Eddig robog a francia henger, de mi lesz ezután?

Az elmúlt években finoman szólva sem volt nyugodt a hangulat a francia női válogatott háza táján, ahogy arról már oldalunkon is beszámoltunk, a konfliktusok pedig végül meggyorsították a generációváltást. A 2017-ben a kispadra kerülő Corinne Diacre szövetségi kapitány férfi kollégájához, Didier Deschamps-hoz hasonlatosan néha nehezen magyarázható módon zár ki játékosokat a nemzeti gárda keretéből, így az események forgatagában szépen leváltotta a legrutinosabb, javarészt Lyon-kötődésű kulcsembereket fiatalabb és legtöbbször párizsi játékosokra. A kapuból a 35 évesen már kikopó Sarah Bouhaddi, a védelemből Amel Majri, a középpályáról a korábbi csapatkapitány, a 32 esztendős Amandine Henry és a 36 éves Gaetane Thiney, a támadósorból pedig a gólrekorder, a 33 esztendős Eugénie Le Sommer egyaránt kikerült a keretből és a helyükre párizsi vagy korábban Párizsban megforduló ifjabb játékosok kerültek (a Paris Saint-Germain mellett a Paris FC is jelentős erőt képvisel a női bajnokságban).

Így végül igazán rutinos játékos csak kettő maradt az alapcsapatban: a védelem tengelyében a Lyonnal 31 éves korára már elképesztő eredménysorral büszkélkedő, 14-szeres bajnok és 8-szoros BL-győztes Wendie Renard, valamint a középpályán a 32 éves Charlotte Bilbault (aki korábban töltött szép éveket a Paris FC-nél). Talán ide sorolhatnánk még a homoszexualitását nyíltan vállaló Pauline Peyraud-Magnin kapust, aki viszont 30 esztendősen csak nemrég lett sok vándorlás után a Juventus első számú hálóőre, hogy aztán mindent megnyerjen Olaszországban, amit csak lehet. Ennek ellenére az Eb-n eddig nem nyújt túlságosan magabiztos teljesítményt, már kétszer kapitulált az ellenfelek kósza támadásaival szemben, és még ha ezek a találatok nem is tekinthetőek az ő hibáinak, némileg alulteljesíti a post-shot xG mutató által elvárható teljesítményt.

Pedig a csapat igazán domináns játékot produkált eddig, a javarészt fiatalabb játékosokkal kialakított támadópontenciáljukkal voltaképpen csak a hazai angol csapat vetekszik, ahogy az a torna eddigi xG-mutatóiból is jól látszik, és a franciák mellett azt is csak a rendezők és a németek mondhatják el magukról, hogy két meccs után már bizonyosan megnyerték a csoportjukat.

A favoritok között

Akárcsak a tavalyi férfi Eb-n a németek legyőzésével, a hölgyek között is egy jelentős erődemonstrációval kezdett a francia válogatott, hiszen egy félidő alatt öt gólt lőtt a csapat Olaszország ellen új tornarekordot felállítva (amit aztán az angolok másnap megdöntöttek), majd a július 14-i nemzeti ünnepen sikerült a belgákat is legyőzni, így pedig a csoport első helyét is bebiztosítani. Van tehát oka a bizakodásra a szurkolóknak, hiszen a fiatalabb játékosok is ígéretes társasággá látszanak összekovácsolódni.

Pedig a szövetségi kapitány tevékenysége nem csak a keretösszeállítás visszásságaiban emlékeztet megosztó férfi kollégájára, ugyanis a taktikában Diacre sem az aprólékosan kidolgozott innovatív variációk híve, hanem az egyszerűbb elemekből felépített stratégiájával nagyban játékosai egyéni képességeire támaszkodik. A védekezésben használt 4-1-4-1-es felállás egy közepesen magasra húzott védővonallal is alkalmas a labdaszerzésekre, hiszen a torna eddigi legtöbb megelőzését mutatta be a csapat leginkább a már említett Bilbault, egy másik középpályás, Sandie Toletti, valamint a két szélső hátvéd, Eve Périsset és a vonal mentén fáradhatatlanul fel-le robogó Sakina Karchaoui révén.

A szélső hátvédeknek már csak azért is hatalmas a szerepük, mert a támadásban használt 4-3-3-as felállásban nem járatja különösebben sokat a labdát a csapat, hanem gyorsabb és direktebb játékra törekszik, mégpedig a széleken megbontva az ellenfelek védelmét. Ebben pedig a gyakran magasan helyezkedő Karchaouinak is hatalmas szerepe van, nem véletlenül adott már védő létére is két gólpasszt a marokkói származású 26 éves balhátvéd. A gyors indításokért azért elsősorban a csapatkapitány Renard a felelős, aki a mezőny legtöbb hosszú indítását juttatta eddig célba igen dicséretes hatékonysággal, de a csapat összteljesítményének sincs ezen a területen párja a mezőnyben, hiszen például Renard-nak egy hosszú sérülés után a védelem tengelyébe visszatérő lyoni klubtársa, Griedge Mbock Bathy is 7/7-es statisztikát rittyentett.

Az indítások célpontjai között egy további lyoni „túlélőt” is meg kell említenünk, mégpedig a torna legtöbb cselkísérletével próbálkozó, ám azoknak csak 50%-ában sikeres Delphine Cascarinót. Ő pályafutása nagy részében a jobb szélen kavarta meg a védőket és ott rendre sokkal magasabb cselezési hatékonyságot is produkált, de Diacre áttette a bal szélre, egyrészt hogy onnan befelé húzva tükörszélsőként veszélyeztessen (az olaszoknak lőtt is így egy bombagólt), másrészt pedig, hogy a támadósorban összeállhasson egy álomtrió. A két PSG-csatár, a jobboldalról csak ritkán helyet cserélő Kadidiatou Diani és a Mbappéhoz hasonlóan hosszú kálvária után szerződést hosszabbító és 23 éves létére már a válogatott gólrekordot ostromló Marie-Antoinett Katoto helye megkérdőjelezhetetlen a támadósorban. Már ha egészséges, hiszen a belgák elleni mérkőzésen térdsérülés miatt le kellett cserélni az ifjú centert, és a mankóval bicegő levonulását elnézve könnyen lehet, hogy véget is ért számára az idei kontinensbajnokság.

Intő jelek

Ez pedig a legfenyegetőbb viharfelhő pillanatnyilag a csapat háza táján, hiszen Katoto nélkül igencsak vérszegények lettek a franciák támadásai a Belgium elleni második félidőben. Az őt helyettesíteni hivatott Ouleymata Sarr ugyanis cseppet sem tudta olyan biztosan megtartani a labdákat a védők gyűrűjében és hatékonyan lekészíteni a társak számára. Így aztán az első mérkőzés kíméletlen helyzetkihasználásához képest alaposan visszaesett a kapu előtti erélyesség a nagy mezőnyfölény ellenére. Ezt már az is jól mutatja, hogy ugyan a torna legtöbb lövése, 64 eddig a franciáké volt, a korábbi xG-grafikonon mégis az angolok mögé szorultak (57 lövés), hiszen kedvezőtlenebb helyzetekből jutottak csak lövőhelyzetekhez, alig 0,08-as lövésenkénti xG mutatójuk a középmezőny aljára helyezi csak Diacre tanítványait.

Ennek persze az is volt az oka, hogy a kevésé óvatos olaszoknál a belgák visszább rendeződve játszottak, így pedig a hátrahúzódó védelemmel szemben nehezebben érvényesültek a franciák hosszú indításai. Ez felveti Diacre védekezési rendszerének gyengeségét, hiszen hiába a hatékony labdaszerzési mutatók (az említett megelőzések mellett a csapat szerelési hatékonysága is 72%-os vagyis a legjobb a mezőnyben), az csak a középpályán szűkített területen érvényesül és sokkal kevésbé a támadóharmadban, ahol rögtön helyzet alakulhatna ki belőlük. Nem véletlen, hogy a favoritok közül a németek, angolok és svédek is kiemelkedőek ezen a területen. Így aztán azt láthattuk, hogy a visszalépő szélsők helyére a középpályáról az üres területre beinduló nyolcasok sem olyan hatékonyak, mint korábban. Az olaszok ellen hatalmas mezőnymunkája mellett hiába szerezte meg a kongói születésű Grace Geyoro pályafutása első mesterhármasát és párjaként hiába kapott szerepet a belgák ellen a Tolettinél jóval kreatívabb felfogású és helyzetek garmadáját kidolgozó Clara Matéo, 8 előkészítése összesen 0,6 várható asszisztot (xA) ért csak, még szerencse, hogy az egyiket azért gólra váltotta Mbock Bathy.

Mindehhez jön még a már emlegetett haloványabb kapusteljesítmény, így hiába a félelmetes potenciál a csapatban, a francia férfi csapattól tavaly látott váratlanul korai botlás könnyen elképzelhető a hölgyektől is. Ráadásul a Covid is felbukkant már az Eb-n hat különböző válogatottnál, és nem tudhatjuk, mikor kit tehet a kezdőcsapaton kívülre egy pozitív teszt. A csoportkör záró fordulójában ráadásul a torna eddigi legkevesebb passzát összehozó, mégis kétszer is vezetésről 1–1-et játszó izlandiaktól is erős betömörülés várható, amibe beletörhet a bebiztosított csoportelsőség miatt feltehetően tartalékoló franciák bicskája, de az igazi tét majd azután következik a számukra, mely nem csak a negyeddöntőn, de az egész tornán túlmutató próbatétel is lehet.

A közönség kegyeiért

Ahogy már említettük, hiába a női BL-történetének legragyogóbb klubja a Lyon és játszott már a Paris Saint-Germain is két döntőt,



Fenyeget most is a kedvező előjelek utáni bukás lehetősége, az immár 16 mérkőzésre nyúló győzelmi sorozat, a gyorsan kivívott vb-kvalifikáció és az Eb-csoportgyőzelem ellenére a folytatásban már cseppet sem fogja Fortuna a csapat kezét. A negyeddöntőben ugyanis vagy a címvédő és vb-ezüstérmes holland válogatott lesz az ellenfél, vagy a vb-bronzérmes és a legújabb FIFA-ranglistán a legelőkelőbb helyen álló európai csapat, a svéd várhat rájuk.

Erősen emlékeztet tehát a szituáció a 2019-es hazai rendezésű világbajnokságra, amikor a ragyogó csoportkör után a negyeddöntőben a későbbi győztes amerikaiak kiverték Diacre tanítványait a csordultig megtelt Parc des Princes-ben, így ismét keserű szájízzel búcsúzott a kudarcokhoz lassan hozzászokó közönség. Hiszen a 2015-os vb-n is a negyeddöntő volt a végállomás, akárcsak a legutóbbi három Eb-n (2009, 2013, 2017), valamint a 2016-os olimpián is, vagyis a legutóbbi hat nagy tornáján egyaránt a negyeddöntőben vérzett el a gárda fájdalmas módon. Csak 2012-ben Londonban sikeredett egy olimpiai negyedik hely és előtte még a 2011-es vb-n, de az éremről akkor is lecsúsztak a francia hölgyek.

Alighanem a dobogós helyezések hiányának is betudható, hogy meglehetősen furcsa a francia publikum hozzáállása is a női labdarúgáshoz. A francia női válogatott Twitter-oldalának alig 13 ezer követője van, ennél például az olasz hölgyek nemzeti csapata is háromszor többet tud felmutatni, miközben a Lyon női gárdája 102 ezer követővel rendelkezik ugyanezen a felületen, az angol női válogatott pedig több, mint 200 ezerrel, nem is beszélve az amerikaiak 2,4 milliójáról. Katotóék nyitómeccsét azonban most 5 millióan nézték országszerte a televízióban, és ha ezúttal sikerülne végre egy éremmel is felhívnia a figyelmet magára a csapatnak, az talán feloldhatná a velük szembeni érdektelenséget is.

fotó: fff.fr

Kiemelt kép: lemonde.fr