„Egyáltalán nem meglepő, hogy 40-50 év körüliek játszanak a megyei másodosztályú U19-es bajnokságban” – interjú a Taliándörögd SE elnökével

– Több helyen lehetett olvasni a hírt, miszerint a Veszprém vármegyei másodosztály U19-es bajnokságában a Taliándörögd SE csapata 52 éves játékossal állt ki. A Csabrendek elleni találkozón az együttesetekben a legfiatalabb és a legidősebb játékos között 40 év volt a korkülönbség.

– Amikor először elolvastam a hírt, akkor megálltam egy pillanatra. Hihetetlen, szenzációs történetnek van eladva az, ami történt, pedig, ha valaki egy kicsit is utánanéz a háttérnek, kiderül, ez egyáltalán nem hír, nem újdonság. Talál ugyanebben a bajnokságban olyan együttest – ráadásul a 680 fő lakosú Taliándörögdnél nagyobb település csapatát –, ahol 57 éves játékos játszik a másodosztályú U19-es bajnokságában. Rosszul esett, hogy viccesnek, hihetetlen lett beállítva ez az eset, miközben az az igazság, hogy ennyi fiatal nagyon régen nem játszott Taliándörögdön, mint most. Az 52 éves Czupor László ki volt emelve, miközben egy olyan emberről van szó, akit bármikor példaként állítok oda a fiatalok elé. Olyan ember, akiből nagyon kevés van manapság a megyei futballban. Semmi problémám nem lenne, ha tizenegy olyan játékosom lenne, mint ő.

– Ahogy az sem újdonság, hogy a Veszprém vármegyei II. osztályú U19-es bajnokságban öt túlkoros szerepeltethető egy időben a pályán.

– Több mint húsz éve vagyok Taliándörögdön, 26 évesen már edzőként segítettem a felnőtt csapatot, és 13 éve vezetem (szakosztályvezetőként, majd elnökként – a szerk.) a klubot. Ott voltam, amikor a fent idézett, túlkorosokra vonatkozó szabályok folyamatosan módosultak. A helyi labdarúgó-szövetség kereste, hogyan tudná megoldani a folyamatos, létszámhiány miatt felvetődő problémákat. És az a furcsa helyzet állt elő, hogy U19-esnek hívunk egy korábban tartaléknak nevezett bajnokságot. És, csakhogy teljesebb képet adjak: megnéztem több csapat keretét, és egyáltalán nem meglepő, hogy 40-50 év körüliek játszanak a II. osztályú U19-es bajnokságban. Ez a természetes, mert a versenykiírás lehetővé teszi azt, hogy 13 éves és 52 éves is a pályán legyen.

– Hogyan viszonyul egymáshoz egy 52 éves és egy 12 éves játékos?

– Amikor 13 évvel ezelőtt újraalakítottuk a klubot, akkor az első és legfontosabb az volt, hogy Taliándörögdön tényleg amatőr csapatot szeretnénk csinálni. Eljött egy szemléletváltás, ami értékrendbeli váltással is járt. Hátrébb soroltuk az eredményességet, nem mondom, hogy könnyű döntés volt. Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, de azt gondolom, a megyei futball nem erről szól. Hanem arról, hogy közösséget, csapatot építsünk és tartsunk egybe. Hogy olyan játékosok játszanak nálunk, akik közösségi emberek, akik képesek kezelni azt, hogy 13-14 éves gyerekekkel játszanak együtt. Mi több, segítik, támogatják őket. Emiatt teljesen jól viszonyul egymáshoz az 52 éves és a 12 éves játékos. A relatíve „eredménytelenség” ellenére egy rossz szó nem hangzik el az öltözőben.

Nagyon sokat kellett ezen dolgozni. Ahogy azon is, hogy a maroknyi szurkolótáborral elfogadtassuk, teljesen mások a célok, a prioritások Taliándörögdön, mint régebben. Ez a döntés nem volt könnyű, de a mi helyzetünkben elkerülhetetlen volt, ha hosszú távon stabil egyesületet szeretnénk!

– Milyen célokat tűz ki magának egy 680 fős település klubja?

–Szeretnénk sportolási lehetőséget adni a középkorúaknak, a fiataloknak és az időseknek (utóbbi kettőhöz elkerülhetetlen volt, hogy az említett osztályba nevezzünk), szeretnénk az egészséges életmódra nevelni a fiatalokat, miközben az is cél, hogy egy jó közösség jöjjön létre. Mert egy kis faluban nem sok lehetősége van egy fiatalnak, amivel eltöltheti a szabadidejét. Ha ezek adottak, van közösség, és nyerünk pár mérkőzést, akkor már teljesen elégedettek lehetünk. Minden évben leülünk és átbeszéljük azt, mik a prioritások, hogy a falu közössége megértse, miért vagyunk a bajnokság tizedik, tizenegyedik helyén. Mivel igyekszünk tisztázni azt, hogy mi a fontos, a szülő el meri engedni a gyerekét edzésre, és létrejön az, hogy a 12 éves együtt edz az 52 évessel. Egy nyelvet beszélnek, közös programokat szervezünk, ami nemcsak a futballmeccseket vagy az edzéseket foglalja magába. A korosztályok elmosódnak, együtt szórakozik a negyvenéves és a tizennyolc éves.

képaláírás

– A kisebb-nagyobb vidéki településeken többnyire probléma a fiatal játékosok toborzása, megtartása. Ez Taliándörögdön is így van?

– Ez nálunk sincs másképp, ráadásul zsáktelepülés vagyunk, szűk a vonzáskörzet, van egy iskola, ahová kevés gyerek jár, közülük többeket kiemelni nagyon nehéz. És persze, nem úgy viszonyulnak a fiatalok manapság a futballhoz, mint régebben. Nem olyan kitartóak, nem olyan motiváltak, nem tisztelik annyira a sportágat. Húsz év alatt nem tudtam hiányozni edzésről vagy meccsről, és az 52 éves Czupor László sem. Szeretik a fiatalok a focit, csak másképp, mint ahogy mi tettük. Talán inkább csak szeretgetik, már ha nem esik, mondjuk, az eső, vagy nincs semmi más programjuk. Korábban nem volt kérdés, hogy ha hétvége, akkor meccs, most már kérdéses, hogy hétvégén összejövünk-e elegen. Olyan üzenetek jönnek, hogy valaki azért nem tud jönni, mert fodrászhoz megy, vagy hirtelen disznóvágás van a családjában, ez a személyes kedvencem. Gyűjtöm ezeket az indokokat, a karácsonyi bankettünkön különálló program, hogy kitaláljuk, melyik idézet kitől származik.

Amióta vannak a megyei futball sajátosságaival foglalkozó vicces oldalak, különlegesebbnél különlegesebb kifogásokkal találkozom. Azt érzem, túlságosan is a vicc tárgya lett a megyei foci, ami nem mindig esik jól.

– Hogyan kezeled ezeket, a megyei foci jelenségeivel, sajátosságaival foglalkozó bejegyzéseket?

– Nem vagyok álszent. Elolvasom, szeretem a vicces jeleneteket, beszólásokat, nevetek. De a következő másodpercben az jut eszembe, ha nálunk történne ilyen, agybajt kapnék. Az van, hogy ami vicces jelenség, az legalább ugyanannyira szomorú is. A korosztályom úgy nőtt föl, hogy tiszteli a labdarúgást, attól függetlenül, hogy amatőr szinten játszunk. Ez a tisztelet hiányzik a mai fiatalokból. Azt érzem, a mai edzők – a megyei futballban legalábbis mindenképp – inkább pszichológusok, pedagógusok, mintsem futballal foglalkozó szakemberek. Amennyire lehet nevetni a megyei futballon, ugyanannyira szomorúak is ezek a jelenségek. A troll oldalak vicces bejegyzései pedig talán valamennyire legalizálják ezt, a fiatalok pedig azt hihetik, hogy teljesen normális sörrel a kézben edzésre menni. Vagy valami egészen furcsa indokkal edzést lemondani.

– Ha az utánpótlásfutballt nézzük, sokszor fontosabb az, hogy egy edző milyen pedagógus, pszichológus, minthogy milyen edzéseket tart.

– Megyei szinten ez abszolút így van. Taliándörögdön az a módszer, hogy bevonjuk magát a csapatot a döntésekbe, a klub életébe. A cél, hogy olyan közeg jöjjön létre, ahová szívesen jönnek az emberek. És, ahol ingyen is játszanak a játékosok, mert a TAO megjelenésével ma már nagyon nehéz játékosokat máshogy motiválni. Tizenhárom évvel ezelőtt azzal küszködtünk, hogy nincsenek labdáink, felszerelésünk. Ma már ez nem probléma, megvan mindenünk. A TAO nagyon sok problémát megoldott, de sok újat hozott létre. Jön egy egyesület, egy nagyobb klub, bekopogtat a szülőhöz, és elviszi a gyereket. Régebben a helyi gyerek a helyi csapatban futballozott. Ma már nem ez a „rendszer” működik. Félreértés ne essék, a tehetséges játékosok menjenek és fejlődjenek, de úgy látom, a tehetség már nem mindig feltétel, sokkal inkább valami más. Ebben a helyzetben nagyon nagy segítség, ha a pályán és a pályán kívül is ott vannak idős játékosok, akiktől tudnak tanulni a gyerekek, segítik, támogatják őket.

– Mennyi segítséget kaptok a – helyi és országos – szövetségtől, illetve akár a civil szférából?

– A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége segít, ahol tud. A helyi önkormányzat is támogat minket, miközben próbáljuk a klubot annyira önfenntartóvá tenni, amennyire csak lehet. Napelemeket, napkollektorokat szereztünk be, megoldottuk a vízvisszaforgatást, kutat fúrtunk, átszerveztük a szponzorációt. Köszönet a korábbi vezetőknek, segítőknek is ezekben.

És ha már szóba jöttek a civilek. Régebben az volt a mondás, hogy a futballista futballozzon, ne akarja megmondani, hogy hogyan működjön a klub. Most más a helyzet, Taliándörögdön minden játékosnak van szavazati joga, minden szezon végén leülünk és megbeszéljük, melyik osztályba adjuk be a nevezést. Mert nem csak én, mindenki más is látja a problémát, érti azt, ami körülvesz minket. A döntésekbe a játékosoknak, a tagoknak is van beleszólásuk. Mint elnök nem is szavazok, elfogadom, ahogyan döntenek. Ha a véleményem nem is egyezik másokéval, akkor is azért dolgozom, amit a többség megszavazott. Nem biztos, hogy beneveztem volna a csapatot a megyei II. osztályba, de a többség annak ellenére erre szavazott, hogy tudta, mi vár rájuk.

Szóval együtt döntünk, ápoljuk a pályát, együtt építjük a klubot – fiatalokkal, idősekkel.

képaláírás

– Tehát mint klubvezetőnek elsődleges célod az volt, hogy egy önműködő, önfenntartó közösséget hozz létre, ami futballklubként is funkcionál.

– Nem mondom, hogy ezt akartam mindenáron, de láttuk, láttam a folyamatokat. Tudjuk, milyen világban élünk, hogy generációváltás van. Amikor egy 16 éves gyerek, biciklis gatyában megjelenik, és azt mondja, megpróbálkozna a futballal, és ennek örülni tudsz, akkor ez nagyon sok mindent elmond arról, hogy milyen a jelenlegi, megyei foci helyzete. Ezek után ne nagyon beszéljünk eredményről, eredményességről. Becsüljük meg azt, amink és akink van. Elsődleges prioritás a közösség fenntartása. A Taliándörögd inkább civil egyesület, mint egy futballklub. Persze, imádunk futballozni, szeretjük és tiszteljük ezt a sportot. Lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk nem amatőr módon viselkedni, és persze megnyerni a meccset, ha esélyünk nyílik rá.

– Mi volt, vagy jelenleg mi a legnehezebb feladatod?

– Minden edzésre úgy mentem, hogy egy félórás, órás beszélgetésem volt a játékosokkal, tagokkal, szülőkkel arról, hogy mi miért történik, hogy mit miért csinálunk. Hogy értsék, nem az eredmény a legfontosabb tényező. Nem az a cél, hogy megnyerjék azt az adott mérkőzést, hanem az, hogy három vagy tíz év múlva is sportoljanak, szeressék a focit játékosként, nézőként vagy a futballt bármi módon támogató emberként. Az a legfontosabb feladat, hogy fenntartsam az emberek motivációját. Mert ha a mostani ifjúsági csapat –, amely jelenleg az U19-es bajnokságban szerepel – egyben marad, akkor három-négy év múlva szép eredményeket érhet el. De jelen pillanatban annak örülünk, hogy az U19-es csapat keretének a létszáma 15-16 fő. Mert az előző évben tizenketten, ha voltunk. És a legszebb az, hogy természetesen mindig vasárnap derül ki, mennyien is leszünk végül az adott meccsen. Egy hétvégét lekommunikálni az ifi csapattal, az a bravúr kategóriába tartozik. Meg kellett tanítani a gyerekeket, hogy jelezzék, ha valami problémájuk van, segítünk nekik megoldani, hogy odaérjenek a mérkőzésekre. Sokszor már rendezvényszervezőnek érzem magam, érjen oda mindenki a meccsre, az menjen le normálisan, és csak ezek után nézek rá az eredményre. A lényeg, hogy mindenki futballozott.

És a jövőre nézve azt mondanám, hogy legyen meg a megfelelő létszám, továbbá ki kell nevelni az utánpótlást, mind futballistákként, mind sportvezetőként, hogy legyen olyan, aki továbbviszi, építi a klubot.

képaláírás

– Úgy érzed, mindig lesz valaki, aki fenntartja ezt a kis klubot?

– Azt hiszem, hogy igen. Mindig lesz olyan egy közösségben – nemcsak Taliándörögdön, de szerintem máshol is –, aki az idejét és az energiáját áldozza azért, hogy működjön a helyi csapat. A foci egy központi kérdés. Régebben ugye az volt a mondás, hogy ha vasárnap, akkor mise és focimeccs, ez már megváltozott, de továbbra is kiemelt tényező egy település esetében a futball. Persze, hullámvasút ez: NB III-as csapatból lesz megye III-as. A szinte veretlenül bajnokságot nyerő csapatból most mindenki elment, és teljesen új együttest kellett építeni. Ezt a hullámvasutat szeretnénk mi elkerülni. Mert a foci azért az foci, mindig lesz rá igény.

A képek forrása: Szalai Péter