Egykori futballszentélyek – 5 ikonikus stadion Angliából

Upton Park

1904 és 2016 között szolgált a West Ham United otthonául a sokaknak csak Boleyn Groundként ismert stadion, amelyik onnan kapta a nevét, hogy tőszomszédságában állt a Boleyn vár, amelyik az 1533 és 1536 között uralkodó angol királynő, a lefejezett Boleyn Anna egykori tartózkodási helye volt.

1904-ben az ott játszó Boleyn Castle-lel összeolvadva szerezte meg a West Ham a bérleti jogot. A stadion a második világháborús bombázást túlélte, a modern kor követelményeit nem. 1944 augusztusában történt, hogy egy német pilóta nélküli repülőeszköz csapódott be a pálya délnyugati sarkába, ami költözésre kényszerítette a WHU-t. Az eredmények úgy sem maradtak el, zsinórban kilencszer győzött albérletben, erre a hazatérés első meccsén 1-0-ra kikapott a Tottenhamtől.

A Spurshöz kötődik a nézőcsúcs is: 1970. október 17-én a londoni rivális ellen 42 322 szurkoló látogatott ki a nevezetes stadionba, amelyik a többszöri felújítás után 2000-ben nyerte el végleges formáját a maga 35 016 ülőhelyével. 16 évvel később pedig, egy Manchester United elleni bajnokival megszűnt létezni. Ahogy illik, győztes meccsel köszönt el otthonától a West Ham (3-2 az atrocitásoktól sem mentes Manchester United elleni összecsapáson), amelyik az Upton Parkban (Boleyn Groundon) 2398 mérkőzést vívott meg, 990-et az élvonalban.

Az Upton Park helyén lakópark épült, a West Ham pedig az olimpiai stadiont (London Stadium) igyekszik azóta oroszlánbarlanggá varázsolni. Az utóbbi két szezonban valamelyest már sikerült, adottságai miatt azonban sosem lesz olyan félelmetes aréna, mint volt egykor a Boleyn Ground.

Az Upton Park 112 évig szolgálta a West Ham csapatát (Fotó: Getty Images)

Highbury

1913. szeptember 6. és 2006. május 7. között szerepelt világhírű stadionjában az Arsenal, az ágyús had London délkeleti részéből költözött északra, megágyazva a főváros leghevesebb csatározásának (North London Derby).

Az eredeti, a St. John’s College of Divinity intézményével kötött bérleti szerződés szerint vallási ünnepnapokon nem rendezhetett mérkőzéseket, azokon „bódító italokat” nem árulhatott. Naná, hogy egy év múltán ejtették a kikötéseket. De még az első évben megindult a stadionépítés, 125 000 fontból fel is húzták – csak a rend kedvéért, az Emirates-et 93 évvel később 390 millióból. Fontban.

1925-ben vette meg amúgy a klub az ingatlant, hat évvel később megszületett a klub első bajnoki címe. Az Arsenal itt nyerte meg a másik 12-t is, de a Highburyben ünnepelhette meg két nemzetközi kupagyőzelme egyikét, a Vásárvárosok-kupája elhódítását 1970-ben, 51 612 néző előtt. Akkor sem voltak persze szomorúak a drukkerek, amikor a kedvencek 1932-ben az FA-kupában 11-1-re legyőzték a Darwent, az lett a Highbury legnagyobb különbségű győzelme. A Highburyben 58 százalékban megnyerte amúgy bajnokijait az Arsenal, amely klub olyannyira emblematikus szerepet tölt be a fővárosban, hogy elsőként a neveztek el róla metróállomást.

1927. január 22-én a Highburyben lejátszott Arsenal – Sheffield United mérkőzés volt az első angol futballmeccs, amit a rádió közvetített (Fotó: Getty Images)

White Hart Lane

A Tottenham Hotspurnek nem kellett költöznie, az új stadionja szinte hajszálpontosan oda épült, ahol a White Hart Lane állt. De futballozni 1882-ben mezőn kezdett a Tottenham. Vagy legalábbis nyilvános területen, így pedig nem szedhetett belépődíjat. Minthogy azonban a néhány tucatnyi embert számláló közönség néhány év alatt több ezresre duzzadt, évi 17 fontért pályát bérelt. Előbb 100 fős lelátót épített, de azzal sokra nem ment. 1898-ban például, egy Woolwich Arsenal elleni találkozóra 15 000-en zsúfolódtak össze, de az egyik lelátó a tetejére felmászó szurkolók miatt összedőlt, a klub kereshetett új helyszínt.

A Tottenham High Roadon található új pályát egy sörfőzde adta bérbe, azzal a feltétellel, hogy a Spurs az első csapat meccseire legalább 1000, a tartalékok találkozóira minimum 500 fős közönséget verbuvál. Minthogy átlagban 4000-en látogatták a meccseit, nem volt nehéz tartani a vállalást. A pálya hivatalos nevet eleinte nem kapott, miután azonban mindenki elkezdte a szomszédos utca miatt White Hart Lane-nek hívni, az elnevezés maradt. A Lane-t egy Notts County elleni felkészülési mérkőzéssel avatták fel 1899. szeptember 4-én, 5000 drukkerrel, és 115 fontos jegybevétellel (a mai, igazán fancy arénában a meccsnapi bevétel ötmillió font feletti). Az öt nappal későbbi első tétmeccsre pedig 11 000 néző gyűlt össze. A Spurs mindkettőt megnyerte, a későbbi veretes sikerek azonban elmaradtak, vagy legalábbis nem tudott olyan dinasztiát építeni, mint az Arsenal, amelyik az 1930-as években, majd Arsene Wenger időszakában öt, illetve három bajnoki címmel gazdagodott.

A Tottenham régi stadionja 2017-ben zárta be kapuit (Fotó: Getty Images)

Maine Road

A Manchester City a 20. században korántsem számított olyan csilivili klubnak, mint manapság, az 1923 és 2003 közt használt stadionja, a Maine Road mégis emblematikussá vált.

Azért is, mert produkált olyan nézőszámot, mint az 1934-es 84 569 a Stoke City elleni FA-kupa-mérkőzésen, aminél többen máig nem voltak angliai klubarénában. A hillsborough-i stadionkatasztrófa után a City otthonát is átalakították, 35 000 fős maximális befogadóképességgel. 1922 májusában jelentette be egyébként a klub, hogy elhagyja addigi, Hyde Road-i otthonát, amelyet nem lehetett tovább bővíteni, főlelátója ráadásul az 1920-as tűzvészben alaposan megrongálódott. De hova menjen?

A City híveinek egy jelentős része Kelet-Manchesterbe pozicionálta a klubot és a stadiont, így aztán a déli részre költözéstől ódzkodott, ám mert az ott fellelt területen nagyobb lelátóegyüttest lehetett építeni, a döntés megszületett. 5500 fontba került az ingatlan, az építkezés közel egy évig tartott, a költségek 100 000 fontra rúgtak. 80 évvel később vívta tehát az utolsó meccsét a Maine Roadon a City, minden kékvérű ott akart lenni, a jegyeket a feketepiacon több mint 250 fontért árulták, a Southampton meg mit sem törődve az ünnepi hangulattal 1-0-ra nyert. Akkor aligha gondolták a klub rajongói, hogy öt év elteltével új világ köszönt be az Etihadban.

A Maine Road volt a második legnagyobb futballstadion Angliában, amikor 1923-ban megnyitották (Fotó: Getty Images)

Goodison Park

A kakukktojás a Goodison Park, amelynek varázslatos hangulatú szentélye két évig fogadja még valódi futballélményre vágyó látogatóit. A 2024–2025-ös szezon kezdetével a liverpooli kékek elfoglalják helyüket az új Everton Stadionban a Bramley-Moore Dockon, a Mersey folyó partján. A majd 53 000 férőhelyesre tervezett stadion egyik kapu mögötti részén a 13 000 fős, a dortmundi Yellow Wall mintájára megépített „egyterű” lelátórész diktálja majd a szurkolói dalokat, amit persze jelentős decibellel énekel majd a többi szektor is. Ugyanúgy, ahogy manapság a 40 000-es Goodisonban teszik.

Azt követően vált az Everton otthonává, hogy eredeti pályája, az Anfield bérleti jogáért egyre többet kért a földbirtokos – és egyébként Everton-president – John Houlding, akivel politikai és erkölcsi vitája is támadt a kékek elnökségének. Megelégelve a nézetkülönbségeket, az Everton elhagyta az Anfieldet, Houlding meg ott maradt egy üres stadionnal – ahova viszont egy később egész híressé váló futballcsapatot verbuvált…

No de az Evertonnak pálya kellett, az lett aztán a Stanley Park túloldalán elterülő Goodison. Amelyik a legtöbb angliai élvonalbeli meccsnek adott otthont, minthogy az Everton történetében (és az angol első liga történetében) mindössze négy szezont töltött el a legmagasabb osztályon túl. Az elmúlt idényben mutatkozott arra esély, hogy meglesz az ötödik is, Frank Lampard benntartotta azonban a kékeket. Immár vérmesebbek a remények – ami azt illeti, a patinás stadion utolsó két idényét illene is a hagyományaihoz méltóan megvívni.

A Goodison Park már csak két évig szolgálja az Everton csapatát (Fotó: Getty Images)

Kiemelt fotó: Getty Images