„Egyetértek Esterházy Mátyással, a magyar válogatott sikere elfedi a magyar futball problémáit” – interjú a labdarúgástól visszavonult Pátkai Mátéval

– Alacsony termetű és vékonydongájú vagy, ezer és egy történet szól arról, hogy az ilyen típusú játékosokat már kiskorukban eltanácsolják a focitól. Így járt sok más labdarúgó mellett a hosszú évek óta a Real Madridban játszó aranylabdás Luka Modric is. Nálad is próbálkoztak?

– Nem emlékszem ilyesmire. Amikor elkezdtem focizni, én számítottam a csapatban az egyik legkisebbnek, de még nem voltak óriási méretbeli különbségek közöttünk. Ráadásul, amikor az első klubomba, a BVSC-be igazoltam, a két évvel idősebbek közül sem lógtam ki, az egyik legügyesebbnek számítottam a korosztályomban. Kamaszkorban, amikor elkezdtünk megnyúlni, már éreztem hátrányt a termetemből adódóan.

– Szentendrén születtél?

– Nem, ez valamiért helytelenül szerepel a Wikipédián. Budapesti vagyok, de Pomázon nőttem fel, a szomszédban lévő üres telek volt a mi grundunk, ott ment a játék. A BVSC volt az első klubom, 1996-ban kerültem Zuglóba.

– Fantasztikus év volt az a zuglói felnőttcsapat számára Kosztával, Dárdaival, Bognár Györggyel a csapatban.

– Igen, ezüstérmet szerzett abban az évben a BVSC.

– Javasolta valaki, hogy odaigazolj?

– Pomázon édesanyám kolléganője volt Egervári Marika, a korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor testvére. Látott focizni, és a család javasolta a BVSC-t, amelynek ekkor Egervári Sándor volt a vezetőedzője.

– Gyerekként a Vasasban is megfordultál, de végül mégis Agárdon kötöttél ki az MTK akadémiáján. Miért?

– 2003-ban megszűnt a Goldball, ahol akkor játszottam, ez egy elég jó nevű utánpótlás-nevelő egyesület volt. Átkerültem az MTK-hoz az U13-ba vagy az U14-be, és abban az évben dőlt el, hogy a legtehetségesebbek közül ki mehet majd Agárdra. Én ekkor izomsérüléssel küzdöttem. Vagy emiatt, vagy azért, mert túl kicsi és éretlen voltam, nem kerültem be az akadémiára. Az U18-as bajnokságban játszottunk egy évet, többek között Pintér Ádámmal, akivel jól teljesítettünk, és így jutottunk el végül Agárdra.

– Egy évet töltöttél el az első magyar akadémián?

– Igen.

– 2019-ben a bentlakásos akadémiát beköltöztették Budapestre, mert az MTK vezetősége úgy gondolta, mégsem a legjobb ötlet kiszakítani a szocializációs környezetükből a gyerekeket. Te hogyan érezted magad Agárdon?

– Többrétű a válaszom erre a kérdésre.

Voltak olyan srácok, akik három-négy évet is eltöltöttek Agárdon, mások, mint én, csak egyet, és ez nagy különbség. A másik, amit fontos megjegyezni, hogy a gyerekek egy részét egyáltalán nem izgatta az életre való felkészülés, a tanulás, kevés dolog érdekelte őket. Ők nagyon nehezen viselték, hogy egy kistelepülésen töltik a hétköznapjaikat edzéssel meg tanulással. Sokan mások, köztük Horváth András, aki később NB I-es kapus lett, a Honvédban is védett, vagy én, mi érdeklődtünk az élet dolgai, így a tanulás iránt, és emiatt nem szenvedtünk Agárdon.

Nem mondom, hogy minden pillanatát imádtuk, mert tényleg nem volt sok elfoglaltságunk, és lelkileg sem volt egyszerű a távollét, de jól éreztük magunkat, hétvégenként pedig hazajártunk. Nekem azért is volt különleges a 2005-2006-os év, mert érettségire készültem, ott Agárdon tettem le a vizsgát. És persze tudtam, hogy az utolsó évemet töltöm az ifjúsági mezőnyben, hajtani kellett, hogy bekerüljek a felnőttek közé. Sokan nem foglalkoztak ezzel, és ezért sem lett belőlük NB I-es játékos, pedig nem nagy titok: nálam sokkal nagyobb tehetségek is voltak az akadémián.

Forrás: mtk.hu

– Arról beszélgetünk, hogy az ottani akadémisták között kevesebb volt az életről összetettebben gondolkodó, a karriert tudatosan tervező srác?

– Ez nem csak akkor volt így, úgy gondolom, a mostani akadémisták között is hasonló a trend. Nekem 13-14 évesen már megvolt a célom, profi labdarúgó akartam lenni, és ennek rendeltem alá az életemet. Sok fiatal futballistának ugyanez a célja, de nagyon keveset tesz érte, azt gondolja, magától teljesül a terv. Ide kapcsolódik

szerintem az MLSZ által megalkotott fiatalszabály, amely lehetőséget kínál a 21 éven aluli játékosoknak. Egyetértek azokkal, akik károsnak tartják: ne azért adjunk lehetőséget egy fiatalnak, mert kötelező vagy pénz jár érte, hanem azért, mert tehetséges, mert megérett a felnőtt futballra.

Amikor bekerültem a tartalékok közül a felnőttcsapat kezdőjébe, azt annak köszönhettem, hogy jól teljesítettem. Kellett persze hozzá az első csapatot sújtó sérüléshullám is, de magas szintű teljesítmény nélkül nem kaptam volna meg az esélyt sem.

– Azért érdekes, amit a tudatos karriertervezés hiányáról mondasz – mégpedig az egyik legjobb hazai akadémia kapcsán –, mert a külföldi csapatoktól, külföldi akadémiákról hazatérő fiatal magyarok közül többen is azt mesélik, hogy a csapattársaik számukra megdöbbentően profin, céltudatosan, hatalmas pluszmunkával készültek a mindennapokban.

– Igen, mert valószínűleg az ottani srácok pontosan tudják, hogy megfelelő munkamorál nélkül esélyük sincs az első csapat közelébe kerülni. Ráadásul sok helyen nem létezik fiatalszabály. Itthon, ha egy fiatal kicsit tehetségesebb a társainál, hátradőlhet, úgyis be kell majd tennie őt az edzőnek, hiszen a csapat pénzt kap a játékpercei után. Ezek a játékpercek ingyen járnak, amelyért nem kell keményen megdolgozni. Aztán eltelik egy év, a futballista már nem 21 éven aluli, nem jár pénz a játékperceiért, és sokan mennek is a süllyesztőbe. Ennek így nincs sok értelme, helytelen, mesterséges beavatkozás.

– Korábban többször kritikusan fogalmaztál a hazai futballképzésről. A korszak legjobb magyar műhelyébe jártál, hiteles a véleményed: hiányolsz valamit utólag Agárdról?

– Igen. Amikor a szüleinkkel körbevittek bennünket az akadémián, mindent megmutattak, elmondták az akadémia filozófiáját, vagyis azt, hogy itt a játékosok egyéni képzésére fognak összpontosítani. Elkezdtük a munkát, és egy év leforgása alatt egyetlen posztspecifikus edzésünk volt az akadémián. Ez lenne az egyéni fókuszú képzés? Az egész képzési rendszerből ezt hiányolom a legjobban.

12-13 éves kortól már illene elkezdeni felmérni, hogy a testméret, a fejelő és a cselező készségek, a szerelések, a párharcok alapján ki milyen poszton vethető be, és el kell kezdeni a posztspecifikus tréningeket.

Éveken át hallgattuk Magyarországon, hogy nincs olyan szélső védőnk, szárnyvédőnk, akit be lehetne vetni a válogatottban. Most azt látjuk, hogy Loic Nego és Kerkez Milos játszik a nemzeti csapatban, akiknek nincs sok közük a magyar képzési rendszerhez. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért nem tudtunk ezekre a posztokra megfelelő játéktudású magyar fiatalokat képezni?

Forrás: mtk.hu

– És mi a helyzet az utógondozással? 18 évesen mutatkoztál be az MTK felnőtt csapatában, volt olyan edző, aki mentális és fizikális segítséget nyújtott abban, hogy megálld a helyed az idősebbek közé lépve?

– Minimálisan foglalkoztak ezzel a klubnál az edzéseken. Ebből is fakad, hogy Magyarországon még a 22-23 éves játékosra is fiatal tehetségként tekintenek. Ezekben az években is azokat a hiányosságokat próbálják pótolni, amelyek kimaradtak korábban a képzésből. A nemzetközi mezőnyben 18 éves korára a játékos már fizikálisan, taktikailag és lelkileg is majdnem készen áll a felnőtt focira.

– Garami József 2006 októberében a Fehérvár ellen csereként küldött pályára életed első felnőtt bajnokiján. Emlékszel még, mi volt a taktikai utasítása?

– Őszintén? Nem. Azért emlékezetes volt, negyedórát játszottam. Amikor bejöttem, már hátrányban voltunk, korábban Dvéri Zsolt bevarrta a rövid felső sarokba, és 1–0-ra ki is kaptunk sajnos.

– Nem izgultál?

– Érdekes, hogy sosem voltam izgulós típus, az első bajnokim előtt és később sem. A feleségem sem igazán értette, hogy a nagyobb meccsek előtt miért nem izgulok.

– Nagy előny ez a tulajdonság a pályán.

– Igen, nagyon előnyös adottság.

– Viszonylag ritkaság, hogy amikor egy 18 éves játékos épp profinak áll, párhuzamosan elkezdi a matematika szakot is az ELTE-n. Mi volt a motivációd?

– Anyu szerette volna, ha elkezdem, én sem voltam ellene, de már akkor is a foci volt az első. Emiatt biztos voltam benne, hogy ha választani kell a kettő között, én a labdarúgást fogom választani. És végül választanom is kellett.

– Miért?

– Mert nappali tagozatra vettek fel, és akkor még nem voltak olyan engedmények, amelyekkel talán ma már élhetnek az egyetemista profi sportolók. Nekem edzésre kellett járnom, így csak ritkán tudtam jelen lenni az órákon. A szorgalmammal nem lett volna gond, ha nincs a futball, elvégeztem volna szerintem a matek szakot. A tudásomból annyi még maradt, hogy a gyerekek matekleckéjénél otthon besegítek.

– Tanárnak vagy kutatónak készültél volna?

– Nem tudom megmondani, merre indultam volna, rengeteg szakirány közül lehetett volna választani az alapképzés után. Én akkor csak szimplán szerettem a matekot, és szívesen tanultam. Ma már nem ülnék be újra az iskolapadba matekozni.

Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!

– Visszatérve az MTK-hoz: Garamiról ódákat zengenek a volt játékosai, de kevés konkrétum hangzik el arról, miben is rejlett az ő nagysága edzőként. Miben emelkedett ki? Az ellenfelek elemzésében, az ösztönzésben, a váratlan húzásokban?

– Én sem tudnám így hirtelen megmondani, melyik részterületen volt kiemelkedő. 18-20 évesen teljesen máshogy érzékeltem azt, amit az edzőimtől kaptam, mint később, 33-34 évesen. Józsi bácsi összetettségében látta át nagyon a focit. Jó érzékkel építette be az első csapatba a fiatalokat, igaz, az MTK-nak remekül működő sémája volt a fiatalok játékba lendítésére. Neki is nagy szerepe volt abban, hogy már az akadémián olyan követelmények, taktika és alakzat alapján játszottak a kicsik, mint amit később a felnőtt csapatban is elvártak tőlük.

– Mi volt ez a felállás, amit már a 16 évesek is játszottak?

– A 4–2–3–1-es felállás két szűrővel, illetve Józsi bá időnként 4–1–4–1-re váltott, például olyankor, amikor Kanta József sérült volt. Amikor a pályán volt, ő játszott előttünk, mögötte Zsidai Laci és én voltunk a két hatos. Elöl pedig Urbán Gábor volt a támadó. Németh Krisztián ekkorra már a Liverpoolhoz igazolt.

Forrás: magyarfutball.hu

– 2011 nyarán nem hosszabbítottad meg a 2012-ben lejáró szerződésedet az MTK-nál, a klub pedig úgy válaszolt erre, hogy őszre kitett a keretből. Lehet ezt másképp nevezni, mint bosszú? Hiszen nem is szegtél szerződést.

– Amikor elkezdtek szívózni velem, még akkor is odafigyeltem rá, hogy ne szegjem meg a szerződést, pedig a klub megszegte. Nem is a szívatással volt nekem problémám, hiszen van olyan helyzet, amikor ez indokolt. Viszont én nem tettem semmi olyat akkor, amivel problémát okoztam volna a klubnak.

Kezdjük az elején: 2011-ben kiestünk. A történethez hozzátartozik, hogy az MTK-nál ekkor finoman szólva nem voltak túlfizetve a labdarúgók. A többség kis túlzással éhbérért focizott, és hasonló feltételekkel akartak velem hosszabbítani. Én viszont olyan feltételeket támasztottam, amikről tudtam, hogy az MTK nem akarja majd teljesíteni. Épp azért, hogy távozhassak.

Korábban a bajnoki cím volt a klub célja, ekkor viszont már csak az, hogy ellavírozzon az NB I-ben. Nekem más céljaim voltak, címeket akartam nyerni. 2011 nyarán ajánlatott tett értem a Győri ETO, de az MTK nem fogadta el, többet kért értem, ezt pedig az ETO elutasította. Ezek után már az edzőtáborba sem mehettem el a csapattal, és onnantól külön készültem, nem is edzhettem a többiekkel együtt.

– Hogyan kell elképzelni ezt a helyzetet? Garami József, akivel négy éve együtt dolgoztatok, számíthattatok egymásra, bajnokok lettetek együtt, egyszer csak behívott magához, és mondta, hogy nem tud játszatni? Miközben óriási szüksége lett volna rád az NB II-ben…

– A klubigazgató, Domonyai László közölte a döntést.

– Oké, és sajnálta?

– Érzelmek nélküli közlés volt, László inkább végrehajtó volt ebben a helyzetben. Télen aztán a Győr újra ajánlatot tett, és miután az MTK fél éven át játék nélkül adta a fizetésemet, nagyjából fele akkora összegért engedett el, mint amit a nyáron kapott volna. Sok játékost meg tudtak egyébként törni hasonló stratégiával, engem azért nem sikerült, mert volt egy célom, és mindent megtettem érte.

– Háromszoros magyar bajnok vagy, de mindhárom arany eltérő körülmények között született. Az MTK veled, Németh Krisztiánnal, Hrepka Ádámmal, vagyis fiatalokkal teletűzdelt csapatként lett első. Váratlanul.

– Igen, teljesen váratlan volt az a bajnoki cím.

– A Győrrel vagy a Videotonnal szerzett aranyérem talán kevésbé volt az, ám azt azért senki sem várta, hogy az ETO például 10 pontos előnnyel lesz bajnok 2013-ban, nem?

– Ahogy a 2007-2008-as szezonban MTK-sként, úgy a 2012-2013-as évadban győriként is a Debrecennel versenyeztünk a bajnoki címért. Akkor már a Vidi is erős csapatnak számított. Reális volt, hogy mi nyerjük az aranyat, persze nem volt ez teljesen egyértelmű a szezon elején. Szervezettségben, játéktudásban is magas szinten voltunk, de a győzelmünkhöz az is kellett, hogy a Debrecennek legyen egy ötös vereségsorozata a szezonban. Ott megpecsételődött a sorsuk.

– A Telexnek három éve hosszan meséltél arról, mennyire mély benyomást tett rád a Videotonnál Marko Nikolics, és milyen sokat tanultál tőle. Pedig ő a Vidi-korszak előtt „csak” Szerbiában és Szlovéniában volt edző. Te viszont magyar szinten nagynevű edzőkkel, Garamival, Pintér Attilával dolgoztál együtt. Egyikük sem ért fel Nikolicshoz?

– Ezt te mondod.

– Kérdezem.

– Rendben, egyetértek, nem értek fel hozzá. Nikolics fiatalon abbahagyta a futballt, és rengeteget tanult, tapasztalt, mire a Vidihez került. Nem volt még 40 éves, amikor velünk bajnok lett.

Nagy különbség az említett Garami Józsefhez vagy Pintér Attilához képest, hogy modern felfogású edző volt. Lehet, hogy Garami József 1995-ben vagy Pintér Attila 2002-ben még tudott újat hozni a magyar futballba, de ez 2018-ban már kevésbé volt igaz,

és ez az életkorból is fakad. Nikolics fantasztikusan ismerte az aktuális trendeket, és beépítette őket a játékba. Ez a típusú, tanulásra, alkalmazkodásra hagyatkozó építkezés nem csak a fociban, bármelyik szakmában sikerre visz. Nem is kell folyton újdonságokkal előrukkolni, elég, ha az ember időnként hoz némi innovációt.

Forrás: vidi.hu

– Mondasz példát?

– Nikolics nemcsak elmondta, hogy a balszélsőnek az x taktikai elem alkalmazásakor jobbra kell futnia, hanem meg is mutatta, hogyan kell ezt csinálni. Aztán pedig akkori kedvenc klubjai, az Atlético Madrid és a Juventus meccseit levetítve el is magyarázta, hogy ezek a kérései mitől működhetnek jól a pályán. Ettől vált hitelessé. Amikor valaki hibázott, videón utólag megmutatta, mi okozta a problémát, de aztán azt is megmutatta a videón, amikor jól csinálta a dolgát a játékos, vagyis bebizonyította neki, hogy képes jól futballozni, csak oda kell figyelnie.

– Pintér és Garami nem így tett?

– Ők is elmagyarázták a taktikát, de Győrben előfordult, hogy bizonyos elemek újra és újra gyakorlása teljesen unalmassá tette az edzéseket. A focista nem gyári szalagmunkás, néha ki kell zökkenteni a monoton munkából. Nikolics a bajnoki cím utáni mélypont során felismerte ezt, és új gyakorlatokat hozott be az edzésre, kimozdította a csapatot a fásultságból, és újra elkezdtünk nyerni. Ő volt a legjobb edző, akivel valaha dolgoztam.

– Marco Rossival is dolgoztál a válogatottnál, ő is hasonlóan jól reagál a változásokra, vagy neki más az erénye?

– Szerintem ő abban a legjobb, hogy elképesztően jól választja meg, milyen típusú játékosokkal tud győzni az aktuális ellenféllel szemben. Egy szövetségi kapitányt talán ez tehet igazán sikeressé, hiszen a rövid összetartások alatt tartott négy-öt edzésekkel nem lehet csodát csinálni.

– Pintérhez még egy kérdés erejéig visszatérve: idehaza ő a legtöbbszörös bajnok magyar edző, aki aktív, a stílusára mégis akadt panasz a játékosok köréből. Neked volt olyan edződ, akinek a stílusával meggyűlt a bajod?

– Ha lett volna olyan edzőm, aki két centiről az arcomba üvölti, mi a problémája a játékommal, akkor igen, de nem fordult elő ilyesmi. Öltözői ordibálás persze volt, és engem is torkollt már le edző, de nem személyeskedve, minősíthetetlen hangnemben. Attilától sem kaptam ilyesmit. Ahhoz, hogy ő, vagy akár más edző hogyan kommunikál, mindig megpróbáltam alkalmazkodni. Erre a képességre minden labdarúgónak szüksége van, meg kell tanulni az alkalmazkodást.

– A Soroksár kapusával, a könyvmolyként számon tartott Holczer Ádámmal beszélgettem arról korábban, hogy milyen érzés érvényesülni intelligens emberként olyan közegben, ahol nem elvárás, és nem is feltétlenül megszokott a magas intellektus. Te hogyan látod ezt a kérdést?

– Akár a gyerekkori csapataimra gondolok vissza, akár a felnőtt csapataimra, sok egyszerű gondolkodású és számtalan intelligens játékostárssal is találkoztam. Nem hiszem, hogy ebben a kérdésben általánosítva ki lehet mondani, hogy a magyar futballisták buták vagy inkább intelligensek. Épp a napokban néztem egy felmérést, amelynek az volt az eredménye, hogy a megkérdezett magyarok 65 százaléka okosabbnak tartotta magát az átlagnál. Ahogy járok-kelek az utcán, pontosan ugyanolyan vegyes a kép ezt nézve, csakúgy, mint az öltözőkben, ahol megfordultam. Hadd tegyem hozzá,

sokszor a nyilatkozataik miatt gondolják a futballistákról, hogy egyszerűek, azt viszont kevesen veszik figyelembe, hogy kamera előtt egyáltalán nem könnyű egy perccel a lefújás után értelmesen, összeszedetten fogalmazni.

– Pintér Attila a válogatottban is volt edződ, de nem nála mutatkoztál be, hanem Egervári Sándornál 2012. október 16-án. A törökök ellen játszottunk vb-selejtezőt a Puskásban. Lefújják az első félidőt, 1–1-re állunk. Mondod tovább?

– Néhány nappal előtte játszottunk az észtek ellen, Hajnal Tomi góljával nyertünk, már ott is volt rá esély, hogy bemutatkozzak, de szoros meccs volt, akkor még nem kaptam lehetőséget. Végül a törökök ellen debütáltam, Elek Ákos helyére érkeztem a szünetben. Lehetett rá számítani. Volt bennem várakozás, de ahogy mondtam már, nem vagyok izgulós fajta, inkább boldogság töltött el. Pontosan tudtam, hogy taktikai értelemben mi a feladatom. 3–1-re nyertünk az esélyesebb ellenféllel szemben. Akkor még jóval előrébb tartott a török válogatott, mint a magyar.

Forrás: magyarfutball.hu

– Van ötleted arra, hogy Dárdai Pál később miért nem válogatott be? Elek Ákos és Tőzsér Dániel játszott ekkor duplaszűrőt a válogatottban. Nem tudtad volna felvenni velük a versenyt, vagy a nemzetközi tapasztalat hiányzott, amit Dárdai első sajtótájékoztatóján elvárásként megfogalmazott?

– Nem tudom, én egy szót sem váltottam soha Dárdai Pállal. Tőle kellene megkérdezni. Talán nem volt elegendő szerinte a tudásom, nem volt nemzetközi tapasztalatom, de az is lehet, hogy az alkatommal volt gond – elnézve, hogy az alacsonynak nem mondható Elek Ákost, Tőzsér Danit vagy néha Pintér Ádámot játszatta a hatos poszton.

– A Wales elleni 2019-es 2–0-s vereségünk után Marco Rossi feldúltan nyilatkozott arról, hogy nem fog többé olyan játékosokat behívni, akik nem tudnak ezen a szinten megfelelő mennyiséget futni, ütközni. Néhányan ki is kerültek a keretből. Te a törökök és az oroszok elleni Nemzetek Ligája-meccsen még ott ültél a kispadon, de utána már nem. Mi történt?

– Ha őszinte szeretnék lenni, nem éreztem annyira drámainak a teljesítményünket, de ő kívülről máshogy ítélhette meg, és lehet, hogy rögtön a meccs után nyilatkozott így. Elképzelhető, hogy a fizikális problémák miatt szigorított ezután a válogatási elvein.

– Veled, a horvátok és a walesiek elleni meccs hősével megbeszélte, hogy miért nem hív már be az orosz meccs után?

– Én a törökök és az oroszok ellen is csak tartalék voltam. Miután már nem kaptam meghívót, nem indokolta meg külön, hogy miért döntött így. Teljesen jó volt egyébként a kapcsolatunk a közös munka során.

– Több tucatnyi futballistát ismertél meg a válogatottnál, amelyben 23 alkalommal léptél pályára. Kitől kaptál a legtöbbet?

– Nem egyszerű válaszolni. Talán Gerzson, vagyis Gera Zoli volt mindig a legközvetlenebb, a leginkább segítőkész az évek során. Bárki jött a válogatottba, ő mindenkinek megpróbált segíteni.

– Szalai Ádámról is nyilatkoztál korábban.

– Róla sokan azt gondolják a stílusa miatt, hogy rosszat akar, pedig ő mindig jót akar, csak a hangvétele néha eltereli a figyelmet a mondandójáról. Sokszor előfordult, hogy a csapatkapitányként letolt néhány játékost, de ott sem azért tett így, hogy megmutassa, milyen erős személyiség. Egyszerűen győzni akart, közösen akart sikert elérni.

Ádám rengeteg változott az idők során. Az U21-es válogatottban volt, hogy javasoltam neki, hogyan helyezkedjen, ő meg mutogatott visszafelé, hogy te ott csak csendesen, kicsi. Legszívesebben lerúgtam volna. Na, innen jutott el oda, hogy a válogatott vezére lett, fanatizálta és támogatta a csapattársait.

Szóval elképzelhető az, hogy akik fiatalabb korából ismerik, sokkal rosszabb véleménnyel vannak róla, mint akik hosszabb ideig játszottak mellette.

– A te jellemfejlődésed milyen ívet írt le?

– Kezdetben nagyon visszahúzódó voltam, de ahogy idősödtem, egyre inkább vállaltam a véleményemet, akkor is, ha konfliktusba kerültem miatta.

– Ha egy játékos 2019 nyarán meccset eldöntő gólt szerez a Wales elleni Eb-selejtezőn, miért dönt úgy alig egy évvel később, hogy NB I-es élcsapatából a másodosztályú Vasashoz igazol? Van egy tippem, hogy Márton Gábor neve szerepelni fog a válaszodban.

– Az elején leszögezem, valószínűleg elhamarkodott döntést hoztam 2020-ban, amikor távoztam Fehérvárról. Márton Gáborról röviden: ő is gyarapítja azon korábbi edzőim sorát, akik nem a magyar játékosokat részesítették előnyben. Nem voltam neki szimpatikus valamiért, lehet, hogy épp az előbb említett őszinteségem miatt.

Forrás: vidi.hu

– Edzésen voltál vele túl őszinte?

– Nem. Amikor megérkezett a Vidihez, néhány meccs után egyéni beszélgetésre hívott mindenkit, engem is. Akkor is úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy indokolatlanul nem számolt velem.

Ezért azt kérdeztem tőle ezen a beszélgetésen: mit kéne másképp csinálnom, hogy játsszak? Nem tudott egyenes, szakmai érvekkel alátámasztott választ adni, ezért egyértelművé vált, hogy nem szeretne betenni a csapatba.

– Furcsa számomra, hogy egy ilyen beszélgetés úgy zajlik le egy profi futballklubnál, hogy a vezetőedző az átláthatóságot figyelmen kívül hagyva nem ad statisztikai alapú vagy játékfilozófiára, bármilyen racionális érvre támaszkodó magyarázatot arra, hogy miért nem számít egy játékosra.

– Beszélgettünk már talán erről, a magyar futballban sok olyan ember dolgozik, aki nem szívesen szól őszintén, nem keresi a konfliktust. Az előbb szóba került Szalai Ádám, ő ennek az ellenpéldája, kritizál, hogy építsen.

– Felolvasok egy idézetet a három évvel ezelőtti telexes interjúdból. „Sok mindent láttam eddig. Részben ennek is köszönhető, nem szeretnék szerepet vállalni a futballban, ha majd abbahagyom. A gazdasági témákat jobban szeretem.” Részleteznéd mi az a sok minden, ami miatt az idei visszavonulásod után távol tartod magad a futballtól?

– Az őszinteség hiánya, a következetlenség.

– Klubszinten, az edzők részéről?

– Klubszinten is, akár a legfelső szinten is.

Nem szeretik Magyarországon a kritikát. Nem a fröcsögésre gondolok, hanem az észérvekre, amelyekkel a tulajdonost, a szertárost, a masszőrt meg lehet győzni arról, hogy változtasson a hozzáállásán, a munkáján a klub érdekében. A szikráját nem látom, hogy ebben lehetne változást elérni, pedig az anyagi helyzet, az infrastruktúra, az emberállomány meglenne hozzá. A változások egy részéhez nem is pénz kellene, elég lenne valamivel több odaadás, odafigyelés, szervezettség, tervezés.

Melyik például az a klub Magyarországon, amelyik az igazolásokban, az utánpótlás-nevelési filozófiában három-öt évre tervez? A Vasasnál, a Vidinél is olyan viselkedésű, hozzáállású fiatalokat láttam, ami azt mondatja velem: így nem fog tudni fejlődni a magyar foci. Esterházy Mátyás legutóbbi nyilatkozatával értek egyet: a magyar válogatott sikere elfedi a magyar futball problémáit. Én is nagyon boldog vagyok, hogy sikeres, jó csapat a magyar válogatott, ott szurkolok a fiúknak a tévé előtt, de ettől még klubszinten nem történnek változások. Itthon sok olyan ember akad, aki ellenérdekelt a magyar futball fejlődésében.

– Mire gondolsz pontosan?

– Arra, hogy ha újdonságok, illetve új elvárások jelennének meg a kluboknál, kiderülne, hogy egy csomó munkatárs nem menne át a rostán. Nem tudnának változtatni, alkalmazkodni, kiderülne, hogy mennyi tudás hiányzik a rendszerből. Ezért a magyar foci nagy része ellenáll a változásnak.

– Azt tapasztaltad, hogy sok alacsony tudású ember dolgozik a kluboknál?

– Igen, nagyon sok ilyen edző, stábtag, klubvezető akad.

Ne hallgassuk el, hogy a játékosok között is rengeteg a kényelmes típus, aki nem szeretne tovább fejlődni, magasabb szinten dolgozni. Amíg ez a sok ember jelen van a magyar fociban, tapodtat sem fogunk előrelépni.

Sok-sok Szalai Ádámra, Hajnal Tomira lenne szükség, hogy elinduljon valamilyen szemléletbeli változás. És persze egységes, változást igénylő akaratra.

Forrás: mlsz.hu

– Szalai Ádámot a nyáron nevezték ki az akadémiákat igazgató Labdarúgó Módszertani Központ szakmai tanácsadójának.

– Remélem, hogy bírni fogja, és nem nyírják ki.

– Őt talán nehezebb lenne, nem?

– Arra gondolok, a környezet, az ellenszél hatására nem jön-e rá, hogy neki nem biztos, hogy erre van szüksége. Bízom benne, hogy nem így lesz.

– Visszatérek a tőled származó fenti interjús idézet második feléhez: „a gazdasági témákat jobban szeretem.” Pénzügyek, ingatlan?

– Befektetési ügyek, ingatlanügyek.

– Airbnb?

– Igen, nem titok, hogy foglalkozom lakáskiadással. Azt vallom, hogy a futballon kívül is van élet, máshol is ki lehet teljesedni, ha vannak céljaink. Az biztos, hogy senkinél nem fogok kopogtatni, hogy munkát ajánljon a fociban.

– Nem is kerestek klubtól, amióta abbahagytad?

– Másodedzőnek hívtak, ami megtisztelő, de nem vonz a dolog, nem is tervezem, hogy elvégezzem az edzői képzést.

– És egy modern filozófiájú focisuli? Két fiad is futballozik.

– Focisulit nem alapítanék, egy egyéni képzéssel foglalkozó intézménynek több értelmét látom. Viszont, ha ebbe fektetnék, akkor az ember onnantól azt várja, hogy megtérüljön a befektetés, és pénzt kér a szolgáltatásért.

Szerintem viszont a foci mindenkié, és amíg az MLSZ nem így gondolkodik, nem tudja támogatni a legalsó, a grassroots szint még jelentősebb fejlesztését, addig nagyon sok olyan gyerek lesz, akinek a szülei nem tudják kifizetni a képzés díját, és hiába tehetséges, kimarad. Szerintem egyébként a kis egyesületek utánpótlásánál kellene a legjobb edzőknek dolgoznia, ide kellene irányítani a legtöbb tudást, erőforrást. Ezzel szemben itt van a legkevesebb pénz, s emiatt rengeteg az alacsonyabb tudású, motiválatlan tréner, aki sokszor a pillanatnyi győzelemre, a meccs megnyerésére összpontosít, ahelyett, hogy játékost nevelne. Ez megint csak rövid távú gondolkodás.

Kiemelt kép: mtk.hu