Larry Legend VS. Magic Johnson: az NBA történetének legfontosabb rivalizálása

Az NBA modern érájában – amelyet leginkább annak 1976-os ABA-val történő összeolvadásától számíthatunk – a liga a sztárokra épít. Az aranytojást tojó tyúkok rendszerint olyan globálisan ismert kosárlabdázók, akik szinte az összes korcsoportban el tudják érni a közönséget. Ezeket a játékosokat korán, karrierjük elején elkezdik promótálni, minden eszközt megadva nekik ahhoz, hogy beteljesíthessék a bennük rejlő szakmai potenciált. Az irány egyértelmű, ha a pályán sikeresek, klubjaik és az NBA is sikeres, utóbbi pedig akkor a leginkább elégedett, amikor több ilyen egyéniség is ott van a pályán. A liga történetének talán legfontosabb ilyen sikersztorija a Larry Bird – Earvin „Magic” Johnson rivalizálás, amely bár az NBA-ben, három elképesztő nagydöntőben csúcsosodott ki, valójában már az egyetemi éveik során kezdődött el.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A Kezdetek

Magic Detroit mellett, Lansingben látta meg a napvilágot. Heten voltak testvérek, szüleik délről költöztek Michiganbe az 1950-es évek végén, azt remélve, hogy az autóiparban találnak majd munkát. Bejött a számításuk, Johnson apja a híres, és akkor már majdnem 50 éve megalapított General Motors egyik gyárának gyártósorán kezdett el dolgozni, másodállásban pedig szemétszállítóként próbálta kiegészíteni keresetét.

Bár folyamatosan anyagi problémákkal küszködtek, Johnson mégis nosztalgiával gondolt vissza azokra az időkre, kiemelve azt, hogy olyan fekete családban nőhetett fel, amely véleménye szerint ma már ritkaságszámba megy, hiszen két nagyszerű szülő is jelen volt életükben, akik ráadásul minden nap meleg ételt tettek az asztalra.

A beszámolók szerint Magic vidám srác volt, aki két dolgot szeretett igazán az életben, a figyelem középpontjában lenni és kosárlabdázni. Az általános iskola első osztályaitól komolyan vette a sportot, reggel hatkor már a pályán volt, hogy még az órák megkezdése előtt gyakorolhasson.

A játék iránti szeretete csak erősödött a középiskolai éveire, ahol elismert és népszerű sportolóként a főleg fehérek által látogatott intézményben afféle békítő szerepet is be kellett töltenie. Ha úgy alakult, maga az igazgató kérte fel őt erre, hogy elsimítsa az afroamerikai és fehér diákok között időről-időre fellángoló ellentéteket.

Bár Johnson gyakorlatilag bármelyik egyetemet választhatta volna, úgy döntött, hogy otthonához közel, a helyi Michigan State ajánlatát fogadja el.

 


A Rivális

Larry Bird a közelben, kevesebb, mint 400 mérföldnyire nőtt fel, a falusias, alig 2000 főnyi lakossal rendelkező French Lick városában. Öt testvérével együtt egy olyan családba született bele, amely talán a Johnson famíliánál is nehezebb anyagi helyzetben volt. Anyja pincérnőként dolgozott, míg apja, egy Koreában is szolgálatot teljesítő háborús veterán, alkalmai munkákat vállalt. Időnként, amikor éppen nem talált semmit, az addig megkeresett pénzét sajnos a helyi kocsmában itta el.

Visszahúzódó, félénk gyerekként, Bird a kosárlabdán keresztül tudott kibontakozni. 13 évesen meglátogatta az Indianapolisban élő nagynénjét, és ha már arra járt, kipróbálta magát a helyi utcai kosárlabdában. Tehetsége azonnal feltűnt a többieknek, mindegyikük őt szerette volna a csapatába választani.

Larry ezt az élményt tartja számon, mint azt a mozzanatot, amikor beleszeretett a játékba.

Magichez hasonlóan Bird is népszerű középiskolai sztárrá nőtte ki magát, és az irányítóhoz hasonlóan szinte bármelyik egyetemre bejuthatott volna, ő mégis a helyi Indiana State University-t választotta, ahol Bobby Knight lett az edzője. A kisvárosi élet után nehezen illeszkedett be az egyetemi körforgásba, amelynek részben anyagi okai is voltak. Bár lakhatását, szállását és étkeztetését állta az egyetem, mindössze 75 dollár költőpénzzel, és rendkívül szegényes ruhatárral kellett megkezdenie tanulmányait és egyetemi kosárlabda karrierjét.

Az események hatására, mindössze 24 nap elteltével úgy döntött, nem kér ebből a lehetőségből, fogta magát, és hazastoppolt. A döntés miatt anyja hónapokig nem beszélt vele, Bird pedig apjához hasonlóan alkalmi munkákat vállalt, füvet nyírt, padokat festett a nyilvános parkokban, vagy éppen kukásautót vezetett.

A kosárlabdát azonban nem hagyta abba. Az AAU nevű (Amateur Athletic Union) amatőrligában kezdett el játszani, amelynek pályáin rendszeresen megsemmisítette ellenfeleit. Annyira jól ment neki a játék, hogy újra egyértelművé vált, az egyetemi bajnokságban kell megmutatnia magát, ezért a következő évben visszament az Indianába.

 


Nem Akármilyen Játékosok és Vezérek

Sem a Michigan, sem pedig az Indiana State nem volt ott a legjobb egyetemi programok között akkoriban, de ahogy később az NBA-ben tették, Magic és Bird szinte azonnal fellendítették csapatukat.

Johnson újonc szezonjában az azt megelőző évi 10-17-es mérleggel ellentétben 25-5-re végeztek, megnyerték a Big Ten-t, ami akkor már több, mint 20 éve nem sikerült, és bejutottak a bajnokság legjobb nyolc csapata közé.

Az Indiana State a Bird odaérkezése előtti két szezon mindegyikében 12-14-es mérleggel végzett, a csapat szerencséje azonban megfordulóban volt. Abban a három évben, amelyet végül Bird eltöltött a csapatnál (a szabályok miatt egy évet ki kellett ülnie), 81 győzelmet szereztek mindössze 13 vereség mellett. Az elveszített meccsek közül a legfájóbb egyértelműen a Michigan elleni ütközet lett, az 1979-es bajnoki döntő, amelyet Johnson csapata 75-64-re nyert meg az Indianával szemben.

Bird, akit az év egyetemi játékosának választottak, rossz napot fogott ki, Magic azonban a döntő legértékesebb játékosa lett.

Előbbi később többször is lenyilatkozta, ez maradt az egyetlen vereség karrierjéből, amit sosem tudott igazán feldolgozni.

A döntő volt a kiteljesedése annak a folyamatnak, melynek során a ’70-es évek végére mindketten országszerte ismert sztárokká váltak, olyan játékosokká, akikről nemcsak azt lehetett tudni, hogy egyértelműen az NBA felé veszik majd az irányt, de azt is, hogy előkelő helyen lesznek kiválasztva a liga amatőr játékosbörzéjén.

 


(x) Fogadj speciális játékospiacokra: pontok vagy lepattanók számára az Unibeten!


 

Az 1980-as évek NBA-je

A Bird-Magic rivalizálás soha nem érhetett volna fel olyan magasságokba, ha nem a liga két legnagyobb múltú csapatához kerülnek: a Boston Celticshez és a Los Angeles Lakershez.

Minden adott volt a ’80-as évek legnagyobb játékos-párharcához: két nagymúltú csapat, és a kelet a nyugat ellen dinamika, amely persze azt is lehetővé tette, hogy ezek a csapatok a legnagyobb porondon, az NBA döntőjében találkozhassanak, amikor minden szempár rájuk szegeződik.

Bird egyetemi gárdájához hasonlóan a Celticset is szinte azonnal új szintre emelte. Míg az 1978/1979-es szezonban, újonc évében 29-53-as mérleggel végeztek, rá egy évre már 61 meccset nyertek (21 vereség mellett). El is jutottak a keleti döntőbe, ahol akkor még „Dr. J” Julius Erving Philadelphiája jelentette a végállomást.

Magic, aki a pályafutása végéhez közeledő, de még mindig domináns Kareem Abdul-Jabbar fémjelezte csapatban kezdett, már újonc évében 60-22-es mérlegnek örülhetett, ráadásul bejutottak a döntőbe, hogy a Celticset búcsúztató Philadelphia 76ers-szel mérkőzhessenek meg. A párharc szoros csatát, és egy olyan legendás újoncteljesítményt is hozott, amelyet talán soha senki nem tud majd felülmúlni.

Magicnek a hatodik meccsen, 3-2-es Lakers vezetésnél ugyanis a bokasérüléssel bajlódó Jabbart kellett pótolnia, szó szerint, hiszen centerpozícióba rakta őt edzője. Johnson nemcsak, hogy élt a kínálkozó lehetőséggel, de 42 pontot, 15 lepattanót, és hét gólpasszt jegyezve zárta le a párharcot, bezsebelve a döntő legértékesebb játékosának járó díjat is.

Bird a következő szezonban jelezte, hogy nem szeretné alább adni riválisánál. Ezúttal a Celtics nyerte meg a bajnoki címet, a döntőben a Houston Rocketset verve. Bár a finálé legértékesebb játékosának azt a Cedric Maxwellt választották, aki máig az egyetlen kvalifikált döntő MVP, aki eleddig nem került be a Hírességek Csarnokába, a Celtics legjobb játékosát akkor már egyértelműen Larry Birdnek hívták.

 


A Pályán Kívüli Események

A rivalizálás, amely akkor még nem csúcsosodott ki az NBA-ben, a pályán kívül is megmutatkozott. Ronald Reagen 1980-ban megnyerte az elnöki választásokat, programjának egyik pontja pedig több olyan, még a polgárjogi mozgalmak után bevezetett rendelkezés visszavonását eredményezte, amely a rosszabb gazdasági helyzetben lévő, nagy százalékban afroamerikai népcsoportra lett negatív hatással. Reagan sokszor beszélt elutasítóan az élelmiszerutalványokra és segélyekre szoruló társadalmi csoportról, amelyet sokan közvetlen faji alapú támadásként értelmeztek.

A fekete emberek közül sokan rosszabb helyzetbe kerültek, a fehér társadalom nagy része (főleg Bostonban és a környékén) viszont üdvözölte ezeket a döntéseket, mert úgy gondolták, hogy ne érje indokolatlan előny az afroamerikai társadalmat. Ez a gondolat a gazdaságot és katonaságot piedesztálra emelő Amerikában megszokottnak számított akkoriban, és a negatív érzések Bird és Magic rivalizálásába is beszivárogtak. Boston akkoriban a rasszizmus amerikai fővárosaként lett számontartva, és nem véletlenül. Amikor egy helyi bíró 1974-ben, arra szólította fel a helyi iskolákat, hogy hagyjanak fel a szegregáció intézményével, Boston fehér társadalma az utcákra vonult és tüntetéseket szervezett, amelyek során az is előfordult, hogy kövekkel dobálták meg a fekete diákokat szállító buszokat. A képek és felvételek gyorsan bejárták az egész országot, Boston reputációja pedig egyre mélyebbre süllyedt.

 

1974. szeptember 12-én csütörtökön rendőrök oszlatnak fel egy dulakodást a tüntetők között a South Boston High School előtt (Fotó: AP Photo)

Különbözőek, Mégis Hasonlók

Bird, aki fehér származású munkáscsaládból érkezett, hamar a főleg fehér munkástársadalom által lakott Boston szimbólumává vált.

A Celticsnél egyébként nehezen érhette volna szó a ház elejét ebből a szempontból, hiszen nemcsak ők küldtek először öt afroamerikai játékost pályára az NBA történetében, de nekik volt először színesbőrű edzőjük is, a legendás Bill Russell személyében.

Azzal viszont, hogy a ’70-es évek végén és a ’80-as évek elején előszeretettel igazoltak le és draftoltak fehér játékosokat egy olyan ligában, amelyet már akkor is főleg az afroamerikai játékosok domináltak, tovább erősödtek ezek a hangok.

A sztereotípiák a játékosokat is elérték. Magic szeleburdi, sokszor a csapat érdekeit a látvány oltárán feláldozó játékosként lett elkönyvelve, míg Birdöt lassú, de intelligens, sikereit a kemény munkának és fegyelemnek köszönhető kosarasként látták. Valójában mindketten korszakos zsenik voltak, akik passzkészségük és méretük mellett abban is hasonítottak egymásra, hogy a játékot a támadóoldalon tudták leginkább dominálni.

 

Az Első Döntő

Az 1980-as évek alatt három NBA-döntőben is találkoztak a felek, amelyek közül talán az első, 1984-es finálé sikeredett a legizgalmasabbra. A csak „Showdown ’84” -ként elhíresült összecsapás több addigi televíziós nézettségi rekordot is megdöntött, nem véletlenül, hiszen amellett, hogy sztárok vonultak fel a pályára, a két csapat 15 év után, nyolcadszor csapott össze a nagydöntőben (csak a ’60-as években hatszor találkoztak), úgy, hogy az addigi hét sorozat mindegyik a Celtics nyerte, hármat hetedik mérkőzésen behúzva.

A pályán kívüli események mellett tehát a parkettán is forrtak az indulatok, amelyek csak még tovább erősödtek, miután a Lakers behúzta az első meccset.

A második összecsapáson Bird híres labdalopása lett a kulcs momentum, amelynek segítségével, hosszabbításban ki tudott egyenlíteni a Celtics, hogy aztán a harmadik mérkőzés újfent a Lakers, ezúttal ráadásul sima sikerével záruljon. A Los Angeles közel volt ahhoz, hogy megnyerje a negyedik összecsapást is, de a Celtics Bird 29 pontjával, 21 lepattanójával, és három blokkjával megtámogatva négy ponttal végül nyerni tudott, 2-2-re alakítva a párharcot.

Az ötödik mérkőzést 36 fokban játszották a légkondicionálást nélkülöző Boston Gardenben, és bár Bird nagy meccsére a Lakers még válaszolni tudott, és 3-3-ra egyenlített, a hetedik meccset az 1981-es döntő legértékesebb játékosának is megválasztott Cedric Maxwell 24 pontjával a Celtics nyerte meg, nyolcadik Lakers elleni döntőjüket is megnyerve. A finálé legértékesebbje ezúttal természetesen nem lehetett más, mint Larry Bird.

 


A Második Felvonás

A Lakers és a Celtics is domináns teljesítményt nyújtott az 1985-ös rájátszásban, előbbi mindössze kettő, de utóbbi is csak négy mérkőzést veszítve a fináléig, ráadásul mindketten 4-1-re nyerték a konferenciadöntőiket, a 76ers és a Nuggets ellenében. A Celtics arra készült, hogy az 1968/1969-es szezon után újra duplázhasson, míg a Lakers a kelták elleni hihetetlenül rossz sorozatát igyekezett megszakítani, amely akkor már 0-8-cal állt. Mivel a Celtics 63-19-es mérleggel végzett az alapszakaszban szemben a Celtics 62-20-as eredményével, a hazai pálya előnye ismét a Bostonnal volt.

Érdekesség, hogy új szisztéma került bevezetésre a döntő során, ami azt jelentette, hogy a 2-2-1-1-1 formátum helyett a 2-3-2-t alkalmazták.

Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy a Lakers két idegenbeli mérkőzés után zsinórban háromszor lehetett pályaválasztó. A Celtics domináns teljesítménnyel, 148 pontot szerezve húzta be az első meccset, de a Lakers, és főleg Kareem Abdul-Jabbar hamar jelezték, hogy ez a döntő talán más lehet majd, mint a két csapat között lejátszott korábbi finálék.

Kareem 30/17/8/3-as meccsel válaszolt, amely egy olyan statisztikai teljesítmény volt, amit legjobb éveiben is megirigyelt volna az akkor már 38 éves centernagyság. A harmadik mérkőzésen Magic is dominált a maga 16 kiosztott gólpasszával, és bár a Celtics még egyenlíteni tudott egy szoros, két pontos győzelemmel, az utolsó két összecsapás mindegyikét simán nyerte a Lakers, amely története során először, 4-2-vel diadalmaskodott a Celtics felett. A döntő legértékesebb játékosa a sorozatban 26/9/5-öt átlagoló Abdul-Jabbar lett.

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 

A Trilógia Utolsó Része

Azt már az 1987-es döntő előtt érezni lehetett, hogy talán a Celtics utolsó nagy futása következhet azzal a garnitúrával.

Bár az első körben még 3-0-al söpörték ki a Michael Jordannel felálló Bullst (MJ 36/7/6-ot átlagolt a sorozatban), a Milwaukee Bucks és a Detroit Pistons gárdái ellen is hetedik mérkőzésre volt szükség a továbbjutás kiharcolásához. Bird még mindig top 3-as játékos volt a ligában, de a csapat idényére rányomta a bélyegét Len Bias kokain túladagolás okozta halála.

A második draft választási joggal 1986 nyarán kihúzott játékost szupersztár tehetségnek könyvelték el, és a mai napig felmerül a neve minden valamirevaló NBA-s „mi lett volna ha” listán, mint olyan játékos, aki potenciálisan ott lehetett volna minden idők legjobbjai között, és aki akár Bird karrierjét, és a Celtics dominanciáját is tovább nyújthatta volna.

A kissé enervált Celtics ellen ezúttal már pályaválasztó Lakers dominálta az első két mérkőzést, James Worthy 33 pontja után Byron Scott is lehozott egy nagy meccset, 2-0-ra alakítva a párharcot. A Celtics Bird 30 pontos meccsével szépíteni tudott, de a párharcot valószínűleg eldöntő negyedik mérkőzést már egy ponttal elveszítették, így 1-3 után csak az maradt a kérdés, hogy mikor teszi majd fel a pontot az i-re a Lakers, és nem az, hogy felteszik-e egyáltalán. Ez végül a hatodik mérkőzésen történt meg, amelyet a Lakers újfent Abdul-Jabbar remeklésének köszönhetően tudott megnyerni (ez volt egyébként Kareem legendás rájátszásbeli karrierjének utolsó igazán domináns meccse).

 

A Döntők Után

Míg Bird, aki utolsó hat évében, egészen 1992-es visszavonulásáig hátproblémákkal küszködött, már soha többé nem jutott NBA-fináléba, Magic ismételni tudott a Lakersszel az 1988-as döntőben (a Pistonst legyőzve). Ráadásul 1989-ben és 1991-ben is visszavezette az akkor már Abdul-Jabbar nélküli Lakerst az ígéret földjére, ott azonban előbb a Pistons, majd utóbb a Bulls kényszerítette térdre őket. A két döntőben ráadásul csak egy mérkőzést tudott megnyerni a Lakers.

Magic 1991 novemberében sokkolta a világot bejelentésével, amelyben megosztotta, elsősorban a sportág szerelmeseivel, hogy HIV fertőzésben szenved. Aztán 1992-ben, pályafutásuk során először, csapattárs lett a két legenda, amikor az olimpiai csapatba nevezték őket. A nyári játékok kosárlabda tornáját átlagosan meccsenkénti 44 ponttal ellenfeleik fölé nőve nyerte meg az Egyesült Államok.

 


Rivalizálásuk pályafutásuk után barátságba fordult át, de a parkettán megvívott csatáik mai napig feledhetetlenek, és az NBA panteonjának rivalizálásai között is kiemelkedő helyet foglalnak el.

 

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x