Sebzett vadak – Mi a helyzet a két magyar férfi BL-csapatnál?

Sem a Telekom Veszprém, sem pedig a MOL-Pick Szeged nem szerepelt túl jól az elmúlt időszakban. Előbbi kétszer is kikapott a Barcelonától, a két találkozó között pedig döntetlen játszott a Csurgó ellen, míg a szegediek a Paris Saint-Germain ellen veszítettek. Ráadásul egyik együttes játéka sem festett túl jó képet. De vajon van gond a két csapatnál?


(X) Regisztrálj az Unibetre és 20.000 Ft üdvözlőbónuszt kaphatsz ajándékba!


Kezdjük talán a MOL-Pick Szegeddel, hiszen a kékek formája már régóta nem az igazi. Sőt, a Tisza-parton az egész őszi szezont áthúzta a koronavírus-járvány, a csapat nagy része átesett a fertőzésen, azonban különböző időszakokban, így nagyon sok mérkőzésüket le sem tudták játszani. Ám kár lenne azt állítani, hogy csupán ez a probléma Juan Carlos Pastor csapatánál.

 

GONDOK JOBBÁTLÖVŐ ÉS BALSZÉLSŐ POSZTON

A korábban szinte tökéletesre csiszolt szegedi rendszer nem szuperál az utóbbi időben. Ha konkrétumokra akarunk utalni, akkor eszünkbe juthat a jobbátlövő pozíció. Jorge Maqueda eligazolásával válaszút előtt voltak a szegedi vezetők, hiszen a poszton Luka Stepancic és Stanislav Kasparek maradt, kérdés volt, szükséges-e igazolni.

Végül a nem mellett tették le a voksukat, így maradt ez a két játékos a poszton, azonban csak rövid ideig, mert a horvát rögtön a szezon elején kidőlt, sőt, azóta könnyen lehet, hogy ismét megsérült.

A fiatal cseh játékos pedig egyértelműen könnyűnek találtatott a poszton, nem is meglepő, hogy a hírek szerint már ki is nézték az utódját Szegeden.

FOTÓ: pickhandball.hu

A balszélső pozíció tűnik még emellett problémásnak, Martin Stranovsky és Jonas Källman személyében itt legalább számban megvannak a kékek, azonban két 35 feletti játékos kockázatot jelent egy ennyire fizikális pozícióban.

A védekezés sem tűnik jól összehangoltnak, azonban ennek mindenképpen oka a kaotikus ősz, és ahogy az edző el is mondta, idővel könnyen összeállhat majd a fal.

 

PASTOR A MEGFELELŐ EMBER A SZEGEDI PADRA?

Emellett szurkolói fórumokon az is felmerült:

Továbbra is biztosan Pastor a megfelelő ember a szegedi padra?

Azt nem lehet elvitatni a spanyoltól, hogy vele szintet lépett a csapat, ám vannak olyan jelek, hogy nem tud már túllépni a saját bevett sémáin, ha pedig ezek nem működnek, akkor nincs igazán B terv. Egészen biztosan nem szerencsés, hogy a spanyol tréner gyakorlatilag saját maga főnöke, magának tartozik elszámolással sportszakmai szempontból, hiszen ő a klub szakmai igazgatója is. Pedig utóbbi poszt kiemelten fontos minden egyesület életében, hiszen ő garantálhatná a folytonosságot, jelölhetné ki az irányvonalakat, biztosíthatna szakmai reflexiót az aktuális vezetőedzőnek. Mindezek ellenére idén kevés az esély az edzőváltásra, és talán indokolatlan is volna, ez a szezon már mindenféle módon kaotikus. Szeptembertől azonban az új csarnokban a korábbiaknál is magasabbak lesznek az elvárások – legalább egy hazai kupa és a BL Final Four lehet a cél.

 


(X) Az Unibeten a kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzéseire, így a két magyar csapat találkozóira is fogadhatsz!


 

EGY HÚSZFŐS GÁRDA EGYSZERŰEN TÚL NAGY AZ ÉRDEMI FORGATÁSHOZ

Azért is érdemes egy írásban beszélni a két csapat aktuális gondjairól, mert nagyon hasonló a helyzet a Telekom Veszprémnél is. Csak a szurkolói lélektan úgy működik, hogy ameddig lehetséges, igyekszik szőnyeg alá söpörni a problémákat. Azonban egy olyan meccs után, mint a Csurgó elleni, vasárnapi találkozó, már nem lehet nem feltenni azokat a bizonyos kérdéseket.

Melyek közül a legegyértelműbb az, mely a keret összeállítását vonja kétségbe. Alapvetően koncepcionális kérdésekről van itt szó. A veszprémi csapat több idényben is próbálkozott már azzal, hogy minden posztra legyen három topszintű játékosa. Ez a koncepció azonban eddig minden alkalommal elbukott. A leglátványosabban ez akkor jön ki, ha a Final Fourokat vesszük végig, hiszen kimondva is ez a fő cél az „Építőknél”. Ezeken pedig gyakorlatilag sosem az a csapat nyer, melynek a legbővebb a kerete.

Egy nagyjából húszfős gárda, ahol minden egyes kézilabdázó topszintet képvisel, egyszerűen túl nagy az érdemi forgatáshoz, így mindig lesznek olyan játékosok, akik nem játszanak eleget, ez pedig belső feszültséget szül, és nyilván a sorban eligazoló sztárok hosszú távon a klub hírnevének sem tesznek jót.

 

FOTÓ: VÖRÖS DÁVID /handballveszprem.hu/

 

AZ EGYSÉGES KONCEPCIÓ HIÁNYZIK

Emellett a másik magyar BL-csapatnál is felmerült az edzőkérdés. A Veszprém egyébként igen sűrűn cserélgeti szakvezetőit, Carlos Ortega regnálása óta már három edző ült a veszprémi padon, és egytől egyig jó szakemberekről beszélhetünk (még ha Ljubomir Vranjes eredményei felemásak is azóta), így korántsem biztos, hogy az edző volt ezekben az esetekben a probléma, sokkal inkább az egységes koncepció hiányzik. Gyakorlatilag kétévente jön egy teljesen más elképzeléssel rendelkező edző, aki megint csak a saját igényei szerint formálja át a keretet.

Itt is arra lenne szükség, hogy a klubnak legyen egy víziója azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a Telekom Veszprém, és később minden szakmai döntést ennek függvényében kell meghozni.

A korábban feltett kérdésre tehát igen a válasz, van gond a két klubnál, azonban azt is hozzá kell tenni, hogy mindkét csapat van olyan szinten, hogy ebből egy-két jó döntésnek köszönhetően ki lehet lábalni. Kérdés az, hogy ez vajon ebben a szezonban fog-e még megtörténni.

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x