A League of Legends Lionel Messije – Lee „Faker” Sang-hyeok portré

„FAKER, WHAT WAS THAT?” – szinte hallom az ikonikus 2013-as SKT T1-KT Bullets mérkőzés kommentárját. Lee Sang-hyeok, a valaha volt legsikeresebb profi League of Legends játékos több világbajnoki címet tudhat magáénak, ezzel pedig aközé a 4 játékos közé tartozik, akik többször is magasba emelhették a Summoner’s Cupot. Hihetetlen karrier van mögötte, és méltán nevezik sokan a világ legjobb League of Legends-játékosának. De nézzük honnan indult, és hová jutott?

A király szerény kezdetei

Sang-hyeok, vagy ismertebb nevén Faker 1996. május 7-én született a dél-koreai fővárosban, Szöulban. Őt és bátyját nagyszülei, valamint édesapjuk nevelte Szöul Gangseo-negyedében. Lee-t mindig is érdekelték a puzzle-ök és a videojátékok, fiatalkorában sokat játszott a Warcraft 3-mal és a játék custom-pályáival, valamint a Chaos nevű MOBA-val is sok időt töltött. A League of Legendsszel 2011-ben ismerkedett meg, és nagyon gyorsan magas szintre jutott.

A profi esportolást 2013-ban kezdte, amikor a Mapo középiskola befejezése helyett inkább az esportban szeretett volna karriert csinálni.

Az SKT T1-hez került, amelynek azóta társtulajdonosa is lett. Ez az életút nyugati szemlélettel talán kissé furcsának tűnik, de Dél-Koreában sokkal elfogadottabb az esport, mint mifelénk, és Faker döntései és kemény munkája maximálisan kifizetődtek.

 

 

Samsung Telekom T1, és a világhírnév felé vezető út

2013-ban került az SKT T1 2 csapatához, a koreai szervezet kezdőmidesnek tette be a Solo Queue-ban remekül játszó Sang-hyeokot, és az egész csapatot köré építették. Jeong „Impact” Eon-young, Bae „bengi” Seong-woong, Chae „Piglet” Gwang-jin és Lee „PoohManDu” Jeong-hyeon lettek a csapattársai, és már 2013-ban hatalmas nevet szereztek maguknak.

A 2013-as OLYMPUS Championship Springen léptek pályára először, és minden várakozást felülmúltak az elért harmadik helyezésükkel. A csoportkörökben első helyen végeztek, majd a középdöntőben a későbbi bajnokcsapat MVP Ozone ellen hoztak egy pontot, a harmadik helyért pedig a CJ Entus Frost csapatát verték meg 3-0-ra.

Ezt követően a testvércsapatukat, az SKT T1 1-et feloszlatták, a 2-es csapatból pedig az egyedüli SKT T1 lett. Az OLYMPUS sikereit követően a 2013-as HOT6ix Championship nyári szakaszán is részt vettek, ahol Faker győzelemre vezette a csapatát, és így az SKT bejutott az azévi Koreai Regionális Bajnokságra, ráadásul rögtön a döntőbe, ahol ismét a KT Rolster Bullets-szel küzdöttek meg, és a HOT6ix-hez hasonlóan itt is megverték őket, 3-1-re. A Regionális Döntő megnyerésével ők lettek az utolsó koreai csapat a 2013-as világbajnokságon, és bár utoljára jutottak be, őket tartották a legesélyesebbnek a kupa magasba emelésére.

Az előrejelzések be is igazolódtak: Faker és az SKT az első kompetitív évünkben rekordmérleggel, 15 nyert és mindössze 3 vesztett mérkőzéssel jutottak a Worlds döntőjébe, ahol a Royal Club csapatát 3-0-ra verték meg, és világbajnokká váltak. Faker az első profi évében az egyik legjobb játékosként írta be magát a történelemkönyvekbe, és a következő pár évben töretlen sikerrel játszott mind Koreában, mind a nemzetközi bajnokságokon.

 


Fogadj esportra és kövesd élőben az eseményeket az Unibet TV-n!


 

Az első Summoner’s Cup után…

Lee csapata az SKT T1 K névre keresztelődött át, amikor a szervezet szerződtetett egy új testvércsapatot SKT T1 S néven. A K és Faker remekül kezdte a 2014-es szezont, a PANDORA.TV 2013-2014-es téli versenyén, egy meccset sem vesztettek el az első hely felé vezető úton, a döntőben megverve a Samsung Ozone csapatát. Ezután a támogató, PoohManDu elhagyta a csapatot, és itt egy kis hullámvölgy várt Fakerre és a többiekre. A párizsi All-Star bajnokságon tért vissza, ahol 9-0-ra az első helyen zárták a 2014-es nemzetközi eseményt. Azonban ebben az évben ez volt a legjobb eredményük, mivel a HOT6iX bajnokságról való kiesés után a Korean Regional Finals-ön keresztül sem tudtak kijutni a Worlds-re.

A 2014-es szezon után az SKT S és K csapatokat összeolvasztották, és létrejött a T1-szupercsapat. A K-csapatból csak Faker és Bengi maradtak, hozzájuk társult még Jang „MaRin” Gyeong-hwan, Lee „Wolf” Jae-wan, Bae „Bang” Jun-sik és Lee „Easyhoon” Ji-hoon, legutóbbi Faker váltásaként középen. Sokkal jobban teljesítettek, mint az előző évben, bár az első helyet még nem sikerült megcsípniük, az újonnan alakuló GE Tigers ment az IEM Katowice-re, valamint a tavaszi szezont is második helyen zárták. Azonban a rájátszásokban elsők lettek, megverve a CJ Entus-t és a Tigers-t is, úgy, hogy a Tigrisek ellen Faker nem is lépett pályára – a rajongók nagy elkeseredésére.

A tavaszi teljesítményük alapján indulhattak a Mid-Season Invitational tornán, ahol a csoportkörön 5-0-lal átszáguldva a Fnatic bizonyult az első igazi ellenfelüknek, de a 0-2 után 3-2-re fordítottak, Lee vezetésével. Faker az SKT ütőképességének legnagyobb részét tette ki, olyannyira, hogy az EDG elleni döntő utolsó meccsén egy teljesen ellene kialakított csapatkompozícióval sikerült a rivális csapatnak legyőzni a Megölhetetlen Démonkirályt. Érdekesség, hogy Faker eddig a pontig volt veretlen LeBlanc-al nemzetközi versenyeken – de a veszte is ez lett. Az EDG céltudatosan hagyta szabadon a Fekete Rózsát, hogy amikor Faker kiválasztja a bajnokot, a tökéletes válasszal találja szembe magát.

Az MSI után a nyári szezonra tértek haza Koreába, ahol első helyen zártak, mindössze egy (bár nagyon fontos, biztos Worlds-lehetőséget adó) szériát elbukva. Később azonban bejutottak a világbajnokságra, mikor a GE Tigers is elvesztett egy ilyen súlyú sorozatot. Faker ebben a szezonban kezdte el forradalmasítani a középső ösvényt: olyan választásokat hozott, mint Irelia, aki később egy off-meta pick lett miden, és Master Yi, akivel a profik nem igazán próbálkoztak, de Faker-nek nagyon bejött, két meccsen hozta az általában jungle-ben használt hőst, mindkétszer magasan pozitív stattal hozta le a meccset a T1-nek. A remek alapszakasz után egyenesen a playoff-döntőbe jutottak, ahol egy sima, 3-0-s Bo5-tel, Faker vezetésével nyertek, és jutottak ki a vb-re.

 


 

A 2015-ös világbajnokságon pedig történelmet írtak. Az H2K-vel, az EDG-vel és a Bangkok Titans-el kerültek egy csoportba, ahonnan veretlenül távoztak, majd az AHQ e-Sports Club-ot és az Origent is maguk mögött hagyták. Mindössze egy meccset vesztettek az egész világversenyen, ez pedig a döntőben történt a KOO Tigers ellen, akiket így is 3-1-re vertek meg. Faker itt Bengi és az edzőjük Kim „kkOma” Jeong-gyun mellett azon kevesek közé tartozott, akik másodjára emelhették fel a Summoner’s Cup-ot.

A Worlds után, a 2016-os KeSPA Cup-on Faker helyett az új, kinevelésre szánt mides, Lee „Scout” Ye-chan kezdett, azonban az SKT nagyon rosszul szerepelt, így a kiesés után a vezetőség kijelentette, hogy Faker visszakerül a kezdőbe. Bár hatodik helyen voltak a koreai tabellán, még is ők vehettek részt az IEM Katowice-n, ahol csereerdésszel játszottak Kang „Blank” Sun-gu személyével, és hét mérkőzés alatt bajnokokká is váltak az IEM-en. Koreába visszatérve az újult erőre kapott Faker megint csak győzelemre vezette a csapatát tavasszal, és az SKT ismét a legfavorizáltabb és egyetlen visszatérő csapatként részt vehetett a 2016-os MSI-n. A tornán elég hullámzó volt a teljesítményük, viszont ahol kellett, odatették magukat, és elhozták a bajnoki címet a CLG ellen, 3-0-ra.

Nyáron erősen kezdtek, viszont az első 5 megnyert ütközet után folyamatosan a tabella végén álló ellenfeleiktől kaptak ki, például az addig nyeretlen Afreeca Freecs-től. Bár nyáron csak harmadikok lettek, ismét bejutottak a világbajnokságra, ahol egészen a döntőig meneteltek. Az elődöntőben még ismét találkoztak a már-már riválisnak nevezhető Tigrisekkel, de a meglepetés Miss Fortune támogató ellenére 3-2-re tudtak nyerni.

A döntőben a Samsung Galaxy ellen játszottak, azt a Best-of-5 szériát, amit a kommentátorok „minden idők legjobb Bo5-jének” neveztek. Egy hihetetlenül kemény, kínkeserve csata után végül az SKT maradt talpon, és így az egyetlen csapattá váltak, akik háromszor lettek a világ legjobbjai. Ezt azóta senki nem tudta Faker után csinálni.

A csúcsot követően…

A harmadik címének megszerzése után azonban nem sikerült ugyan úgy az élre törnie a világ legjobb League of Legends játékosának. A nemzeti bajnokságokat még így is sorra nyerik, valamint az MSI-okon is jól teljesítenek a T1-gyel, de a világbajnokságon nem tudtak nyerni, még ha közel is jutottak. Ez persze hatalmas teljesítmény, nem is ezt próbálom elbagatellizálni, néhány csapat csak álmodik erről. Azonban a pillanat, amikor Lee Sang-hyeok negyedjére is magasra emeli a Summoner’s Cup-ot, még várat magára. Nem arról van szó, hogy Faker teljesítménye ennyit romlott volna, inkább arról, hogy nincs körülötte egy olyan erős csapat, mint 2015-ben és 2016-ban, valamint a többi régió is beérte a koreai csapatokat erőszintben.

Időközben Faker részleges tulajdonos lett a T1-nél, szóval biztosan ott fogja megkísérelni az újabb világbajnoki címszerzést. A Megölhetetlen Démonkirály idén kicsit pihent, de ki tudja, mit hoz az újév?


A képek forrása: Paysafecard, ESPN

Írj hozzászólást