Egyesült Államok–Bale: elszalasztott győzelem itt, egy villanás ott

Meccsritmus – Azt bizony az amik diktálták

Energia, dinamika, magas intenzitás, bátorság – nagyjából ezek a jellemzők cikázhattak a fejünkben az Egyesült Államok első félidei játékát látva, és ha hozzátesszük, hogy 22, 23, 24 éves játékosok futották le, játszották ki, múlták felül fizikailag is a walesieket – a leedsi csapatkapitány Tyler Adams 23, a juventusos Weston McKennie 24, a Chelsea-t erősítő Christian Pulisic szintén, Timothy Weah 22, ahogy a milánói Sergino Dest is, a valenciai Yunus Musah pedig 19 –, értehető az amik bizakodása:

Az első félidő azt mutatta, már ezen a tornán is lehetne keresnivalója Gregg Berhalter alakulatának, amelyik bár Weah révén szerzett vezetést, főként a bal oldalról, illetve a bal oldali félterületekről igyekezett megbontani a walesiek 5–3–2-es védekezését. És mert sem Aaron Ramsey, sem Harry Wilson nem az a tipikus labdaszerző középpályás (nagyon nem), a walesiek az első félidőben megkönnyítették a mozgékony amerikaiak dolgát. Hogy mégse nyerjen az Egyesült Államok, ahhoz kellett a britek változtatása a játékfelfogást tekintve, hogy elkezdtek magasabban és direktebben futballozni; kellett a labdát remekül megtartó és megjátszó, bournemouth-i Kieffer Moore beállása; valamint egy hiba amerikai oldalról, de erről majd később. Wales nem az a csapat, amelyik birtokolja a labdát (48 százalékban volt az övé a selejtezőkben, ezúttal 41 százalékban), és csehül állt a tíz vagy annál több passzal építkező támadásvezetéseket tekintve is, Moore-t beállítva és feljebb tolva a védekezést mindjárt dominánsabb játékra volt azonban képes. Bale újra csak megelevenedő klasszisa pedig döntetlent ért.

Magasles – Egy megvillanó klasszis

1958 után szerzett ismét gólt világbajnokságon Wales, ami javarészt a 109. válogatottbeli fellépését ünneplő Gareth Bale-en múlt.

„Nem volt kérdés, ki végezze el a büntetőt. Én vagyok a csapat ítéletvégrehajtója. Előfordul, hogy kihagyod a tizenegyest, de ez inkább arról szól, hogy a fontos pillanatban odaállsz, és már csak az országodért is, elvállalod. Szemernyi kétségem sem volt afelől, nekem kell.”

Bale pedig berámolta 41. válogatottbeli gólját – azok 85 százalékát amúgy tétmérkőzésen szerezte(!) –, azaz amikor szükség volt rá, megvillant. Pedig a walesi kezdőjátékosok közül addig az övé volt a legkevesebb labdaérintés, a legfontosabb pillanatban azonban megrázta magát: az ügyesen kiharcolt tizenegyest követően vállalva a felelősséget maga váltotta gólra a büntetőt. Itt muszáj ugyanakkor megróni Walker Zimmermant, aki elég felelőtlenül lépett oda az ötszörös BL-győztesnek, nagyjából ebben állt persze a különbség: hogy miközben Bale ötször hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát, Zimmerman sosem játszott Európában, csak az MLS-ben, s éppen az a magas szintű nemzetközi rutin hiányzott belőle abban a kulcspillanatban, amit odahaza futballozva képtelen volt elsajátítani.

Amerikai oldalról Christian Pulisicet érdemes kiemelni, aki a Chelsea-ben jó egy éve keresi önmagát/formáját, a válogatott nyitómeccsén viszont újra csak felnőtt a ráaggatott becenevekhez (Golden Boy, Captain America, de lehetett hallani azt is, a futball LeBron Jamese), és jelezte, még mindig a legfontosabb játékosa a tehetségekben amúgy nem szűkölködő amerikai válogatottnak.

Ami jó volt

Nem csak az amerikai válogatott első félidőben mutatott energikus támadójátéka, hanem hogy ezek a szemtelenül fiatal játékosok (a csereként pályára lépő Brenden Aaronson is csak 22) kellően önkritikusak. A gólszerző Weah legalábbis megjegyezte, amíg az első játékrészben nagyon energikusan futballoztak, és fölényben játszottak,

„a másodikban Wales bátrabb lett, letámadott minket, a végén a tizenegyessel sikerült is megsebeznie bennünket. A tanulság, hogy mindkét félidőben ugyanolyan jól kell teljesítenünk.”

És persze jó volt látni a nagy küzdő Kieffer Moore-t, aki jól példázza, az álmokról sosem szabad lemondani, hogy elszántsággal bármi elérhető: a 30 éves center hat éve még az angol ötödosztályban szerepelt, de még bő három éve is csak a harmadosztályú Barnsley-nak akaródzott alkalmazni, immár pedig Premier League-játékos, és egy világbajnoki mérkőzésen is képes pozitívan hatni csapata játékára.

Ami nem volt jó

A túl óvatos első félidei walesi futballon (vagy inkább antifutballon), Zimmerman esetlen belépőjén és a katari bíró olykor túl szigorú ítéletein túl szinte minden rendben volt, és még mennyire rendben lesz, amikor ennek a két nemzetnek a válogatottja presztízsrangadót vív az éllovas Angliával…

Melyik csapatot érdemes követni?

Az első félidei Waleset semmiképp sem, a második negyvenöt percben látottat talán már igen, az Egyesült Államokat viszont feltétlenül, már aki szereti a kaput első szándékból támadó, agilis, gyors, szenvedélyes, nagy erőbedobással játszott futballt. De azt ki ne szeretné?

Kiemelt kép: Getty Images