„Egyszerűen nem tudok feladni semmit” – interjú Szolgai Mátéval, az U20-as világbajnokságon szerepelt felvidéki labdarúgóval

– Messi nyomdokaiban felvidéki magyar fiatal ejti ámulatba a világot. Ezzel a címmel számolt be a Magyar Nemzet arról, hogy az U20-as labdarúgó-világbajnokságon, Ecuador ellen hatalmas gólt lőttél. De a Magyar Nemzeten kívül több portál is írt sikeres szereplésedről. Hogyan érintenek téged ezek a szenzációhajhász címek?

– Őszintén megmondom, nem szeretek és nem nagyon szoktam magamról olvasni. Nyilván nagyon jól esik, örülök neki, pozitívan érint, de alapvetően mindig is úgy gondoltam, ha nem tudnak rólam, az sem akkora baj.

Egyszerűen csak a magam dolgával vagyok elfoglalva. Az a dolgom, hogy próbáljak a lehető legjobban teljesíteni, játszani.

– Mindig is olyan személyiség voltál, akit nem igazán érdekel, mit mondanak róla?

– Azt hiszem, hogy mindig félre tudtam tenni a külvilágot. Tudom, érzem azt, mikor kell foglalkozni azzal, hogy rólam írnak és mikor nem. Fontosabbnak tartom, hogy focizzak, játsszak, mert ez a dolgom.

– Az U20-as világbajnokság jól sikerült számodra: négy mérkőzés, két gól. Hogyan élted meg ezeket a napokat?

– Nagyon pozitívam, jó élmény volt. Olyan tapasztalatokat, tudást szereztem, amit nem minden nap szerez az ember. Megnéztük, hol tart a világ futballja hozzánk képest. A különböző országok hogyan, milyen stílusban fociznak. Persze, szerettünk volna bejutni a legjobb nyolcba, de ez most így alakult. (A szlovák válogatott Kolumbia ellen 5-1-es vereséget szenvedett a legjobb 16 között – a szerk.)

– És mit láttál, hol tart a világ futballja a szlovák focihoz képest?

– Azt láttam, hogy taktikai szempontból még van hova fejlődnünk.

Az Egyesült Államok U20-as válogatottja egy mérkőzésen három különböző formációban játszott, nehezen tudtunk ehhez alkalmazkodni. Míg az ecuadori támadók nagyon gyorsak és egy az egyben rendkívül jók voltak, a támadójátékuk az erősségük. Összességében azt mondhatom, hogy az ellenfeleink nagyon felkészülten és gyorsan futballoztak.

Amíg Szlovákiában van egy kis időd gondolkodni, itt nem volt, ahogy megkaptam a labdát, azonnal tovább kellett tenni. Sokkal gyorsabban kellett döntést hozni. De azt gondolom, gyorsan tudott alkalmazkodni a körülményekhez a csapat. Persze, akadtak hibák, de összességében jónak ítélem a szereplésünket.

– Ha csak téged nézünk, hogy ment az alkalmazkodás?

– Nekem fekszik az, hogy gyorsan, egy-két érintőből kell futballozni. Nem vagyok az a játékos, aki szereti tartogatni a labdát, inkább lepasszolom, elmozgok, egy-két érintővel játszom.

– Nem túlzás, berobbantál a szlovák futballba. Korosztályos válogatott először az U19-es csapatban voltál, itt két mérkőzést játszottál, majd most az U20-as korosztállyal mentél a világbajnokságra. Ráadásul nemrég már a felnőttek összetartására is meghívót kaptál. Minek köszönhető ez?

– Nehéz erre válaszolni. Amikor behívtak az U19-es válogatottba, akkor már azt éreztem magamon, hogy folyamatosan tudtam fejlődni, és úgy ment a játék, ahogyan azt szerettem volna.

Tudtam úgy teljesíteni, ahogyan azt elvárom magamtól. Támadásban és védekezésben is hasznosan játszom, gólpasszokat adtam, gólokat szereztem.

– Miben változtál az elmúlt két-három évben?

– Úgy látom, türelmesebb lettem, a regenerációra jobban odafigyelek, sokkal tudatosabban élem a hétköznapjaimat.

– Mi az, ami nem változott, ami gyerekkorod óta benned van?

– A kitartás és a futball szeretete. Múltkor például azt mondták, hogy pihenjek, de elkapott az az érzés, hogy hiányzik a foci. Azt éreztem, muszáj labdát fognom, este kilenckor lementem a pályára egy fél órára gyakorolni.

Az sem változott, hogy egyszerűen nem tudok feladni semmit. Nem szeretem, mert ha feladom, akkor annak nem lesz jó vége. Továbbra sem szeretek veszíteni, legyen szó edzésről vagy meccsről.

Előfordult, hogy kikaptunk, hazajöttem, és megkértem a szüleimet ne szóljanak hozzám, mert annyira dühös voltam. De ilyenkor bennem van az, hogy másnap még jobb akarok lenni. Apukám is hasonlóan éli meg, ha a baráti focin veszít.

– Mi az, amit erősségednek érzel, és mi az, amiben fejlődnél?

– A kulcspasszokat, a távoli lövéseket tekintem az erősségemnek. Mindig is szerettem kérni a labdát, játékban lenni, a pálya közepéről átlátni a meccset, gólpasszokat adni, kiszolgálni a társaimat. Amiben pedig fejlődnék az a védekezés, a párharcok, hogy még jobban, még hatékonyabban tudjam segíteni a csapatot. Fizikai szempontból van hova fejlődnöm. Az edzőim is hasonlóan vélekednek rólam, mint én magamról, továbbá még azt is mondják, hogy taktikai szempontból is sokat kell még tanulnom.

– A DAC játékosaként kölcsönszerződés keretében Somorján, a szlovák másodosztályban kerültél bele a felnőttfutballba. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél?

– Ugyan még lett volna egy fél szezonon a DAC U19-es csapatában, de helyette Somorjára kerültem a szlovák másodosztályba.

A játék tempója más volt, ahogy a párharcok is. Keményebb és gyorsabb játék vett körül. Kellett idő, amíg felvettem a tempót. Az első hetekben nehéz volt megszokni a körülményeket, de összességében azt mondom, szerettem Somorján focizni, új lehetőségek, új kihívások.

Ha nem lett volna Somorja, akkor nem tartanék most ott, ahol. De a szüleimnek is sokat köszönhetek, bármi történt, mindig támogattak, biztattak.

– Volt-e valaha arról szó, hogy magyar klubban futballozzál?

– Nem, a családnak könnyebb volt megoldani, hogy Dunaszerdahelyre vigyenek, mint Magyarországra.

– Felmerült-e benned az, hogy magyar vagy szlovák válogatott?

– Igen, felmerült bennem persze, gondolkodtam rajta. Mert itthon magyarul beszélünk, de amikor bekerültem az U20-as szlovák válogatottba és megkaptam a meghívót a felnőttekhez, akkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy most nyitva van az ajtó, adott a lehetőség, hogy bizonyítsak.

– Mi a következő lépés?

– Profi szerződésem van a DAC-nál, az első csapattal kezdem meg a felkészülést. Az a célom, hogy minél több mérkőzést játsszak és hogy kipróbáljam magam a szlovák első osztályban.

Kiemelt kép: DAC 1904