Eb-kudarc: két éve a dánok ugyanígy elrontották, aztán…

Bár amennyire vártuk a hazai férfi Eb-t, annyira korán véget ért a számunkra, közel sem tragédia a magyar válogatott korai kiesése. Már csak azért sem, mert ennél csak fontosabb világversenyek jönnek a következő két évben: az olimpiai kvalifikáció a tét.

Ezúttal is érdemes szem előtt tartani az északi példát, bár a skandináv társadalmakat nem kell és nem is szabad mindenben utánozni. A legutóbbi, 2020-as kontinensbajnokságot olimpiai és világbajnoki címvédőként már a csoportkörben elbukták a dánok, ráadásul gyakorlatilag a saját közönségük előtt, a svédországi Malmőben. A torna csúcsesélyesét Izland és Magyarország ejtette ki, két olyan együttes, amely akkor már évek óta nem hallatott magáról, a mieinknél ráadásul kulcsemberek (Lékai Máté, Bodó Richárd) hiányoztak. Egy évvel később ugyanez a dán válogatott, ugyanazzal a szövetségi kapitánnyal, Nikolaj Jacobsennel világbajnok lett, majd olimpiai ezüstérmet nyert.

A Gulyás István, Chema Rodríguez, Nagy László alkotta szakmai stáb a váratlan győzelmeket hozó tavaly előtti Eb és a bravúros tavalyi világbajnoki 5. hely után a magyarországi Eb-n nyilvánvalóan követett el hibákat, leginkább valószínűleg a mentális felkészítés terén.

A társadalmunk testi-lelki állapotához képest indokolatlanul nagyra, húszezresre épített luxuscsarnok agyonnyom(hat)ta legjobbjainkat a nyitómeccsen, de igazából a folytatásban is alig lehetett ráismerni az elmúlt két évben látott gárdára.

Az utolsó csoportmeccsen még egy visszafogott játékkal és kapusteljesítménnyel is meg lehetett volna teremteni a továbbjutáshoz szükséges kétgólos előnyt Izland ellen, sőt a hajrában még egy-két rontott lövés is belefért volna, de az utolsó percekben két hatalmas ziccer és egy hétméteres is kimaradt (Bodó Richárd, Bóka Bendegúz, Máthé Dominik). Két nappal korábban a portugálok ellen, kiélezett helyzetben Máthé Dominik ugyanígy elrontotta az utolsó büntetőjét; egyrészt fel lehet tenni a kérdést, miért ő állt oda megint, másrészt elismerésre méltó, hogy odaállt.

Ellentmondásokat lehetett felfedezni a meccs utáni értékelésekben is: Gulyás István kapitány úgy érezte, ezúttal élvezik a játékosok a mérkőzést, Bánhidi Bence szerint viszont az elmúlt két év után most már volt nyomás a csapaton – valószínűleg ezért nem ismertünk rá.

A hibák elkövetése azonban a tanulás útját jelenti, ezt a modern pszichológiai könyvek nem győzik hangsúlyozni, az északi minták pedig megmutatják mennyi erőt lehet belőlük kovácsolni. Máthé Dominik és a keret egy része még mindig a huszonéves kora elején jár, az edzői stáb pedig még a tanuló éveinek elején. Az elmúlt két évben a csapat és a szakmai vezetés az erényeit mutatta meg, most a hibáira derült fény. Bármilyen fájdalmas pillanatban is, de még a legjobbkor, ha a következő két évre előre tekintünk.