Egy Oscar-jelölt film a pararögbi kegyetlen és felemelő világáról – Gyilkos labda

FORRÁSMEGNEVEZÉSSEL INGYENESEN LETÖLTHETŐ:

https://www.flickr.com/photos/swamibu/7963989472/

Az 50 dokumentumfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című amerikai tévés válogatásba bekerülni önmagában is elismerésre méltó, az illusztris társaságban olyan alkotásoknak jutott hely, mint a hazánkban is jól ismert – a gyorséttermek tragikus hatását bemutató – Super Size Me. Ezzel szemben a szintén beválogatott Murderball (Gyilkos labda) üzenete kifejezetten pozitív kicsengésű, bár személyes tragédiák sokaságából merít témát. De a film keretmeséjének tekinthető, nevében is meghökkentő kerekesszékes rögbit máshogyan nem is lehet játszani.

Három- vagy négyvégtag-sérültek valóban rögbiszerű játéka, amelyet a sportszékek látványosan ütközései kísérnek. Gyakran a dodzsemre emlékeztet, a támadók célja viszont a gólszerzés, amelyhez a sportág paralimpiai szabályzata szerint az ellenfél alapvonalának középső részén, a gólvonalon kell átvinni a labdát.

Pedig az sem lenne kevés, hiszen a kerekesszékes rögbi a paralimpiákon a fotósok és a nézők egyik kedvence, akár egy 20 000 férőhelyes arénát is meg lehet tölteni vele – ez személyes tapasztalat a 2012-es londoni játékokról. A lényeg azonban itt sem lehet más, mint az emberi sors.

Joe Soares kilencévesen vírusos gyermekbénulás következtében bénult le, majd több parasportban is komoly sikereket ért el: 1996-ban kerekesszékes rögbisként az amerikaiakkal megnyerte az atlantai paralimpiát, kerekesszékes teniszezőként párosban a US Opent.

A rögbiválogatottból viszont még abban az évben kirakták, ezért revansot akar venni edzőként, mégpedig a kanadaiakkal a 2004-es paralimpián. Soares a játékhoz és a mentális felkészítéshez is nagyon ért, a saját bőrén érezte, mit jelent a legnagyobb tét és a végső diadal.

Legalább ilyen érdekes viszont a szintén amerikai Mark Zupan, akinek sportolóként és színészként is egész tekintélyes már a sikerlistája. Rajta keresztül bepillantást nyerhetünk a parasportolók, különösen a négyvégtag-sérültek kemény küzdelmébe a mindennapokban. Nekik rengeteg időt kell önmagukra fordítaniuk, az öltözködéstől a tisztálkodásig minden sokkal, de sokkal lassabban megy.

Zupan történetében már a film előzményei sem hétköznapiak. Ő 18 évesen egy futballmeccse után berúgott a csapattársaival, majd felmászott egyik barátja, Chris Igoe kamionjába, és elaludt. Chris észre sem vette őt később, amikor részegen a volán mögé ült, és rátaposott a gézpedálra. Mark az egyik kanyarban kirepült, belezuhant egy csatornába, de fennakadt egy ágon. A szinte teljesen kihűlt játékosra 14 órával később talált rá egy járókelő, Zupan részlegesen lebénult, csak mankóval képes valamennyire járni.

A baleset után Atlantában szerzett diplomát, 2004-ben az év kerekesszékes rögbise lett az Egyesült Államokban, ekkor még bronzérmet nyert a paralimpián, négy évvel később már aranyat. Arra a kérdésre, hogy visszaforgatná-e az idő kerekét a majdnem végzetes berúgás napjára, így válaszolt:

„Nem hiszem. A sérülésem után olyan lehetőségek, élmények és barátságok vártak rám, amelyekben soha nem volt részem. Megismertem önmagam. Azt is mondhatnám, ez a legjobb, ami valaha történt velem.”

A kerekesszékes rögbi 2008 óta hazánkban is létezik, az első magyar klub a Wild Boars (Vaddisznók) volt, amelyet terveink szerint a folytatásban közelebbről is bemutatunk. Érdemes, mert a játékosok csodákra képesek: sérült kezekkel és lábakkal is autót, repülőt vezetnek, dolgoznak, önmagukon kívül gyakran a családjukat is eltartják. Vagány emberek.

Kiemelt fotó: Into Film