Egy mesébe illő történet Grazból

Amikor tavaly Dornbirnban vezető helyzetből bukták el a feljutást az élvonalba, rendkívül nagy volt az elkeseredés a Grazer AK háza táján. A nagy hagyományokkal rendelkező klub a 2007-es visszasorolása óta nem járt a legmagasabb osztrák ligában. Sorozatos csődeljárások, illetve egy 2012-es megszűnés utáni újjáalakulás után az osztrák nyolcadik vonalból küzdötte fel magát a csapat 2019-re a már profi szintet jelentő másodosztályig. 2023-ban egy hatalmas tavaszi menetelés után már az élvonal is csak egy hajszálon múlott, de ekkor egy drámai vereség még megfosztotta a csapatot az újjáalakulás utáni páratlan sikersztori betetőzésétől. Ezek után komoly tartás kellett ahhoz, hogy a graziak ne essenek szét, hanem ragaszkodva a korábban sikeresen elkezdett koncepcióhoz, idén végül révbe érjenek.

Mindenekelőtt azonban érdemes egy kicsit áttekinteni a klub történelmének főbb pontjait, amiből kiderülhet, hogy bizony labdarúgásban nem csak a Sturm Graz öregbíti a város hírnevét. A sikerek mellett több válogatott játékost is köszönhet az osztrák futball a grazi vörösök magas színvonalú utánpótlásképzésének, már csak ezért is megérdemlik, hogy bővebben is szót ejtsünk róluk.

Veretes történelem

Az 1902-ben alapított Grazer AK Ausztria egyik legrégebbi klubjának számít. Ennek megfelelően komoly szurkolótábora van, osztrák szinten a GAK mérkőzései rendszeresen a leglátogatottabbak közé tartoznak. Ahogy a neve is mutatja (Grazer Athletik-Klub) nem csak a labdarúgásra épül az egyesület, amelynek a mai napig több szakosztálya van. Ezzel szemben a városi rivális, az 1909-ben alapított Sturm már a kezdetektől kizárólag a labdarúgásra orientálódott. A piros grazi csapat, a sokszor Rotjacken (piros dzsekisek) néven emlegetett GAK és a fekete-fehér, gyakran Blackies-nek becézett Sturm közötti derbik nagy tradíciókkal bírnak. Sokak örömére ezek a felfokozott hangulatú városi rangadók a következő szezontól újra az élvonalban kerülhetnek megrendezésre.

A GAK kezdetben egyértelműen sikeresebb volt, mint városi riválisa. Az 1930-as évek közepéig a klub szinte abszolút egyeduralkodónak számított a stájer tartományi ligában. 1925-ben itt kezdte pályafutását a legendás osztrák Wundermannschaft, világszinten elismert kapusa Rudolf Hiden is, aki 1927-ben a Bécsben akkor első számú klubnak számító Wiener AC-hoz igazolt, ahol rögtön egy potyagóllal mutatkozott be. Innen származik az elhíresült Steirertor kifejezés is, miután csapattársa, a szintén válogatott Karl Sesta állítólag ezt mondta: „So a Türl kann a nur a Steirer kriegen!” (Egy ilyen gólt csak egy stájer tud kapni!). Ettől függetlenül Hident később az évszázad osztrák kapusának választották. Az 1973-ban elhunyt hálóőr emlékét azóta is intenzíven őrzi nevelőklubja.

A következő sikeres időszak az 1960–1970-es évekre datálódik. A világháború után a klub 1950-re újra profi szintre ért, a következő évben pedig az élvonalba is feljutott. Innen számítva egészen 2007-ig a GAK tagja volt az első vagy a második ligának, tehát benne volt a profifutball vérkeringésében, sokszor nem is sikertelenül. 1962-ben kupadöntőt játszhattak a graziak, amit bár elbuktak az Austria Wien ellen, de így is indulhattak a Kupagyőztesek Európa-kupájában, első Bécsen kívüli osztrák klubként.

1968-ban a másik nagy bécsi együttes, a Rapid Wien akadályozta meg a döntőben a graziak kupasikerét, de ami késik nem múlik alapon 13 évvel később már ez is megadatott, 1981-ben a legendás csehszlovák tréner, Václav Hamala vezetésével a GAK hazavitte a trófeát. Saját nevelésű játékosként annak a csapatnak tagja volt az a Werner Gregoritsch is, aki 2012 óta az osztrák U21-es válogatottat irányítja. Az ő fia, Michael Gregoritsch a (a kis Gregerl) később szintén a grazi vörösöknél nevelkedett, manapság pedig a németországi Eb-re készülő osztrák válogatott egyik alapembere. Az 1981-es kupagyőzelem már csak azért is történelminek számít, mert ez volt az első olyan országos szinten elnyert cím, amelyet stájer klub szerzett meg, tehát a GAK ebből a szempontból megelőzte a manapság nemzetközileg jóval ismertebb városi riválisát, a Sturmot.

Egy újabb sikerkorszak kezdete

Az 1981-es kupasiker tehát kétségkívül nagy jelentőségű volt, viszont a klubnál az évszázad edzője címet mégsem Hamala kapta meg, hanem a német Hans-Ulrich Thomale, akinek a nevéhez az 1995-ös élvonalba való visszajutás fűződik. Ekkor a csapat, a korábbi évtizedek fényében példátlan módon, már öt éve a másodosztályban szerénykedett, ezért számított hatalmas sikernek a feljutás, ami még a történelmi 1981-es kupasikert is elhomályosította. Részben joggal, hiszen 1995 után újabb sikerkorszak köszöntött be Graz piros felén. Thomale a feljutás után 1996-ban egy élvonalbeli negyedik hellyel búcsúzott a klubtól, ami a következő szezonra UEFA-kupa-indulást jelentett.

Nemzetközi szinten akkor két kört is sikeresen abszolváltak a graziak, előbb a jugoszláv FK Vojvodina, majd a belga Germinal Ekeren ellen. A két csapat legyőzése után 1996 októberében nem kisebb ellenfél jött szembe, mint az Internazionale. Az olaszokat akkor a pár hónapja a Crystal Palace-tól végleg visszavonuló angol edzőikon, Roy Hodgson irányította. A milánói csapatot pedig olyan játékosok alkották, mint például Javier Zanetti, Paul Ince vagy Iván Zamorano, tehát nem volt véletlen, hogy az olaszok egy kicsit nagyképűen mentek bele a párharcba a nemzetközi szinten kishalnak számító Grazer AK ellen. A graziak helyzetét ráadásul tovább nehezítette, hogy az első számú kapus, Franz Almer a mérkőzés előtt megbetegedett, így a mindössze 19 éves Alexander Manningernek kellett védenie. A mérkőzés hőse aztán történetesen pont ő lett, olyannyira, hogy 1997-ben már az Arsene Wenger vezette Arsenal szerződtette, ezzel a fiatal kapus lett a Premier League első osztrák játékosa. A milánói meccset a sokkal esélyesebbnek titulált Inter végül csak 1–0-ra nyerte Jocelyn Angloma hajrában szerzett góljával, így az ausztriai visszavágó teljesen nyitottnak ígérkezett. A párharc végül csak tizenegyesekkel dőlt el az Inter javára. Érdekesség, hogy a graziak párharcot kiegyenlítő találatát a jelenleg a BL-döntős Borussia Dortmundot erősítő Marcel Sabitzer édesapja, Herfried Sabitzer szerezte, aki az egész kupamenetelés egyik hőse volt fontos góljaival.

Emlékezetes duplázás

A GAK a következő szezonokban is az osztrák Bundesliga élcsapatai közé tartozott, bár az 1990-évek vége inkább a városi riválisról szóltak. A Sturm az idő tájt a legendás bosnyák tréner, Ivica Osim vezetésével három bajnokságot és két országos kupát nyert. A vörösök ideje az új évezred első éveiben jött el, az Osztrák Kupát 2000-ben és 2002-ben már ők hódították el.

A sikereknek egy rendkívül ambiciózus építkezés ágyazott meg a háttérben. Az osztrák szinten nagy pénzekért érkezett játékosok mellett az utánpótlásra is komoly összegeket költött a klub. 1997-ben eladták a csapat Körösistrassén található otthonát, a Casino-stadiont. Részben az így befolyó pénzből épült fel 2004-re Graz északi részén, Weinzödl városrészben egy modern, minden igényt kielégítő edzőkomplexum. A Grazer AK 1997-től így a Liebenau városrészben található, akkor átadott (2005-ig Arnold Schwarzenegger nevét viselő) Merkur Arenába költözött, amelyet ma is társbérletben használ a Sturmmal együtt.

Nem véletlen a nagy beruházás, hiszen a GAK-nál mindig is fontos volt az utánpótlásképzés. A klub több válogatott futballistát is adott Ausztriának, ennek elismeréseként a klub utánpótlása 2001-ben az akadémiai státuszt is elnyerte. A fentebb már említett Gregoritsch és Sabitzer apa és fia párosa mellett többek között itt tette meg az első lépéseket Zlatko Junuzovic, illetve a jelenlegi szerb válogatott egyik ikonjának számító Szergej Milinkovics-Szavics is. Ráadásul Szergej két évvel fiatalabb fivére, a szerb válogatott kapusa, Vanja is itt kezdte kisgyerekként. Nem véletlen a fivérek grazi kötődése, hiszen édesapjuk, Nikola Milinkovics 2001 és 2004 között szintén a klub játékosa volt, így tehát neki is bőven kijutott a sikerekből.

A 2002-es kupagyőzelem után viszont ősszel rendkívül rosszul kezdte a bajnokságot az együttes. 13 forduló után 11 ponttal az utolsó helyen szerénykedett, amikor edzőváltásra került a sor. Walter Schachnert 2003 októberében, pont egy GAK elleni győzelem után menesztette az Austria Wien néhai elnöke, Frank Stronach. A bécsi violák vezették a bajnokságot, viszont az elnök ennek ellenére a jóval híresebb Christoph Daumot ültette Schachner helyére. A menesztett tréner csak pár napig maradt munka nélkül, hiszen azonnal leigazolta a válságban lévő GAK. Az új trénerrel aztán olyannyira elkezdett szárnyalni a csapat, hogy 2003-ban az Austria mögött a második helyen végzett, ezzel a klub történetének legjobb helyezését elérve az osztrák élvonalban.

A bajnokság vége után Schachner érthetően jó kedvében volt, az osztrák futballtörténelem egyik ikonikus, azóta is közszájon forgó mondása is ekkor született: az ORF riporterének részletesen elmagyarázta, hogy a bajnokságban abban a szezonban edzőként összesen 72 pontot szerzett (30-t az Austriával, 42-t a GAK-kal), így két ponttal veri a 70 ponttal bajnok bécsieket. A saját számítását ezek után elnevezte Schokotabellének a becenevére utalva. Schachner már gyerekkorában megkapta ezt a nevet akkori csapattársaitól, mivel mindig volt nála egy csokiszelet.

Már a bajnoki második hely is hatalmas sikernek számított a klubnál. Arra már nem is gondoltak, hogy még ennél is van feljebb, pedig lett. A 2003–2004-es szezonban végig szoros versenyt vívtak a graziak a címvédő Austria Wiennel az osztrák salátástálért, amit az utolsó előtti fordulóban be is biztosítottak, miután a rivális meglepő vereséget szenvedett Mattersburgban. Az utolsó mérkőzést az Admira Wacker otthonában vívta a Grazer AK – már bajnokként. Egészen kivételes hangulat uralkodott a mérkőzésen, hiszen a játékosokat több mint 8000 lelkes szimpatizáns kísérte el a mérkőzésre. Az Admira 2–1-re legyőzte a bajnokot, ezzel véget vetve a GAK 19 mérkőzésből álló veretlenségi szériájának, de ez Schachneréket ez egyáltalán nem érdekelte az ünneplés közepette.

További örömöt szerzett, hogy a gólkirályt is a csapat adta: Roland Kollmann 36 mérkőzésen szerzett 27 találatával érdemelte ki a címet. Rajta kívül még a fent említett Nikola Milinkovics mellett olyan többszörös osztrák válogatott játékosok erősítették az együttest, mint Emanuel Pogatetz, René Aufhauser vagy a jelenleg a szintén élvonalbeli SCR Altachot irányító Joachim Standfest.

Ráadásként alig három nappal később a salzburgi Red Bull Arenában a kupadöntőn is jelenése volt a GAK-nak, ahol szintén az Austria Wien volt az ellenfél. A rendkívül izgalmas, 3–3-as döntetlennel végződött mérkőzés után végül tizenegyesek döntött a graziak javára.

A bajnok és kupagyőztes csapat 2004 augusztusában a Bajnokok Ligája-selejtezőben az 1996-os Inter elleni UEFA-kupa-párharc után egy újabb európai nagyágyúval mérkőzhetett meg. A Rafa Benítez által ekkor átvett Liverpoollal sorsolták össze Schachner legénységét. A 2–0-s hazai vereség után az Anfielden egy újabb történelmi tettet hajtottak végre a graziak. Bár a továbbjutás végül nem jött össze, de ettől függetlenül a Mario Tokic bombagóljával aratott 1–0-s győzelem a klubtörténelem legfényesebb lapjaira kívánkozik. (Osztrák klub először nyert nemzetközi kupamérkőzést Angliában – a szerk.) Főleg annak tudatában, hogy a Liverpool abban a szezonban a legendás AC Milan elleni isztambuli fordítással megnyerte a BL-t.



Összegzés

A Grazer AK történelme tehát egészen veretes, és az egy bajnoki címével és négy kupagyőzelmével egyáltalán nem kell szégyenkeznie az idén negyedik bajnoki címét nyerő városi riválissal szemben sem. A második részben a klub 2004-es duplázás utáni dicstelen összeomlását, majd az azt követő egészen bravúros újbóli felemelkedését mutatjuk be, egészen az idei élvonalba történő feljutásig.

Kiemelt kép: Grazer AK