Elbúcsúzott a „Dinamit” – rekorderét gyászolja a brazil labdarúgás
Az elmúlt hétvégén elhunyt a brazil Vasco da Gama történetének legtöbb gólt szerzett játékosa. Roberto Dinamite bombaerős lövéseiről kapta a művésznevét, melyet egész pályafutása során viselt. A brazil labdarúgás Pelé után rövid időn belül már a második egykori meghatározó alakját vesztette el. Dinamite 68 esztendősen távozott súlyos betegség után.
Carlos Roberto de Oliveira a Roberto Dinamite nevet a Vasco da Gama csapatában való debütálása idején kapta 1971-ben. Sokan úgy tudják, hogy az Internacional elleni mérkőzést követően ragasztották rá a becenevet, melyen az első gólját szerezte, de valójában a Jornal dos Sports két újságírója, Eliomário Valente és Aparício Pires már korábban így nevezte őt az ifjúsági játékosok közül kiemelkedő képességei révén. A lap a meccs másnapján az alábbi címmel jelent meg: „A dinamit-fiú robbantott”, ez a becenév pedig a továbbiakban végigkísérte a pályafutását és az egész további életét.
A Flamengo után a második legnépszerűbbnek számító riói klub berkeiben Calunak becézett támadó néhány kisebb megszakítást leszámítva az egész karrierjét a Vasco alkalmazásában töltötte. A középcsatár bombaerős átlövésekre volt képes, amellett, hogy megvolt a legjobb támadókra jellemző helyzetfelismerő készsége a kapu előtt és kiválóan fedezte a labdát, előszeretettel állt oda a szabadrúgásokhoz is. Pályafutása során a gyengébb, jobb lábával is folyamatosan fejlesztette lövéseit.
„Élete 68 évéből 29-et a klubnak szentelt, sportolóként és elnökként. Örökké szeretni fogunk, Calu. Nyugodj békében” – búcsúzott tőle a szeretett klubja.

Egyúttal 190 góljával a brazil országos bajnokság, míg 279 találatával a riói állami bajnokság történetének valaha volt legeredményesebb játékosa. Nagyságának elismeréseként még életében szobrot állítottak a tiszteletére a Vasco stadionjában. Csapatát öt Carioca-bajnoki cím mellett 1974-ben országos elsőséghez segítette. Egészen döbbenetes statisztikákra volt képes, hiszen esztendőnként átlagban 36 gólt szerzett a 22 éves pályafutása alatt. Legjobb évében, 1981-ben 62 találatig jutott, mellyel Zico 60 gólos brazil rekordját döntötte meg.
A Vasco legnagyobb riói ellenlábasai közül Roberto Dinamite a Fluminensének 43, a Botafogónak 28, a Flamengónak 27 gólt lőtt. Pelé (Santos) és Rogério Ceni (Sao Paulo FC) mellett ő a harmadik olyan játékos a brazil labdarúgás történetében, aki legalább 1000 mérkőzést játszott egyazon csapat színeiben. Dinamite nevéhez fűződik a legtöbb gól a Vasco otthonában, 184-szer volt eredményes az Estádio Sao Januárióban. Megannyi emlékezetes találata közt ő rúgta a Maracana történetének legszebb gólját egy Botafogo elleni rangadón 1978-ban.
Roberto a Vascótól távol 1979 és 1980 között három hónapot töltött az FC Barcelonánál, 11 tétmeccsen három gólt szerzett a katalánoknál. Bár az első mérkőzésén duplázott, később egy edzőváltás miatt parkolópályára került, így az első adandó alkalommal visszatért Dél-Amerikába. Néhány héttel a hazatérést követően Dinamite öt góljával nyerte meg a Vasco 5-2-re Brazília legnépszerűbb rangadóját (Clássico dos Milhoes), a Flamengo elleni csörtét, mellyel újból bizonyította kivételes képességeit. „Igen, ez az igazi Dinamite” – számolt be a tengerentúli mérkőzésről a katalán sajtó, némileg talán odaszúrva a klubnak, amiért olyan könnyen lemondtak a játékosról.
Pályafutása vége felé átmenetileg kölcsönadták őt a Portuguesának és a Campo Grandénak – ezeket a röpke kitérőket leszámítva viszont végig a patinás riói csapatot erősítette.
„Hatalmas egyénisége volt a Vasco da Gama történelmének. A csapat szurkolójaként igazán csodáltam a támadójátékát és azt a bal lábát, amely a beceneve születését is megihlette. Nagyszerű labdarúgó és klubvezető volt, aki a klub modernizálásáért tett komoly erőfeszítéseket. Részvétem a családnak, a barátoknak és a Vasco-szurkolóknak” – emlékezett rá Brazília közelmúltban újra megválasztott elnöke, Lula.

Dinamite három góljával – Dirceuval holtversenyben – a bronzérmes selecao legeredményesebb játékosa volt az 1978-as világbajnokságon, míg az 1982-es vb-n kerettag volt, de nem lépett pályára. Az 1986-os mexikói vb-re nagyszerű formája ellenére 32 évesen már nem hívták meg. Eközben az 1983-as Copa Américának három találatával a társgólkirálya lett, miközben a brazil válogatott ezüstérmet szerzett.
„Karrierem legszomorúbb pillanata volt, ahogy elbántak velünk az 1978-as világbajnokságon. Veretlenül estünk ki az Argentína–Peru mérkőzés eredményének köszönhetően” – emlékezett vissza az argentínai vb történéseire.
Visszavonulása után politikusként tevékenykedett, majd a Vasco vezetésében dolgozott, s két sikertelen pályázat után 2008 és 2014 között az egyesület elnöke volt, miután két ciklusra is megválasztották.
„Roberto Dinamite volt a brazil labdarúgás történetének egyik legjobb játékosa. Azon felül, ahogy a Vasco gyönyörű történetének zászlóvivője volt, a világ minden táján elbűvölte a szurkolókat”
– tette hozzá Ednaldo Rodrigues, a brazil labdarúgó-szövetség elnöke.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Vasco