Egyre mélyebben Messi és Batistuta egykori nevelőegyesülete

Az egykori hatszoros argentin bajnok Newell’s Old Boys aktuális mélyrepülése nem egy hirtelen jött balszerencse műve, hanem egy hosszú ideje tartó belső erózió és rossz döntések sorozatának törvényszerű következménye. A nagy múltú csapat dicsőséges krónikája egészen a 20. század elejéig, az argentin futball hajnaláig nyúlik vissza.

Iskolapadból a világhírig

Az egyesületet 1903-ban a helyi Colegio Comercial Anglicano Argentino iskola végzős diákjai alapították, a klub nevével a korábbi angol tanár, Isaac Newell előtt tisztelegtek. Az angol emigráns köztiszteletnek örvendő pedagógus volt, emellett úttörő szerepet játszott a labdarúgás Argentínában való meghonosításában. Az alapítók közt volt a tanár fia, Claudio Newell is, első elnöke pedig Víctor Heitz volt. Az Old Boys név az iskola korábbi tanulóira utal. A csapatot „Los Leprosos” (A leprások) néven ismerik széles körben, miután az 1920-as években a csapat részt vett egy jótékonysági mérkőzésen egy helyi lepratelep megsegítésére.

A Newell’s az első bajnoki címét az 1974-es Metropolitano-bajnokságban aratta. Az igazi sikerkorszak Marcelo Bielsa kiemelkedő edzői pályafutásának kezdetére tehető. A korábban a klubot játékosként is erősítő „El Loco” a piros-feketék tartalékcsapata után vette át az első csapatot, és forradalmi letámadásos taktikával két bajnoki címet nyert, valamint 1992-ben is bejutott a Libertadores-kupa döntőjébe – de éppúgy elvesztette, mint korábban José Yudicával 1988-ban. Később még 2004-ben Américo Gallego, majd 2013-ban Gerardo „Tata” Martino vezetésével értek fel a hazai trónra.

A Newell’s nimbusza olyan erős, hogy 1993-ban még az isteni Diego Maradonát is sikerült hazaédesgetniük Európából. Noha Diego csak néhány mérkőzésen lépett pályára, az ottléte örökre megpecsételte a klub és a világ futballtörténelmének kapcsolatát – aznap, amikor Maradona debütált a NOB mezében, a lelátón egy hatéves kisfiú, bizonyos Lionel Messi ámulva figyelte példaképét.

Bár az argentin klubfoci kapcsán elsősorban bizonyára mindenkinek a Buenos Aires-i nagy csapatok jutnak eszébe, nem lehet elmenni szó nélkül a Newell's érdemei mellett sem, amely olyan kiválóságokat nevelt ki az évek során, mint Gabriel Batistuta, Éver Banega, Walter Samuel, Américo Gallego, Jorge Valdano, Gabriel Heinze, Roberto Sensini, Mauricio Pochettino vagy Maxi Rodríguez, de utánpótlás korában a később az FC Barcelonában legendává váló Lionel Messi is ebben a csapatban hajtotta végre első szárnycsapásait.

Az utóbbi időben az együttes jóval szerényebb eredményeket produkált, miután gazdaságilag nem tudta felvenni a versenyt a Boca Juniorsszal vagy a River Plate-tel, de újabban a városi ősi rivális Rosario Central is elhaladt mellettük. A Newell's jelenlegi válsága azért is fájdalmasabb, mert a legnagyobb vetélytárs éppen stabilitást mutat. (Amíg a Canalla sikeresen hazacsábította Ángel Di Maríát, a NOB-nál mindezidáig hiába várnak az Inter Miamiban villogó Lionel Messire.)

Identitásválság és taktikai káosz

A Newell’s az elmúlt években már az argentin bajnokságban is csak középcsapattá süllyedt, az idei Apertura első tíz fordulóját pedig nyeretlenül vívta meg, így sereghajtó is volt a bajnokságban. A legnagyobb probléma a szakmai koncepció teljes hiánya. Az együttes hagyományosan az erős akadémiai képzésre és a bátor, támadó futballra épített. Mára azonban ez a DNS sérült.

A klubvezetés az utóbbi idényekben kapkodva váltogatta az edzőket, az elmúlt két évben hét (!) különböző szakember irányította a csapatot – ha a megbízott beugrókat is számoljuk, akkor még több. 

Közülük Cristian Fabbiani töltötte a leghosszabb időt a csapatnál, de az általa kiszolgált nyolc hónap és 27 meccs sem árulkodik az állandóságról. A különböző edzők ráadásul különféle stílusokat próbáltak ráerőltetni a csapatra, de egyiküknek sem hagytak elég időt annak esetleges elsajátításához. Ez egyfajta identitásválsághoz vezetett a pályán: a játékosok sokszor tanácstalannak tűnnek, hiányzik az automatizmus a passzjátékból, és a csapat képtelen reagálni a mérkőzés közbeni taktikai váltásokra.

A 2026-os Apertura első 12 körében a Newell’s kapta a legtöbb gólt a 30 csapatos argentin élvonalban, 23 találatot, vagyis meccsenkénti átlagban majdnem kétszer kapitulálnak, ami a védelem gyengeségéről, gyakori széteséséről árulkodik.

Kiárusítás és a „Bielsa-erőd” nyomása

Ignacio Boero elnök és a klubvezetés munkája folyamatos kereszttűzben áll. A klub súlyos adósságokkal küzd, ezért a transzferidőszakokban általában nem a minőséget, hanem az olcsóságot kell szem előtt tartaniuk. A legjobb tehetségeket, mint például Mateo Silvettit, a klub kénytelen volt idő előtt eladni az Inter Miaminak, hogy pótolja az anyagi veszteségeket, az újonnan érkezett, általában szabadon igazolható játékosok többsége azonban nem üt meg túl magas szintet. A szurkolók szerint a vezetés elszakadt a klub alapértékeitől, és a rövid távú túlélés érdekében feláldozza a csapat jövőjét.

A futball Rosarióban mindig is élet-halál kérdése volt. Az Estadio Marcelo Bielsa félelmetes hangulata korábban az ellenfeleket rettentette meg, mostanra viszont a hazai játékosok számára vált teherré. A fanatikus szurkolók elvárásai óriásiak, és a sorozatos kudarcok után a nézőtérről sugárzó türelmetlenség is béníthatja a játékosokat. Különösen a Rosario Central elleni, hazai derbi elvesztése volt fájó, amelyet követően még a Lanústól is kikaptak 5–0-ra.

Mindezek mellett természetesen az sem könnyítette a csapat dolgát, hogy olyan kulcsemberek estek ki hosszabb időre, mint a védelem alappillére, Bruno Cabrera, vagy az első számú kapus, Gabriel Arias. Mivel a keret mélysége nem optimális, ezek a hiányzások pótolhatatlan űrt hagytak maguk után. A csapat tengelye gyakorlatilag eltűnt, így minden egyes mérkőzésen kényszermegoldásokhoz kell folyamodni.

A Newell’s Old Boys válsága tehát több tényezőből adódik össze: a pénzügyi nehézségek, a kulcsemberek sérülései és a vezetői jövőkép hiánya együttesen vezettek a jelenlegi állapotokhoz. Ahhoz, hogy elkerüljék a kiesést és a teljes morális összeomlást, a klubnak nemcsak pontokra, hanem egy jelentősebb belső megtisztulásra és a „Newell’s-szív” újrafelfedezésére lenne szüksége, mert a világ futballja sokat veszítene, ha a „tehetségek bölcsője” elmerülne a másodosztály homályában.

Borítókép: versionrosario.com.ar