Lesz-e beugróból állandó Hülkenberg?

Nico Hülkenberg Németországban ismét bizonyította, hogy helye lenne a Forma-1-ben, de a szigorúan üzleti alapon működő száguldó cirkuszban a nyers tempó önmagában még semmire sem elég. Mennyit dobhatott az értékén az újabb beugrás, és hol köthet ki „Hulk”? Ennek járunk most utána!



PINKRE CSERÉLTE A FEKETÉT

Nico Hülkenberg még 2010-ben debütált a Forma-1-ben, és tavaly tíz szezont követően nem tartottak rá igényt, vagy mondjuk úgy, nem talált magának megfelelő ülést. 2019-ben csapattársa, Daniel Ricciardo ugyan elverte a pontszámokat tekintve (54-37 az ausztrálnak), de tízszer így is a top10-ben végzett – igaz, az a fránya dobogó csak nem jött neki össze.

Ha nincs a COVID-19, talán sosem láttuk volna már F1-es autóban „Hulkot”, de a koronavírus miatt már három hétvégén is be kellett ugrania, mindannyiszor a Racing Pointhoz: előbb Perez, majd Stroll betegsége miatt tért vissza régi csapatához. Külön sztorit megérne, és egyelőre csodálkozom is, hogy még nem harapott rá valamelyik nagy márka: Hülkenberg gyakorlatilag mindannyiszor kávézás közben kapta az újabb lehetőségeket, a nürburgringi futam esetében konkrétan 70 km-re onnan, Kölnben fogyasztott egy capuccinót, amikor Otmar Szafnauer telefonált…

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy amúgy is ment volna a versenyre, a német RTL szakkommentátorként számított rá, de végül az aszfalton kötött ki Nico.



MENNYI AZ ANNYI?

Nézzük először is a száraz tényeket! Hülkenberg Silverstone-ban két hétvégén is helyettesítette a koronavírusos Perezt, és az első időmérőn 13. lett, nem került a Q3-ba. Ideiglenes csapattársa, Stroll viszont igen, ő a 6. leggyorsabb időt autózta, és a kanadai kb. 7 tizedet adott a németnek.

A futamon aztán Hülkenberg technikai hiba miatt el sem tudott rajtolni…

Hogy mennyi az a 7 tized? Nos, Verstappen például rendre ennyit ad Albonnak egész évben, de a Leclerc és Vettel közötti különbség is átlagban ekörül mozog a monacói javára.

Rá egy hétre ugyanazon a helyszínen újabb kvalifikáció, és „Hulk” megrázta magát: a 2 Mercedes mögött ugyanis ő volt a 3. leggyorsabb autó az időmérőn! Stroll megint 6. lett, de most Hülkenberg adott neki 3,5 tizedet, hogy aztán a versenyen éppen a kanadai mögött a 7. helyen érjen célba.

Ezek után jött az Eifel Nagydíj, egy olyan pálya, amit Hülkenberg nemzetiségéből adódóan sokkal jobban ismert, mint a mezőny nagy része. Viszont szinte úgy esett be az időmérőre, ahol nem meglepő módon csak utolsó lett, de a fentebb említett tudás a versenyen kijött: a 20. helyről rajtolva ugyanis egészen a 8. helyig kapaszkodott fel, és fontos pontokat szerzett a Racing Pointnak! (Perez végül 4. lett.)

Három futam alatt tehát egy 3. rajtpozíció, 10 szerzett pont, egy 7. és egy 8. helyezés a mérlege (egyelőre!) idén Nico-nak. Csak hogy még jobban megértsük, mennyire erős ez a teljesítmény, arra csak néhány szám összehasonlításként:

  • összetettben a 15. helyen áll, megelőzve 6, a szezon összes futamán induló pilótát (Giovinazzi, Raikkönen, Grosjean, Magnusses, Latifi, Russell)
  • mindössze 7 ponttal szerzett kevesebbet, mint a négyszeres világbajnok Vettel a Ferrarival
  • bár kicsi a minta, rajta kívül csak 4 másik versenyző van idén, akik mindig pontot szereztek, ha meglátták a kockás zászlót (Hamilton, Verstappen, Perez és Stroll)
  • az ő pontjainak is köszönhetően a Racing Point feljött a konstruktőri bajnokság harmadik helyére


EZ PEDIG AZT JELENTI, HOGY…

…nem jelent semmit. Sajnos. A száraz számok mellett a beugrások körülményeit már többször, többízben részleteztük, de szakmai szempontból a Nagy-Britanniában mutatott teljesítménye talán még lehengerlőbb volt. Az ottani aszfalt ugyanis extra módon megterheli a nyakat, még a teljesen edzésben lévő pilóták harmada is panaszkodott nyakfájdalmakra, de Hülkenberg ennek ellenére is remekül szerepelt – miközben nyilván nincs teljesen edzésben, legalábbis nem annyira, mintha ténylegesen Forma-1-es versenyző lenne.

Az utolsó helyről elért 8. helye is kimagasló, lenyűgöző teljesítmény, de ehhez ő is elismerte egy interjúban, hogy kellett a szerencse is:

„Mekkora az esélye annak, hogy egy csapatnak kétszer is szüksége van rám? És hogy ez az a csapat, ahol már korábban is dolgoztam, van ott egy kész ülésem, sőt a fizioterapeutám is ott van? Más csapatnál nem tudtam volna csak így beugrani” – mondta az Auto Motor und Sportnak.

Ami viszont biztos, hogy Hülkenberg mindenkit megnyugtatott és bizonyította: nem felejtett el vezetni, sőt! Eddig csupán a Haasnál merült fel a neve, de most már a Red Bull is tárgyalna vele, ha Albont nem marasztalják az idény végén. Előbbi csapat arra lenne jó, hogy benne maradna az F1 végkeringésében, de ha a bikások adnának neki egy szerződést, akkor még az a hőn áhított dobogó is összejöhetne neki. Nem titok, hiszen a Red Bull elismerte: ha Albonnak megköszönik, akkor Perez vagy Hülkenberg lesz az utódja 2021-ben.

Ha a sebességet és a tapasztalatot vesszük alapul, akkor nehéz lenne dönteni, mert nagyjából egálban vannak a fiúk. Perez mellett szól a hatalmas dél-amerikai piac és szurkolótábor, valamint a rengeteg pénz, amit a mexikói szponzorok hoznának. Az osztrák csapat ugyanakkor a Red Bull miatt erre nem feltétlenül szorul rá, még a koronavírus kellős közepén sem, ami Hülkenberg malmára hajthatja a vizet. Ráadásul köztudott, hogy Perez jóval mufurcabb, kevésbé közvetlenebb, mint Nico, aki ráadásul alapszinten hollandul is beszél, és sokkal inkább elfogadná a másodhegedűs szerepét Max Verstappen mellett – a kémia biztosan jobban működne kettejük között, ami a híresen vicces videókhoz elengedhetetlen a csapatnak marketingszempontból is.

Nem lesz egyszerű a visszatérés, de Hülkenberg a pályán (és egyelőre azon kívül is) mindent megtett annak érdekében, hogy 2021-től újra ott legyen majd a rajtrácson. Persze még van hátra néhány futam, ki tudja, legközelebb hol lesz beugró…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.