A SMITE Pro League 2021-es szezonja

Már javában zajlik a SMITE Pro League 2021-es szezonja. A profi SMITE-mérkőzések egészen őszig tartanak, az évet pedig a SMITE World Championship zárja majd.

(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A Pro League átbeszélése előtt ejtenék pár szót magáról a játékról. A SMITE egy 2016-ban kiadott Multiplayer Online Battle Arena, vagyis MOBA, mint a League of Legends vagy a Dota 2. Egy lényeges különbség van az előbb említett két játékhoz képest, ez pedig a kameranézet. Míg a LoL-ban felülnézetből látjuk a csatateret és irányítjuk a hőseinket, a SMITE-ban harmadik nézetből veszünk részt a csatában, és a sűrűjéből küzdjük le az ellenségeinket. Ezen kívül a SMITE-ban istenek és mitológiai lények bőrébe bújhatunk, mint Thor, Anubisz vagy épp Gilgames, szemben a League vagy a Dota 2 bajnokaival és hőseivel. Több játékmód közül választhatunk, az eredeti térkép azonban a MOBA ismertetőjele, vagyis a három ösvény, és a közöttük elterülő erdő. A játékban ez a Conquest nevet viseli, az SPL-meccseket pedig kizárólag ebben a módban játszák. A SMITE az egyetlen számítógépre tervezett MOBA, amely életben tudott maradni a League of Legends és Dota 2 duó mellett.

A SMITE Pro League pedig ennek a játéknak a hivatalos e-sportligája, amit a játék kiadója, a Hi-Rez szervez minden évben. A 2021-es szezon több változtatást eszközölt, részben a kialakult helyzet, részben pedig a modernizálás érdekében. Az idei SPL-re a Hi-Rez gyakorlatilag minden csapatot a saját irányítása alá vont, és mindegyik résztvevő átesett egy rebrandingen is. Idén nyolc csapat játszik a bajnoki címért, ezek pedig a Call of Duty és az Overwatch League-hez hasonló fantázianeveket kaptak a szervezetek nevei helyett. Így ebben a szezonban az Atlantis Leviathans, a Camelot Kings, a Jade Dragons, az Olympus Bolts, az Oni Warriors, a Solar Scarabs, a Tartarus Titans és a Valhalla Valkyries küzdelmeit követhetjük végig.


A felvásárlás következménye az is, hogy az összes csapat a Hi-Rez stúdiójába költözött a nyolcadik szezon erejéig. A csapatok a georgiai Alpharettából teljesítik az összes mérkőzést, együtt élnek, együtt gyakorolnak, és így az online mérkőzésekkel sem kell küzdeni, hisz kézenfekvőbb LAN-meccseket tartani. Az előző évekhez képest a játékosoknak biztos fizetés és garantált lakhatás is jár a Hi-Rez jóvoltából, hogy minél több időt és energiát tudjanak a fejlődésre és a profi SMITE-ra fordítani. Így nem vesztünk el jó játékosokat, esetleg egész csapatokat azért, mert a mögöttük álló szervezet nem elég kompetens.

A 2021-es League három fázisra oszlik. Mindhárom egy alapszakaszból és egy rájátszásból áll, az egyes fázisok pedig nyolc hétig tartanak. Ezt követően az év végén a SMITE World Championship keretei között derül ki, hogy ki az idei legjobb. Ez évben egy pontrendszer alapján lehet az SWC-be jutni. A pontokat a rájátszásban elért helyezések szerint osztják ki a csapatoknak, amely alapján egyenes út vezethet a világbajnokságra, ámbár az SWC előtt egy selejtezőt is rendeznek.


Az alapszakaszokban double round robin formátumot választottak a szervezők, ami azt jelenti, hogy minden csapat kétszer találkozik egymással, emellett a szetteket két nyert meccsig játsszák. A Phase 1 alapszakasza már elkezdődött, április 23-tól és egészen június 13-ig fog tartani. A Phase 2 július 2-án kezdődik, és augusztus 22-ig zajlik, majd jön a Phase 3, amit szeptember 18-tól november 14-ig követhetünk.

Az első rájátszást öt nappal a Phase 1 után tartják, június 18-tól 20-ig. A másodikat augusztus 27. és 29. között, az utolsót pedig november 19. és 21. között rendezik. A rájátszásokban egyenes kieséses formátumban játszanak a csapatok, egy szett pedig három nyert meccsig fog tartani. A helyezések alapján SPL pontokat és pénznyereményt osztanak szét. Minden rájátszás összdíjazása 66 666 dollár lesz, ami majdnem 20 millió forintnak felel meg.

A Phase 3 végén a két legtöbb pontot szerzett csapat egyből az SMITE World Championship tornára jut, a többieknek viszont az SWC selejtezőin kell részt venniük. Azt, hogy a világbajnokság és a selejtező milyen formát ölt majd, még nem jelentették be. Két dolog biztos, hogy 2022 januárjában egy háromnapos eseményen követhetjük végig a bajnokságot, és hogy a legjobb csapat ismét a levegőbe emeli a kupát jelző Kalapácsot.

A SMITE Pro League 2021-es szezonját a SMITE hivatalos YouTube- és Twitch-csatornája mellett a Steam felületén is lehet követni. A meccsek csütörtöktől vasárnapig tartanak. A versenynapok keleti idő szerint egykor kezdődnek, ami magyar idő szerint este hét órát jelent. Ahogy mondtam, a szezon már javában zajlik, érdemes követni a legjobb SMITE csapatok küzdelmeit!

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x