Egy száműzött csapat története

Amennyiben valaki fellapoz egy földrajzi atlaszt, bármennyire bőszen is keresi, sosem fog találni Derry nevezetű települést benne, csak Londonderryt, ami Belfast után Észak-Írország második legnépesebb városa. A települést a Foyle folyó szeli ketté, és választja el egymástól a katolikus-nacionalista és a protestáns-unionista lakosságot, utóbbiak használják csak a város teljes nevét.

A Derry City FC 15 éve fennálló űrt volt hivatott betölteni 1928-as alapításakor, miután a település korábbi csapatát, a Derry Celtic FC-t 1913-ban kiszavazták az első osztályból és meg is szűntették az ír elszakadási törekvések hajnalán. Az újonnan alapított egyesület ugyan a Londonderry nevet nem volt hajlandó viselni, de elhagyta a korábban használt Celtic szót, ami a tisztán ír, kelta hátterükre utalt.

A klub környékén sikerült is megteremteni a békét, ami kevesebb, mint egy évtized alatt a City-kupa megnyerésében eszkalálódott, majd a Derry City FC az 1960-as évekre az északír labdarúgás megkerülhetetlen csapatává vált. Az 1964–1965-ös szezon során először szerepelhetett a nemzetközi porondon, ahol a Steaua Bucuresti ellen nem sok esélye volt. Az év végén viszont megszerezte az első és egyetlen északír bajnoki címét, aminek köszönhetően indulhatott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. A norvég Lyn ellen még továbbjutott a Derry, de a következő körben az RSC Anderlechttől megsemmisítő, 9-0-s vereséget szenvedett. A visszavágóra viszont már nem került sor, mivel az IFA (Irish Football Association) egyik pillanatról a másikra játékra alkalmatlannak nyilvánította a Derryt 1928 óta kiszolgáló Brandywell stadiont, a klub pedig nemet mondott a belfasti rendezésre.

Élet a frontvonalban

A szövetség szakmailag és morálisan is megkérdőjelezhető ítéletet hozott, amivel pillanatok alatt sikerült feltépnie a régi sebeket. A Derry szurkolói és vezetői egyértelműen a nacionalisták elleni támadásként dekódolták az IFA határozatát. A viszony nemhogy javult volna, hanem az északír zavargásokkal kapcsolatos döntések végleg kiszakították ebből a közegből a DCFC-t. Először csak számtalan hazai mérkőzésüket halasztották el, mivel a létesítményük a hírhedt Bogside területén található, ami még a brit rendfenntartók számára is veszélyes volt, majd a kizárólag unionista szurkolókból álló Linfielddel vívott kupapárharcuk során verekedés tört ki a lelátón. Ezek a történések ahhoz vezettek, hogy a szövetség kötelezte a klubot, hogy Coleraine városában rendezze hazai mérkőzéseit. A piros-fehér gárda erre válaszul egy indítványt adott be, amely szerint vagy a Brandywellben fogadják ellenfeleiket, vagy sehol. A kezdeményezést leszavazták a liga csapatai, így 59 évvel a Derry Celtic kizárása után a jogutódja is erre a sorsa jutott.

A helyiek 13 évig vártak az IFA esetleges enyhülésére, de erre esély sem mutatkozott a városban uralkodó állapotok miatt. Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó esemény is Londonderryhez köthető, a véres vasárnap, amikor is a brit hadsereg a fegyvertelen tömegbe lőve 14 embert gyilkolt meg.

Forrás: BBC

Otthon, édes otthon?

Megunva az ifjúsági futballt, 1985-ben a klubvezetésnek támadt egy merész ötlete: az Ír Szabad Állam által szervezett, éppen bővítés előtt álló ligánál kopogtattak, ahol tárt karokkal várták a Derryt. A csatlakozás elől elhárult minden akadály, az UEFA és a FIFA is zöld lámpát adott.

Az 1988–1989-es idényben történelmi triplázást hajtottak végre, amikor a bajnokság mellett a kupában és a ligakupában is diadalmaskodtak, ezzel első egyesületként két különböző ország bajnokságából is bejutottak a BEK-be. Még az 1990-es években is begyűjtöttek egy bajnoki címet, de eközben jócskán tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért, miután a világ minden régiójából elkezdtek idegenlégiósokat szerződtetni.

Az egyre nehezebb gazdasági helyzetre jelentett megoldást a Nobel-békedíjas elnök, John Hume ötlete, aki az ezredforduló környékén hírverő mérkőzéseket kötött le a Manchester United és a Celtic mellett a két spanyol gigásszal is. De minden igyekezet ellenére 2009-ben beütött a krach, amikor nem hivatalos szerződéseken keresztül juttattak fizetést egyes játékosoknak, ezzel kikerülve azt az előírást, hogy csak bevételeik 65 százalékát fordíthatják bérekre. A kizárást követő szezonban azonnal visszajutottak a legjobbak közé.

Amikor már azt hitte mindenki, hogy beköszöntött a béke és nyugalom a klubnál, akkor 2016-ban és 2017-ben is tragédia érte a helyi futballközösséget. Előbb egykori játékosuk, Mark Farren távozott az élők sorából 33 éves korában agydaganat következtében, majd az alig 27 esztendős Ryan McBride-ot találták holtan a lakásában. Farren 18-as és McBride 5-ös mezszámát is visszavonultatták, sőt utóbbiról, aki egész életét a városban élte, a csapat stadionját is elnevezték.

A szurkolók szeretetét – akik az anyagilag és emocionálisan is nehéz helyzetekben is mindig a csapat mögött álltak – a szűkös lehetőségek közepette is próbálja meghálálni a klub, legutóbb a FAI Cup (2022) és a President of Ireland’s Cup (2023) megnyerésével.