NBA Playoff – Nyugati döntő

Los Angeles Lakers (1.) – Denver Nuggets (3.)

 


Bejut a Lakers a döntőbe ahogy azt mindenki várja? Kattints és fogadj rá!


Pár gondolat a Lakers – Rockets párharcról…

 

Az előzetes várakozásokhoz képest, meglehetősen könnyen lépett át a Los Angeles Lakers a Houston Rockets-en. Ez a párosítás nem csak a továbbjutásról döntött, hanem a teljes kosárlabdavilág és az összes NBA csapat számára tanulságokat hordozhatott volna. A Houston által csúcsra járatott „unortodox” smallball – feladva a szerkezetváltás lehetőségét is -, itt bizonyíthatta volna be, hogy a playoffban is versenyképes, és a modern kosárlabdában nincs szükség klasszikus magasemberekre. Draymond Green például úgy fogalmazott, hogy a Rockets esetleges továbbjutása csökkenteni fogja a nem szupersztár centerek piaci értékét. Miért van feltételes módban minden, mikor már lezárult a párharc? Mert nem kaptunk válaszokat. A Lakers nem klasszikus szerkezettel nyert, és a Rockets sem konkrétan azért kapott ki, mert „Morey-ball”-t játszott.



A Portland elleni szériához hasonlóan a nyitómérkőzést ismét simán elveszítette a Lakers, de tekinthetünk erre úgy, mint megfigyelési szakaszra, ahol Frank Vogel – és LeBron James – megnézik, mit várhatnak az ellenféltől, mihez kell alkalmazkodniuk. A második mérkőzésen ugyan még JaVale McGee kezdett, de csak 8 percet kapott, és Frank Vogel elkezdte Anthony Davist használni centerként, Markieff Morrist pedig erőcsatárként. Ezzel a Lakers egy gyorsabb szerkezetre váltott, ami a gyorsindítások vezetésében és azok megállításában hatalmas előnyt jelentett.
Védekezésben elkezdték agresszívan duplázni James Hardent, és szándékosan arra játszottak, ne kerüljön vissza „Szakállhoz” a labda, így Westbrooknak kelljen sokat vállalnia, vagy helyzetet teremtenie a társaknak. A Lakers szinte teljesen feladta a periméteren Westyt, ezzel felkínálva számára a hárompontosokat, és a betörés lehetőségét. A januárban és februárban látott Westbrook ezeket a lehetőségeket valószínűleg kihasználta volna, de jelenlegi formájában erre teljesen alkalmatlan volt. A triplákat 25,9%-kal értékesítette, ha pedig eljutott a gyűrű közelébe, akkor LeBron James többször is hatalmas blokkal próbálta elvenni a kedvét a betörésektől. Mike D’Antoni-nak 4 meccsen keresztül semmilyen válasza nem volt erre a húzásra, így kijelenthető, hogy ezzel az egyszerűnek tűnő taktikai lépéssel nyerte meg a Lakers a párharcot.
LeBron Jamestől (25.8 pont, 10.4 pattanó, 7.4 gólpassz, 1.8 blokk és 2 labdaszerzés) és Anthony Davistől (25.4 pont, 66.3% TS, 12.4 pattanó, 4 gólpassz és 1.4 blokk) támadásban nem is volt szükség különösebb extra energiákra, méretbeli fölényüket kihasználva hatékonyan dolgoztak pontszerzésben, és védekezésben egyaránt.
Rajon Rondo visszatérése tehermentesíteni tudta Jamest szervezésben, és a 18-ból bedobott 8 hárompontosa egy váratlan fegyvert adott a Lakers kezébe. Morris, Green, Caldwell-Pope és Rondo mind megtalálták a dobóformájukat, és ezzel csapatszinten elképesztő hatékonyságot (61.4% TS) produkált a LAL a Rockets ellen.
Kyle Kuzmának sikerült megcsinálnia a lehetetlent: A Lakers aktív rotációjából – akik minimum 20 percet átlagoltak – egyedüliként negatív netratinggel (-3.6) zárta a tükörsimán megnyert konferencia elődöntőt. (A következő játékos ebben a statisztikában Alex Caruso +5.7-tel.)



 

Pár gondolat a Clippers – Nuggets párharcról…

 

A Nuggets 2020-as playoff menetelése – egy kis képzelőerővel megtámogatva – népmesei motívumokat tartalmaz: Jokic-ék hárman vannak fiútestvérek, és éppen Nikola a legfiatalabb; a Colorado-ban fekvő Denver városa az „üveghegyen túl”; a párharcokban elszenvedett harmadik vereséget mindig „háromszorosan adják vissza” az ellenfélnek; legyőzték a Clipperst, akik megfeleltethetőek – a szurkolók szemében – a gonosz sárkánynak; ráadásul most következik a mese azon része, amelyben meg kell vívniuk a „Király” ellen.



De ne szaladjunk ennyire előre. Hogyan került egyáltalán a főcsoportdöntőbe a Denver? A Nuggets egy hihetetlenül kétarcú csapat, amelynek van egy elit támadójátéka, és egy – a játékosok egyéni képességeit figyelembe véve – meglepően hatásos védekezése. A probléma az, hogy ezt a két tulajdonságot rendszerint nem tudják egyszerre a parkettre vinni. A Utah ellen ők számítottak esélyesnek, mégis hagyták, hogy 3-1-es vezetést szerezzen a Jazz, de végül sikerült megmenteniük a szezont.
Ezzel szemben a második körben nem mondhatjuk, hogy bármit rosszul tettek volna. A megismétlődő 1-3-as állásnál már nem lehetett negatív érzése senkinek a csapat teljesítményével kapcsolatban, és ha az ötödik mérkőzést behúzza a LAC, nem valószínű, hogy bárki csalódásként értékelte volna a párharcot vagy a szezont.
Jokic az első meccs kivételével szupersztárként játszott (24.4 pont, 13.4 pattanó, 6.6 gólpassz, 39.5% tripla), valamint összességében Murray is jó teljesítményt nyújtott (22.6 pont, 4.4 pattanó, 6.4 gólpassz, 43.8% tripla), főleg, ha figyelembe vesszük, kik védekeztek rajta.
Az első négy mérkőzés hozta a papírformát, és Kawhi vezetésével dominálni tudott a Clippers, egyetlen győzelmet engedve csak a Denvernek. Paul George nem játszott úgy, ahogy azt tőle elvárnánk, de az első körös „Playoff P” formát azért maga mögött tudta hagyni.
A Nuggets ismét a kiesés szélére sodródott, és a feladat megoldhatatlannak látszott. Az teljesen biztos, hogy az ötödik mérkőzés előtt egyetlen – józan ítélőképességgel megáldott – ember sem fogadott volna nagy tétben a továbbjutásukra, hiszen keresve sem találhattunk érvet mellettük.
A Denver a sorsdöntő estén 12 pontos félidei hátrányt látva sem zuhant össze, sőt, jött a negyedik negyed, amely során bedobtak 9-ből 7 triplát, valamint Jokic és Murray közösen 20 pontot szerzett, amivel megfordították a mérkőzést.
„Rendben, volt egy lehengerlő negyed támadásban, több ilyen nem lesz, majd a következőn lezárja a dolgot a Clippers.” – Ez járhatott a legtöbb néző fejében a meccset követően – én is ezt gondoltam -, és mind tévedtünk. Mike Malone csapata nem egyetlen ehhez hasonló negyedet tudott még összerakni, hanem a következő két élet-halál mérkőzés mindkét második félidejében hasonló teljesítményt nyújtottak, melyet kiegészítettek egy olyan védekezéssel, amire senki sem számított.
Az utolsó 2 estén, az összecsapások nagyszünet utáni részében 114-68-ra ütötték ki az ellenfelet. Az első 4 meccs csapatstatisztikáit a feje tetejére állították: 103.4 OffRtg-ből 114.8-at, valamint 111.1 DefRtg-ből 103.2-t varázsoltak.
Minden tiszteletet megadva a Nuggets történelmi fordításának – ők lettek az első csapat a liga történetében, akik egy adott rájátszás alatt kétszer jöttek vissza 1-3-ról -, de ilyen mértékű pozitív változást egy csapat játékában legfeljebb az indokolhatna, ha egy addig hiányzó szupersztár térne vissza sérülésből.
Ebben a fordításban nagy szerepe volt Doc Riversnek és a Clippers játékosoknak egyaránt. (Rivers elméletileg kiváló motivátor, mégis edzői pályafutását hatalmas leolvadások kövezték ki. Elismertség szempontjából az NBA edzők közt a legfelső polcon foglal helyet, pedig a 3-1-ről bukott szériák tekintetében mostantól egyedüli rekordernek számít. Ez volt a harmadik, amit az ő vezetésével szenvedett el egy csapat, a 13 valaha megtörtént ilyen esetből.)
Nem szabad viszont amellett sem elmenni, hogy azt a mentális és játékbéli leolvadást, amit a Los Angeles-i gárda produkált, azt ki kellett erőszakolni, és élni kellett a kínálkozó lehetőséggel. A Nuggets mindvégig egységes maradt, szervezett egységként támadtak és védekeztek, miközben a Clippers az egyéni megoldásokra helyezte a hangsúlyt a pálya mindkét oldalán. Így mikor Mike Malone rendszere megtalálta a ritmust, és kellőképpen megnehezítette az ellenfél dolgát támadásban, a Clippers és Doc Rivers ottmaradtak – igazi kreátor és labdakezelő hiányában – elképzelés és ötlet nélkül. Győzött a Csapat az egyének felett.



 

A konferencia döntő…

 

Az alapszakaszban négyszer találkozott a Lakers és a Denver, amelyek közül háromszor Frank Vogel fiai hagyhatták el a pályát győztesként. A Nuggets egyetlen győzelme egy LeBron James-t nélkülözni kénytelen LAL ellen született, emellett volt egy hosszabbításba nyúló csata Colorado-ban, valamint a buborékban is találkoztak, de Mike Malone a negyedik negyedben pihentette a kezdőit. Látva az idei rájátszásban történt eseményeket és mindkét csapat formáját, nem hiszem, hogy a ránk váró párharc kapcsán mérvadó kiindulási alapot jelenthetnek ezek a mérkőzések.



Bátor vállalás elkezdeni összeszedni a Denver és a Lakers párharcának fontos tényezőit, a matchup előnyöket és hátrányokat, valamint a lehetséges forgatókönyveket azután, hogy a Nuggets olyan művészien söpört le minden előzetes jóslatot az asztalról az előző körben. A coloradoiak játékának kulcsa teljes mértékben Nikola Jokic. Méretéből és képzettségéből adódóan nagyon kevés játékos tudja őt limitálni a ligában. JaVale Mcgee és Dwight Howard arra megfelelő izomtömeg lehet, hogy fárasszák Jokert, de megoldás nem lesz egyikük sem. A másik palánk alatt az atletizmusukat kihasználhatják, valamint Howard elég tapasztalt ahhoz, hogy büntetőket harcoljon ki. Anthony Davis erősebb – és „post up” játékban képzett – centerek ellen védekezésben nem annyira átütő, mint általában, de ha a Lakers célja Joker limitálása, akkor ő a legjobb fegyver a keretből.
Jamal Murray a Denver második opciója, akire ebben a párharcban nem várnak olyan minőségű egyéni védők, mint az előzőben, viszont egy sokkal szervezettebb csapatvédekezéssel néz majd szembe. A LAL erősen limitálni tudta már Lillardot és Hardent is, tehát Murraynek ismételten fel lesz adva a lecke. Green, KCP, Caruso és (Playoff)Rondo sincs elveszve hátrafelé játékban, de ha őket megveri és támadja a gyűrűt, akkor csak LeBron mentalitásán múlik mennyire figyel rá, és besegítőként megpróbálja-e majd őt is elképesztő blokkokkal demoralizálni, ahogy azt Westbrookkal tette. James többször is szándékosan RW-t vette fel – és semmisítette meg – védekezésben. Ezekkel a momentumokkal üzent a Rockets játékosának, jobb, ha kétszer meggondolja inkább, elinduljon-e befelé. Az üzenet célba talált, Russ elkezdett habozni, pedig a kosárpályán az ő szürkeállományába eljuttatni valamit nem túl egyszerű. Murray pontjainak csak 30%-a származik a festékből, és remekül dobja a triplát labdavezetésből is, ami a Lakers ellen kifejezetten hasznos lehet számára.

A Denver rendszere jól működött Kawhi ellen az utolsó mérkőzéseken: amint megpróbált helyzetet teremteni magának, azonnal körbevették, ezzel nehéz helyzetbe hozva őt. Leonard és LeBron között a legalapvetőbb különbség, hogy a Lakers szupersztárjának passzkészsége csak „all time” nagyságokhoz mérhető. Ő meg fogja látni a szabadon maradt társat, és legyen a pálya bármely ellentétes pontján is, könnyedén megpasszolja.
A LAL kiegészítői egész szezonban hullámzóan teljesítettek a triplavonal mögül, de épp az előző körben találták meg a dobóformát: A kiegészítők közül csak Caruso és Kuzma maradt 40% alatt, bár nehezen hihető, hogy Rondo 45%, és Morris 50%-os triplázása konzerválható a teljes maradék rájátszásra. Ha ez mégis megtörténik arra nehezen találhat majd választ Mike Malone. A Nuggets rotációjából Jerami Grant a legalkalmasabb védő LeBron ellen, mert hiába Gary Harris kimagasló védekezése a playoffban, fizikálisán kicsi a feladatra.

Anthony Davis lassítható? P.J. Tucker-nek egyetlen mérkőzésen sikerült limitálnia a magasembert, de nem kimondottan a védekezés minőségével, hanem annak stílusával. Meglepetésként érte AD-t, amit gyorsan feledtetett is az azt követő találkozón, és azóta nem lassított. Paul Millsap nagyon tapasztalt és védekezésben elvitathatatlan érdemeket szerzett az évek során, de az alapszakaszban sem tudott hatékonyan dolgozni Davisen. Rajta kívül pedig senki nincs a keretben, aki alkalmasnak látszik a feladatra.

A párharcok jelentős részében a hárompontosok értékesítése döntő faktornak számít, és a hatékony támadójáték elengedhetetlen feltétele. Ebben a párharcban viszont a Lakers akár közepes triplázással is fölényt alakíthat ki a Denverrel szemben, ha agresszívan támadják a gyűrűt, ahogy azt eddig tették. A LAL pontjainak 43.5%-a érkezik a gyűrű közeléből, amivel magasan vezetik a bent maradt csapatok tekintetében ezt a kategóriát. (A Boston követi őket 36.4%-kal) A Nuggets épp a festék védésében a leggyengébb, amit jól bizonyít, hogy még a Houston is kevesebb pontot kapott eddig átlagban belülről, mint ők. Ennek megoldása Mike Malone első számú feladata.

A Nuggets nem tűnt fáradtnak a Utah és a Clippers ellen sem, mégis faktor lehet az eddig lejátszott percek száma. A Lakers nem csak 3 teljes nappal többet pihenhetett, de a két szupersztárjuk közel 200 perccel kevesebbet is játszott, mint a Denver duója. Némileg szerencsés, hogy a Lakersnek sem állt rendelkezésére sokkal több idő felkészülni az ellenfélből, mivel nem tartom valószínűnek, hogy 1-3-nál, vagy 2-3-nál ők a Denvert kezdték volna elemezni.
Az edzők harca várhatóan nem lesz annyira látványos a támadójátékot illetően, mivel mindkét csapatnál adott a két meghatározó sztár, és köréjük épül minden. Vogel számára kevésbé kötöttek a lehetőségek, hiszen előveheti a Houston ellen kiválóan működő alacsony szerkezetet, viszont Malone, ha szeretné sem teheti ezt meg Jokic miatt.
MikeM válthat támadóbb formációra M. Porter Jr. használatával, de ha LeBronnal vagy AD-vel kerül szembe védekezésben, az olyan azonnali matchup hátrányt jelent, hogy támadjon bármennyire is hatékonyan a rookie, azt biztosan nem lesz képes ellensúlyozni.
Mike Malone zseniális motivátor, és csapatai sosem adják fel, de nehéz lesz ebből előnyt kovácsolnia, mivel az LBJ vezette csapatok – edzőtől függetlenül – sosem küzdenek motivációs problémákkal.
A Lakers elveszítette idén mindkét széria-nyitó meccsét, hogy tanuljon belőle, a Nuggets pedig lendületből érkezik. Megítélésem szerint, az első összecsapás sorsdöntő lehet a későbbiekre nézve. Jokic-ék extra lökést kaphattak azzal, hogy kiejtették a sokkal esélyesebb Clipperst, ismét a halálból táncoltak vissza, szóval „ide nekem az oroszlánt is” mentalitással vághatnak neki a szombat hajnalban rendezett konferenciadöntő első mérkőzésének. A Lakers szempontjából fontos lehet ezt a lelkesedést és lendületet mielőbb megfogni. A Denver oldaláról pedig hasznos lenne, ha nem az eredmény után kellene futniuk megint, mert egy egészséges és pihent LeBron ellen fordítani elég kilátástalan vállalásnak tűnik, még akkor is, ha Jokic és Murray ezekben a helyzetekben él igazán.

Van az a jól bevált alapigazság, hogy sose fogadj LeBron James ellen a playoffban – legalábbis a döntőig -, viszont 2020 hozott számunkra egy friss tanulságot: Soha ne írd le a Denver Nuggets-et! Valamelyik mondás szűk két héten belül sajnos meg fog dőlni. Ismét megvan az esélye, hogy Joker és Murrray borítja a papírformát – amin talán már meg sem lepődnénk igazán -, de én mégis úgy érzem a LeBron mögött álló 9 döntő, a Kobe Bryant tragikus halála jelentette plusz motiváció, és a lényegesen kevesebb játszott perc miatt ez a párharc lesz a Denver számára a végállomás.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x