Doug Pederson befűzte az oktatófilmet

A Los Angeles Chargers álomszerű első félidőt produkált Jacksonville-ben: játékosai négy alkalommal csípték el Trevor Lawrence passzkísérleteit, ebből hármat a később tragikus hőssé váló Asante Samuel Jr. vállalt magára, egyszer pedig egy elejtett puntot is összeszedtek. 27 pontos előnyről és plusz ötös turnover-mutatóval nagyon ritkán veszítenek mérkőzést a csapatok, mondhatni csodaszámba megy, amit jól leír, hogy egy ponton az ESPN modellje 99,9%-os valószínűséget adott a Los Angeles-iek győzelmének, a mérkőzés végén mégis a 0,01% jött be.

A playoffban kockáztatni kell

A Chargers leolvadásában óriási szerepet játszott az a konzervatív hozzáállás, amit az egész szezon során láttunk a csapattól, és amit már korábban is hátráltató tényezőként értékeltünk. A második félidőben a Los Angeles-iek semmiféle kockázatot nem vállaltak, legyen az támadóoldali játékhívás, kicsit agresszívabb védekezés, vagy akár negyedik kísérlet. Utóbbi kifejezetten problémás, hiszen Brandon Staley vezetőedző egyik legnagyobb erényének azt tartották, hogy ezekben a szituációkban inkább az agresszív megoldásokat választja.

Ez idénre azonban teljesen megváltozott: Staley teljesen kiszámíthatatlanul dönt, szoros helyzetekben pedig inkább a konzervatív megközelítést alkalmazza. Ezt tette most is, amikor körülbelül kilenc perccel a meccs vége előtt tízpontos előnynél 4th&3-ra a Jaguars 22 yardos vonalán inkább a speciális egységet küldte fel a pályára a támadók helyére. A döntés alapvetően védhető lenne, mert egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy jobb döntés megpróbálni first downt szerezni, de teljesen szembement azzal a filozófiával, amit Staley magáénak vall. Ez a jelenet tökéletesen példázta azt, hogy amikor egy csapat a győzelem helyett a vereség elkerülésére játszik, annak általában megissza a levét, Cameron Dicker ugyanis elhibázta a mezőnygólt, ezzel remek pozícióból indulhatott a Jaguars.

Szintén a Chargers konzervatív, helyenként gyáva felfogását jellemzi Joe Lombardi játékhívása, különösen a második félidőben. Lombardi munkássága eddig is teljesen visszafogta a Los Angeles-iek támadójátékát, most pedig a hatalmas előny valószínűleg tovább rontotta a támadókoordinátor döntéseit. A tény, hogy egy Justin Herbert kaliberű irányító egy playoff-mérkőzésen mindössze 5,9 yardos átlagos passzmélységgel zár, egész egyszerűen kriminális. Csak összehasonlításképpen, az idei alapszakaszban Matt Ryan volt az utolsó ebben a mutatóban, de még ő is elérte a hatos átlagot, pedig finoman szólva is rendkívül rossz szezont zárt.

A Chargersszel ellentétben a Jacksonville Jaguarst nem lehet gyávasággal vádolni, mert Doug Pederson minden egyes apró hibát rendkívül agresszívan használt ki. Elég csak Joey Bosa sportszerűtlen viselkedésért kapott büntetésére gondolni, amely után az extrapontnál megfelezték a célterület és a line of scrimmage közti távolságot, Pederson pedig gondolkodás nélkül küldte fel a támadóit, és csinálta meg a kétpontos kísérletet egy QB sneakkel. Ez a játék, mint később kiderült, az egész meccset alapjaiban változtatta meg, hiszen enélkül a Jacksonville-nek a negyedik negyed végén a mezőnygól csak a döntetlenhez lett volna elég, a győzelemhez nem.

Pederson nyerte a taktikai csatát is

A Jaguars stábja nemcsak az analitika és a bátor döntések terén múlta felül a Chargers edzőit, hanem taktikailag is, amelyre Zay Jones harmadik negyedben szerzett touchdownja világít rá tökéletesen. Ahhoz, hogy ennek a játékdizájnnak a zsenialitását megértsük, kicsit meg kell ismerkednünk a Staley által futtatott védelmi séma néhány alapvetésével.

Staley a Vic Fangio-iskolából került ki, ebből adódóan pedig a védelmi sémájának egyik alapeleme a cover 8 (ez az elnevezés egyébként Fangióhoz köthető, de cover 6-ként és quarter-quarter-halfként is ismert). Ennek lényege az, hogy a pálya egyik felén cover 2-t játszik a védelem, azaz egy ember felel a pálya azon felén a mélységi zónáért, míg a másik oldalon cover 4-et alkalmaznak, azaz azon az oldalon két mélységi zónát találunk. Ez a Fangio-féle védelmekben kiegészül néhány alapszabállyal: a strong safety védekezik cover 2-ben, és az ő feladata a vertikális útvonalak elvétele, a két erős oldali nickel CB először bevág az elkapója elé, majd zónát védekezik, a free safety pedig a túloldalról érkező keresztező útvonalakat semlegesíti. Steven Ruiz egy korábbi írásában remekül illusztrálta, hogy kinek milyen feladatai vannak ebben a védelmi sémában:

Forrás: Steven Ruiz, For The Win, USA Today Sports

A Fangio-iskolát képviselve Staley is alkalmazza ezeket az alapelveket, Pederson pedig tudásáról és felkészültségéről tett tanúbizonyságot, amikor ezt kiaknázta. A Jaguars vezetőedzője ugyanis egy olyan játékot rajzolt fel, amellyel borzasztó nehéz helyzetbe hozza a free safetyt, jelen esetben a Chargers hármas számú játékosát, Derwin Jamest. Ezt azzal tudta elérni, hogy Christian Kirk (a Jaguars 13-as játékosa) és Zay Jones (a Jaguars hetese) over útvonalat fut különböző mélységben, Jamesnek pedig a játékban betöltött szerepéből adódóan fel kell vennie az előtte keresztbe futó Kirköt. Ezáltal viszont hatalmas terület nyílik meg mögötte Jones számára, a túloldalon felálló Alohi Gilmannek (32-essel) pedig a pozíciójának köszönhetően esélye sincs odaérnie, így nem is lehet más a játék végeredménye, mint tükörsima touchdown.

Ugyanez a játék így nézett ki felülnézetből, az NFL Next Gen Stats jóvoltából

Fontos kiemelni, hogy az eredeti játékhívás nem is ez volt, Trevor Lawrence viszont a snap előtt Gilman pozíciójából felismerte, hogy milyen védelemmel állnak szemben, és azonnal módosította a játékot a kimondottan cover 8 ellen kitalált koncepcióra. Ez egyrészt a másodéves irányítót dicséri, másrészt pedig újabb ékes példája annak, hogy mennyit számít egy megfelelő edző a fiatal játékosok fejlődésében. Az Urban Meyer által edzett 2021-es Jaguars esetében ugyanis elképzelhetetlen volt, hogy Lawrence ilyen apróságokra felfigyeljen, Pederson alatt viszont óriási fejlődésen ment keresztül, aminek a nyomait a pályán is látjuk.

Nem Jones touchdownja volt az egyetlen olyan alkalom, amikor a Chargers védelmi hívására tökéletes választ adott a Jaguars támadósora. A meccs kulcsjátékának számító 4th&1 előtt ugyanis Pederson időt kért, hogy meg tudja változtatni az eredeti playt. Ennek oka az lehetett, hogy egy olyan helyzetben, ahol nagy esély van a futásra, a Chargers fent hagyta a pályán a legrosszabb futás elleni védőjét, Asante Samuel Jr.-t. Pedersonnak nem is kellett több, felküldte a támadóit az évtizedek óta nem használt T-formációban, amire válaszul a Chargers túltöltötte a pálya közepét, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné téve a középső futást és a QB sneaket.

A Jaguarst azonban nem zavarta túlzottan ez a reakció, sőt, valószínűleg számítottak rá, ezért támadták inkább horizontálisan a védelmet. A játék kulcsa az volt, hogy a tight endek és az elkapó befelé blokkolnak, egyedül Samuelre nem jut ember, így neki kellene megcsinálnia a tackle-t Travis Etienne-en, ami a méretei és futás elleni képességei miatt szinte lehetetlen feladat, ezzel az első félidőben három interceptiont szerző CB a meccs végére tragikus hőssé vált.

A két edzői stáb közti különbséget egyébként tökéletesen jellemzi, hogy Pederson egy másik felállásból ugyan, de ugyanezt az egyenlőtlen matchupot már a két csapat szeptemberi találkozóján is kihasználta, Staley-ék mégsem tudtak megoldást találni rá.

Ahogy az előző játéknál, úgy itt is meg kell említeni, hogy nemcsak a play kialakítása zseniális, hanem a játékosok felkészítése is. Etienne pontosan tudja, hogy ezzel a first downnal mezőnygóltávolságba jutnak, és innentől kezdve nekik előnyös, ha pörög az óra, így ahelyett, hogy kilépne, befelé vág, és hagyja, hogy szereljék. Ezzel szemben a védők helyzetfelismerése borzalmas, hiszen nincsenek annak tudatában, hogy ha a pálya ezen pontján földre viszik Etienne-t, a Jaguars az utolsó másodpercig lepörgetheti az időt, majd egy mezőnygóllal megnyerheti a meccset. Ebben a szituációban a helyes döntés az lenne, ha engednék, hogy touchdownt szerezzen a Jaguars, ezzel esélyt adva a támadóiknak a fordításra. Az megint egy másik kérdés, hogy elnézve a Jacksonville játékosainak felkészültségét, semmi nem garantálja, hogy Etienne nem feküdt volna le a célterület előtt, hogy megakadályozza, hogy visszakerüljön a labda Herbertékhez.

Összegzés

A szezon ezen részében az edzői munka jelentősége lényegesen megnő az alapszakaszhoz képest, amelyet ez a találkozó is tökéletesen igazolt. A Jacksonville kerete egyáltalán nem erősebb, mint a Chargersé, a két edzői stáb közti különbség viszont egyértelműen a javára billentette a mérleg nyelvét. Mindez azért különösen érdekes, mert egy éve ilyenkor Staley még dicsfényben úszott, és a jövő egyik legnagyobb vezetőedzőjének tartották, miközben Pederson éppen csapat nélkül tengődött, és mindössze két állásajánlatot kapott, ebből az egyik a liga legrosszabb csapatától jött. Egy év alatt viszont hatalmasat fordult a világ, és Pederson újra életet lehelt az évek óta szenvedő Jaguarsbe, a mostani győzelemmel pedig megmutatta, hogy még mindig ő az NFL egyik legkiválóbb szakembere.

Kiemelt kép: Getty Images