A MAD Lions a világbajnokság felé tart!

Carzzy nyilatkozott: „Legalább a középdöntő a cél!”

Az LEC nem áll meg! Fogadj az európai LoL bajnokságra az Unibeten!

A MAD Lions a hétvégén ismét győzelmet aratott a G2 Esports felett! A csapat már szinte bebiztosította az első helyét a ligában, és nem úgy tűnik, mintha lassítani szeretnének. A csapat lövésze, Matyás „Carzzy” Orság a Dot Esports-nak nyilatkozott az LEC-ben nyújtott teljesítményükről, legutóbbi győzelmükről és az év második felére vonatkozó terveikről.

Azt tudni kell, hogy a múltheti győzelemig a Misfits Gaming mellett a G2 Esports volt az egyetlen olyan csapat, akiket az “oroszlánok” nem tudtak maguk alá gyűrni. Amikor legutóbb találkoztak az nyári szakasz első mérkőzésén, akkor a G2 Rasmus „Caps” Borregaard Winther-nek és Luka „Perkz” Perkovic-nak köszönhetően meg tudta verni őket a játék késői szakaszában felmutatott erőfölény miatt.

„Nagyon fontos volt ez a győzelem. Féltem, hogy megint vesztünk a G2 ellen, és ezzel 0-2-es mérlegünk lesz egy csapat ellen. Nagyon utálok 0-2-re állni, szóval ez biztos extra erőt adott mérkőzésen, és sikerült bebizonyítanunk, hogy ki tudjuk építeni a győzelemhez szükséges előnyt és elég jók vagyunk ebben a játékban.” mondta Carzzy. Azt bevallotta, hogy néha kicsit kapzsik voltak a megmozdulásaik, de összességében egy elég tiszta játékot nyújtottak a meccs egészében. Egy pár túlvállalt, G2-nak ingyen gyilkosságokat adó play-en kívül a MAD magabiztosan kontrollálta az objektíveket, és minden Sárkányt és Baron-t megszereztek.

Emellett egyénileg is jobban teljesítettek a MAD tagjai. Zhiqiang „Shad0w” Zhao-nak rengeteg szép megmozdulása volt, de Marek „Humanoid” Brázda is remekül játszott Galio-val. Amellett, hogy külön is szépen mozogtak, vastagon benne voltak a MAD által kialakított előnyben.

Azonban a 18 éves profi szerint egy meccs végkimenetelét sem lehet tudni. Az ő szavaival élve az LEC egy olyan liga, ahol „bármi megtörténhet és igazából semmit sem lehet előrejelezni”, ami elég sok nehézséget okoz a szakembereknek, viszont annál több örömet a rajongóknak. Ennek ellenére Carzzy szerint a profi meta nagyon draft-fókuszú, tehát egyes esetekben már a bajnokválasztásnál eldőlhet egy mérkőzés kimenetele. Abban is egyetértett, hogy edzőjük, James „Mac” MacCormack rengeteget dolgozik a színfalak mögött azért, hogy a csapat naprakész legyen mind ellenfeleik, mind hősválasztásaik tekintetében.

A jövőre tekintettel Carzzy két nagy célt vázolt fel. Az első, rövidtávú céljuk a csapattal egyértelműen a 2020-as nyári split megnyerése, viszont az igazi cél a nemzetközi versenyeken való jó szereplés. „Az a cél, hogy első helyen végezzünk az alapszakaszban, hogy automatikusan bejussunk a Worlds-re. Ez létfontosságú. Igazából ez a kisebb célunk – az igazi az lenne, ha bejutnánk a világbajnokságra, és legalább a középdöntőig eljutnánk.”

Bár a 2020-as League of Legends világbajnokság még mindig képlékeny, Carzzy szeretné, hogy a csapatok személyesen részt tudjanak rajta venni. Minden esélyük megvan rá, de remélem, hogy ugyanannyira odateszik magukat, mint az alapszakasz első felében!

 

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x