Dybala jól ismeri a kapusok gyenge pontját
A labdarúgó Európa-liga döntőjének első gólját az AS Roma csatára, Paulo Dybala szerezte egy gyönyörű kiugratást követően. Az argentin támadó befejezése első ránézésre egyszerű lövésnek tűnhet, ugyanakkor jóval mélyebb gondolatok is megjelentek benne. Lássuk, mik is ezek!
Egy korábbi cikkemben rámutattam a rejtett lövések hatékonyságára, amelyek lényege abban rejlik, hogy a kapussal a másik oldalt hiteti el a támadó a lövés előtt, mint ahova valójában rúgni fogja. Ezáltal a kapus később tud elindulni a labdára és kisebb az esélye a védésre.
Paulo Dybala is élt ezzel a lehetőséggel. A befejezése előtt árnyalta a valódi szándékát, hiszen a lövés előtti pillanatban a rövid oldal felé fordította a csípőjét, miközben a hosszú oldalra rúgta a labdát.





Dybala a szándéka elrejtése mellett még egy dologra figyelt, a kapus egyik gyenge pontjára rúgta a labdát.
Ziccerhelyzetben ugyanis a térdmagasságban rúgott labdákat nehezen védik a kapusok, hiszen a lábukkal már nem tudnak védeni, mert ahhoz magasan halad el a lövés, kézzel pedig még nem, mert kézmagasság alatt halad a labda.
Nézzük, pontosan hogyan is csinálta Dybala ezt:


Dybala megoldása tehát egy egyszerű lövésnek tűnhetett, de jól láthatóan több szempontból is bonyolította a spanyolok kapusának az életét. Gyönyörű és összetett megoldás volt a budapesti éjszakában.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Roma nem tudta megtartani az előnyét, majd az 1–1-es döntetlent követően tizenegyes-rúgásokkal elveszítette a döntőt a Sevillával szemben. A találkozó utáni sajtóreakciókról és José Mourinho kifakadásáról ide kattintva olvashattok!
Kiemelt kép: Alamy