Hogyan lett egy nem draftolt futó a Patriots Jolly Jokere? – J.J. Taylor portré

A harmadik fordulóban a Patriots viszonylag sima győzelmet szerzett a Raiders ellen, főleg az elit futójátékuknak köszönhetően. Rex Burkhead két futott TD mellé még egy elkapottat is fel tudott mutatni, Sony Michel pedig élete talán legjobb meccsét játszotta az NFL-ben, már-már az egyetemi önmagát idézve. Itt most mégsem róluk lesz szó, hanem J.J. Taylorról, aki a nehéz kezdés után lendületet vitt a Pats játékába. 



A KÖZÉPISKOLAI LEGENDA

Taylor futballkarrierje a kaliforniai Centennial High Schoolban indult be igazán, ahol az utolsó évére lett kezdő és egyben csapata legmeghatározóbb játékosa. Végzősként 2290 yardot, valamint 44 touchdownt futott, a playoffban pedig tényleg megállíthatatlan volt. A szezon legfontosabb meccsein a hátára vette a csapatot, és az alábbi teljesítményeket hozta össze: 185 yard, 7 TD; 138 yard, 3 TD; 219 yard, 1 TD; 261 yard, 5 TD; 169 yard.

Azt már csak mellékesen jegyezném meg, hogy CB-ként is pályára került, és volt olyan időszak, amikor futott yardokban és sackekben is együttese legjobbja volt. Nem csoda, hogy ilyen számok mellett be is húzták a bajnoki címet, Taylort pedig az év játékosának választotta a Los Angeles Times. Mindezt úgy, hogy a vezetőedzője, Matt Logan azóta is meg van róla győződve, hogy ha nem üli ki a sima meccsek utolsó negyedeit, akkor a 4000 futott yard is összejött volna neki. Már csak azért is, mert Taylor a gimiben olyan volt, mintha egy videójátékból lépett volna ki: kénye-kedve szerint szaltózott át a védők felett, de voltak olyan testcselei is, amiket Loganék csak „Mátrix-mozdulatoknak” hívtak.

Taylor nemcsak a játékával, de a személyiségével is mindenkit lenyűgözött a csapatnál. 2014-ben a vakbélműtétje után egy nappal már a pálya mellett segítette a helyettesét. Ha pedig már a cseréknél járunk: rendre lejött a pályáról arra hivatkozva, hogy begörcsölt vagy a felszerelésével nincs rendben valami, de valójában csak a tartalékoknak szeretett volna lehetőséget adni. Az edzői szerint a csapat legönzetlenebb játékosa volt, és ezzel a szokásával segíteni tudta társai fejlődését, valamint az öltözői morálra is kiváló hatással volt.


EGYSZEMÉLYES HADSEREG ARIZONÁBAN

Ilyen középiskolai karrier után azt gondolhatnánk, hogy sorban álltak érte a legnagyobb egyetemek, de a magassága már itt is elriasztott nem kevés csapatot, Taylor ugyanis mindössze 168 centiméterre nőtt, de az Arizona egyetemtől így is kapott ösztöndíjat.

A szaltók itt sem maradtak el, az atletikussága pedig hamar szemet szúrt mindenkinek, így már az első szezonjában pályára került, de egy sérülés miatt csak négy meccsen tudott játszani. Ennek köszönhetően a második évében is “újoncnak” számított, a 826 yardjával és 5 touchdownjával be is húzta a konferencia legjobb freshmanjének járó díjat.

2018-ban hatalmasat lépett előre, 1434 futott yarddal zárta a szezont és összesen 7 TD-t szerzett, ezekből egyet visszahordásból. Az egyetemi edzője, Kevin Sumlin szerint ebben az évben játszotta élete legjobb meccsét, amikor 284 yardot és 2 touchdownt futott a Oregon State ellen, méghozzá a nagy részét ugyanabból az outside zone játékból. Később a csapat futóedzője azt nyilatkozta, már bánja, hogy pár lehetőséget a cseréjének adott, mert meg lehetett volna az 500 yardja is. Ha akkor jelentkezik a draftra, könnyen lehet, hogy kiválasztották volna, de inkább visszatért még egy évre Khalil Tate irányító mellé. 2019-ben is a csapata legjobbja volt, de ezúttal egy bokasérülés miatt csak 721 futott yardot tudott összeszedni, a szezon után pedig jelentkezett a 2020-as draftra.


Taylor Arizonában sem hagyta abba a védők felett átugrálást

MAGASSÁG MINDENEK FELETT?

Taylor hiába szedett fel 15 kilót az egyetemi évei alatt, az alulméretezettsége ismét komoly veszélyt jelentett a pályafutására, a legtöbb elemző ugyanis nem látta benne az NFL-játékost. Az tény, hogy nem sok 168 centiméter magas, 85 kilós futó rohangál a ligában, de a korábbi években láttunk már rá példát, hogy ilyen adottságokkal is lehet sikeresnek lenni: elég csak Darren Sprolesra vagy Tarik Cohenre gondolni. Az, hogy nem tartották sokra, már csak azért is érthetetlen, mert a méretein és az ebből adódó gyengébb passzblokkoláson kívül nem sok negatívumot lehetett találni a játékában, ugyanis Taylor nemcsak a gyors irányváltásaival képes gondot okozni, hanem erőből is tud elrontott szerelési kísérleteket és extra yardokat kiharcolni.

Mivel nem volt magasan értékelt játékos, a legjobb esélye az volt, hogy a Combine-on elit számokat hoz, ezért felfogadott egy edzőt, hogy még tovább javítsa az atletikusságát. Ennek az eredménye az lett, hogy a futók közül az övé lett a harmadik legjobb a 3-cone drillje. Mivel a Patriots számára ez a gyakorlat az egyik legfontosabb, az edzője az eredményeket látva azonnal elkezdett azzal viccelődni, hogy hozzájuk fog kerülni. Mint később kiderült, igaza volt.


DRAFTOLATLAN ÚJONCBÓL KULCSSZEREPLŐ

Az NFL-csapatok számára végül a méret fontosabb tényező volt, mint a meccsfelvételek, így nem kelt el a drafton, de utána nem sokkal már alá is írt a Patriotshoz, aminél ideálisabb csapatot nehéz volt elképzelni számára. Ennek két oka van:

Az egyik, hogy mennyire jól tudnak hozzányúlni azokhoz az újoncokhoz, akik nem keltek el a játékosbörzén. Ha csak a jelenlegi keretet nézzük, olyan draftolatlan játékosok töltenek be kulcsszerepet, mint David Andrews, J.C. Jackson, Jonathan Jones vagy Adam Butler.

A másik ok az, hogy Taylor játékstílusát talán leginkább Dion Lewishoz lehet hasonlítani, aki a fénykorát pont New Englandben élte. Nem véletlen, hogy a Patriots futóedzője, Ivan Fears minden interjúban „mini Dion” -ként hivatkozott rá. A Lewis-szal való hasonlóság nemcsak a játékstílusban, de a fizikai adottságokban is megfigyelhető. A mockdraftable.com (az összes draftra jelentkező játékos fizikai felmérőkön elért teljesítményét összevetik a poszttársaikéval) szerint az elmúlt tíz évben Taylornál senki nem hasonlított jobban Lewisra: a felmérőkön elért eredményeik 82%-ban egyeznek. A bal oldali ábrán Taylor adatait láthatók, a jobb oldalon pedig Lewisé.



A nem draftolt újoncok számára viszont idén kifejezetten nehéz volt a csapatuk 53 fős rosterére kerülni a lerövidített felkészülési időszak és az előszezon hiánya miatt. Taylor a kiváló edzőtábora ellenére sem tudott azonnal bekerülni, de a gyakorlócsapatba visszaigazolták, ahonnan Damien Harris sérülése után az első héten szerződtették az 53-as keretbe.

A Dolphins ellen már be is mutatkozott, és elég jól élt a lehetőségeivel: 4 futásból 28 yardot tudott összehozni, mellé pedig egy elkapás is összejött neki. A Patriots futói közül ő kapta a legjobb értékelést a PFF-től az első héten, de azért ez még elég kicsi mintának számít.

A második meccse az ígéretes bemutatkozás ellenére mindössze egyszer kapta meg a labdát, így már-már úgy tűnhetett, hogy ennyi volt ez a sikersztori.

A harmadik héten viszont eljött Taylor ideje, a Raiders ellen borzasztóan kezdett a Patriots támadósora és a Sony Michel – Rex Burkhead páros is szenvedett, ekkor Bill Belichickék az újonc futóhoz fordultak, aki meg is hálálta a bizalmat. A 11 futásból szerzett 43 yard ugyan nem az a statisztika, amitől mindenki elájul, de kritikus helyzetben csinálta meg a playeket, ezzel beindítva az akadozó gépezetet, és egy új veszélyforrást tudott hozzáadni a Patriots arzenáljához, hiszen a keretben senki nem rendelkezik olyan sebességgel, amilyennel ő. Persze azért nem volt tökéletes a játéka, ugyanis az első TD-je is meg lehetett volna az NFL-ben, de elejtette Cam Newton passzát, amivel már csak be kellett volna gyalogolnia az endzone-ba.


HOGYAN TOVÁBB?

Azt, hogy Taylornak milyen szerepe lehet a következő meccseken, nehéz megjósolni. Alapvetően lehet neki helyet találni a rotációban, hiszen olyan skillsettel rendelkezik, amilyen senki másnak nincs a csapatban. A gyors irányváltásaiba és a melléjük társuló agresszív futóstílusába kódolva vannak a nagy játékok, amik egyfajta szikraként funkcionálhatnak a helyenként szenvedő támadósor számára. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a Patriots backfieldje teljesen kiszámíthatatlan, az ellenfél gyengeségeitől függően hétről hétre változik, hogy ki lesz a kulcsszereplő. Damien Harris és James White visszatérése pedig még jobban felkavarhatja az állóvizet a futóposzton, ráadásul a méreteiből adódóan Taylor passzblokkolása a leggyengébb a csapat összes futója közül. A bizalom azonban egyértelműen megvan felé, hosszútávon pedig meghatározó tagja lehet az újjáépülő Patriots támadósornak, így nem túl valószínű, hogy megpróbálnák valahogy visszacsempészni a gyakorlócsapatba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.