Egy óra kimaradt a Milannak a meccsből, Fonseca pedig tétlenül nézte mindezt

A találkozó legelején az AC Milan két kontrát is sikeresen végigvitt. Az elsőnél még sikerült az olaszokat lesre állítani, de a másodiknál már semmi nem mentette meg a Liverpoolt attól, hogy hátrányba kerüljön. A kulcs az volt, hogy Mike Maignan ívelt Davide Calabriának, aki igencsak üresen várta a labdát, megcsúsztatta Álvaro Morata felé, akinek a visszalépését sem Virgil van Dijk, sem Ibrahima Konaté nem követte. A spanyol lekészített a lendületből érkező Christian Pulisicnek, aki meg sem állt a kapuig.

A Liverpool a tőle megszokott letámadást alkalmazta a Milan építkezései során. A Milan 4–2-ben állt fel az első fázisban, míg a Liverpool ezt tükrözve 4–2–4-ben védekezett, és a négy támadó úgy támadta a két belső védőt (Fikayo Tomorit és Sztrahinja Pavlovicsot), hogy ők egymásnak nyugodtan passzolhassanak, de a két szélső védőt (Calabriát és Théo Hernandezt) ne tudják megjátszani, erre ügyelt Cody Gakpo és Mohamed Szalah is. Diogo Jota és Szoboszlai Dominik pedig arra figyelt, hogy a két hatos, Ruben Loftus-Cheek és Youssouf Fofana ne kaphasson labdát. Ezt annyira jól csinálta a Liverpool, hogy gyakran állóháború alakult ki, hiszen senkinek sem tudtak passzolni Pavlovicsék. A Milan egyetlen ellenszere erre az volt, hogy a lábbal rendkívül ügyes Maignant is bevonta hetedik embernek az építkezésbe, többször ő ívelte ki az egyik szélső védőnek a labdát. Erre Slot válasza az volt, hogy – a gólnál látott összes hibát befoltozva, de közben nagyobb kockázatot is vállalva – Trent Alexander-Arnoldot felküldte Hernandezre, aki így már nem kaphatott szabadon labdát, Konaté pedig egy az egyben védekezett Rafael Leaón és nem Alexander-Arnold (ami egy sokkal jobb párosítás a Liverpool számára). Van Dijk emberfogással őrizte Moratát és minden visszalépését lekövette, nem hagyott neki levegőt, ezáltal nem tudott osztogatni a szélsők felé. A másik oldalon pedig Gakpo szorosan visszazárt Calabriára, amikor Maignan kapott labdát. A francia kapus ettől függetlenül továbbra is rendre próbálta kiemelni a labdákat, de így, hogy a szélső védőkhöz közel helyezkedtek a Liverpool játékosai, így már nem jutott el hozzájuk vagy nem volt elég pontos az átadás.

 

Paulo Fonseca tanácstalan maradt

A Milannak két kósza kísérlete volt arra, hogy valamit változtasson, az első félidő második felében Pulisic és Tijjani Reijnders is elkezdett a középpályáról visszalépkedni, de mindig ott loholt előbbi nyakán Alexis MacAllister, utóbbién pedig Ryan Gravenberch, akinek a legtöbb labdaszerzése (nyolc) volt a mérkőzésen, így nem tudták továbbítani a támadókhoz a labdát. A hazaiak az első félidő végétől – a számtalan balul sikerült labdakihozatal után – elkezdték Rafael Leao irányába felívelni a labdát, és talán ez volt a leghatékonyabb eszközük is, mert a 40-50 méteres labdák pontosak voltak. Öt sikeres csele volt, és a mérkőzés végén azért már lövésig is eljutott a portugál támadó, sőt kapufája is volt a hosszabbításban.

Az előbbinél jóval szofisztikáltabb megoldás lett volna, ha az egyik hatost visszavonja Paulo Fonseca a labdakihozatalok során a két belső védő közé, és három védővel kezd építkezni, akkor rögtön módosítania kellett volna a kiválóan működő presszingjét a Liverpoolnak. 

Ezt azonban csak egyszer láthattuk Fofanától, utána visszaálltak a működésképtelen 4–2-es labdakihozatalokra. Ez a formáció azért nem volt eredményes, mert a két hatos mindig egymás mellett helyezkedett, általában pontosan a középső védők előtt, szöget sem nyitottak a helyezkedésükkel, Szoboszlai és Jota remekül fedezte őket. Pavlovics, Tomori és Loftus-Cheek is 83 százalék alatti pontossággal passzolt, ami akár egy középhátvédtől, akár egy hatostól tragikus teljesítmény, pedig Pavlovicsnak a lábbal való játék az erőssége egyébként…

Támadásban a Liverpool nem hozott újdonságot a bajnoki mérkőzésekhez képest. A saját védőharmadában 4–2-es felállásban építkezett, de ellentétben a Milannal ezt nem statikusan tette: gyakran 4–1–1-re váltott azzal, hogy Mac Allister magasabban helyezkedett, mint Gravenberch. Sőt, néhányszor 4–1–2–3 is volt, amikor Mac Allister Szoboszlai mellett várta a labdát a bal oldali félterületben. Az építkezés második fázisában pedig Alexander-Arnold behúzódott Gravenberch mellett hatosba, onnan irányított.

A Milan a Liverpoolhoz hasonlóan 4–2–4-ben védekezett, de a tudatosság nem érződött az olaszok letámadásában, mert az első négyesük csak szimplán egymás mellett helyezkedett, de a passzsávokat nem fogta, Van Dijk és Konaté könnyedén elpasszolta mellettük a labdákat. Leao a szokásához híven inkább imitálta a védekezést és elengedte Alexander-Arnoldot vagy Konatét, mintsem nagyobb munkát rakott volna a védekezésbe, és ekkor máris létszámfölényben volt a Liverpool. A Milan két hátsó védelmi vonala között könnyedén tudta rendre felvenni a labdát a remeklő, 12 progresszív passzt kapó Gakpo, aki az ebben az idényben állandó kezdőnek számító Luis Díaz helyén kezdett, és a két kapufáig jutó Szalah is.

 

Akcióból is sokkal jobb volt a Liverpool, de a háromból két gólt pontrúgásból szerzett

Az első félidőben a Liverpool mindkét gólját szöglet után szerezte, de nagy különbség volt a két találat között. Az elsőnél Konaté a 16-os vonala környékéről indult, de a Milan nem a megszokott hibrid (valaki embert fog, valaki területet véd) alakzatot választotta, hanem gyakorlatilag mindenki az öt és felesen belül területet védett. Ennek a védekezésnek éppen az a hátránya, ami itt is történt, a lendületből érkező Konatét senki sem őrizte, és nekifutásból sokkal magasabbra ugrott, mint az álló Milan-védők. A második találatnál a gólszerző Van Dijk az öt és felesnél várta a szögletet, majd honfitársát, Reijnderst megelőzve fejelt a kapuba. Ennél a szituációnál Maignan felelőssége is felvethető, de mindkét gólnál a rövid oldalon lévőké is, hiszen amit élesen tekernek a kapu elé, azt nekik kellene kifejelni. Amikor a kapu felé csavarodik a szöglet az veszélyesebb nagy mintán, mint amikor kifelé, de megelőzhető, ha a rövid kapufánál kivágják és nem jut el középre. Ebben változtatott a Liverpool, hiszen az előző szezonban rendre kifelé csavarodtak a szögletek.

Szoboszlainak nem volt jó első félideje, ami a támadást illeti, védekezésben kimagaslót nyújtott végig. A második félidőben a mezőny egyik legjobbja volt, hiszen ha mélyen kapott labdát, akkor kiválóan indult meg vele és a felpasszai is nagyon jó üteműek voltak. A támadóharmadban pedig nem a Milan védelmi vonalai között kérte a labdát, hanem folyamatosan indult be mögéje, amiből több helyzet is kialakult és egy gólt is szerzett. A mérkőzés végi kontráknál látszódott, hogy mennyire jó fizikális állapotban van, nem véletlen, hogy az elöl játszók közül csak őt nem cserélte le Slot.

 

Összességében elmondható, hogy óriási fölényben volt Milánóban a Liverpool, a kaput találó lövések száma 11–2 volt, de ami ennél is árulkodóbb adat, hogy a 14. és a 74. perc között egyetlen lövési kísérlete sem volt a Milannak, Paulo Fonsecának pedig ötlete sem volt, hogy változtasson. A Liverpool 4,0 xG fölé jutott a Markstats mérései szerint, a 3–1-es vendéggyőzelem a Milanra nézve hízelgő.

Kiemelt fotó: Sportimage Ltd / Alamy Stock Photo