NBA FINALS 2020 – Beharangozó

Elérkezett az utolsó párharc már csak két csapat maradt versenyben. A Los Angeles Lakers hosszú idő után tért vissza egy “Dinamikus Duó” vezérletével, míg a Keleti bajnok a Miami Heat lett, amire kissé közhetlyesen azt lehetne rásütni, hogy “a nagybetűs CSAPAT”. 



LOS ANGELES LAKERS – MIAMI HEAT

 

PÁR GONDOLAT A LAKERS – NUGGETS PÁRHARCRÓL


A Los Angeles Lakers lett idén az első csapat, amely 3-1-es vezetés ellenére nyerni tudott a Denver Nuggets ellen. A konferenciadöntő megkezdése előtt a Denver gyengepontjának – és a Lakers erősségének – a festék levédése tűnt.
Mike Malone legfőbb feladatának ennek megoldását jelöltem meg beharangozómban, amely részben sikerült is. A LeBron James vezette alakulat nem tudott tovább emelni a playoffban eddig látott mennyiségen és hatékonyságon, ami a közeli kísérleteket illeti, viszont a Nuggets közel 10%-kal több pontot szerzett a festékből, mint az előző két körben, és ezzel szinte teljesen beérte ebben a mutatóban az ellenfelet.



A párharc talán legmeglepőbb statisztikája, hogy mindkét csapat támadóhatékonysága javult az előző körhöz képest, miközben kevesebb hárompontost vállaltak – és lényegesen rosszabbul is dobtak kintről -, ráadásul a gyorsindítások száma sem változott jelentősen. A szemteszt és a játékkép alapján nehéz elhinni, hogy a Denver Nuggets hatékonyabb támadójátékot tudott bemutatni a Lakers ellen, mint a Clippers ellen, pedig statisztikailag helytálló.
Akkor miért lett mégis sima a LAL továbbjutása? Mert LeBron James és Anthony Davis megoldhatatlan feladatnak bizonyult. LBJ 27 pontot (53.6 FG%), 10.4 pattanót, 9 gólpasszt, AD pedig 31,2 pontot (54.3 FG%) és 6.2 lepattanót tett be a közösbe. Nehéz olyan csapatot találni, akiknek lehetett volna esélye ellenük úgy, hogy a két szupersztárt még csak lassítani sem sikerül.


A Lakers kiegészítői közül ki kell emelni Dwight Howardot, Rajon Rondot, Alex Carusot és Kentavious C.-Pope-ot. Ők négyen tudtak – többé kevésbé – állandó segítséget nyújtani a két szupersztárnak: Howard tőle rég nem látott energiával szállt harcba Nikola Jokic-csal; Rondo továbbra is hozta magát védekezésben és főleg játékszervezésben; Caruso ugyan nem mindig dobott jól, de mezőnymunkája miatt kihagyhatatlan tagja a rotációnak; a szezon elején rengeteg savat kapó KCP pedig szépen csendben a Lakers legmegbízhatóbb tripladobójává lépett elő. Ha így felsoroltam az „Akikre büszkék vagyunk” rovat tagjai, akkor ismét nem mehetek el szó nélkül Kyle Kuzma mellett. Termelt ugyan átlagban 9.6 pontot a párharcban, de az 5 mérkőzés alatt (110.5 perc) nem sikerült úgy sikeres mezőnykosarat bemutatnia, hogy azt ne előzte volna meg gólpassz. Ezt figyelembe véve a 47.5% mezőnymutatóra, és a 29.6%-os triplázásra már nehéz lenne azt a jelzőt használni, hogy meggyőző. Emellé nem passzol jól, nem szed lepattanókat, és cserébe borzalmasan védekezik. Ismét sikerült az aktív rotációból csak neki masszívan negatív netratinggel zárnia. Figyelembe véve a csapatot, amely körül veszi – és amely helyzetbe hozza őt -, ki merem jelenteni, hogy Kyle Kuzma az egyik legrosszabb játékos a teljes playoffban, aki 20 játékperc felett átlagol.



 

PÁR GONDOLAT A CELTIC – HEAT PÁRHARCRÓL

A Miami Heat 4-2-es összesítéssel küldte haza a buborékból az esélyesebbnek tartott Boston Celtics csapatát, és keleti ötödik kiemeltként kiharcolta a döntőbe kerülést. A Boston főként kiváló védekezésének köszönhette a Toronto elleni továbbjutást – de ahogy az előre borítékolható volt -, a Heat támadójátékát nem lehetett annyira limitálni, mint a Raptorst, köszönhetően annak, hogy Spoelstra mester játékosai mind kiváló formában érkeztek a párharcba. Mégis újfent bizonyították, hogy magasan ők a legjobb csapat a hárompontosok elleni védekezést figyelembe véve, és az elit triplázó Raptors után a szintén kiváló Heat-et is pontosan 32.3%-os kinti dobáshatékonyságba kényszerítették bele. Összességében nézve a csapatok teljesítményét, a Celtics talán megérdemelhetett volna egy hetedik mérkőzést, mivel a Miami a hatodik meccs kivételével egyszer sem tudott igazán az ellenfél fölé kerekedni.



A valódi különbséget a mérkőzések végjátéka jelentette, és a Boston azon hiányossága, hogy a Miami 2-3-as zónája ellen nem találták meg az ellenszert: rossz dobáskiválasztás és eladott labdák jellemezték a Celtics támadójátékát ezekben az időszakokban. Az első hosszabbításba nyúló összecsapás, tökéletes mintával szolgált a ránk váró következő esték forgatókönyvével kapcsolatban, persze ezt akkor még nem tudhattuk: Hullámzó negyedek és nagy rohanások után, ha szoros az eredmény, akkor a Miami nyer.


A kelták a rájátszás első 11 mérkőzésén nem kaptak egyetlen negyed alatt 33-nál több pontot. A miami a nyitómérkőzésen azonnal megvillantotta oroszlánkörmeit, és egyszer 35, egyszer pedig 37 pontot tettek fel a táblára, ami elégnek bizonyult még úgy is, hogy a másik két negyedben a 20-at sem érték el. A floridaiak játékát nézve, néha olyan érzése van az embernek, mintha a néhai GSW lenne a pályán, értve ezalatt azokat a szakaszokat a mérkőzésen belül, amikor az ellenfél képtelen megállítani őket, és célja csak az lehet, valahogy túlélje a „támadást”. A konferenciadöntő legemlékezetesebb pillanatát szintén az első este tartogatta, Bam Adebayo elképesztő meccsnyerő blokkja biztosan ott lesz évtizedek múlva is a highlight videók anyagai közt, és a Boston szurkolók emlékezetében.
Nem tűnt egyértelműen jobb csapatnak a Miami, viszont a Celticsnek nem volt igazi vezére, és talán a Raptors elleni széria is kivett annyit a csapatból, hogy a végjátékokban a koncentráció alábbhagyjon, és kevesebb energiát tudjanak mozgósítani, mint tette az a Heat a túloldalon. Ha a konferenciadöntőkben is választanának MVP-t, valószínűleg Bam Adebayo kapná az elismerést, hiszen ő volt csapata védekezésének alapköve, emellett pedig a legjobb pontszerző (21.8), lepattanozó (11) és passzoló (5.2) is a győztes oldalon. Viszont kapna szavazatot minden bizonnyal az újonc Tyler Herro is, akinek játékára bármilyen jelzőt is keresnénk, épp a „rookie” nem jutna eszünkbe. 19.2 pont (52.3% FG és 63,6 TS%), 6.3 lepattanó és 4.8 gólpassz ilyen tét súlya mellett, valamint a liga egyik legjobb védelme ellen még sztár státuszú veteránoktól sem lenne természetes.


Tökéletes egyensúlyban vannak a fiatalok és a veterán vezérek a floridai csapatban. Dragic és Butler a pontszerzés lehetőségét többször átengedte a társaknak, de minden meccsen megtalálták a módját, hogyan segítség a csapatot fontos és nehéz kosarak, labdaszerzések vagy gólpasszok formájában. Ez a Miami legnagyobb fegyvere az egész playoffban: Az ellenfél nem készülhet fel kizárólag a domináns sztárokra, mert olyan igazából nincs is a csapatban, és nem építhet védekezést a tripladobások ellen, mert képesek változtatni, és a festékből szerezni a pontokat. Minden este képesek másképp játszani, és azokat a játékosokat helyzetbe hozni, akiknek megy a játék.



 

MIT VÁRHATUNK A DÖNTŐBEN?


A szezon kezdete előtt, ha valaki megjósolta ezt a két csapatot a döntő résztvevőjének, az egyrészt igazi jóstehetség, másrészt szinte biztosan nem gondolt arra, hogy a „csúcspárharcot” nem LeBron James és Jimmy Butler, hanem Bam Adebayo és Anthony Davis vívja majd. A két magasember viadala azért különleges, mert Davis szinte megállíthatatlan, de épp Bam az a védő, aki méretben, erőben és sebességben felveheti vele a harcot. Mikor találkozhatnának jobbkor, mint éppen a Finals-ben? Adebayo legnagyobb ellenfele Davis mellett a pici fekete műanyagdarab lesz a bírók szájában. Ha Anthony Davist továbbra is olyan elánnal védik a bírók, mint tették azt néhol a Nuggets ellen, akkor Bam játékpercei meg lesznek számlálva. Úgy kell hatékonyan védekeznie, hogy közben minden apró szabálytalanságot – vagy annak látszódó mozdulatot – mellőzzön, és ez lesz igazán embert próbáló feladat.



James a Lakers támadójátékának alfája és omegája. LeBron-t az elmúlt 16 évben próbálták megállítani már sokan és sokféleképpen, de őt maximum lassítani és fárasztani lehetséges. Erre a Heat-nek az „emberanyaga” papíron ideális, mivel bevethető Iguodala – aki egy Finals MVP címet már nyert az ellene való védekezésével -, Crowder sem tűnik rossz opciónak, valamint rendelkezésre áll a védekezésben hatalmas munkabírású Jimmy Butler is. Mégsem tartom valószínűnek, hogy LBJ-t korlátozni tudja majd valamelyikük is.
Igu egyszerűen már öreg és lassú erre a feladatra tartósan, Crowder Giannis ellen jól használta fizikális stílusát, de LeBron hihetetlen „skillset”-je nem csak az erőfölényre alapul, mint a görög MVP-é. Jimmyre maradhat tehát a teher, aki viszont nem jött ki túl jól a „Király” elleni viadalokból eddig. Ha mégis sikerül kellemetlen helyzetbe hozni Jamest, a társakat akkor is megfogja tudni találni, ahogy eddig is megtette. LeBronnal kapcsolatban felmerülhet a kérdés, vajon szándékosan „pihent” – természetesen csak saját magához képest – a Denver ellen többször is, vagy elkezdte az öregedés enyhe jeleit mutatni?
A Nuggets ellen – apró túlzással élve – akkor szerzett kosarat, amikor csak akart, és akkor ment a gyűrűig, mikor királyi kedve úgy kívánta. Viszont a meccsek nagyobb részében, inkább kereste a társakat, vagy ráemelt egy rossz triplát, akkor is, ha épp számára előnyös mismatch alakult ki a parketten. Belém égett a kép, ahogy a Lakers hátrányból jött vissza éppen, és Jamal Murray maradt vele szemben egy az egyben – ami normál esetben LeBron-nál azonnali 2 pont, jobb esetben 2+1 -, ő mégis inkább egy lépés után kiosztotta Kuzmának a sarokba, aki természetesen kihagyta.
Hasonló jelenetek, háttérbehúzódás többször is előfordult az első négy mérkőzésen, viszont jött az ötödik meccs, és LeBron megmutatta, mi a különbség közte és Kawhi közt: vállára vette a csapatot és 38 pontot szerezve esélyt sem adott a Nuggetsnek a feltámadásra. Ha LBJ eddig direkt osztotta be az erejét, és tartósan hozni tudja azt, amit az utolsó este mutatott – ami a 2 évvel ezelőtti Cavs mezben játszott playoff teljesítményét idézte -, akkor teljesen mindegy kit, és hogyan állít majd rá az ellenfél.



A Miami zónavédekezése szinte teljesen megbénította a Bostont, viszont Rondo és James kategóriákkal jobb szervező, mint bárki a Celtics-keretben, így, ha valaki képes ezt a zónát megoldani, akkor azok ők lehetnek. A Miami helyében attól nem tartanék, hogy az ellenfél átdobja majd a zónát, mert a LAL támadójátékának valódi ellensége a saját kiegészítőiben rejlik. A legmegbízhatóbb triplavetőjük KCP, a többiek vagy keveset vállalnak, vagy hullámzóan értékesítik a lehetőségeiket. A két szupersztáron kívül csak Rondo képes helyzetet kreálni magának és társaknak, viszont az ő betörései is komolyabb ellenállásba ütköznek majd, mint a Houston vagy a Denver ellen. Danny Green teljes pályafutására jellemző, hogy hetekig 30, aztán hirtelen 50%-kal képes dobni a hárompontosokat, ezért valószínűleg még ő maga sem tudja, hogyan játszik majd a döntőben. Ebben látom a Miami legnagyobb esélyét, limitálniuk kell a veterán kiegészítőket.

A Miami képes volt védekezésben elrejteni hiányosságait a Boston ellen is, pedig ott szinte mindenki veszélyes. A Los Angeles ellen könnyebb helyzetben lehetnek, mert KCP, Green, Morris vagy Kuzma „felügyelete” a gyengébb egyéni védőkkel – Robinson, Dragic, Herro – sem lehetetlen, sőt egyenesen szerencsés a Brown, Kemba, Smart, Hayward felhozatal után.

Frank Vogel csapata eddig kiválóan teljesített védekezésben, de a Miami Heat olyan játékrendszerben játszik, amelyhez ennek a Lakers-nek még nem volt szerencséje a playoffban. A sztárokra alapuló játék ellen kiválóan teljesítettek Davis-ék (Portland és Houston), de már a Denver ellen is voltak jelei, hogy annyira talán mégsem tökéletes az a védelem. Rengeteg labda nélküli mozgás, és a labdakezelő folyamatos váltogatása jellemzi a Heat játékát. Nem csak Dragic és Butler, de Herro és Adebayo is képes irányítani a játékot. A szlovén betörései és bontásai jelentik a kiindulási alapot, de ezt a szerepet Herro is napról napra magabiztosabban tölti be.
A Boston periméter védekezését sokkal jobbnak tartom, mint a Lakers-ét, így annak ellenére sem féltem a Heat támadóit, hogy most nem lesz Kemba – vagy hasonlóan támadható pont – az ellenfélnél. A floridai együttes folyamatosan keresi a mismatch lehetőségét, ezért nem lesz meglepő, ha Dwight Howard és McGee nem tud majd pályán maradni ellenük.
Ahogy a másik oldalon Adebayo remek védő lehet Davisre, úgy ez a másik gyűrűnél hatványozottan igaz. Davis tapasztaltabb és magasabb is, ellene nagyon nehéz lesz Adebayonak villognia. Ismerve a Lakers eddigi hozzáállását, valószínűleg 2 magassal kezdenek majd az első mérkőzésen, és kipróbálják Howardot Adebayo ellen. Ennek a kísérletnek nem jósolok nagy jövőt, szerintem már az első meccsen is kénytelen lesz a Lakers „small ball”-ra váltani, amiben Davis a center. A Kaliforniaiak védelme nem elit a triplák ellen, így az előző fordulóhoz képest javulásra számítok a Heat hárompontosai terén, de visszaesésre, ami a betöréseket illeti.



Edzők és mélység tekintetében a Miaminál az előny a Lakers-szel szemben. Nem lebecsülve Frank Vogelt és stábját, de Eric Spoelstra egy varázsló. Vogel variációs lehetőségei a pad hosszából fakadóan abban kimerülnek, hogy a két klasszikus centert játszatja-e, és ha igen akkor melyiket és mennyit. Ennek függvényében változik Markieff Morris szerepeltetése, és AD pozíciója is. Labdakezelője kettő van a teljes keretben – Lebron és Rondo -, persze tekinthetjük annak AD-t is, mert megcsillogtatta már a passzkészségét, de tőle mégsem várjuk az Adebayo által bemutatott szervezőfeladatok megoldását. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a LAL-nak nem is volt szüksége komolyabb edzői húzásokra eddig, általában egy változtatás és alkalmazkodás elég volt a továbbjutáshoz. Epekedve várjuk, Frank Vogel mit reagál majd, ha Spoelstra mester esetleg feladja a leckét számára. Minden kétséget kizáróan Eric Spoelstra a jobb edző, de Vogelnél van a pakli legjobb lapja, hiszen LeBron James már mindent látott, és mindent tapasztalt a pályafutása során, ezért ő egymaga is képes lehet változást hozni a pályán azonnal.

A Los Angeles Lakers az idei szezonban 53-0-val áll azokon az estéken, mikor vezettek a harmadik negyed után, ez is jól mutatja, mennyire magabiztosak és stabilak a végjátékokban. Ez nem is csoda, tekintve, hogy veteránjaik számtalan nagy mérkőzést és döntőt vívtak már meg. Az ellenfél szintén a végjátékokban nyújtott eddig extrát a playoffban: Dragic, Butler, Herro és Adebayo is villant már nehéz pillanatban. Ennek tükrében megjósolhatatlan, hogy szoros eredmény esetén ki jöhet majd ki jobban a szituációkból. James és Davis bármikor képes pontot szerezni anélkül, hogy valódi helyzetbe hoznák őket, és ez a tulajdonságuk az, amely miatt a Lakers valódi előnyben van.
A tapasztalat a másik fegyver, amely szintén őket segíti, de Butler és Dragic sem ijedős fajta. Nekik mégis ez az első döntőjük – és Goran korát is figyelembe véve, neki talán az utolsó is -. Teher alatt nő a pálma, ezt tökéletesen bemutatták a Heat fiataljai ebben a playoffban, viszont mégis nehéz hinni bennük egy LeBron és Davis ellen vívott párharcban. A Miaminak bíznia kell magában, és abban, hogy a Lakers kiegészítői csődöt mondanak, mert ha nem, és LBJ & AD csapattársai a tőlük elvárható minimumot hozzák támadásban, azaz ligaátlag közeli szinten bedobják azokat a helyzeteket, amiket megteremtenek számukra, akkor valószínűleg LeBron James harmadik csapat mezében is bajnoki címet ünnepelhet, valamint a Los Angeles Lakers méltóképpen állít emléket Kobe Bryant számára.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x