június 25-én Costa Rica ellen játszanak). Az amerikaiak számára ez az 1–1-es döntetlen elsősorban mentális erőt adhat, amire a Kolumbia ellen súlyos vereség után szükségük is volt. Ők egy nappal a brazilok előtt kezdik a kontinenstornát (Bolívia ellen), és kérdéses, vajon a védekező átmenetek során meglévő sebezhetőségük meddig nem okoz jelentősebb gondokat számukra.

 

Kiemelt kép: Rich Storry / AFP / Getty Images