A csata, ami a pályán kívül dőlt el

106 nap. Ennyit kellett várni egy Forma–1 rajongóinak arra, hogy ismételten kialudjanak a piros lámpák a száguldó cirkuszban. Ez az évad azonban lényegesen máshogy kezdődött, mint a korábbi szezonok, hiszen ezúttal úgy tűnik, hogy valós kihívója akad a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak a Red Bull személyében.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


Mindez már az időmérőn is megmutatkozott, ahol Max Verstappen közel négy tizeddel (pontosabban 0,388 másodperccel) megelőzte a hétszeres világbajnok ellenfelét, ám a versenyen jobb stratégiának és némi hátszélnek (?) köszönhetően Hamilton mégis felül tudott kerekedni a hollandon.

A futam azonban nem feltétlen kettejükről, hanem sokkal inkább az FIA érthetetlen döntéssorozatáról marad emlékezetes, ugyanis amit Michael Masiék műveltek az némi túlzással kabaréba illő volt.

 

Inkonzisztencia a felsőfokon

Az 53. körben, a célegyenes végén tökéletesen előkészítette, majd a négyes kanyarban majdnem be is fejezte az előzést Verstappen, azonban a végén belehibázott és így nem tudta szabályosan teljes egészében végrehajtani, ezért vissza kellett adnia az első helyet Hamiltonnak.

 


Valószínűleg ezzel semmi baj nem lenne, hiszen egyértelműen négy kerékkel elhagyta a pályát és ugyan a brit pilóta előtt is volt az autó nagy része, azonban amíg nincs befejezve az előzés, addig bizony pályán kell tudni tartani az autót. A probléma ott kezdődik, hogy a verseny 20. körében Esteban Ocon ugyanitt, ugyanígy a vonalvezetést önkényesen kiszélesítve előzte meg Yuki Tsunodát és itt nem érkezett semmilyen utasítás a FIA részéről a hely visszaadásával kapcsolatban, nem úgy, mint a Verstappen-féle előzésénél, amikor Max már két kanyarral később kapta az utasítást a versenymérnökétől, Gianpiero Lambiasétől, hogy engedje el Hamiltont.

 

Az Ocon–Tsunoda párharc a japán szemszögéből:

 


 

Valamint a franciáéból:

 


Itt érdemes megfigyelni Tsunoda védekezését, egy pillanatig nem volt túl agresszív, hagyott elég helyet a franciának és tökéletesen pozícionálta az autót, aminek köszönhetően Oconnak nem lett volna esélye szabályos kereteken belül megelőzni őt.

Az, hogy ennek semmiféle következménye nem lett, tökéletesen szimbolizálja azt, hogy mennyire nem volt a helyzet magaslatán a FIA, pláne, hogy Masi a verseny után azt nyilatkozta, azért kellett visszaadnia Maxnak a pozíciót, mert előnyt szerzett a pálya kiszélesítésével. Alapból is teljesen következetlennek, logikátlannak tűnt, amit csináltak, ám ezzel a nyilatkozatával csak még inkább rátett egy lapáttal.

Ugyanis Lewis Hamilton 29-szer hagyta el ugyanebben a kanyarban a pályát a verseny első felében, ami a Red Bull számításai szerint – egy-egy ilyen szélesítéssel megközelítőleg két tizedet nyert a brit pilóta – majdnem hat másodpercet jelentett a verseny egészét nézve.

Összegezve a történteket:

Ocon ugyanúgy szabálytalanul előzött, mint Verstappen; Hamilton ugyanúgy előnyt szerzett, mint Verstappen.

Ebből teljesen logikusan az következik, hogy csak a hollandot büntették.

 

Az egyetlen esély

 


Viszont ahhoz, hogy ez a helyzet egyáltalán kialakulhasson kellett egy remek stratégia a Mercedestől. Az már a verseny legelején is látszott, hogy versenytempóban nincs akkora különbség a két csapat között – bár csupán 13 kört futottak azonos körülmények között, szóval ebből nem szabad komoly következtetést levonni –, mint a kvalifikáción, és ezt meglovagolva a Merci kihasználta, hogy nem volt ott a másik Red Bull Sergio Pérez révén (nem feltétlen saját hibából, de ezt pár sorra lentebb majd részletezem is) és egy agresszívabb stratégiát választva mind a két kiállását hamarabb hajtották végre Hamiltonnak, mint Verstappenék.


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


Adta magát a helyzet, hiszen ez volt az egyedüli lehetőségük arra, hogy eléjük kerüljenek, mert a Red Bull jobb gumikezelésének köszönhetően az a verzió nem játszott, hogy megpróbálják esetleg egy kiállással kevesebbel teljesíteni a futamot.

Ezentúl pedig a már előbb említett Pérez ,,távollétnek” köszönhetően legrosszabb esetben is második-harmadik helyen értek volna célba a két autóval, ugyanúgy, mintha nem próbálják meg és végig Verstappen hátsó szárnyát nézik. Persze, ez nem volt garancia a sikerre, Verstappen a frissebb gumiknak köszönhetően közel kilenc másodperces hátrányát könnyedén el tudta tüntetni, ám miután visszaengedte Hamiltont már nem tudott ismételten igazán közel kerülni hozzá.

 

Azért a Red Bullt is elő lehet venni

 


Nem azt mondom, hogy ők bukták el ezt a versenyt, de már a szombati napon taktikailag hátrányba kerültek, amikor kockáztattak Pérezzel és közepes gumikon küldték ki a mindent eldöntő körre a Q2-ben, ám ez végül csak egy 11. helyre volt elég. Persze Fortuna sem állt a mexikói mellett, hiszen a felvezető körben teljesen váratlanul megállt alatta az autó, de végül a boxutcából el tudott indulni az egyébként remek versenyt teljesítő Pérez.

Verstappen tökéletes hétvégét futott egészen addig a bizonyos előzési kísérletig, ugyanis vagy lehetett volna türelmesebb, vagy kicsit közelebb kellett volna tartania az autót Hamiltonhoz.

Max belső kamerás felvételéből azért az látszik, hogy valószínűleg százból száz autóversenyző bepróbálkozott volna a helyében, viszont az előtte autózó brit látványosan szenvedett a gumikon, így egy kis türelem kifizetődő lehetett volna. Talán egyébként pont ezért nem merte annyira agresszíven odatenni az autót Hamilton mellé, mert szinte minden kigyorsításnál megingott ellenfele alatt az autó és – hozzáteszem teljesen jogosan – félt egy esetleges ütközéstől és az ezzel járó ponthullajtásoktól. Így viszont kénytelen volt a pálya porosabb ívén bevenni a kanyart, és mivel ott lényegesen kisebb a tapadás ezért egy pillanatra elvesztette a kontrollt és ennek köszönhetően csúszott túl. Miután a második DRS zónában visszaadta a pozíciót, rögtön hibázott egyet a dupla jobbos második kanyarjában, majd ugyanitt egy körrel később is, így elmaradt a várva vár győzelem – de sem nekik, sem a szurkolóknak nincs okuk a szomorúságra, ugyanis izgalmas szezon elé nézünk.

 


 

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x