Kvyat ideje lejárt az F1-ben?

Hiába a 8. hely Szocsiban, egyre inkább fogy a levegő a „Torpedó” körül. Meddig húzhatja még?



Daniil Vyacheslavovich Kvyat az elmúlt években gyakorlatilag mindent átélt a futamgyőzelmen kívül, amit a Forma-1-ben lehet. Volt tehetséges ifjonc, aztán a jövő embere, majd kirúgott, megalázott versenyző, hogy aztán ha nem is megváltóként, de visszahívják őt és ismét számítsanak rá – pedig még mindig csak 26 éves.

Anno neki is volt nagy sikere az egyik junior bajnokságban – csak úgy, mint a jelenlegi F1-es mezőny jó részének – hiszen 2013-ban megnyerte a GP3-as bajnokságot, a manapság már F3-ként működő sorozat akkor idényét. Csak érdekességképpen, előtte Valtteri Bottasnak, utána meg Oconnak, Leclerc-nek vagy éppen Russellnek sikerült ugyanez a bravúr. Az F2 utána kimaradt az orosznak, és 2014-ben – éppen a hibrid-éra kezdetekor – a Red Bull máris bedobta őt a Toro Rosso-ba, méghozzá Jean-Eric Vergne csapattársaként.

Több mint kiválóan indult egyébként az F1-es kalandja, hiszen rögtön az első versenyhétvégén pontot szerzett Ausztráliában! A 9. helye nem csak két pontot ért, hiszen megdöntötte Vettel korábbi rekordját, és Kvyat lett (ekkor) minden idők legfiatalabb Forma-1-es pontszerzője. Ezen kívül még négy futamon volt benne a legjobb 10-ben a leintéseket követően, ráadásul ekkor debütált hazai nagydíja is, és Szocsiban egy egész lelátót is elneveztek az ő tiszteletére.

A hírek szerint az orosz elnök, Putyin is odáig volt érte, úgyhogy tényleg nem is indulhatott volna jobban az első szezonja a száguldó cirkuszban. És csak ezután jött 2015!

Amely év azonnal utat nyitott számára egy szinttel feljebb, hiszen Sebastian Vettel távozott a Ferrarihoz, így Daniel Ricciardo mellé az orosz csatlakozott a Red Bullhoz, ami az első évét figyelembe véve abszolút érthető és logikus döntés volt. Kvyat pedig ismét élt a lehetőséggel: a 2015-ös Magyar Nagydíjon ő lett a második orosz pilóta (Vitaly Petrov – 2011 után), aki dobogós helyezést ért el a Forma-1-ben! A „Torpedó” egészen a második helyig száguldott, és ekkor minden idők második legfiatalabb pilótája lett az F1-ben, aki pódiumra léphetett. (Vettel ezen rekordját már nem tudta elvenni). Az idény végén az előkelő 7. helyen végzett összetettben, három ponttal megelőzve csapattársát, miközben Ricciardo egy szezonnal korábban simán legyőzte házon belül Vettelt. Úgy nézett ki, hogy a Red Bull egy olyan kincset talált Kvyat személyében, aki tényleg hosszútávú megoldás lehet majd a csapat számára. Aztán viszont jött 2016…



…amely szintén remekül kezdődött, hiszen ő szerezte meg a Red Bull első dobogóját az évben, Kínában ugyanis egészen a 3. helyig kapaszkodott fel a versenyen. Ezután Szocsiban nagyon rossz versenyt produkált, és a Horner – Marko duó szinte egészen példátlan cselekedetre szánta el magát: hazai versenyét követően, mindössze négy versennyel a szezon startja után visszadobták a kiscsapathoz, ahonnan az akkor még csak 19. életévében járó Verstappent hozták fel helyette – aki ráadásul rögtön az emlékezetes barcelonai futamgyőzelemmel mutatkozott be a bikásoknál.

A hatalmas mélyütést követően beletelt néhány versenybe, mire Daniil felállt a padlóról, de közben nem csak a csapat, hanem a média hatalmas nyomásával is meg kellett birkóznia. Ekkoriban saját bevallása szerint is pszichológushoz fordult, hogy valahogyan kezelni tudja a problémát, és ne adja fel. Sokan egyébként már ekkor körön kívül látták volna az oroszt, azonban Kvyat annak ellenére meggyőzte Hornert, hogy a leminősítést követően csak három alkalommal tudott pontot szerezni.

Mindezek után a 2017-es esztendő beleillett a folytatásba. Kvyat csapatársához, Sainzhoz hasonlóan nem mutatott sokat a Toro Rosso-ban, és a Red Bull újabb brutális döntést hozott: az előző évben GP2-es bajnoki címet szerző, addig Japánban a Super Formula-ban versenyző Pierre Gasly-ra cserélték őt. Habár a texasi futamon még egyszer utoljára beültették őt, de az utolsó helyszínekre már Brandon Hartley ment helyette, és a csapat közölte is: a továbbiakban nem tartanak igényt az orosz szolgálataira, aki kikerült a Red Bull-programból is. Habár úgy hírlett, hogy más csapatok majd lecsapnak rá 2018-ra és nem marad ülés nélkül, végül „csak” a Ferrari egyik tesztversenyzőjeként indult számára az az év, amely F1-es futamokat tekintve teljesen ki is maradt neki.

Az egyévnyi kihagyást követően, illetve azok után, hogy Helmut Marko szinte minden junior pilótáját felélte, a Red Bull ismét furcsa döntésre szánta el magát: 2019-re visszahívták az egy éve konkrétan kirúgott versenyzőjüket! A több nyelven beszélő, és egyébként a többiekhez képest Vettel-hez hasonlóan kimagasló intelligenciával rendelkező Kvyat nem utasította vissza az ajánlatot, így tavaly ismét a Toro Rosso csapatát erősítette, immáron Alex Albon oldalán. (mint ismert, a brit pilótát az utolsó pillanatban szerezték meg, hiszen ki kellett őt vásárolni a Formula E-s szerződéséből)

Az orosznak alapvetően vezérszerepet szántak a gárdánál, aki majd hasznos tanácsokkal látja el F1-es újonc társát, és hozza a stabil pontszerző teljesítményt hétről-hétre. Ez hivatalos kommunikációt tekintve valóban így volt a szezon elején, azonban ahogy mentünk előre, úgy lett egyre nyilvánvalóbb: ha Gasly továbbra is komolyan vehetetlen időket autózik Verstappenhez képest, akkor nem őt, hanem Albont fogják majd felvinni a hollandhoz. S végül valóban ez történt, dacára annak, hogy a kaotikus Német Nagydíjon Kyvat harmadik lett, Belgiumban Albon, és nem ő ült Gasly helyén a Red Bullban. Újabb, sokadig pofon…

A szezont végül a 13. helyen fejezte két pontszerzéssel, de úgy, hogy senki sem róla, hanem Gasly óriási 2. helyéről beszélt, amit Interlagosban ért el.



Elérkezve az idei, 2020-as évhez, Kyvat immáron a Toro Rosso helyett Alpha Taurinak hívott faenzai csapatnál versenyez, de elenyésző sikerrel. Összetettben csak a 14. helyen áll 14 ponttal, míg Gaslynak azóta már futamgyőzelme is lett, és 31 ponttal többet gyűjtött az orosznál. Ha 2019 végén mindenki francia csapattársáról beszélt, akkor most duplán ez a helyzet, sőt! Napjainkban már nem az a kérdés, hogy ki a vezérbika a gárdánál, hanem hogy van-e, lehet-e maradása Kvyatnak a Forma-1-ben?

Hiába ugyanis az átlagnál jobb időmérős tempó, idén valahogy nem érzi úgy az autót sem, mint korábban. Többször panaszkodott olyan technikai problémákra, amik csak őt zavarták, de Gasly meg sem említette őket. Kvyat fejben sokat erősödött a fentebb hosszan taglalt hullámvasút miatt, amit átélt, de túlságosan érzékeny versenyző: nem egyszer szállt már el az agya, illetve nem, vagy csak nehezen tudja kizárni a külvilágot, ami rendszeresen újabb és újabb hibákba hajszolja őt. Egyértelműen önbizalomhiányban szenved, amit csak felerősít csapattársa remeklése. Márpedig az F1-ben nincs helye az érzelmeknek…

Hírlik az is, hogy Oroszországnak bőven elég lenne a saját versenye mellett egyetlen Forma-1-es pilóta, márpedig az F2-ből akár már jövőre felkerülhet Robert Shwartzman az Alfa Romeo vagy Haas istállóhoz, akivel szemben óriásiak a várakozások. Ha ez megtörténik, akkor abszolút benne van a pakliban, hogy Kvyat számára (ismét) véget ér a nagy kaland…A legvalószínűbb forgatókönyv ebben az esetben vele kapcsolatban az az, hogy valamelyik gárda tartalékpilótája lesz, hiszen a szuperlicenc pontjai megmaradnak két évig, és mellette mondjuk a Formula E-ben áll majd rajthoz. Amerikai sorozatban nehéz őt elképzelni habitusa és visszafogottsága miatt, ő nem az a könnyen „eladható” típus, nem szeret, és nem is tud a kamera előtt szerepelni és pózolni.

És hogy ki pótolhatja majd őt az Alpha Taurinál? A legnagyobb esélyes a Red Bull-junior, Yuki Tsunoda. A japán szintén bajnokesélyes még az F2-ben, emellett egy körön az egyik legjobb pilóta ebben a bajnokságban, aki mögött egész Japán ott áll, és várja, hogy ismételten legyen Forma-1-es versenyzője. Azt suttogják, hogy már nem kell olyan sokat várni erre…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.