Interjúk
Átigazolások
Elemzések
Kultúra
Portrek
Portrék
Interjuk
Interjúk
Elemzesek
Elemzések
Kultúra
Kultúra

Tartalom

  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
  • undefined
null
Kézilabda
13 perc
2021. 08. 20.

Átmeneti edzők, világpolgárok: így választunk kézikapitányokat

Author avatar
A 21. század messze legsikeresebb férfi kézilabda-válogatottja, Franciaország 1985 óta a negyedik szövetségi kapitányánál jár, mi a tizenhetediknél. A 21. század messze legsikeresebb női kézilabda-válogatottját, Norvégiát 1984 óta a harmadik szakvezető irányítja, Magyarországot a tizennyolcadik.

(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A tokiói olimpiával lezárult egy újabb ciklus, összeállításunk azt nézzük meg, hogy a hosszú távú bizalom mellett melyek azok az alapértékek, amelyeket a sikernemzetek a kapitányokkal kapcsolatban szem előtt tartanak – és amelyeket ideje újra meghonosítani hazánkban. Az első epizódban a francia és a norvég állapotokat vázoltuk fel, a mostani második részben pedig a magyar helyzetet mutatjuk be.

 

Kivétel

A magyar kézilabdázásban már életérzésként éljük meg, hogy világpolgárok és átmeneti kapitányok váltják egymást két válogattunk élén. A franciákhoz és a norvégokhoz képest, mint a fenti számok pontosan mutatják, négyszer-ötször sűrűbben cseréljük az aktuális szakvezetőt. Ha baj van, gyorsan nézünk valami egészen mást – csakhogy errefelé mindig baj van.

A nálunk megbukó világpolgárok közül gyorsan vegyük is ki a tragikus sorsú Karl Erik Böhnt, nemcsak kegyeleti okokból. De nem is csak azért, mert nem bukott meg. Neki köszönhetjük az elmúlt tizenhat év egyetlen érmét nemzeti csapatainknál, a 2012-es kontinensbajnokságon bronzot nyert vele női csapatunk.

A hölgyek magasba dobták, amire emberemlékezet óta nem volt itthon példa: a szakember ugyanis addig szokatlan emberséget hozott a szakágba, mély tisztelettel beszélt a norvégnál sokkal nehezebb magyar élethelyzetekről, ráadásul klubedzőként, Heidi Löke korábbi élettársaként győri kötődése is kialakult.

 

Fotó: MTI – archív

Cserélgetés

Karl Erik Böhn betegsége és 2014-es halála óta éppúgy nem találjuk az utat, mint a kinevezése előtti években. Következett Hajdu János, az állandó beugró, aki immár negyedszer lett valamelyik nem kapitánya, majd jött Németh András második időszaka, egészen eltérő stílussal. A második világversenye után, amelyen lemaradt a csapat a riói olimpiai selejtezőtornáról, Németh András úgy nyilatkozott magáról: klubedzőnek alkalmas, válogatott edzőnek nem.

Skizofrén év következett. A 2016-os magyar–lengyel Eb-selejtezőn Elek Gábor és Ambros Martín ült a magyar kispadon, a dán Kim Rasmussen a lengyelen. Fél év múlva, a magyar–román Eb-meccsen Martín már a románokat irányította, Rasmussen a mieinket. Az olimpiai ciklus végén már egyikük sem töltötte be ugyanezt a pozíciót, a románok nem jutottak el Tokióba, sőt Martín menet közben még az orosz kispadot is kipróbálta.

 

Fotó: Kovács Anikó/MTI

Rasmussennel a legjobb magyar eredménynek egy Eb-7. hely bizonyult, amiről egy évvel később kiderült, rajtunk kívül álló mérkőzések szerencsés alakulásával elég lett a tokiói olimpiai selejtezőtornához. De azon, 2021 tavaszán a dán szakember már a montenegróiakat segítette tokiói kvótához. (Tokióra viszont a montenegróiak is szakítottak vele, és a könnyebb csoportból továbbjutva a negyeddöntőben fejezték be.)

 

Világpolgárság

Amikor a magyar kézilabdázás legsötétebb évében, 2016-ban – ekkor egyik csapatunk sem vehetett részt az olimpián –, Kim Rasmussen mellett döntött a hazai szövetség, a dán szakember valóban a világ legjobb edzőjének tűnt, és ha csak a szakmai tudást nézzük, talán az is volt. A 2015-ös vb-n az egyénileg sokkal jobb erőkből magyar válogatottat is kiejtve elődöntős lett a lengyelekkel, majd fél éven belül a BL-döntőben  a CSM Bucurestivel Budapesten múlta felül az esélyesebb Győrt.

„Ha nem tudjuk legyőzni, leigazoljuk” alapon szerződtették válogatottunk élére, hosszú távon számoltak vele, amit üdvözölni lehetett.

Négy világversenyen vezette a válogatottat, háromszor a 8 közé sem került vele. Ezzel együtt négy évre meghosszabbította a szerződését a hazai szövetség, ám a nemzetközi szövetséggel való összetűzése, felfüggesztése miatt mégis elbocsátotta, és az olimpia selejtezőtornára ismét a Fradi és a Győr aktuális trénerét, Elek Gábor mellett immár Danyi Gábort nevezte ki a csapat élére.

Soha nem tudjuk meg, Rasmussennel ma hol tartanánk, ahogyan azt sem, hol lennénk, ha a válogatottat legalább öt és fél éve, a riói kvalifikáció elbukása óta ugyanaz a szakember vezethette volna, és nem kerül sor kétszer is éles váltásra. Míg Kim Rasmussen tudását korábbi eredményei igazolták, az elköteleződését meg lehet kérdőjelezni.

Bár a szövetség alapelvei szerint a magyar kapitánynak életvitelszerűen kell Magyarországon tartózkodnia, minden jel szerint már ez sem valósult meg. A nyelvünket nem beszélte, nem is akarta, amikor pedig arra kérték, tartson egy előadást a hazai edzők továbbképzésén, nem ért rá – ezt persze a szerződésébe is be lehetett volna írni. Kulturális és érzelmi kapcsolat nélkül érkezett, és négy év után alighanem úgy is távozott, beperelve a magyar szövetséget. 

 

Fotó: MTI

Átalakítás

Mindezek után Elek Gábor és Danyi Gábor nyerte, amit nyerni kellett, az olimpiai selejtezőn az esélytelenebb Szerbiát megverve Tokióba repülhetett a társasággal, ott pedig a jelenlegi állapotok közepette alighanem a maximumot hozta ki a csapatból. Három vereség után két győzelemmel kiharcolták női játékosaink a negyeddöntőt, ott másfél évtized után először tudták nagy meccsre kényszeríteni Norvégiát. A tokiói eredménysorozat alapján Elek Gábornak nyilvánvalóan igaza van, amikor azt mondja: az olimpián rengeteget fejlődött a csapat. Ahogyan Ferling Bernadett, a korábbi irányító is megfogalmazta a lényeget, amikor az első meccset látva a stúdióban úgy vélte, ez egy alakulóban lévő válogatott.

De hogyan történhetett meg öt és fél évvel a riói kvóta elbukása után, hogy átalakuló csapattal veszünk részt az olimpián? Miért törjük meg itthon újra meg újra a folytonosságot? Ha már megtörjük, miért nem tudnak az egymást váltó kapitányok az elődeik munkájára építeni? Hogyan lesz nálunk valakiből kapitány: kellően megalapozott döntéssel, amely során a tudás mellett a motivációit, kézilabda-kultúránk ismeretét is figyelembe veszi a jelölő szakmai testület? Vagy egy-egy befolyásos vezető ötlete nyomán, és aztán menet közben kiderül a kiválasztott alkalmassága a sportág legfontosabb pozíciójára?   

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

Információhiány

Mindezt pedig megkérdezhetjük a férfiválogatott esetében is, leszámítva, hogy nemcsak Tokióig, de a selejtezőtornáig sem jutott, miután az olimpiai ciklus mind a négy évében kapitányt cserélt a szövetség. A megoldást pedig az utolsó utáni pillanatban találta meg.

De ássunk egy kicsit mélyebbre, az utolsó sikeres időszakig (2010-14), amely Mocsai Lajos irányításával rendre nyolc közé kerülést és olimpiai elődöntőt is hozott, de aztán csúnya véget ért. A válogatott lemaradt a riói játékokra kvalifikáló világbajnokságról, de a kapitányságba belefáradó, a Testnevelési Egyetem rektori tisztségére (sikeresen) pályázó trénernek szakmai körökben már ismert volt az utódja Imre Vilmos személyében. A gárda magját gyerekkora óta közelről figyelő, képzésükben is részt vevő Imre Vilmos kinevezése logikusnak tűnt, a tudása itthon széles körben elismert, korábban a női válogatottat másodedzőként olimpiai szerepléshez, majd Pekingben elődöntőhöz segítette.

Nagy meglepetésre azonban a kirgiz-spanyol Talant Dujsebajevből lett a magyar kapitány, aki korábban nem dolgozott hazánkban. Egy, akkor már háromszoros BL-győztes szakember választása ezzel együtt nagy húzásnak látszott, Dujsebajev pedig hatból hat győztes Eb-selejtezővel, az oroszokat oda-vissza verve bizonyított. Új nevekkel – köztük Bánhidi Bencével és Faluvégi Rudolffal – előrukkolva egyre inkább maga mellé állított mindenkit. Elsősorban a játékosokat, pedig épp ő volt az, aki megszüntette a játékosok uralmát.

 

Fotó: Getty Images

Fanatizmusa azonban átcsapott mániákusságba a riói kvótára még némi esélyt kínáló Eb előtt. Ám miközben a saját akaratát erőltette rá a környezetére, a játékosok kiválasztásánál csak a magyar segítőire támaszkodhatott, minthogy klubedzőként Kielcében dolgozva nem térképezhette fel rendesen a hátországunkat.

A saját gondolatvilágában élve éppen a legrosszabbkor brutálisan megfiatalította a társaságot, az elképzeléseibe nem illő Császár Gábor és Lékai Máté mellőzésével kiirtotta a kreativitást, mindebből pedig csúfos kudarc lett.

 

Éles váltások

Vagyunk néhányan, akik úgy véltük, ebben a fázisban már értelmetlen Dujsebajevet elküldeni, a romokon, amelyeket messze nem csak ő hozott össze, inkább építsen hosszú távon ütős csapatot. A következő évek viszont azt mutatták, alighanem a megtartása sem hozott volna nagy eredményt.

Egyrészt a magyar válogatottaknál más BL-győztes világpolgár trénerek (Rasmussen, Vranjes) sem alkottak maradandót, míg Dujsebajev az általa sokkal jobban ismert lengyeleket kapitányként előbb rövid távon nagy sikerhez (riói olimpiai elődöntő), hosszú távon a katasztrófába vezette (17. hely a vb-n, kiesés az Eb-selejtezőkön).

Ugyanakkor itthon a rendszeres éves kapitánycserélgetés is csak egy-egy fellángoláshoz vezetett, részben az éles váltások miatt. A rövid távú cél, a 2017-es vb érdekében logikusnak tűnt a Veszprém vezetőedzőjének, a magyarul meghatóan szépen beszélő Xavier Sabatének a kinevezése, a megbízatása átmenetiségét azonban meg lehetett kérdőjelezni. Dujsebajevvel ellentétben Sabaté harcba hívott mindenkit, aki élt és mozgott, köztük a veterán Fazekas Nándort. A férfiválogatott az olimpiai címvédő dánok elleni győzelemmel ismét a világelit, a legjobb nyolc tagja lett – egy rövid időre. A tokiói csapatépítést nézve pedig veszített egy évet.

A 2017 elején bejelentett Ljubomir Vranjest így is ünnepelt sztáredzőként fogadtuk, abban bízva, hogy a tempókézilabda híveként ő teremti majd meg azt, ami Sabaté válogatottjából látványosan hiányzott: a gyorsaságot. Vranjes friss szelet és remek hangulatot hozott új klubjához, a Veszprémhez, de már az első szezon előtti nyáron terjedni kezdett róla – egy szövetséghez közel álló kollégánk révén – hogy a szerb származású svéd szakember Flensburgból pihenni jött Magyarországra, különösen a válogatotthoz. Nem akartuk elhinni, és nem értettük, ha ez igaz, hogyan nevezhették ki kapitánynak. Mennyire mérték fel Vranjes alkalmasságát, motivációit, mielőtt egymillió euró körüli összegért kivásárolták Flensburgból, a Veszprém és a szövetség együttműködésével? Mint később a svéd Aftonbladet nevű napilapnak elárulta, minden idők legdrágább kézilabdaedzője lett, de mivel a klub egyedül nem tudott ekkora összeget vállalni, beszállt a szövetség, ezért lett magyar kapitány.

 

Fotó: AFP (Kisbenedek Attila)

Minimális közös munka

A kötöttebb játékot favorizáló spanyol felfogással (Dusjebajev, Sabaté) ellentétben Vranjes nagy szabadságot adott a pályán a játékosainak, amelyben egy olyan típusú irányító, mint Lékai Máté élt, mint hal a vízben. Ám a soron következő Európa-bajnokságon a válogatott egészéből hiányzott a belefektetett munka, és a csupán Svédország ellen tesztelt együttes, háromból hármat veszítve zárta Varasdon, a gyakorlatilag hazai környezetben rendezett Eb-csoportmeccseket. Ilyen előjelek után nagy bravúrnak számított az oly fontos, szlovénok ellen megnyert vb-selejtező, de a vb-re Vranjes már nem kellett. A tréner őszi veszprémi menesztését kapitányként sem élte túl. Néhány hónappal az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt ez megdöbbentő lépésnek számított, akkor is, ha Vranjes egyre inkább PR-edzőnek tűnt.

Nem sokkal később a klasszisok sorával rendelkező szlovénok szerződtették, de Tokióba nem jutottak el vele.

Ahogyan a mieink sem. A következő időszakot talán a legnehezebb értékelni, mind a kinevezés, mind a leváltás helyessége szempontjából. A másodszor is kinevezett Csoknyai Istvánnak és Vladan Maticsnak megint csak egy világverseny jutott, szívvel-lélekkel tették a dolgukat, de a kedvező sorsolás ellenére sem sikerült elérni a célt, a nyolc közé jutásról és az olimpiai selejtezőtornáról lemaradt az együttes. Gyermekáldás-sorozat bonyolította a helyzetet a vb idején: három kulcsjátékos, Balogh Zsolt, Bodó Richárd és Lékai Máté is éppen ekkor lett édesapa. Ezen nincs mit számonkérni, csak gratulálni. Alighanem sokkal nagyobb gondot okozott, hogy az olimpiai ciklus legfontosabb világversenye előtt megint új szakvezetéssel készült a csapat, a téthez képest nagyon rövid ideig. 

 

Újjáalkotás

Újabb fél évvel később, több hónapos bizonytalanság után a korábbiaknál is meghökkentőbb váltást jelentettek be: Nagy László, a szövetség aktuális kapitányválasztó alelnöke és a férfiválogatott menedzsere az edzőként alig ismert Gulyás Istvánt szövetségi kapitányként, a trénerként tapasztalatlan Chema Rodríguezt másodedzőként ültette maga mellé a kispadra. Bár a döntésmechanizmust megint lehetett kritizálni, reményt adott, hogy Nagy László valószínűleg tudja, mit csinál, hiszen a két szakembert Veszprémből közelről ismerte. A kockázatosnak tűnő ötlettel ráadásul a saját szakmai hitelét is kockára tette.

Előre lehetett tudni, a tényleges szakmai vezető Chema Rodríguez lesz, aki öt évig játszott irányítóként Veszprémben, így szoros kapcsolata alakult ki a magyar kézilabdával. Nagy László csapattársként láthatta, mennyire ért a taktikához, milyen szintű segítséget jelent a vezetőedzőnek. A 2020-as olimpiai kvalifikációs Eb-n sérülés miatt megint kulcsembereket – Lékai Mátét és Bodó Richárdot – nélkülöző csapatnak nagyon nehéz sorsolással kellett szembenéznie, de bemutatta az Eb-történet egyik legváratlanabb magyar bravúrsorozatát. Az akkori olimpiai és világbajnoki címvédő dánokon, a pekingi olimpiai ezüstérmes izlandiakon és a Vranjes vezette szlovénokon át egyetlen győzelemre került elődöntőtől. És bár a torna végére kimerülve csupán a 9. lett, egyértelműen látszott, jó kezekben van.

 

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A 2021 januári világbajnokságon elért 5. hely, az idei olimpiát megnyerő franciák elleni hosszabbításos negyeddöntő, Chema Rodríguez taktikai megoldásai pedig tovább erősítették azt a felemelő, régóta várt érzést, hogy a világ összes csapata ellen reális győzelmi eséllyel lép pályára a válogatottunk.

A taktika viszont stratégia nélkül kevés. Innentől pedig talán nem is kérdés, hová juthatnak a nemzeti csapataink, ha hosszú éveken át alaposan megválasztott, elkötelezett, a magyar kézilabdázást mélyen ismerő, az elődeik munkájára is építő szakemberekkel dolgozhatnak.       

 

Melyik csapat nyeri a 2021-2022-es férfi Bajnokok Ligáját?

1,75 – FC Barcelona Lassa

4,00 – THW Kiel

7,00 – Paris HB

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Kézilabda/Bajnokok Ligája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az európai kupaporond különböző lehetőségeire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


Kiemelt fotó: Getty Images

Hogy tetszett a cikk?

Ajánlás
Kultúra
Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.