Hamilton futamgyőzelmével utolérheti Schumachert

Egy hét szünet után Szocsiban folytatódik a 2020-as Forma-1-es világbajnokság, ahol eddig mindig a Mercedes nyert, és most is Hamiltonék a legnagyobb favoritok. Ujvári Máté írása.


A Forma1 futamaira bármikor fogadhatsz az Unibet kínálatában!


INNEN FOLYTATJUK

Egy triplahétvégét követően volt néhány szabadnapjuk a pilótáknak és a csapatoknak, hogy pihenjenek egy keveset az elmúlt hetek feszített tempóját követően. A Spa – Monza – Mugello tengelyt követően Lewis Hamilton tovább növelte előnyét összetettben, hiszen a Toszkán és a Belga Nagydíjat is megnyerte (közte az emlékezetes monzai káosz, és Gasly sikere volt), így már 55 ponttal vezet Bottas, és 80 egységgel Verstappen előtt.

Hamilton Mugello-ban már a 95. pole pozícióját szerezte meg, ezzel csak a Mercedesben már többször húzta be az időmérőt, mint ahányszor Michael Schumacher összesen megnyerte a kvalifikációt F1-es pályafutása során.


Szocsiban csak egyszer indulhatott az élről Hamilton az eddigi hat próbálkozásából, emiatt talán lehet némi hiányérzete…


A már említett Gasly-győzelem mellett Alex Albon első Forma-1-es dobogóját is láthattuk, ahogy az elmúlt versenyeken többször is előforduló piros zászló – újraindítás kombinációt is.

SZOCSIBAN HIBÁTLAN A MERCEDES

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy dominál a Mercedes, de Szocsiban konkrétan 100%-os Toto Wolff csapata:


A 2014 óta először rendezett viadalok mindegyikét ugyanis valamelyik Mercedes-pilóta nyerte meg.


Formula 1: The 2020 world championship 'battle' is over
Maga a helyszín egyébként hivatalosan nem is Szocsi, hanem Adler, ugyanakkor mindenki így hivatkozik rá. A pálya amúgy a 2014-es téli ötkarikás játékokra épített olimpiai parkban van, és 5900 méter hosszúságú egy kör. Ahogy Charles Leclerc fogalmazott akkor, amikor a pályáról kérdezték: „Egyenesek és hullámvasút”.

Az orosz aszfaltcsík finoman szólva sem tartozik a versenyzők kedvencei közé, hiszen Leclerc mellett azért a legtöbbször a „már megint egy unalmas Tilke-tervezés” kezdetű mondat az, amely a legtöbb esetben elhangzik.

Tény és való, nem csak a kanyarok lehetnének izgalmasabbak, hanem az itteni futamok végeredményei is, hiszen a 2014-es debütálás óta Hamilton például négy orosz futamot is behúzott már: 2014-ben, 2015-ben, 2018-ban és tavaly sem talált itt legyőzőre. A Mercedes egyébként négyszer a pole pozíciót megszerző pilótát is delegálta az elmúlt években.

Érdekesség, hogy az eddigi hat év során, csak egyetlen kivétel volt, amikor nem a szocsi verseny győztese lett a szezon végén a világbajnok: 2017-ben Bottas itt igen, de összességében kevésbé ünnepelhetett. Ha pedig Hamilton ötödször is nyer itt, akkor már 91 Forma-1-es futamgyőzelme lenne – pontosan annyi, amennyivel Michael Schumacher vezeti a vonatkozó ranglistát. A címvédőt emiatt ismét egész hétvégén követi majd a Netflix stábja, amely tavaly Hockenheimben tette ugyanezt – akkor az esős, káoszos futamot hozott, és Hamilton mindössze 9. lett, ráadásul azt is csak a verseny utáni kizárásoknak köszönhette, úgyhogy viccesen már mondta is Wolff: nem annyira örül az eheti díszkíséretnek…

Russia_Circuit.png

MIK A HÍREK?

Az Orosz Nagydíjjal eléreztünk a szezon második feléhez, de kicsit olyan, mintha mindenki tudná: Hamilton 7. világbajnoki címe már „be van készítve” a britnek. Éppen ezért, no meg azért alapvetően is felrázta a Forma-1-es szaksajtót az a hír, miszerint Stefano Domenicali lesz majd Chase Carey helyettese! A Liberty Media vezetője az ügyvezetői igazgatói poszttól válna meg 2021-től, és ha minden igaz, a Ferrari korábbi első embere, Domenicali lesz majd a befutó – Ross Brawn és Jean Todt mellett ő lenne a harmadik, a maranellóiakhoz kötődő vezető a sportágban.

A „Hol köt ki Perez?” kérdés egyelőre valószínűleg jegelve, hiszen az Alfa Romeo és a Haas döntése a pilótákkal kapcsolatban nagyban függ attól, hogyan alakul majd az F2-es bajnokság. Ott ugyanis több Ferrari-akadémista is verseng a bajnoki címért (Mick Schumacher, Callum Illot és Robert Svarcman is), márpedig egy bajnoknak – főleg, ha őt mondjuk Schumachernek hívják – szeretnének majd helyet szorítani a mezőnyben. Ők Szocsiban is itt lesznek, de mint ismert, az F3-asok küzdelme már véget ért két hete.

Érdekes lehet még Verstappen szereplése is, hiszen a holland versenyző a két olasz futamon kerek nulla pontot szerzett a Honda-motor problémái miatt, így összetettben visszacsúszott a harmadik helyre Bottas mögé. Ráadásul a hírek szerint van egy kilépési záradék Verstappen szerződésében akkor, ha nem úgy megy a csapatnak ahogy kéne, más kérdés, hogy jelenleg nem tud mozdulni – de 2022-re ácsingózhat mondjuk a Mercedeshez Bottas helyére. Persze csak ha Hamilton is jóváhagyja majd ezt…

Ami ezekkel ellentétben biztosnak tűnik, az Kimi Raikkönen csúcsdöntése:


A Jégember ugyanis 323. Forma-1-es futamán vesz majd részt vasárnap, amellyel végleg maga mögött hagyja a brazil Rubens Barrichellót.


Ahogy az Alfa Romeo finn pilótája fogalmazott:

„Ezek csak számok, amik engem nem érdekelnek. Lehet majd évek múlva boldog leszek ettől, de most egyáltalán nem izgat ez a téma.”

Räikkönen: Ha egyszerű lenne a problémánk, már megoldottuk volna — F1VILÁG.HU

Érdemes feljegyezni: az eddig megszokottakhoz képest, az időeltolódás miatt egy-két órával korábban kezdődik majd minden az M4 Sporton.

SZEPTEMBER 25., PÉNTEK

Szabadedzés 1.: 10.00–11.30
Szabadedzés 2.: 14.00–15.30

SZEPTEMBER 26., SZOMBAT

Szabadedzés 3.: 11.00–12.00
Időmérő: 14.00–15.00

SZEPTEMBER 27., VASÁRNAP

Verseny: 13.10

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.