Egy katasztrofális időkérés, amelynek vb-aranyat köszönhetünk
„Életem legnagyobb hibáját követtem el. Kettő az egy ellen támadhattunk a világbajnokság megnyeréséért, erre én időt kértem. Hihetetlen, mit műveltem egy ilyen fontos mérkőzésen. Bocsánatot kérek a játékosaimtól és a szurkolóktól.” A görög szövetségi kapitány önkritikus nyilatkozatából is kiderül, az időkérés kétélű fegyver. Vízilabdában és kézilabdában is.
Ritka emberi nagyságról tett tanúságot Teodorosz Vlahosz, Görögország szövetségi kapitánya, amikor a magyarok ellen ötméteresekkel elveszített vb-döntő után így nyilatkozott az angol fordítás szerint. Érdemes is megnézünk az M4 Sporton a mérkőzés utolsó percét, amelyben ellenfelünk előbb egy három a kettő elleni szituációban kihagyja a meccslabdát, hogy aztán egy labdaszerzéssel fél perccel a vége előtt majdnem egy újabbhoz jusson. Ám jön az említett időkérés. Majd az ötös párbaj után a kapitány nagyon emberi pillanatai.
Mint a meccsfelvételeken látszik, a szakember – aki a tokiói olimpiai döntővel és a fukuokai vb-döntővel soha nem látott magaslatokba emelte a görög férfi vízilabdázást – azonnal észlelte a hibáját, és már gyakorlatilag az időkérés pillanatában bocsánatot kért a játékosaitól. Ám igazából önkritikus nyilatkozatával hívta fel igazán a figyelmet a jelenetre, amelyre a meccs hevében mi sem figyeltünk fel.
Túl ezen, Vlahosz gesztusából az is kiderül, egy-egy drámai végjátékban olyan stressz alatt kell helyes döntést hozniuk az edzőknek, amelyet sokszor még a legjobbak sem bírnak el. És itt már nemcsak a vízilabdáról, hanem a sportághoz több szempontból hasonló kézilabdáról is beszélhetünk, amelyben hajlamosak vagyunk minden rossznak elmondani a kispadot, ha rosszkor kéri ki az idejét – vagy ha éppen nem kéri ki.
Előbbi gyakori és sokszor kikerülhetetlen hiba: a vízilabdánál lényegesen gyorsabb kézilabdában az edző abban a pillanatban szakítja félbe a zsűriasztalnál a játékot, amikor a játékosa tiszta gólhelyzetbe hozza a társát. Valami hasonló történt az emlékezetes 2012-es férfi Európa-bajnokság utolsó magyar érdekeltségű meccsének utolsó fél percében, amikor döntetlennél Mocsai Lajos szövetségi kapitány akaratlanul megtört egy gyors ellentámadást – majd szintén elnézést kért érte a csapattól.
Mint a fentiekből látszik, a sportágak legsikeresebb edzői is úgy érzik legnagyobb teher alatt, hogy az időkérés egy olyan lehetőség, amellyel bűn nem élni – amit csak fokoz a média és a közvélemény nyomása. Tovább bővítette az edzők arzenálját – és bonyolította a helyzetüket –, amikor a kézilabdában megnövelték az időkérési lehetőségek számát. A csapatok a mérkőzés rendes játékideje alatt három-három alkalommal jogosultak erre, de az utolsó öt percben mindkét csapat csak egyszer.
Az utolsó percen belüli időkérések mellett így külön tanulmányra érdemesek a közvetlenül az utolsó öt perc előtt kivett időkérések, amelyről nem egyszer az lehet az érzésünk, csupán azért veszik ki többen, nehogy kihasználatlan maradjon. Akkor is, ha ezzel saját csapatuk gólsorozatát, lendületét törik meg – nem feltétlenül olyan szerencsétlen pillanatokban, ahogy a fent láttuk –, közben ráadásul az ellenfél edzőjének is lehetőséget adva cserékre, taktikai változtatásokra.
Éppen ezért egyre inkább érdemes az időkérések utóhatásait figyelni, miután a nyár minden korábbinál jobban megvilágította, hogy milyen kétélű fegyver ez. A meccs különböző fázisaiban rejlő lehetőségekről érdemes meghallgatnunk neves kézilabdaedzőinket, akik közül Németh András volt női szövetségi kapitány például úgy véli:
„Az időkérés szerintem egy túlmisztifikált dolog. Nem baj, hogy van, az sem baj, hogy több van, de én soha nem vártam tőle csodát.”
Kiemelt kép: Alamy Live
Szerző
