Eddig minden a tervek szerint alakul La Louviere-ben
A belga labdarúgás egyik leglátványosabban fejlődő projektje a RAAL La Louviere-nél működik, ahol a futballpiramisban nagyon gyorsan halad felfelé a klub, épül a stadionja, erősödik a köteléke a várossal, a szurkolókkal.
Belgiumban a Stamnummer, amelynek talán a törzsszám a legjobb magyar megfelelője, egy olyan értéket képvisel a klubok számára, amely többet jelent a címernél vagy épp a színeknél. Ez egy hivatkozási alap, hogy mi is a klub eredeti identitása, honnan eredeztethető a történelme, ami az összeolvadások és az átalakulások esetében fontos szerepet játszik. Ugyanis hatalmas presztízse van annak, hogy egy adott klub minél kisebb számmal rendelkezzen, mert ez is mutatja, hogy milyen régi a klub. Ugyan Alfred Verdyck, a labdarúgó-szövetség (akkor még Union Belge des Sociétés de Sports Athlétiques) főtitkárának ötletét csak 1926-ban valósították meg, de akkor a Sportleven című lap december 21-ei számában mind a 809, 1926 előtt alapított és akkor még aktív klub besorolását lehozták.
A törzsszámokat időrendi sorrendben osztották ki annak megfelelően, hogy az 1895-ben alapított Belga Királyi Labdarúgó-szövetséghez (KBVB) mikor csatlakoztak a klubok. A besorolás egyetlen hátránya, hogy az ezernél is több olyan egyesület, amelyet Verdyck ötletének bevezetése előtt felszámoltak vagy összevontak, így soha nem kapott törzsszámot. Ez a belga labdarúgás XIX. század végi és XX. század eleji történelmének egy sötét foltja, hiszen olyan csapatok, mint például a Sporting Club de Bruxelles, a Brugsche Football Club, az Union FC d’Ixelles, az Athletic and Running Club de Bruxelles vagy épp az Association Sportive Anvers-Borgerhout, melyek egykor a legmagasabb osztályban szerepeltek, tulajdonképpen sosem léteztek a szövetségi jegyzék alapján.
Történetünkben még 2017 fontos dátum, és nem csak azért, mert ott érdemes becsatlakozni az összeolvadások, a költözések és a csődbejutások kavalkádja után, hanem mert ekkor adott ki egy új szabályt a KBVB. Ugyanis a Koninklijke Lyra mindenáron szerette volna megkapni a jogot, hogy az 52-es regisztrációs számra hivatkozhasson, mint a TSV Lyra jogutódja. A szövetség illetékes bizottsága természetesen első körben elutasította ezt, mind minden korábbi ilyen próbálkozást, de végül a bíróságon a klubnak adtak igazat. Így aztán a szövetség is elfogadta az álláspontot, miszerint amennyiben a klub tudja bizonyítani a szoros kapcsolatot – a Lyra esetében ugyanott játszanak, ugyanazok a színek, ideiglenesen a régi címert használták – akkor lehet kérvényezni, meg lehet vásárolni az eredeti törzsszámot.
Mindezek tisztázása után érdemes belevágni a Royal Association Athlétique Louviéroise La Louviere, azaz az RAAL La Louviere történetének felgöngyölítésébe. Ugyanis a jelenlegi klub az 1919-ben alapított és 94-es törzsszámmal rendelkező Cercle Sportif Couillet, valamint az 1913-ban létrejött és 93-as regisztrációs számot birtokló R.A.A. Louviéroise utóda. Előbbi adatait, de utóbbi címerének modern verzióját, színeit és pályáját használja. Minkét klub többszöri névváltoztatáson, átalakuláson és egyesülésen ment keresztül története során, ám végül 2017-ben értek össze a szálak.
Ez Salvatore Curaba érdeme, aki az 1980-as években játszott a La Louviere-ben, így számára érzelmileg is fontos volt, hogy valamit tegyen az ügyben, hogy egykori klubja ne vesszen a feledés homályába. Kihasználta a szövetség szabályváltoztatását és megvásárolta a 94-es törzsszámot a csődbe ment RAAL-tól, majd az URS Centre és a RC Charleroi-Couillet-Fleurus fúziójából létrehozta a mai RAAL La Louviere-t, melyet visszaköltöztetett Charleroi-ból La Louviere városába, hogy a Stade du Tivoli legyen az otthona. A szurkolók eleinte kétkedve fogadták az új projektet, többen attól féltek, hogy a régi kedvenc „farkasok” emlékét is sárba fogják tiporni ezzel a próbálkozással.
Azonban Curaba tudta mit csinál, ugyan szerette volna megőrizni a korábbi csapat emlékét, mégis egy új történetbe vágott bele. Miközben kiadott 250 részvényt, amelyet csak helyiek vásárolhattak meg, saját, cégének dolgozói közül kezdett el önkénteseket toborozni, hogy ha valaki kilátogat a csapat mérkőzésére, akkor az ismerős arcok közt érezhesse a közösség erejét. A terv jól működött már az első hónapokban, s még a nyáron, az első közgyűlés előtt vázolta ambícióit a támogatóknak.
Az elnök egy modern edzőközpont és egy korszerű stadion felépítését tűzte ki célul, melyek közül az első megvalósításához szükséges telek ekkor már a klub tulajdonában volt. Curaba ezzel gyorsan maga mellé állította a helyieket, mert ez a régi klubvezetés álmai közt is szerepelt, mielőtt jött a pénzügyi katasztrófa és a megszűnés. Manapság már tudjuk, hogy a stadionprojekt is alakulóban van, mert nemrég megkezdődtek az építkezések.
„Ha minden a tervek szerint halad, az aréna 2025 közepére készül el. Egy 8000 férőhelyes stadion sokak számára nem tűnik hatalmas helyszínnek, de ha belga viszonylatban hasonlítjuk össze, és figyelembe vesszük azt a tényezőt, hogy a város lakosságának öt százaléka rendszeresen jár focimeccsekre, egy 8000 férőhelyes stadion elég jó egy olyan városnak, mint La Louviere”
– magyarázta Curaba.
Hogy a futballpályán történteket se hagyjuk szó nélkül, a klub a 2017–2018-as idényre az ötödik vonalnak megfelelő Division 3 Amateur ligában kapott indulási engedélyt. Curaba döntései nem csak a pályán kívül voltak jók, hanem a csapat életére is pozitív hatást gyakoroltak, ugyanis Frédéric Taquin személyében egy olyan vezetőedzőt nevezett ki, aki akkor már hét esztendőt lehúzott az RC Villers La Ville-nél, ahol csak a klub lehetőségei miatt nem tudott szintet lépni. A tehetséges szakember pontosan tudta, hogy nem egy évre kell tervezni, hanem hosszú távon kell gondolkodnia, és a türelemnek, a szisztematikus munkának meglesz a jutalma.
A keretet a helyi tehetségek mellett a környék nagy klubjainak utánpótlásából kihulló játékosokkal töltötték fel, akikkel rögtön az első szezon végén bajnoki címet ünnepelhettek.
A 2018–2019-es szezonban könnyedén kivívták a bennmaradást a Division 2 Amateur ligában, sőt az új évadban a megszakításkor a dobogó alsó fokán tanyáztak. Miközben a koronavírus-járvány a környék legtöbb klubját rendkívül nehéz helyzetbe hozta, addig La Louviere-ben Curaba részmunkaidős lehetőséget kínált a cégénél a játékosoknak, hogy egyben tartsa a keretet. Ekkor már azok a szurkolók is beálltak a klub mögé, akik korábban kétkedve fogadták a változásokat. Mikor a 2021–2022-es idényben ismét teljes értékű futball zajlott Belgiumban, akkor a „farkasok” azonnal újabb bajnoki címmel bizonyították, hogy nagy dolgokra készülnek. Úgy érkeztek meg a harmadosztálynak megfelelő Nationale 1 mezőnyébe, hogy minden rivális tudta, hogy számolni kell velük. Ezt a negyedik hely egyértelművé is tette, végül a 2023–2024-es szezonban hét év alatt harmadik bajnoki címét és harmadik szintlépését abszolválta Taquin alakulata.
Az új idényt ebből kifolyólag már a másodosztályban kezdheti meg a klub, és ha ott is sikerülne jó eredményt elérnie, akkor azután már egy új, modern minden igényt kielégítő stadionban játszhatna. A jövő olyan fényesnek tűnik jelenleg, mint nagyon kevés belga egyesületnél, s ez olyan lehetőségeket nyit meg a RAAL La Louviere előtt, hogy nem jelentene meglepetést, ha még az évtized vége előtt megérkezne az élvonalba.
Kiemelt fotó: RAAL La Louviere
Szerző
