Visszafogott túlreagálás – III. rész: Utah Jazz

Új tulajdonossal, egy frissen kiosztott 205 millió dolláros szerződéssel, de változatlan kerettel és azonos célokkal vágott neki a Utah Jazz az idénynek. Tizenöt lejátszott mérkőzés után kisebb meglepetésre másodikak nyugaton, és megállíthatatlanul robognak előre. Ők lennének a legjobb csapat, akikről senki nem beszél?

(X) Regisztrálj az Unibetre és 20.000 Ft üdvözlőbónuszt kaphatsz ajándékba!


 

 

A Utah minden évben bejelentkezik a nyugati „sötét ló” szerepére, stabil playoff csapatként, kellemetlen ellenfélként bennük van a potenciál egy kiugró eredményre. A 2019-es keretátalakítás, a védekező felfogás támadójáték irányába történő elmozdítása már az előző szezonban is bizakodásra adhatott okot, de a sérülések meggátolták őket a kiteljesedésben.

Quin Snyder csapata jellemzően minden szezont lassan, álmosan kezd, az idei évben viszont korábban jött el az ébredés pillanata. Első nyolc mérkőzésükből csupán négyet sikerült megnyerniük, mialatt meglepő vereségekbe futottak bele a Knicks, valamint a Timberwolves ellen.

A fordulópont a Milwaukee Bucks ellen következett be január 8-án, amit lehengerlő támadójátékuknak köszönhetően 13 ponttal sikerült behúzniuk.

A lendület, amelyet ezen az estén megszereztek, kitartani látszik, hiszen hét egymást követő győzelemmel övék a liga leghosszabb „win-streak”-je, amivel a nyugati főcsoport második helyén találták magukat. Ellenfelek tekintetében el tudnánk képzelni nehezebb sorsolást is, viszont a Bucks és Nuggets hazai pályája mindig kihívás az ellenfeleknek, a Jazz mégis képes volt mindkétszer elrabolni a győzelmet idegenben.

 

Utah Jazz


Ha egyszerűen szeretném megfogalmazni, mi a Utah pillanatnyi formájának titka, azt mondanám: Úgy játszanak végre, ahogy azt Conley és Bogdanovic érkezésével anno elképzelték, miközben a ligát sújtó sérüléshullám, valamint a COVID okozta karantén-kényszer szerencsésen elkerüli őket.

Az előző idényben listavezetők voltak a távoli dobások hatékonyságát illetően, viszont kísérleteik száma alapján csak a középmezőnyhöz tartoztak. A „fiatal” idényben csak a Milwaukee mérhető a kinti dobások mennyiségét és minőségét tekintve a Salt Lake City-i együtteshez, mivel kísérletek számában harmadikok (41,1), illetve hatékonyságát (40,3%) tekintve másodikok a ligában. Az érdemi rotációban használt nyolc legfontosabb játékosból hatan átlagolnak 10 pont felett, miközben a két centert, Rudy Gobert-t és Derrick Favors-t leszámítva mindenki 38% felett értékesíti a hárompontosokat. Épp az a Bojan Bogdanovic a leggyengébb eddig távolról, aki elméletben a keret legjobbja igazi tripla-specialistaként. Soha nem volt még olyan csapat az NBA-ben, akik az első 20 mérkőzésükből legalább ötször értékesíteni tudtak legalább 20 darab triplát. Ezt a kitételt a Jazz 15 mérkőzés alatt képes volt abszolválni, mi több, hét meccses szériájukban négyszer is elérték ezt a határt. Hatalmas fegyvertény, hogy a kétszeres év védője centerüket, aki támadásban erősen limitált repertoárral rendelkezik, ilyen brutális dobóformával tudják körbevenni. Ennek következtében támadóhatékonyságban a hetedik helyen állnak (113,1), netrating alapján pedig negyedikek (+6,1).

 


Mike Conley 2016-os Memphisben látott önmagát idézi, amely énjéről joggal hihettük, hogy végleg elveszett a sorozatos sérülésekkel nehezített szezonok megpróbáltatásainak következtében. 16,3 pontot és 6,3 asszisztot tesz be a közösbe, kintről 41%-kal tüzel, miközben a periméter védekezés egyik alappillére a hihetetlenül hasznos Royce O’neal mellett. A draftolatlan csatár védekezésével és azon tulajdonságával, hogy nem igényli a labdát, de a neki kiosztott triplákat halálos pontossággal süllyeszti el, tökéletes kiegészítője a jelenlegi kezdőcsapatnak.  

O’neal védekezése Brandon Ingram ellen: 


A Jazz szembemegy azzal az aktuális védekezési trenddel, hogy a festék túltöltésével a betöréseket lehetetlenítik el, ezzel vállalva az open-triplákból adódó kockázatot, hanem Quin Snyder rendszerében a könnyű hármasok megakadályozása a fő cél, saroktriplát szinte nem is engednek az ellenfélnek, a gyűrű közeli kísérletek ellen pedig Rudy Gobert egyszemélyes légelhárításként működik.  

A francia magasember új szerződése, amely öt év alatt 205 millió dollár terhet ró a Salt Lake City-i együttesre, sokaknál kiverte a biztosítékot, de be kell látni, borzasztóan nagy szüksége van rá a csapatnak. Jelenleg hatodik helyen állnak védekezésben, viszont mikor Rudy nincs a pályán, akkor a Jazz csak a liga legalsó szegmensébe tartozik az ellenfelek limitálásában. 



Donovan Mitchell nehezen vette fel a ritmust, gyenge dobóformában kezdte meg az idényt: Az első nyolc mérkőzésen 21,3 pontot termelt 37,9%-kal mezőnyből, valamint csak 32,7%-kal célzott a triplavonalon túlról, de a Bucks elleni mérkőzés számára is fordulópontot jelentett. Azóta a rájátszáshoz hasonlóan, szupersztárhoz méltó számokat produkál: 27,9 egységet átlagol, 51,8%-os triplával. Nem csak a pontszerzésből veszi ki a részét, mérkőzésenként kioszt 4,9 gólpasszt is, amelyek között akadnak ilyen zseniális meglátások is:



A Jazz támadójátékának egyik fő pillére az előző szezonhoz hasonlóan az, hogy a Mitchell-Conley duó az egyik legjobb a zárás-leválás játékok azon formájának alkalmazásában, amelynél nem az elzáró játékost játsszák meg, hanem a labdás fejezi be az akciót, vagy besegítés esetén tovább passzolja a játékszert. Azaz a labda csak ritkán megy tovább a zárást adó játékos – általában Gobert vagy Favors – irányába, hiszen egyikük sem jó dobó, de nem is igazán jó passzoló. Snyder fiai alapvetően lassú kosárlabdát játszanak NBA-mércével mérten – alulról az ötödik helyet foglalják el a „pace” szerinti rangsorban (98,82) –, mégis elit hatékonysággal vezetnek lerohanásokat, melyekből több mint 20 pontot szereznek összecsapásonként.

2019-ben a kevés minőségi kiegészítő jelentette a Jazz legnagyobb hiányosságát, melyet csak részben sikerült megoldani Derrick Favors visszacsábításával. Azzal, hogy Conley egyelőre egészséges, Joe Ingles pedig a padról szállhat be, nyolc játékos kap 15 percnél több lehetőséget. Jordan Clarkson Clevelandből megérkezése első pillanatától a pad vezérévé tudott válni, valamint egyszemélyben igyekszik megoldani a „scoring punch” hiányát a keretben. Úgy tűnik végleg képes volt maga mögött hagyni a Lakers-es évek alatt róla kialakult borzasztó hatékonyságú scorer képét, és egy érett játékot mutató, jó döntéseket hozó, remek hatodik ember vált belőle.  Idén alig több mint 25 perc játékidő alatt 17,7 pontot átlagol 7,3 triplakísérlettel és 62,5TS%-kal. Minden évben akadnak olyan játékosok, akik szintet tudnak lépni – elég csak T.J. Warren semmiből jövő kinti dobására visszagondolnunk –, de azért számíthatunk némi visszaesésre Clarksontól a szezon során.

 


A Utah Jazz jelenlegi formája nem tűnik váratlan „kiugrásnak”, valamint nem indokolható kizárólag a dobóformával.

Igen, jobban ülnek a dobások, mint azt a játékosok egyéni képességei talán indokolhatnák, viszont nem olyan mértékben, hogy azt baljós jelként értelmezhessük. Épp emiatt, nem várok tőlük komolyabb leolvadást, ha elkerülik őket a sérülések. Ingles négy meccses kiesését magabiztosan átvészelték, de abban az esetben, ha két alapember egyszerre dőlne ki, még akkor is komoly bajban lennének, ha a Mitchell-Conley-Gobert trió egészséges, mert a nyolcadik ember után hatalmas a szakadék a rotációban.

Ryan Smith, a Jazz új tulajdonosának különleges felajánlása szerint, ahányszor Mitchellék győztesen távoznak idén a parkettről, egy rászoruló fiatal négyéves egyetemi ösztöndíjat kap a franchise jóvoltából. A Jazz sikerei ezáltal nem csupán egy-egy strigulát jelentenek a kimerítő alapszakaszban, hanem egyben lehetőséget is teremtenek egy hátrányos helyzetű gyermeknek a továbbtanulásra.


Előző rész:

Visszafogott túlreagálás – II. rész

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x