Egy skót Terminátor Manchesterben

Vagy legalábbis, hogy kiharcolja az „első számú csere” titulust Fred és Marcel Sabitzer riválisaként. Az utóbbihoz mindenesetre közelebb került az elmúlt hétvégi, Everton elleni góljával, amelyik az első volt neki a szezonban a klubjában – a huszonegyedik bajnoki fellépésén (bár csak tízszer kezdhetett). A liverpooliak ellen kialakított három helyzetet, harminchat átadást jegyzett, társai mellett ő is nagyon élt, bár ennél sokkal fogósabb feladatok várnak rá, miként az El-ben (Sevilla), úgy az FA-kupában (Brighton) és a Premier League-ben (Tottenham, Aston Villa, Chelsea, Brighton, West Ham) is.

Épp elég nehéznek tűnt persze a dolga a berobbanása idényében, a 2017–2018-as szezonban is, elvégre a Paul Pogba, Nemanja Matics, Ander Herrera nevével fémjelzett középpályán kellett (volna) kibrusztolnia a helyét, minthogy azonban José Mourinho összerúgta a port a francia világbajnokkal, McTominay előtt résnyire megnyílt a kapu.

Ezzel persze Pogbát végérvényesen elveszítette, az új szezon kezdetén meg az egész öltözőt, de ez egy másik történet. McTominay sztorija a portugál zseni távozása után is folytatódott: az első teljes Solskjaer-évadban 27 bajnokin és hét Európa-liga találkozón léphetett pályára, a gólokat persze akkor sem termelte nagyüzemben, négy PL-dugója mellé egyet pakolt oda az európai porondon.

És valahogy összefonódott a neve a középszerűséggel. Mintegy szimbólumává vált annak. Hogy a Manchester United azért sem képes harcban lenni a bajnoki címért, illetve a BL-t érő első négy hely valamelyikének a megszerzése is azért esik sokszor a nehezére, mert a belső középpályát a McTominay, Fred kettős alkotja (McFred, ugyebár), limitált képességekkel, távol a világklasszisokat felvonultató Manchester City (De Bruyne, David Silva, Gündogan, később Rodri), Chelsea (Kanté, Kovacic, Mount) kettőstől. Persze nem feltétlenül a középpálya minőségén múlik a siker – az évek alatt mindent megnyerő Liverpoolban sem a Fabinho, Henderson, Milner trió számított a legkitűnőbb kvalitásokkal bíró csapatrésznek, még ha szerepük annál fontosabb is volt –, de a Unitedben hátul, illetve elöl sem hemzsegtek a fenoménok. Immár pedig, hogy hatosban egy Casemiro, nyolcasként Eriksen, tízesben Bruno Fernandes táncol a gyepen, McTominay-nek minden játékpercet meg kell becsülnie (Eriksen hosszú sérülése, és Casemiro hosszú eltiltása miatt kapott mostanság valamivel többet).

Fred és McTominay (Forrás: Metro UK)

Neki nem olyan príma a passzkészsége és az átadásainak a skálája sem olyan széles, mint fent nevezetteknek, nyomás alatt inkább elbizonytalanítható, de a munka, a futómennyiség, a benne lakozó elszántság számos képességet kompenzál. Box-to-box középpályás, aki képes remek ütemben érkezni a kapu elé, ezt igazolta a skót válogatottban, valamint az Everton elleni bajnokin. Ezen erényét hatosban képtelen volna kamatoztatni, a pályát felszántó nyolcasként annál inkább.

No és persze van azért még lényének legalább egy rendkívüli pozitívuma: a már említett elszántságával, vérprofi mentalitásával, hogy a szívét mindig kiteszi a pályára, egyfajta etalon, főként azoknak a saját nevelésű futballistáknak, akik a skót példáját igyekeznek követni Manchesterben. Egyetlen árulkodó epizód: amikor a második fordulóbeli, a Brentford elleni kiütéses vereséget követően Erik ten Hag értesült arról, az ellenfél 13,8 kilométerrel többet futott, ezért pedig a vasárnapi szünnap helyett majd’ 14 kilométernyi futásra kötelezte tanítványait, naná, hogy McTominay loholt a banda élén.

Ahogy az egy rakkolós fedezettől elvárható. Bő egy éve a The Athleticben beszélt arról, milyen a Unitedben (és úgy általában) a középpályások élete. Hogy nem mindig lehet őket besorolni, mert mi például Paul Pogba (amikor ritkán egészséges)? A Unitedben játszott hatost és nyolcast, olykor, ahogy a Juvéban, még tízest is:

„És a pálya minden pontján nagyszerű – véli McTominay. – De mehetünk tovább. Azért, mert dupla hatossal játszik egy csapat, nincs megtiltva, hogy valamelyikük előre törjön. A két hatos a gördülékeny támadásépítést segíti, ha egy hatossal és két nyolcassal játszunk, a hatos sokkal inkább lecövekel a védelem előtt. Ma már sokrétűek a feladatok, sokszor a csatár vagy a befelé játszó szélső az, aki letámad, nem feltétlenül a párodnak gondolt középpályás. Sok mindenre kell odafigyelni, ezt segítik azok a videós összeállítások, amelyeket az elemzők készítenek. Nem is szoktam a teljes meccset visszanézni, inkább csak ezeket a klippeket, amelyekben viszont minden benne van, amit a pályán műveltél. Az edzők és az elemzők pedig azokon belül is rendre kiemelik a legfontosabb részleteket. Hogy miért játszottad hátra a labdát, miközben progresszív passzt is adhattál volna, hogy megfelelő-e a testtartásod egy labdaátvételnél, számos apróságon lehet javítani. A kommunikáció szintén lényeges. Bruno állandóan beszél, és sokszor nem fogja vissza magát, a csapattársaival szemben sem. De hát Bruno az Bruno, klasszis, erős személyiség, szóval azt mond, amit akar. Hatalmas benne a versenyszellem, az első naptól fogva kőkeményen edz, mindent a lehető legjobban akar csinálni. Az a típus vagyok, aki ugyancsak szeret az ellenféllel szócsatába keveredni, ilyenkor olyan szavak is elhangzanak, amire nem lehetsz büszke, de ez is a küzdelem része. Ezt a fajta verbális harcot az NBA szupersztárjainál is megfigyelhettük, Larry Bird vagy Michael Jordan előadásában. Állandóan dumáltak egymásnak, de nem vették személyes sértésnek.”

McTominay se vegye annak, ha megjegyezzük, sok tulajdonsága inkább csak átlagos. Ha az elmúlt egy évben mutatott teljesítményét összevetjük az öt topligában játszó poszttársaiéval, kiderül, gólok és gólpasszok tekintetében jócskán elmarad az átlagtól, a sikeres átadások, valamint a progresszív passzok számában szintúgy. Remekel viszont a tisztázásokat, a légi párbajokat tekintve, sőt az ellenfél tizenhatosán belüli labdaérintései számában is. Valamivel jobb az átlagnál, ha azt vizsgáljuk, milyen arányban viszi el a labdát ellenfele mellett, illetve a sikeres blokkok és a szerelések tekintetében is. 

Hatéves kora óta a United játékosa, eleinte tízesként szerepelt, azután azonban, hogy alaposan megnyúlt, hátrébb sorolták az edzői. Az ösztön, ami a kapu elé űzi, nem veszett ki belőle, ő maga előszeretettel tör előre:

„Szeretek felérni a kapu elé, de azt is, ha a védekezésben lehetek a társaim segítségére. Tudom, hogy bőven lehetne még gólokkal és gólpasszokkal hozzájárulnom a csapat eredményességéhez, az utóbbi meccseken szerencsére sikerült. A spanyolok elleni dupla különösen fontos volt, mert ezek azok a mérkőzések, amelyekre húsz-harminc év múlva is emlékezni fognak az emberek, és büszkén hangoztatják, azon én is ott voltam.”

Joggal nosztalgiázhatnak majd, elvégre Skócia 39 év után verte meg tétmeccsen Spanyolországot, Scott McTominay duplájával. Nem sokon múlt azonban, hogy az angliai Lancasterben világrajövő labdarúgó a háromoroszlános mezt válassza (jó, ebben azért van némi barokkos túlzás). 

(Forrás: Football365)

2018 februárját írjuk, a helyszín a United carringtoni edzőbázisa. Jelenlévők: Gareth Southgate angol és Alex McLeish skót szövetségi kapitány. A cselekmény: meggyőzni a középpályást arról, miért érdemes egyik vagy másik válogatottat választania. Mégsincs versenyegyenlőség: Southgate nem tudja ugyanis, hogy a skót sarokban sorakozott fel Alex Ferguson, valamint akkori edzője, José Mourinho, és nyilván skót édesapja sem az angolok felé terelte Scottot.

McTominay-nek nem is jelentett gondot jól dönteni.

Jó hír a skótoknak és a manchesteri híveknek: immár a kapu elé keveredve is képes rá. 

Kiemelt fotó: GOAL.com