Harden a Nets-ben: BROOKLYN-BIG3, vagy csak 2,5?

Európai idő szerint szerda késő este végleg pont került James Harden és a Houston Rockets közös történetének végére. A Brooklyn Nets feláldozta a történelem legnagyobb csomagját egyetlen játékosért, ezzel megteremtve a liga új szuper-trióját, valamint egy soha nem látott amerikai válogatottakból álló kezdőötöst.

(X) REGISZTRÁLJ, HÍVD MEG A BARÁTAIDAT AZ UNIBETHEZ, ÉS SZEREZZ INGYENES FOGADÁST, BEFIZETÉSI BÓNUSZT ÉS BÓNUSZPÉNZT!


 

James Harden nem sokkal Russell Westbrook csere-kérelme után, november közepén jelezte a gárda vezetésének, ő sem szeretne tovább a Houston Rockets játékosa lenni. A texasi gárda minden követ megmozgatott, még a liga történetének legmagasabb éves fizetését garantáló hosszabbítását is készek voltak megadni szupersztárjuknak, viszont a nyolcszoros All Star hajthatatlan volt, és azonnal visszadobta a két évre szóló, 103 millió dolláros ajánlatot.

A Rockets erősített Christian Wooddal, Russell Westbrookot elcserélték John Wallra, és reménykedtek benne, Harden talán meggondolja magát az új társak fényében. Ezen kísérletük kudarcba fulladt, hiszen Harden először nem jelent meg a csapat edzőtáborában, majd mikor végre megérkezett, szépen szólva sem volt megfelelő fizikai állapotban.

Az idényt egy 44 pontos teljesítménnyel nyitotta a szépen kigömbölyödött sztár, de teljesítménye és hozzáállása innentől feltűnően elindult a lejtőn. Ami elképesztő, hogy a szezon eleji túlsúlyából nem veszített a sorozatos meccsterhelés ellenére sem, hanem látványosan tovább hízott. A csapattársak beszámolói szerint nem csak a pályán, de az öltözőben is folyamatosan tiszteletlen volt velük, ezzel rombolva az igazán még ki sem alakult kohéziót. Ennek a cirkusznak a tetőpontjához érkeztünk azzal, mikor Harden botrányosan kritizálta a keretet a sajtótájékoztatón, majd felállt és kivonult.

 


Harden sajtótájékoztató:  


 

Az eddig elodázott cseretárgyalások hirtelen felgyorsultak, mivel a Houston vezetése is belátta, senkinek nem áll érdekében Hardent továbbra is a csapatnál tudni, hiszen többet árt, mint használ.

A fokozatosan napvilágot látott információmorzsák alapján a Brooklyn Nets főként draft-kompenzációra alapuló ajánlataival szemben, a Philadelphia 76ers Ben Simmons köré épülő csomagja – amit Daryl Morey hetek óta kategorikusan tagadott minden adódó alkalommal – az utolsó pillanatig befutónak tűnt, mikor váratlanul robbant a bomba: James Harden Brooklynban folytatja.

Utólag elég biztosnak tűnik, hogy a tárgyalások utolsó fázisában a Sixers már nem volt tényező, mivel a Houston Simmons mellé Tyrese Maxey-t, Matisse Thybulle-t is kérte elsőkörös pickek kíséretében, amit Morey nem volt hajlandó megadni, míg a Nets ténylegesen odaadta minden lehetséges értékét, amit csak tudott.

 


A csere összegezve:


 

A BROOKLYN NETS-TŐL TÁVOZOTT JAMES HARDENÉRT CSERÉBE:

Caris LeVert, Jarrett Allen, Rodions Kurucs, Taurean Prince, a 2022, 2024 és 2026-os védetlen elsőkörös draftjog, valamint a 2021, 2023, 2025 és 2027-es védetlen elsőkörösök cserejoga.

 

A Nets kapcsán már az offseason során lehetett arról hallani, céljuk egy harmadik sztár megszerzése a kialakult Durant-Irving szuperduójuk mellé. Ekkor még Jrue Holiday-t, esetleg Victor Oladipot képzelte fekete mezbe a sajtó, viszont Harden célirányosan őket jelölte meg elsőnek, mint számára kívánatos célállomás.

Az a csomag, amit végül a New York-iak feladtak a dobóhátvéd megszerzése érdekében, minden idők legnagyobb értéke, amit egyetlen játékosért adtak, így létrehozva azt az elképesztő szituációt, hogy a Brooklyn 2014 és 2027 között minden elsőkörös draftjoga felett elvesztette az irányítást.

A jelenlegi információk szerint minden átadott választási jog teljesen védetlen, ami annak fényében horrorisztikusnak tűnik, hogy mikor Durant 39, Harden 38 éves lesz, Irvingről pedig senki nem tudja megmondani éppen mit csinál majd és hol, a Rockets még mindig a Nets védetlen pickjével fog fiatalt választani a drafton

Ebből kifolyólag azonnal 2013 sejlik fel az emberek emlékezetében, mikor a Boston Celtics-szel kötött hasonlóan nagy volumenű cserét a Brooklyn akkori GM-je, de a helyzet mégis teljesen más. 2013-ban ugyan szintén rengeteg draftjogot adtak fel, de az akkor kapott Kevin Garnett 37, Paul Pierce pedig 36 éves volt, míg James Harden csak 31 éves jelenleg, azaz a „prime” évei kellős közepén jár. Abban az esetben, ha ez az egész próbálkozás kudarcba fulladna, „The Beard” még mindig piacképes, cserélhető szupersztár lesz, azaz valamit visszakaphatnak a most feláldozott jövőképből. Mindemellett ott lesz nekik Kevin Durant, aki egy újjáépülés esetén szintén hatalmas csereértékkel bírhat, természetesen ez csak a vészforgatókönyv a franchise szempontjából. 

Jobban megvizsgálva tehát látszik, nem tett fel mindent a Nets egy lapra, csak átcsoportosította a teljes jövőképét a jelenbe, azaz kvázi felvett egy hitelt, amelyre – ha minden rosszul sül el – KD és Harden a fedezet. A csere létrejöttében valószínűleg tényező volt Kyrie Irving eltűnése, amelyről csak az az egy biztos, hogy mérkőzések sorát hagyta ki eddig titokzatos „személyes ok”-ra hivatkozva, de levideózták, ahogy önfeledten táncolgat egy születésnap alkalmából rendezett partin. Miután biztossá vált a megkötött üzlet a Houstonnal, az irányító elcserélése azonnal téma lett szurkolói körökben, viszont nehéz elképzelni olyan csapatot a ligában, aki hajlandó lenne azzal az Irvinggel kockáztatni – illetve masszív ellenértéket adni érte –, akinek soha semmi nem jó úgy, ahogy éppen van.

Fontos faktor volt a csereügyletben meghozott áldozatok mértékében, hogy a kiszivárgott információk szerint Durant nagyon szerette volna, ha ismét régi csapattársával játszhat együtt. A brooklyni vezetés egyértelműen KD-t tekinti a „franchiseplayer”-nek, így ennek a trade-nek abban is lehet később szerepe, hogy maradásra tudják bírni Harden jelenlétével akkor is, ha Kyrie mentalitásában/viselkedésében nem történik komoly változás. Ezzel a bátor lépéssel várhatóan hosszú időre bebetonozta magának a két korábbi MVP-t a Nets, mindamellett pedig kevésbé lesznek kiszolgáltatva Irving instabil lelkivilágának. Mindhárom sztárnak játékosopciója van a 2022-23-as idényre, de meglepő lenne, ha nem próbálnának majd hosszabbítani velük, amint lehetséges.

 

A BROOKLYN JELENLEGI KEZDŐJE: IRVING – HARDEN – HARRIS – DURANT – JORDAN

A neveket olvasva az ugrott be először, talán ez lehet az első olyan NBA alapszakasz-kezdő, amelynek minden tagja képviselte világversenyen az Egyesült Államokat, ráadásul csak Harris az, aki nem olimpiai bajnok közülük. Hiába próbáltam igazolni, vagy cáfolni ezt a gondolatot, hosszas keresés után sem jártam sikerrel, hiszen a Golden State-nél is csak a playoff-ban történt ilyen, összesen három alkalommal. (Ha eszedbe jut ilyen kezdő, írd meg nekünk kommentben!)

 

harden brooklyn


A második gondolatom pedig az volt, mit fog csinálni Irving és Harden egyszerre a pályán?

Kimagasló koncentrációja ez a keret a tehetségnek, talán a Warriors „death lineup”-ját is felülmúlják a tiszta tálent mértékében, de fit szempontjából, és személyiségeket illetően nagyon messze vannak az ideálistól. Az edzői stáb elsődleges feladata nem egy működő játékrendszer felépítése, hanem az egok és a szerepek menedzselése lesz. Harden és Durant duója garancia az elit támadójátékra efelől nincs kétségem, ahogy afelől sem, ők ketten meg fogják oldani a labdák elosztását. Harden Westbrooknak is teret engedett az előző szezonban – néha talán még túl sokat is –, ráadásul jobb szervező, mint Irving, akivel szezon elején működni látszott KD a pályán. Joe Harris a liga egyik legjobb tripladobója, rá számíthatnak a kiosztások után, így a legfontosabb kérdés csak az, mi lesz Irving szerepe a támadójátékban, valamint mennyire hajlandó azt elfogadni, ha hátrébb kell lépnie?

Kyrie zseniális játékos, ha motivált és van kedve játszani, mégis akkor volt a legjobb, leghasznosabb teljes karrierje során, mikor LeBron James mellett/alatt játszott. Az akkor mutatott labda nélküli játéka elengedhetetlen feltétel most is, ha a három sztár nem csak együtt szeretnének játszani, hanem bajnokságot is akarnak nyerni. A probléma ott kezdődik, hogy ebben a hierarchiában KD és Harden lehetnének egyenlőek, de „Szakáll” töltené be James szerepét Irving szemszögéből, ha egyszerre vannak a pályán, amit az irányító nem valószínű, hogy képes lesz elfogadni.

Képességeiket tekintve egy ideig tartható, ha főként egyéni megoldásokra építenek kezdetben, hiszen vitathatatlanul ez lehet minden idők legpotensebb csapata, ami az egy az egy elleni játékot illeti, illetve a valaha volt legmagasabb szintű labdakezelői képességekkel vannak megáldva, viszont – főként Kyrie miatt – a legtörékenyebb csapat-kémiával is ők rendelkeznek, amit szupercsapattól eddig láttunk. Amennyiben képesek az egojukat, és egyéni céljaikat félretenni, csak abban az esetben létezhetnek valódi Big3-ként, máskülönben hamar leredukálhatják a diszfunkcionális triót, egy működőképesebb duóvá, és nem Irving lesz az egyik, aki marad.

 

KI FOG VÉDEKEZNI?

A csere következtében a Nets cseresora megfogyatkozott, de Jarrett Allent leszámítva nem adtak fel olyan játékost, aki kifejezetten hasznos tagja lehetett volna a trió körüli rotációnak. Van három üres helyük a rosterben, amit a Dinwiddie sérülése miatt kapott 5,7 milliós DPE-ből, a még fel nem használt „taxpayer MLE”-ből és minimumokból oldhatnak meg. A kivásárlásokat követően ezek az összegek többek is mint elégségesek a veteránok elcsábítására, viszont nem lesz egyszerű elit védőket találni a piacon.

Elég ijesztőnek tűnik, hogy Hardenben és Irvingben éppen az az egyik közös, hogy eddigi csapataik védekezést építettek konkrétan arra, hogy őket bújtassák az ellenfél elől. Ők ketten átjáró házzá tehetik a Brooklyn periméter-védekezését, ráadásul a gyűrű közelében sincs meg a megfelelő „rimprotection”, hiszen Deandre Jordan hiába szerepelt kétszer is az év legjobb védekező ötösében, sőt még az év védője díjra is esélyes volt, már messze nincs meg az a sebessége és atletizmusa mely kiemelte az átlagból. Még csak 32 éves múlt, de képességeit tekintve sokkal inkább hasznos kiegészítő az ő valós szerepe, mint a stabil kezdő. Védekezésben egymaga képtelen megoldani a problémákat, vagy szintet emelni a csapaton.

Nagyon hiányzik egy elit gyűrű-védő magasember, aki a zárás-leválás játékok ellen is hatékonyan dolgozik, de épp ezzel a „skillset”-tel lesz nehéz olcsó kiegészítőt találniuk. A másik megoldás, ha alacsony szerkezettel próbálkoznak, de a keret jelenleg ahhoz sem ideális, mindenképp szükség van azonnali változtatásokra. Joe Harris nem rossz védő, ahogy Bruce Brown sem, de egyiküknek sincs akkora hatása a csapatvédekezésre, amely érdemben segíthet. 

Ha sikerül veteránokkal erősíteniük, akkor a labdák elosztására támadásban, valamint a védekezés hiányosságainak elfedésére megfelelő módszer lehet a sztárok folyamatos forgatása, párokban használata. Jelenleg még mindenki pozitívan nyilatkozik, csak a győzelemre koncentrálnak, és ez mindaddig így is lesz, amíg sikeresek.

A feláldozott pickek, valamint a bennük rejlő tehetség okán elvárás velük szemben a bajnoki cím, de a nagy „elődök” példájából tanulva bátor lenne kijelenteni, hogy a Brooklyn Nets azonnal a liga legerősebb csapatává vált, akik a legesélyesebbek a végső győzelemre 2020-ban. A Miami 2010-ben hiába szerezte meg LeBron Jamest és Chris Bosh-t Dwyane Wade mellé, annak ellenére sem sikerült azonnal bajnokságot nyerniük, hogy már a szezon rajtjától volt idejük összecsiszolódni, valamit képességeiket és személyiségüket tekintve is jobban passzoltak egymáshoz, mint a Brooklynban frissen kialakult szuper-trió. Kellett számukra is egy teljes szezon, amiben kitapasztalhatták, mi az, ami működik, és mi az, ami nem, Bosh és Wade hátrébb lépett, majd ehhez igazítva hoztak megfelelő kiegészítőket a padra.

Tehát ismert a Nets számára a követendő modell, így csak rajtuk múlik , képesek lesznek-e együttmüködni, vagy épp egymást akadályozzák meg a céljaik elérésében.

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x