Egy különleges kis sziget futballesszenciája – Montserrat

Egy különleges kis sziget futballesszenciája – Montserrat

2023. nov. 25.

Egy korábbi, ismert labdarúgóból lett szövetségi edző és egy kicsiny karibi sziget párosítása olyan érdekességeket tartogat magában, mely a labdarúgás világának egy eldugott szegletét helyezné reflektorfénybe azzal, hogy mesebeli történetté lépne elő.

A Karib-tengeren, a Kis-Antillák Szélcsendes-szigetek csoportjához tartozik Montserrat a maga 102 km²-ével. Kolumbusz Kristóf fedezte fel 1493-ban, majd a Barcelona melletti hegyről, illetve az azon álló kolostorról nevezte el. Elég kicsi ország, 230 ország is nagyobb nála, ráadásul a 20. század végétől kezdődően több természeti csapás is sújtotta, jelentős károkat okozva a gazdaságában. 1989 szeptemberében a Hugo hurrikán söpörte el az épületek nagy részét, majd az írott történelem során egyetlen feljegyzést sem kapó Soufriére Hills vulkán 1995-ben újra aktívvá vált. Júniusi kitörése után decemberben a sziget déli részét evakuálták, majd 1998-ban a katasztrófák hatására az Egyesült Királyság letelepedési jogot adott az összes montserrati lakosnak. A vulkán időként azóta is ki-kitör, a hamuesők azóta sem szűntek meg, ellehetetlenítve az életet a fővárosban, Plymouthban és a sziget csaknem kétharmadán. A környéken azóta mintha megállt volna az idő – képek. Sokan elhagyták az országot, azonban a helyiek egy része visszatért – 1994-ben még 13 ezren laktak a szigeten, 1997-re már csak kevesebb mint 1200-an maradtak – a 2018-as hivatalos népszámlás során valamivel kevesebb mint ötezer lakost regisztráltak. Ráadásul a szigetlakók körében a futball a krikett után a második legnépszerűbb sport.


A Montserrati Labdarúgó-szövetség (MFA) felelős a sziget futballtevékenységének szervezéséért és előmozdításáért, beleértve az ifjúsági fejlesztést, a nemzeti csapatokat és a nemzetközi versenyeken való részvételt. A helyi bajnokság a szerény lehetőségek ellenére az elmúlt években újra szárnyra kapott, mióta a FIFA nagyobb erőt fektet az elmaradott országok megsegítésére, illetve mióta a One Concacaf and Caribbean Projects nevű program anyagi támogatással is segíti a Karibi-térség labdarúgásának fejlődését. Az MFA azóta számos kezdeményezést vezetett be, köztük ifjúsági akadémia épült, edzői tanfolyamokat és közösségi alapú programok indultak. Ezek az erőfeszítések a labdarúgás színvonalának emelését és a helyi tehetségek gondozását célozzák meg. 2014-ben Vincent Cassell vette át az MFA elnöki posztját, s ő kezdte el szívügyeként kezelni a helyi labdarúgást, s minden követ megmozgat, hogy a fejlődés folyamatos lehessen.



auto_alt2019 tavaszán adták át az első futballkollégiumot, ahol 16 szobában 32 gyermeket tudnak elszállásolni, hogy helyben járhassanak iskolába és a labdarúgásra koncentrálhassanak (Forrás: mfainc.ms)



Mivel Montserrat az Egyesült Királyság 14 tengerentúli területének egyike, így a helyi szövetség Cassell vezetésével minden apró segítséget megpróbál összeszedni Angliától. Az összeköttetés 2017 végén jött létre, de a nagyobb léptékű együttműködésre 2020-ig kellett várnia a kicsiny sziget lakóinak. A  Hartpury College Academy ösztöndíjas programot hirdetett, melynek értelmében a gloucesteri középiskola és egyetem sporttudományi szakképzésen vehetnek részt ösztöndíjas tanulóként a Montserrati Szövetség fiatalképzési programjának legjobbjai közül a kiválasztottak, s közben a helyi labdarúgó-akadémiára is felvételt nyernek. Az első két játékos Sydney Mendes – egyelőre még csak kerettag volt a nemzeti csapatban – és Seigel Rodney – szeptemberben debütált a válogatottban – voltak, akik manapság is az angol labdarúgás berkeiben pallérozódnak.


A megélénkülő kapcsolattal párhuzamosan az MFA még aktívabban kezdte el a nemzeti csapatot olyan játékosokkal feltölteni, akik nem odahaza futballoznak, hanem az angol labdarúgásban szocializálódnak.


Cassell erre már korábban is nagyobb erőket mozgósított, de azzal, hogy még több montserrati fiatal került át a szigetországba, a helyi szövetség pedig rendszeresen látogatta őket, így volt esélyük az angliai labdarúgókat személyesen is elcsábítani a karibi ország nemzeti csapatába. 


A montserrati labdarúgó-válogatott az első nemzetközi mérkőzését 1991. május 10-én játszotta. A körülmények cseppet sem voltak ideálisak a szigeten, így az első hazai meccsre egészen 1995. március 26-áig kellett várni. Ugyan májusban volt még egy találkozójuk odahaza, de a már említett vulkánkitörések miatt 1999-ig egyetlen összecsapást sem vívtak, mégis ekkoriban lettek a FIFA tagjai. A következő öt esztendő alatt összesen 11 meccset játszott csak a csapat, majd az újabb természeti csapás miatt 2008-ig ismét nem rendeztek mérkőzést. 2010-től kicsit beindult a futballélet, de 2013-ban a máig utolsó komolyabb kitörése volt a Soufriére-vulkánnak, így ott ismét kimaradt egy másfél év a válogatott számára. Noha 2014-ben és 2015-ben is akadt néhány összecsapásuk, 2016-ban és 2017-ben nem játszott mérkőzést a nemzeti csapat, de ezután az említett komoly változások kedvezően hatottak a válogatott lehetőségeire is.







Ahogy manapság oly sok országban, a parányi kis szigeten is beindult a honosítás, és ehhez jól illeszkedett az is, hogy 2018-ban a skót Willie Donachie lett a szövetségi kapitány. A szakember az év többségében megengedhette magának, hogy járja Angliát és felkeresse a lehetséges játékosokat, akiknek meggyőzésében komoly szerepet játszott. Négy esztendőn át dolgozott a montserrati válogatottnál, és ekkoriban csupán a koronavírus-járvány másfél évében nem volt meccsük. A CONCACAF Nemzetek Ligájának első és második kiírásában is megőrizte tagságát a B-divízióban az „Emerald Boys”, illetve időközben majdnem továbbjutott a 2022-es világbajnoki selejtező első köréből. 2023 tavaszán két mérkőzésre az angol Matt Lockwood vette át az irányítást, majd szeptemberben bemutatkozott egy igazán nagy név, Lee Bowyer személyében.



„Ez egy kihívás. Voltam játékos, és tudom milyen az, amikor az emberek leírnak téged. Voltam menedzser, és az emberek leírták a csapatomat. Játszottam olyan együttesekben, amelyeknek papíron soha nem szabadott volna nyerniük bizonyos párosításban, és mégis nyertünk. Tiszta fejje, józanul gondolkodva vágtam bele ebbe a kalandba, de azt gondolom, hogy itt bárki legyőzhet bárkit egy meccsen. Ez az én mentalitásom, és ezt akarom átadni a játékosoknak is. Bárhová megyünk, ahogy hallom, az emberek azt gondolják, hogy mivel Montserratban kevesen élnek, meg fognak verni bennünket. De lássuk be, a dolgok változhatnak, csak meg kell dolgozni a változásért.”



A majd 400 meccses Premier League-rutint is magával hozó Bowyer lelkesedését remekül mutatja, hogy alig egy héttel azután, hogy aláírt, máris edzést tartott, pedig az előzetes hírek arról szóltak, hogy majd csak az októberi meccseken fog irányítani. A tettvágytól fűtött szakember azonban a bemutatkozó meccsén 3–2-es sikerre vezette a montserratiakat, s azóta sem lehet arról beszélni, hogy szégyent vallottak volna. Három győzelmet hoztak össze a CONCACAF Nemzetek Ligájának B-divíziójában, ráadásul ebből kettőt hazai pályán a Blakes Estate Stadium közönsége előtt tudtak összehozni.


Az sem elhanyagolható, hogy az angol szakember 2026-ig írt alá, amivel kapcsolatban egy kicsit szentimentális kijelentést is tett, hogy hát lesz egy világbajnokság, melyen a kontinens három legjobbja már ott van rendezőként, és hat kiadó helyet lát maga előtt…



auto_altAz első edzés az új kapitánnyal (Forrás: Montserrat FA Facebook)



Az biztos, hogy a fiatalítást szem előtt tartva próbálja meg a csapatát kialakítani, mert bár a válogatott gerincét egy masszívan harminc feletti mag jelenti, de ezen előbb-utóbb muszáj lesz változtatni. A Bowyer-érában eddig öt játékos debütált, akik közül a két 2002-es születésű labdarúgó a legidősebb, de 2003-as, 2005-ös és 2006-os születésű fiatalt is bedobott már a mélyvízbe.



„Az a célom, hogy a lehető leggyorsabban fejlesszük ezeket a játékosokat a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt. Ha az emberek összezavarodtak, az talán azért van, mert ez teljesen más, mint amit eddig csináltam. De számomra egy jó kihívás egy nemzeti csapat edzőjének lenni. Ha itt jól teljesítesz, nem tudhatod, milyen ajtó nyílik meg a jövőben. Még az is lehet, hogy kijutunk a világbajnokságra. El tudod képzelni, mi lenne akkor? Micsoda történet lenne az!”



Kiemelt kép: Concacaf

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.