Egy kupaspecialista edző sok sebből vérző csapata

Egy kupaspecialista edző sok sebből vérző csapata

2023. máj. 31.

Sorozatban a hetedik mérkőzésén sem tudott nyerni az olasz pontvadászatban sokáig a dobogón sütkérező AS Roma. A legutóbbi kilenc találkozójukból mindössze csak a Leverkusent legyőzni tudó farkasok így nem a legjobb ütemben és lelki állapotban érkeztek Budapestre, az Európa-liga döntőjének a színhelyére.



José Mourinho érkezéséig egyetlen nemzetközi porondon nyert trófea, az UEFA-kupa elődjeként 1955 és 1971 között megrendezett Vásárvárosok kupájának (VVK) egyszeri elhódítása díszítette csak a fővárosi klub eredményeinek sorát. Az 1961-es, Birmingham City ellen lejátszott sikeres döntőt követően a portugál edző már az első idényében megadta ezt a boldogságot a szurkolóknak, az újonnan életre hívott Konferencia-liga döntőjében a holland Feyenoord legyőzésével ünnepelhetett újra nemzetközi kupagyőzelmet Róma városa.


A 62 évvel ezelőtti siker óta azért értek el nagyszerű eredményeket a különböző kupákban: 1984-ben tizenegyesekkel veszítettek döntőt a Liverpoollal szemben a BEK-ben, majd 1991-ben UEFA-kupa döntőt játszhattak az Inter ellen. Az előző évek legnagyobb sikere pedig a 2018-as BL-elődöntő volt, ahol ismét a liverpooliak jelentették a végállomást, pedig az Anfielden elszenvedett 5–2-es vereséget követően majdnem sikerült a Stadio Olimpicóban a csoda, 4–2-re nyertek Edin Dzekóék.


A bajnoki teljesítményben nincs előrelépés

Az előző szezon vége tehát remekül alakult, a 2008-as olasz kupagyőzelem után tizennégy évvel nyert újra serleget a Roma, és az óriási ünneplés elhalványította a szerényebb bajnoki szereplést. A 2020-21-es idényben Paulo Fonsecával a hetedik helyen végzett csapat (62 pont), aztán a 2021-22-es évadban a hatodik pozíciót szerezte meg a Seria A-ban, mindössze egyetlen ponttal (63) többet gyűjtve.


A probléma az volt ezzel, hogy míg Mourinho érkezésével már az első szezonban nettó 110 millió eurót költöttek a farkasok állományfrissítésre (a játékoseladások kiadásának és bevételeinek különbsége), addig az előző évben például ez az összeg csak 23 millió lehetett.


Ebben a szezonban ismét szűkebbek voltak a lehetőségek, és már nagyobb összeg szerepelt a játékosok eladásából a bevételi oldalon, mint az erősítésekre kiadott eurómilliók sorában. Ehhez hozzátartozik, hogy a meghatározó nyári igazolások ingyen érkeztek a fővárosba.


Az idei recept sem változott nagymértékben. A római vezetés hamar ráeszmélt arra, hogy a Napoli ebben a szezonban befoghatatlan, a két milánói csapattal való versenyfutásban csak nagy hendikeppel állhatnának rajthoz, és a külföldi utazásoktól hamar elbúcsúzó városi rivális, a Lazio is könnyebb, kipihentebb helyzetben van a bajnoki hajrában. A bajnokságban így távolra került a Bajnokok Ligája-szereplés esélye, ehhez azonban a sors és a sorsolásoknál Gera Zoltán keze egy rövidebb és egyszerűbb utat biztosított.


auto(Forrás: Gianluca Di Marzio)



A hazai szereplés feláldozása a nemzetközi kupa oltárán

A farkasok kerete közel sem tartozik a Serie A legerősebb négy csapata közé, nem bírja a több fronton való terhelést. Az Olasz Kupából már februárban, a bajnoki sereghajtó Cremonese ellen búcsúztak hazai pályán, közel sem a legerősebb felállásban. A bajnokság elengedése pedig áprilisban, a Feyenoord elleni sikeres El-negyeddöntőt következően érkezett el. Onnan már csak három mérkőzés választotta el az újabb hatalmas sikertől és a BL-től a rómaiakat. A szezonbeli hatodik hely (egy forduló még hátravan az olasz bajnokságban) és a gyűjtött 60 pont pedig azt mutatja, hogy a hazai pontvadászatban, a sok hullámzás mellett ezúttal sem termett sok babér Paulo Dybaláéknak, előrelépés nem történt.


A sok sérült mellett Mourinho megítélése a ma este tétje

A mai mérkőzésnek tehát nem szimplán egy újabb nemzetközi kupa magasba emelése és az ezzel járó hatalmas elismerés a tétje, hanem az egész Mourinho-projekt sikeressége és annak megítélése is ezen a találkozón múlik. Vajon jól sakkozott a kupaspecialistának tartott portugál tréner?


A teljes képhez azonban hozzátartozik az is, hogy az egész szezon folyamán számtalan sérülés kísérte végig a farkasok szereplését.


Az előző fordulókban már számtalan fiatal, a felnőtt színpadon teljességgel tapasztalatlan játékos is bevetésre került. A Fiorentina elleni hétvégi találkozón például a remekül teljesítő és rendszeresen védő kapus, Rui Patrício mellett egy sor meghatározó futballista sem léphetett pályára. Az idény legsikeresebb játékosa, Paulo Dybala régebb óta bajlódik sérülésével, de Rick Karsdorp, Leonardo Spinazzola, Lorenzo Pellegrini, Nemanja Matic és az albán Marash Kumbulla sem tudott Firenzébe utazni.


A felforgatott védelem és a középpályás sor pedig ilyen felállásban képtelen megvalósítani Mourinho évek óta cölöpökhöz láncolt elképzeléseit. Biztonságos védekezés, a hibák és a rizikó minimalizálása, lehetőség szerint gyors vezető gól, majd területszűkítés, a centrális területek megszállása és gyors átmenetek, kontrák. Azonban a római 3–5–2-es, vagy időnként a 3–4–2–1-es felállás nagyon messze van például az Inter hasonló alapfelállásától és számtalan gólhelyzetet kialakító futballjától. A támadásnál a védelemből való fellépések, a két szélső játékos, Denzel Dumfries és Federico Dimarco sokszor a támadó kettőssel való egyvonalban helyezkedése és azonnali beindulásai, a felépített labdakihozatalnak és támadásépítéseknek a halvány szikrái sem fedezhetők fel a Roma játékában. A nemzetközi topszinthez mérten hiányzó minőség elmaradása pedig óvatosságot és kényszermegoldásokat eredményez. Ebben pedig zseniális a trófeahalmozó portugál tréner.


A mourinhói kupasikerek titka

Tökéletesen méri fel a csapata lehetőségeit és azokat képes mindig a következő kupaellenfélre, a következő feladatra optimalizálni. Egy-egy mérkőzésre bárkiből ki tudja hozni a maximumot, bárki játékát el tudja rontani a kevésbé szerethető, de annál eredményesebb játékelképzeléseivel. Az eddigi 28 elnyert kupájából mindössze nyolc bajnoki serleg van. Ő az egyetlen szakvezető a világ futballjában, aki mindhárom nemzetközi trófeát megnyerte csapatával és a nemzetközi kupákhoz való előző szezonbeli visszatérését követően ezúttal már egy nagyobb falatra vágyik.




A négyszeres győztes Sevilla lesz a ma esti budapesti ellenfél.


Az Európa-liga 2009 óta íródó történelmének a mai lesz a 14. döntője, az eddigi 13 fináléban nyolcszor is spanyol győztest avattak, minden alkalommal, amikor spanyol csapat a döntőbe jutott.


Egyedül az Athletic Bilbao nem tudott nyerni 2012-ben Bukarestben. Pechjére egy másik spanyol csapattal, az Atlético Madriddal kellett megmérkőznie.


Olasz csapat egyetlen egyszer jutott ebbe a magasságba, 2020-ban Kölnben, az Inter nem tudta legyőzni a negyedik trófeáját elnyerő Sevillát. Ez a feladat most a sok sebből vérző AS Roma csapatára vár.


Kiemelt fotó: AS Roma

Szerző

Hrutka János

Hrutka János

Hrutka János

Ötéves koromtól szippantott be a labdarúgás, erre emlékszem. Onnantól a pihenés, tanulás, futball háromszöge töltötte ki mindennapjaimat, mígnem egy ’93-as napsütötte tavaszi napon a Fradi öltözőjében találtam magam. Számos felejthetetlen pillanat a határon innen és túl, a legnagyobb ajándékkal, a válogatott piros-fehér-zöld szerelésével öltöztetve vezetett az oldalvonalon kívüli élethez. A futball világát elhagyva újra kellett tanulni járni. Az egyre magabiztosabb lépések ismét szép helyekre vittek. Ha féltem is, a helyemet megálltam: adtam játékjogot, szerveztem rendezvényt, mondtam véleményt, írtam cikket, újságot, verset, mikor mi volt könnyebb. Ahogy József Attila írja: éltem – és ebbe más is belehalt már.