Egy képregényrajzoló fia, aki saját útját rajzolja
David Browne Pápua Új-Guinea első és eddigi egyetlen labdarúgója, aki Európában játszik. Édesapja, Bob Browne ügyvéd létére az ország leghíresebb képregényrajzolójaként hunyt el. David miközben három Óceániai Bajnokok Ligáját nyert, építkezéseken dolgozott. Játszott Hollandiában, majd Finnországba igazolt. A Helsingin JK színeiben a Silkeborg ellen győztes gólt szerzett az Európa-liga playoffkörében. Egy képregényrajzoló fia, aki saját útját rajzolja.
David Browne élete olyan, mint egy kalandfilm – tele örömmel, bánattal, mélységekkel, magasságokkal. A Nagy-Britanniában született, és 1971-ben Pápua Új-Guineába költöző édesapja, Bob Browne is sokak által ismert és szeretett ember volt. Nevéhez fűződik az ország leghíresebb képregénye. A Mista Grasruts (Grass Roots) nevű alkotást az óceániai ország „lelkiismereteként” tartják számon. Amikor 2011-ben, Bob Browne elhunyt, a Pacific Media Centre róla szóló, megemlékező írása az alábbi mondatokkal zárult: Bob Browne feleségét, Seganát, 15 éves fiukat, Davidet, valamint rengeteg barátot, rajongót hagy hátra Pápua Új-Guineában és szerte a világon. A világ szegényebb és kevésbé érdekesebb hely lesz nélküle, és csak azon tűnődhetünk, vajon Grass Roots (a képregény főszereplője – a szerk.) mit mondott volna erről.
Jellemét és kitartását mutatja, hogy apja halála utáni első aucklandi éveiben keményen dolgozott és tanult. Az amatőr Central Unitednél kezdte új-zélandi pályafutását (rögtön az Év Játékosának választották), teljesítményének köszönhetően azonban hamar felfigyeltek rá, s még 17 éves kora előtt csatlakozott az Auckland Cityhez.
20 éves korára az Auckland Cityvel háromszor nyert Óceániai Bajnokok Ligáját, és 2014-ben bronzérmet szerzett a FIFA-klubvilágbajnokságon. Tette mindezt úgy, hogy a futball mellett építkezéseken dolgozott. A technikásnak, gyorsnak és labdabiztosnak tartott Browne fiatal kora ellenéra tehát hamar letette névjegyét Új-Zélandon, amit sikerei mellett az is bizonyít, hogy a 2014–2015-ös szezont követően megkapta a csapat legjobb fiataljának járó elismerést.
Irány Európa!
Az első lépéseket Európa felé a Nike akadémiája jelentette számára. A világhírű sportszergyártó által Angliában létrehozott intézmény azzal a céllal működött 2009 és 2017 között, hogy scoutok segítségével felkutasson 20 év alatti, szerződéssel még nem rendelkező tehetséges játékosokat világszerte, akiket elindíthat a profi labdarúgásban.
A 2015 őszén, Aucklandban rendezett válogatón Browne annyira jól teljesített, hogy bekerült azok közé, akiknek teljes ösztöndíjat és bennlakásos képzést ajánlottak a Nike Akadémián, amelynek székhelye az angol labdarúgó-válogatott edzőközpontja volt. Browne-nak ezzel egyidőben azonban lehetősége adódott, hogy profi szerződés keretében az Eredivisie-ben szereplő PEC Zwolle tartalékcsapatához igazoljon. Utóbbit választotta, s aláírt a holland klubhoz.
„David története, ahogyan Európába került, egyedülálló. Remélhetőleg a 20 éves fiatalember tovább építheti európai karrierjét” – írta a hollandiai szerződést követően az óceániai ország legnagyobb napilapja, a The National. Maga az érintett a következőket mondta:
„Mindenképpen az az álmom, hogy profi futballista legyek. Édesapán végig támogatott engem, és büszke lesz majd rám. Még keményebben fogok dolgozni.”
Jól indult a holland klubnál töltött időszaka, az U21-esek között több gólt is szerzett, végül azonban a szezonban egyszer sem lépett pályára az első csapatban. Egy szezon után úgy döntött, ha országot nem is, de klubot vált: 2016 júniusában az FC Groningenhez szerződött. Helyzete azonban ott sem változott. Browne hiába bizonyított az U23-as együttesben, a holland élvonalban két idény alatt egyszer sem léphetett pályára.
„Azért mentem Európába, hogy minél többet tanuljak, hiszen ez a futball egyik tudásközpontja. Próbálok tanulni és fejleszteni a játéktudásomat. Ez az egyik fő célom. Azzal, hogy mindennap profik közt vagyok, gyorsabban fejlődöm, mintha amatőr környezetben lennék” – beszélt felfogásáról 2017-ben.
Arccsonttöréstől az Európa-ligáig
Hiába a hitvallás, a több játéklehetőség miatt a 2018–19-es szezont már korábbi együttesénél, az Auckland Citynél kezdte. Már a második mérkőzésén, a Tasman United elleni 3-1-es győzelem alkalmával betalált, de az öröm nem sokáig tartott: ütközött az ellenfél kapusával, agyrázkódást és arccsonttörést szenvedett. Arcát nyolc öltéssel varrták össze. Két hónapra kiesett a játékból. És ki más ellen térhetett volna vissza, mint a Tasman United, a szintén 3-1-es győzelem alkalmával két gólt lőtt. Amilyen rosszul indult a szezon Browne-nak, olyan jól fejeződött be: az Auckland City legeredményesebb gólszerzője volt, segítségével csapata bajnokságot nyert és eljutott az térség Bajnokok Ligájának elődöntőjéig.
Jelenleg harmadik idényét kezdte meg a csapatnál, és kétségkívül eddigi legnagyobb sikerét élte át. Az Európa-liga playoffkörében a dán Silkeborg IF ellen győztes gólt lőtt – hazai pályán, 10 000 néző előtt.
A visszavágó 1-1-es döntetlennel ért véget, a HJK az Európa-liga főtáblájára jutott. Érdemes megnézni a finn csapat idegenbeli gólját is, ide kattintva (2:15 perctől).
Pápua Új-Guinea első európai légiósa tehát nagy szerepet vállalt abban, hogy csapata nyolc év után ismét európai kupa csoportkörében szerepeljen. Browne saját maga rajzolja regényét, ami jelenleg Finnországnál tart...
Kiemelt fotó: DNZ