Edzőként is gyakran váltogatja csapatait az uruguayi világrekorder
Sebastián Abreu a két és fél évtizeden át tartó játékospályafutása alatt 31 profi csapatnál fordult meg, mellyel világrekordot állított fel. A 45 évesen visszavonuló egykori uruguayi válogatott támadó néhány éve már edzősködik, korábbi rapszodikus szerepvállalásai után jelenleg egy mexikói élvonalbeli csapat minél jobb eredményeiért dolgozik és immár a fia is a csapat játékosa.
Az aktív játékospályafutása alatt Sebastián Abreu világrekordot jelentő 31 csapatnál fordult meg, miközben összesen 11 különböző országban és négy kontinensen vállalt szerepet. Az 1995-től 2021-ig tartó profi karrierje legnagyobb sikerei közé tartozik, hogy négy uruguayi bajnoki címet nyert a Nacionallal, egy-egy alkalommal argentin bajnok lett a San Lorenzo és a River Plate játékosaként, míg a Botafogóval a riói állami bajnokságot húzták be 2010-ben. Amire talán mégis a legbüszkébb lehet, hogy 2011-ben tagja volt a Copa América-győztes uruguayi válogatottnak.
Rövid edzői megbízatások
Bár Abreu csak 2021-ben akasztotta szögre a stoplist, az edzői karrierjét már előbb elkezdte, mivel 2019-ben beugróként, négy mérkőzésen irányította a salvadori Santa Teclát (meg is nyerték az ottani kupasorozatot), 2020-ban pedig játékosedzőként szolgálta hazájában a Boston Rivert. Ezt követően az első főállású vezetőedzői munkáját 2022 elején töltötte a bolíviai Always Readynél, de mindössze négy meccs után elköszöntek tőle. Még ugyanebben az évben az uruguayi Paysandú trénere is volt, de hivatalos mérkőzésen nem vezette a csapatot. Az első valamivel hosszabb szerepvállalását a perui César Vallejo kispadján töltötte, melyet 2022 novemberétől 2023 augusztusáig 36 találkozón vezetett.
A távozása után kihagyott kilenc hónapot, majd kinevezték a mexikói másodosztályban szereplő Dorados de Sinaloa kispadjára, melyet egykor Diego Maradona is irányított. Abreu szűk kilenc hónap alatt 24 meccsen ült a csapat kispadján, de átlagosan csak alig több mint egy pontot szereztek vele meccsenként. Miután tavaly márciusban elváltak útjaik, nem sokat kellett várnia arra, hogy megkeresést kapjon a mexikói első osztályból (Liga MX), és belevágjon az eddigi legnagyobb edzői kihívásába.
Feljebb vágyó középcsapatot vett át
A Club Tijuana 2011-ben csatlakozott a Liga MX mezőnyéhez, amely az eddigi egyetlen bajnoki címét a 2012-es Apertura megnyerésével gyűjtött be. A Mexikó északnyugati csücskében, az Egyesült Államokkal közös határon fekvő Tijuana városának legerősebb csapata azóta eleinte több bajnoki kiírásnak is esélyesként vágott neki, de képtelen volt megismételni az első bajnoki címét, ráadásul egyre inkább belesüllyedt a bajnokság középmezőnyébe. Az elmúlt években a korábbi legendás mexikói szövetségi kapitány, Miguel Herrera mellett például Diego Cocca és Eduardo Coudet is irányította a csapatot, jelentősebb eredmények nélkül.
A 2024-2025-ös szezon első kiírásában ugyan bejutottak a rájátszásba, de a negyeddöntőben búcsúztak, majd a második felvonás során csak a 18 csapatos mezőny 13. helyén zártak, ezért a kolumbiai Juan Carlos Osoriótól már az idény befejezése előtt elköszöntek. A hátralévő meccseken Cirilo Saucedo személyében megbízott edző vezette a csapatot, majd tavaly április végén vette át Abreu a helyét.
Az egykori vándormadár támadó a 2000-es években több mexikói csapatnál is megfordult, összesen négy kiírásban bizonyult a bajnokság gólkirályának.
Abreu kinevezésében minden bizonnyal komoly szerepet játszottak a mexikói kapcsolatai, és megbízatása inkább a játékosként szerzett hírnevének volt köszönhető, mintsem az edzőként elért eredményeinek. Ennek ellenére a bemutatkozó idénye nem sikerült rosszul, a Xolos sokáig kifejezetten ígéretesen muzsikált a Deportivo Toluca végső győzelmével záruló 2025-ös Aperturában.
Reményteli bemutatkozás, családi szál
Abreu edzőként a klasszikus 4-4-2-es alapfelállás híve, melytől csak kis mértékben szokott eltérni, a stabil védekezésre és az abból indított ellentámadásokra épít. Ahogy már játékosként megszokhattuk tőle, meglehetősen karizmatikus, szókimondó vezető, játékosai felnéznek rá. A hírek szerint több állomáshelyén is összekülönbözött a klubok vezetésével, egyelőre azonban a Tijuanánál töretlen a bizalom felé, köszönhetően a jól sikerült első idénynek.
A Xolos az előző Aperturában az alapszakasz hetedik helyén végzett, végül egy kiélezett negyeddöntős párharcban esett ki a rájátszásban.
Abreu irányítása alatt a Tijuana otthona, az Estadio Caliente igazi oroszlánbarlangnak bizonyult: a 2025-ös Aperturában mind a tíz mérkőzésüket veretlenül vívták meg hazai környezetben. A csapat szurkolói mindig híresek voltak fanatizmusukról, azonban a korábbi években mégsem szerepeltek ennyire eredményesen odahaza, ebben bizonyára nagy szerepe lehetett a tréner motivációs képességeinek is.
Ugyanakkor idegenben már korántsem voltak ennyire eredményesek, egyetlen győzelmüket a CF Pachuca vendégeként harcolták ki még az idény elején augusztusban. Ennek is volt köszönhető a csapat középszerű mérlege, hiszen hat győzelem és öt vereség mellett hat döntetlent elérve végeztek az alapszakasz hetedik helyén. A csapat legjobb gólszerzői közé meglepetésre két középpályás tartozott, a kameruni Frank Boya hat, Kevin Castaneda öt alkalommal volt eredményes az idény során.
A csapat saját nevelésű játékosa az a Gilberto Mora, aki már 15 évesen bemutatkozott a profik között, és most 17 évesen a mexikói labdarúgás legnagyobb tehetségének tartják. A több korosztályos válogatottban is meghatározó szereplőnek számító ígéretért állítólag már az FC Barcelona és a Real Madrid is verseng, hogy a 18. születésnapja után megszerezhessék az ifjú karmestert.
A novemberi rájátszás legelső körében, a nyolc közé jutásért zajló play-in mérkőzésen 3-1-re nyertek az FC Juárez ellen. Majd a negyeddöntő első mérkőzésén hazai pályán hiába győzték le 3-0-ra a Tigres UANL-t, a későbbi döntős monterreyiek meg tudták fordítani a párharcot André-Pierre Gignac vezetésével és egy 5-0-s csapással vetettek véget a Xolos reményteljes menetelésének. Bár az első mérkőzés után alighanem többet vártak volna, Abreu első szezonja egyáltalán nem sikerült rosszul, így idén is folytathatta a munkát és a szünetben meg is erősítették a csapat játékoskeretét.
Az idei Clausura előtt a korábbi MLS-gólkirály Josef Martínez személyében egy rutinos, gólerős támadó csatlakozott a csapathoz. Ráadásul a vezetőedző fia, Diego Abreu is a Tijuana játékosa lett, aki 2003-ban Mexikóvárosban látta meg a napvilágot édesapja mexikói évei alatt, és az elmúlt években már az uruguayi és a mexikói korosztályos válogatottakban is pályára lépett. A szintén csatárként bevethető 22 éves játékos kapcsán az édesapja miatt érdemes megjegyezni, hogy a profik között eddig a harmadik különböző csapatában játszik.
A januárban elrajtolt új kiírás első négy fordulójában a Tijuana egy győzelem és három döntetlen jóvoltából veretlennek mondhatta magát, miközben a rekordbajnok Club América és a CF Monterrey ellen is értékes pontot szereztek. Abreu csapatának a biztató kezdés után minden esélye megvan rá, hogy akár az előző kiírásbeli szereplést is felülmúlja a következő hónapokban.
Borítókép: cdn.dailysports.net