Bizalom és folytonosság. Talán ezzel a két szóval lehetne a legjobban jellemezni Franciaország sikereinek a titkát az olimpiai csapatsportokban – messze nemcsak kézilabdában. Harmadikként pedig odatehetjük az elkötelezettséget is, bár utóbbi teljesen természetesnek tűnik, hiszen a nemzeti válogatottakat francia szakemberek vezették Tokióban. E három szót pedig különösen akkor érdemes kiemelni, amikor a Diadalív árnyékában igyekszünk rávilágítani a magyar válogatottak kiszámíthatatlan szereplésének okaira.
Alkotás
Miután a tokiói olimpiát férfi és női vonalon is a franciák nyerték, kézilabdában egyértelműen ők az uralkodók. Férfiválogatottjukat 1985 óta a jelenlegivel együtt 4, azaz négy szövetségi kapitány vezette eddig, ami csak a hazai viszonyokkal összehasonlítva tűnik felfoghatatlannak, messze nem példátlan a sikernemzetek között. A magyar férfiválogatott, amely ugyanezt az időszakot nézve a 17., azaz a tizenhetedik kapitányánál jár, éppen a nyolcvanas évek derekán élte a fénykorát, a francia kézilabdázás születésekor. Vb-ezüstöt ünnepeltünk 1986-ban, egy évvel azután, hogy az addig sehol sem jegyzet francia nemzeti csapatot átvette Daniel Costantini. Az akkori C-világbajnokságról, vagyis a harmadik vonalból indult, hét évvel később olimpiai bronzérmes, újabb három év elteltével világbajnok lett a tanítványaival. Mi, magyarok az 1990-es nagyvilágbajnokság csoportmeccsén szembesültünk vele, hogy a semmiből feltűnt egy újabb nagy rivális, véres küzdelemben még legyűrték a legjobbjaink, de innentől kezdve a TGV sebességével robogott el az egy helyben álló szerelvényünk mellett.
Bizalom
A francia kézilabda atyjaként emlegetett Costantini összesen tizenhat évig, a 2001-es vb-aranyig állt a csapata élén, hogy aztán egy tizenöt éves periódus következzen Claude Onestával. A csúcson vette át az együttest, de öt évig semmit sem nyert vele, még döntőbe sem került a világversenyeken. Aranyesélyesként már a negyeddöntőben elbukta az athéni olimpiát. De a francia szövetség pontosan tudta, hogy elődje javaslatára milyen kaliberű trénert nevezett ki korábban: a Toulouse-zal bravúros klubsikerek fűződtek a nevéhez, válogatott játékosokat edzett korábban is, mélyen ismerte a francia kézilabdázást, nem utolsósorban a játékot fejlesztő, innovatív szakemberek közé tartozott. Specialitását, a nyílt védekezést a válogatottnál soha nem látott szintre emelte, a 3-2-1-es felállást úgy alkalmazták játékosai, hogy gyakran a büntetőterület közelébe sem jutottak a legnagyobb ellenfelek.
Costantini és Onesta (Forrás: dna.fr)
Folytonosság
Onesta a hosszú távú bizalmat öt év után előbb Eb-arannyal, majd két olimpiai, három világbajnoki és újabb két Európa-bajnoki címmel hálálta meg. Rendkívüli bölcsességgel, alighanem a svéd aranykorszak (1990-2002) utáni drámai visszaesésből is tanulva, soha nem öregítette el a csapatot, de nem is metszette meg túlságosan. Így a válogatottat rendre a rutint adó öreg rókák, a motort jelentő középgeneráció és a lendületet hozó fiatalok hármasa jellemezte. Híres védelmének eszét és lelkét, Didier Dinart-t a másodedzői poszton keresztül az utódjává tette a kispadon, aminek a 2015-ös és 2017-es világbajnoki diadal, a 2016-os riói olimpiai ezüst lett az eredménye. Ezzel együtt Dinart csak négy év lehetőséget kapott a bizonyításra a szövetségtől, amely a 2020-as Eb-14. helyet talán még elnézte volna neki, de – nagy valószínűséggel – a játékosokkal való megromlott viszony miatt a váltás mellett döntött.
A folytonosság mellett viszont kitartott, így Dinart másodedzője, Guillaume Gille lett az új kapitány, aki játékosként szintén Onesta tanítványának és törzsemberének számított. Játékosként begyűjtött két olimpiai aranya mellé Tokióban szakvezetőként szerezte meg a harmadikat, visszavágva a dánoknak a riói fináléért, megőrizve azt a magas sportági és viselkedési kultúrát, amelyet a franciák a sportágba hoztak. A nemzeti csapatot a pályán és a kispadon is tapinthatóan intelligens légkör veszi körül, amelyben Gille pontosan tudja, edzőként mennyit kell adnia magából korábbi csapattársai – olyan klasszisok, mint Nikola Karabatic – társaságában.
Dinart és Gille (Forrás: cnews.fr)
Kitartás
Franciaország női kézilabda-válogatottját Olivier Krumbholz – egy hároméves megszakítással – 23 éve vezeti, ezalatt Magyarország elfogyasztott 13 kapitányt, hármat kétszer is, éppen úgy mint a férfiaknál. Különös módon a francia női válogatott villámgyors magasba emelkedése is egybeesik a magyar női válogatott legszebb éveivel. A szürkeségből előragyogva 1999-ben Krumbholzék vb-döntőt játszottak, 2003-ban lettek először világbajnokok, a mieink éppen akkor ellenük, Zágrábban játszották máig utolsó aranymeccsüket világversenyen – az utolsó hét percben hétgólos előnyt eljátszva.
Krumbholz az első négy (!) olimpiáját elrontotta, az éremről is lemaradt, általában négy közé sem került. Az ötödiken, Rióban ezüstöt, a hatodikon, Tokióban aranyat nyert. Utóbbi lett a franciák aranyolimpiája a csapatsportokban. Laurent Tillie szövetségi kapitány kilenc év alatt a középmezőny éléről olimpiai győzelemig vezette a férfi röplabda-válogatottat. Vincent Collet tizenkét éve irányítja a férfi kosárlabda-válogatottat, amelyet Tokióban csak az amerikaiak tudtak megállítani a döntőben. Valérie Garnier nyolc éve áll a női kosárválogatott élén, ezúttal bronzot nyert vele a nyári játékokon. Mindezekhez tegyük hozzá, labdarúgásban jelenleg Franciaország a világbajnoki cím védője a kilenc éve kinevezett Didier Deschamps-pal.
Megbocsátás
És ha már azt mondtuk, messze nem csak Franciaországban alapérték a hosszú távú bizalom, a folytonosság és az elkötelezettség, nézzünk rá egy pillanatra korunk második legsikeresebb kézilabdanemzetére, Norvégiára, amely immár mindkét nemnél döntőket játszott világversenyeken a riói játékok óta. A hölgyeknél 1984 óta a harmadik kapitányuknál tartanak mi a tizennyolcadiknál. Norvégia eredménye az eltelt 37 évben 29 (!!!) érem a világversenyeken, köztük két olimpiai és három világbajnoki arany.
Marit Breivik akkor is a hivatalában maradt, amikor negatív szenzációt okozva lemaradt a csapatával a 2004-es athéni olimpiáról. Így 2003 végétől mindjárt a 2008-as pekingi játékokra építkeztek, ekkor vált igazán Breivik a sportág nagyasszonyává. Egy évvel a nagy bukás után a magyarországi Eb elődöntőjében tönkreverték a mi aranygenerációnkat, majd megnyerték a következő két olimpiát. A kettő között Breivik – tizenöt év után – elköszönt, addigi másodedzője, Thorir Hergeirsson váltotta. Izlandiként neki is a vérében van a skandináv kézilabda, addigi pozíciójából adódóan mindent tudott Breivik csapatáról, és ott folytatta az aranycsinálást, ahol elődje abbahagyta.
Hergeirsson és Breivik (Forrás: nettavisen.no)
Ő sem tökéletes, egy-egy világversenyt képes volt csúnyán elrontani, hol a döntőben, hol már a negyeddöntőben. A 2017-es vb-n értelmetlenül agyonjátszatta két legjobbját, Stine Oftedalt és Nora Mörköt, ők halomra lőtték a már régen a padlóra küldött ellenfelek kapuját, a csapattársak egy része a kispadon közben kérdezte magától, miért kell mindehhez dísznek. A fináléban a súlyos szakmai és emberi hibáért az arannyal fizetett a társaság – Krumbholz és a franciák ellen. Hergeirsson dolgozhatott tovább, még akkor is, amikor a következő években érmet sem hozott össze. Az elmúlt fél évben viszont Eb-arany és olimpiai bronz lett a kitartás eredménye.
Közben a norvég férfi szakág is a női magaslataiba emelkedett. Miután a háttérben világszínvonalúvá alakították a játékos-képzést, az elmúlt két évtized harmadik kapitánya, Christian Berge olyan tudású irányítóval dolgozhat, mint Sander Sagosen. A Riótól Tokióig tartó olimpiai ciklusban begyűjtötték a férfiválogatott történetének első három érmét (a 2017-es és a 2019-es vb-n ezüstérmet, a tavalyi, részben hazai rendezésű Eb-n bronzot szereztek), és fél évszázad után kijutottak az olimpiára is, ahol a negyeddöntőben a címvédő dánok jobbnak bizonyultak.
(Folytatjuk…)
Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Bajnokok Ligája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.