Egy lépéssel a világ előtt: az AZ Alkmaar és az idegtudomány

Az AZ Alkmaar úgy nyert ifjúsági Bajnokok Ligáját ebben a szezonban, hogy a kieséses szakaszban 19 gólt lőtt és mindössze kettőt kapott. A holland klub sikere mögött nem „csak” remek játékos-megfigyelői (scouting) munka és a megfelelő utánpótlásképzés van, hanem ennél több, az idegtudomány használata áll. Azért dolgoznak együtt a BrainsFirsttel, hogy a lehető legszélesebb ismeretük legyen arról, ki a tehetség, kiben van jövőbeli potenciál.

null


Chris Anderson és David Sally – a Számháború szerzői – arra a következtetésre jutottak, hogy a futball alapvetően kéttényezős játék. A fele szerencse, a fele tudás. A szerencse nem irányítható, nem befolyásolható. Marad tehát számunkra a „tudás-rész”. Ez az, ami megismerhető, ami kontrollálható, amire hatással lehet lenni. A világ legnevesebb klubjainál, akadémiáinál az innováció (az in-novare latin kifejezés magában foglalja a fejlődés bármilyen fajtáját) épp ezért alapvetés. Egyes klubok nem sajnálják a pénz arra, hogy minél jobban megismerjék a labdarúgást körülvevő világot – ideértve az emberi agy működését. Mert a tudás a hatalom. A futballban pedig a nagyobb tudás bevételben – olykor trófeákban, kupagyőzelmekben – mutatkozik meg.


Több alkalommal írtunk már a világ különböző országaiban működő akadémiákról. Mindegyikük célja olyan játékosokat nevelni, akik megállják a helyüket a felnőtt futballban. A hatékony és sikeres utánpótlás-nevelés megtérülő befektetés. Márpedig hatékonyságban és innovációban (folyamatos fejlődésben) élen jár az AZ Alkmaar, amely Európa egyik legsikeresebb és a fejlődésre leginkább nyitott akadémiája. A holland klub U19-es csapata úgy nyert a 2022-2023-as szezonban ifjúsági Bajnokok Ligáját, hogy a kieséses szakaszban 19 gólt lőtt és mindössze kettőt kapott.


A döntőben 5–0-ra verték meg a Hajduk Splitet, a negyeddöntőben pedig 4–0-ra a Real Madridot, egy körrel az előtt pedig a Barcelonát búcsúztatták – sima 3–0-val.


Egy lépéssel a világ előtt

A klub sikerei mögött nem „csak” a remek játékos-megfigyelői munka (scouting) és a megfelelő utánpótlásképzés van, hanem ennél több, az idegtudomány használata áll. Az AZ-nál már a 12 éves játékosok agyát is tanulmányozzák, hogy felmérjék a bennük rejlő jövőbeli lehetőségeket.


„Az Alkmaar olyan játékosokat keres, akik nemcsak fizikailag, mentálisan, taktikailag és technikailag, hanem kognitív szempontból is kiemelkedőek. Ha egy 16 éves játékos a legmagasabb szinten játszik – és még a válogatott tagja is – de többször is rosszul teljesít a tesztjeinken, akkor az AZ valószínűleg nem szerződteti. Ez nem az aktuális, hanem a jövőbeni potenciál felismeréséről szól”


mondta a BrainsFirst alapítója, Eric Castien a Sky Sportsnak. Ami érdekes, hogy Castien nem tudós, csak egy kíváncsi újságíró, aki egykor könyvet írt a Real Madrid és a Barcelona tehetségkutatóiról. A két klub szakembereivel történő beszélgetések indították el azt a folyamatot, amely a BrainsFirst megalapításához vezetett.


„Az akadémiákon belül mindenki tudott mindent a tehetségről, és mindkét klub egyetértett abban, hogy a tehetség meghatározása négy tényező (fizikai, mentális, taktikai és technikai tulajdonságok) alapján történik. A probléma az, hogy volt egy ötödik elem, amelyet nem tudtak azonosítani. A két klub edzői közül ezt néhányan varázslatnak, mások fekete doboznak (a kifejezést arra is használják, amikor valakinek vagy valaminek titokzatos vagy ismeretlen belső funkciói vagy mechanizmusai vannak) nevezték. Megértették, hogy van valami, ami nem kézzel fogható. Tisztában voltak vele, de nem tudták dekódolni, használható adatokká alakítani. Ezt valósítottuk meg az olyan kluboknál, mint az AZ Alkmaar”.


Castien az Amszterdami Egyetem két idegtudósával együttműködve hozta létre a cégét. Egykori sportújságíróként pedig összekötő kapocsként funkcionált. Hollandia legnagyobb klubjait kereste fel, hogy rámutatasson, a profi futball elsősorban agyi tevékenység, az izmok és a tüdő szerepe másodlagos. „Ezt nevezhetnénk varázslatnak. De önök nem tudják mérni a varázslatot, én viszont tudom mérni az agyműködést”– fogalmazott. Négy évbe telt el, mire a BrainsFirst idegkutatói bizonyították, képesek azonosítani azokat az agyi funkciókat, amelyek rámutatnak, mi tesz valakit kiemelkedő játékossá. Majd további hat évre volt szükségük ahhoz, hogy azt is bizonyítsák, működik a teljesítmény-előrejelzésük.


Ez az AZ Alkmaar esetében a következőképp nézett ki: minden játékosnak volt egy tesztpontszáma, amely független volt az edzők értékelésétől. A BrainsFirst pedig megmondta, kik azok, akik nagyobb kognitív potenciállal rendelkeznek.


„Egy tanulmány kimutatta, a korcsoportjukon belül kognitív szempontból a legjobb 33 százalékban teljesítő csoport tagjainak piaci értéke hat-hétszer magasabb lett, mint a legrosszabbul teljesítő csoport tagjaié. Ez rámutat, az intelligens játékosokba kell befektetni. Mindenki azt mondja, ez logikus, pedig nem az. Mi meg tudjuk mondani, hogy egy 15 éves játékos elég intelligens-e ahhoz, hogy nyolc évvel később befusson. Nem mi találtuk fel újra az agyat. Mi csak összekapcsoltuk az agyműködést a futballal” – mondta.


A futballagy a fontos

Napjaink labdarúgását a szűk területek és a gyors döntéshozatalok jellemzik. A klasszikus posztok megszűntek, zónák, funkciók vannak. A futball jóval összetettebbé vált, ez pedig magasabb szintű futballintelligenciát igényel. „A futballközeg azt mondja, hogy a futballhoz okosabb játékosok kellenek. Mi segítünk nekik azonosítani azokat, akik meg tudnak felelni a követelményeknek” – mutatott rá Castien. Ennek tudatában a BrainsFirst szakemberei nem a játékos általános intelligenciájára kíváncsiak. Arra koncentrálnak, hogy az adott fiatal a kognitív képességeit tekintve meg tud-e majd felelni a profi futball elvárásainak. Kerülik a szubjektív véleményalkotást, az objektivitásra, a mérésekkel megfigyelt adatokra koncentrálnak. És nem jelentik ki azt sem egyértelműen egy-egy játékosról, hogy nem fog befutni. Annyit mondanak, hogy ennek a valószínűsége nagyobb vagy kisebb. „Ha a futballspecifikus képességek terén gyenge agyi teljesítményt kell kompenzálnia, akkor kicsi a valószínűsége, hogy a legmagasabb szintre kerül” – jelezte Castien.


Az AZ Alkmaar akadémián lévő fiataloknak kognitív szempontból elég jól kell teljesíteniük. Ha ez a terület alacsonyan funkcionál, és a többi mutató pedig nem elég erős ahhoz, hogy ezt kompenzálja, akkor a klub úgy véli, nem valószínű, hogy a befektetés megtérül.


„Mi csak a kirakós játéknak ezt az egy darabját adjuk a klubnak. Ha ez a darab nem magas szintű, akkor a befektetés nagy kockázatot jelent. De a játékosok 99 százaléka – az agyi követelményeket tekintve – nem képes megfelelni Premier League követelményeinek.”


A holland klubnál tudják, másként kell gondolkodniuk, mert ha csak az erősebb csapatokat másolják, lemaradnak a versenyben. Ezért dolgoznak a BrainsFirsttel, hogy a lehető legszélesebb ismeretük legyen arról, ki a tehetség, kiben van jövőbeli potenciál.


Kiemelt kép: skysports.com